Küzdelem
Küzdelem
Küzdelem

Eleve egy bonyolult triptichont látunk, és egy bonyolult megoldást látunk, egy síkra redukált teret, egy Országh Lilire emlékeztető nyomatnak tűnnek ezek a faháncsszerű felületek, amelyben van egy képkivágás, és ezen keresztül látunk bele egy másik térbe, ahol emberi testrészeket, fedetlen emberi testrészeket láttat ez a triptichon. Ráadásul ezek a testrészek nagyon határozott gesztusokat tesznek, mutatnak, tehát ez tulajdonképpen egy képvers is, ahol egyrészt egy fedetlen férfitestet látunk, a triptichon első részében; majd egy nagyon erős gesztust mintegy börtönre utalóan, és a harmadik részben egy talán háttal álló embert látunk, fejjel lefelé, és ebből nagyon furcsa jelentést kap a két kéz. De megkockáztatom, hogy bár az estiskolában házi feladatként az akt kategóriával még nem foglalkoztunk, mégis ez egy olyan fontos munka, ami ide beérkezett, ami az emberi test és a környező tárgyak, felületek, tónusok és egy drámai szexualitás, hiszen a képkivágások nagyon esendővé teszik a testrészek kiemelését, és ezáltal egy nagyon őszinte és nagyon drámai üzenetet látunk egy belső történetről. Ebben ott van valahol a bezártság, és ott van egy hangos kiáltás is, és mivel ezek a lenyomatszerű felületek láthatóak, a természetre is történik utalás ezekkel a faháncsszerű felületekkel, de ez is halottan. És ami nagyon életszerű, az a test, a testszőrzet, a küzdelem, a meztelenség, a szabadulásvágy, a fedetlen részek, gesztusok, van benne egy furcsa temetéssel, újjászületéssel kapcsolatos, talán még áldáskéréssel is kapcsolatos történet is, én ezt egy nagyon fontos munkának tartom az estiskolán. Meg kell jegyeznem a Sanyinak, hogy nem tudom, tudja-e azt, hogy ezzel egy olyan szintre rakja fel saját magának a lécet, hogy ezeket később nehéz lesz majd megugrani. Ez egy abszolút háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Tihanyi emlék
Egy kis szabad strand, lángos, és water melon.

Egy klasszikus igazi ’nekem a balaton’ hangulat érződik ezen a dupla képen, ami egyből noha nem azzal a technikával készült, de az igazi sztereofotót juttatja eszembe, ez egy olyan duplafotó, amikor ha belenéztünk egy keresőbe, egy kicsit mindkét kép máshogyan volt fotózva, és egyszerre látva őket a szem bizonytalansága miatt térbelivé vált. Erre, vagy a kaleidoszkópra emlékeztet ez a kis mozaik, és ezt a bizonyos nyár-fílinget nagyon jól hozza ez a képpár, csak így tovább Sanyi, ez három disznó. (szőke)
értékelés:

Stég
Részlet a Veresegyházi tavak egy stégjéről...

Sándor eddigi munkáiban is azt láttuk, hogy bár kérdésként felvetődött, hogy a Sanyinak úgy mondják, hogy elsült a keze, és lett egy-két jó képe, vagy egy olyan szemlélet munkál alkotói viszonylatban a képein, ami egy tisztázott gondolkodást jelent. Pont itt, ennél a képnél azt kell, hogy mondjuk, tudja, hogy mit csinál, mit akar üzenni, hiszen ha ennek a képnek szikár módon, előképlet nélkül nekiállunk az értelmezésnek, akkor az derül ki, hogy absztrakt ritmikai kompozícióra épülő, szürkés-világosok és különböző foltrendszereknek a dekomponált képletét látjuk itt. Ez egy absztrakt kép. A cím, és egy-két térbeli szerkezet, pl. a cölöpök utalnak arra, hogy itt ne csak egy síkbeli felület tónus- és ritmikai játékát lássuk, hanem valóságban, a valós térből kimetszve, abban meglátva, azt értelmezve, rá kell találni a látás által létre kell hozni egy fontos üzenetet. Pl. ha félreteszi valaki azt a kérdést, hogy miért érkezett ez a kép az épített környezetre, hiszen ezen nincs más, csak egy, a fagytól szétrepedezett betonstég, két vízvezetékcső, amit leütöttek, a tócsa széle, meg egy kis fűcsomó látszik. Hol vannak ezen a barokk oszlopok, a reneszánsz festéknyomok, a bauhaus? Mégis, itt egy ember által készített használati tárgy, egy monstrum, a természeti közeg, a víz tónusa, ami a szürkéi miatt egy melankóliát is hordoz, alapvetően egy szemléletbeli állapotot tükröznek, és ehhez az állapothoz megtalálja a természetben az ember által használt formát és a természeti közeget, és mindezt eszközként, nyelvként használja fel a benne zajló érzelmi üzenet kifejezésére. Ezért fontos és egzakt ez erre a leckére, mert jelen van benne az Orosz Sándor, mert ugyan nem látjuk benne a fülét, a kezét, de látjuk benne a szívét, a lelkét, és ott van az üzenete, ami benne 2008-ban zajlik. Nagyon köszönöm ezt az üzenetet. (szőke)
értékelés:

Kerti Kép
Édesanyám kertecskéjének csendes kis zugában, a napon sütkéreztem...

Nem fogadjuk el csendélet kategóriába, a csendélet az más, kérjük, hogy az Estiklopédiában nézd meg, hogy mi az, de a képet elemezzük, merthogy áttesszük az egészalakos portré kategóriájába. Ez a kép nagyon is fontos és jó alkotás, de az is fontos, hogy azért ezeket a kategóriákat azért próbáljátok már meg jól behatárolni. Tehát. Egy archaikus technikát alkalmazó (vagy azt idéző) képet látunk, ami kompozíciójában dekomponált megoldás, a főalak a jobbszélen tartása, a bokor struktúrájának jobbszélre mutatása a kép baloldalán lévő nagy, homogénnek mondható tér rántja helyre, és ezek a kis puszpángbokrocskák (a puszpángból furulyákat is csináltak a barokkban – dörögdiesen kruspáng) ezek a formák billentik helyre, ráadásul az egész színvilágában egy földöntúli vagy egészen szürreális világot hoz létre, mintha szolarizálva lenne, mintha az atomvillanás utáni utolsó felvétel lenne Hiroshimában, amikor az árnyékok beégtek a betonba, tehát egy nagyon erős kép, és annyit azért kérnék a Sándortól márcsak a többiek kedvéért is, hogy erről a technikáról akár a fórumon nyitna egy topicot, hogy magát ezt a technikát amivel ezeket a képeket készíti a többiekkel megosztaná, az nekünk nagy segítség lenne. (szőke)
értékelés:

Game
Visegrádi Dunaparton...

Tisztelt Orosz úr! Azt most mondom, hogy ne értsük egymást félre, hogy ez egy háromdisznós kép. Nekem az az igazán izgalmas ebben a képben, nem tudom, hogyan lehet ezt létrehozni, hogy az előtér és a háttér és minden életlen, és olyan gyönyörűen visz, és nem a szokásos perspektívával az emberi esendő mozgással pontosan ott van az élesség, ahol kell, fantasztikus a zeneisége. És szerintem a Sándor biztosan tudja ezt, bár lehet véletlen is, hogy az az alak, a teljes test formája sehol nincs csonkolva, vágva, bele tudott férni a világosabb háttérbe, a víz háttérrészébe, tehát nem úszik bele a sötét tájrészletbe. A méretválasztás is, ez a furcsa, majdnem négyszög, de tágra hagyott, és ebben nagyon jók a ritmusai ennek az átlós előtérnek. Beszéltünk ugyan már arról, hogy méretezzük a képet és ennek a képnek pont a méretezése nagyon furcsa, attól, hogy ilyen óriási előterünk van, és ennyire életlenben van hagyva, és ettől az élesben lévő figuráról nem tudjuk eldönteni, hogy ez egy makett, vagy egy óriás a törpék birodalmában van, aki éppen beosonni próbál éppen a törpék tavába, vagy pont fordítva ez egy kis törpe aki az óriásvilágban ilyen kis mikroméretű, tehát pont ez az izgalmas benne, ez a méretjáték, hogy minden méretezést segítő forma életlenben, lágyan van hagyva, ettől jön elő ez a trükk vagy hatás. Nagyon jó megoldás. Egy kérdés, hogy a mozgásra ez mennyire az... de én elfogadom, hogy ez mozgás. Nagyon érdekes ez, mint a Frank Zappa, Csend című lemeze ami természetesen, hiszen ő komolyzenével is foglalkozott, egy olyan lemezt adott ki, amin nincs semmi. Tehát valójában és tudatosan a csenddel foglalkozott, és valójában a hiánnyal jobban megközelítette azt, amiről a zene, a hangok birodalma szól, és miközben mondhatnánk, hogy ez mitől mozgás, az emberi alak mozgása a modern kontakttáncok és táncszínház ezzel foglalkozik, de hát ott van egy nagy, fodrozódó ív, amit az első láb mozdulata vagy talán egy kavics létrehozott, és ez úgy hozza létre a mozgás asszociációját, ahogyan mind gyerekkorunkban kacsázgattunk a tavon, és minden olyant hoz asszociációval, amire mégsem tudom azt mondani, hogy egy bicikli átsuhan a színpadon. A képnek előnye az, hogy nem tudsz tételesen kimutatni nyolc pontot, hogy ez mozgás, mert szalad a vakond itt elől, hanem mindenében, megélt valójában hozza ezt. Még egyszerűbben: ez egy korhatáros kép. És nem azért 18-as karikás mert valami őrületes testi dolog látszik, hanem ahhoz meg kell élni történeteket, hogy ez a kép az üzenetét elkezdje mesélni. Gyerekkort, barátságot, nyarakat, őszöket, csendeket, visszhangokat, és ezt a mozgás leckét így teljesíti. (szőke)
értékelés:

1/4 sanya
Csak negyed alakos van magamról... még nem sikerült rájönnöm, hogy valójában ki is lehetek igazán... próbálkozom...

Az estiskolán szinte már hagyománya van a tükröztetéseknek és ezen keresztül a látható félalakoknak, féltesteknek, és itt is egy szimmetrikus, szinte fél emberi testet vágó fürdőszobai tükröt tudunk felfedezni, és egy falfelületet, ami nagyon ügyesen, akár véletlenül, akár nem, tudatosan nagyon tudatosan szépen meg van világítva. Ettől a fal sérülései életet kapnak, ritmust kapnak, még a konnektor is, ami félig belóg, és ezt az egész tükörjelenséget felfokozzák. A dolog pikantériája az, hogy az alkotó nem a kamerába néz, hanem valahogy furcsán kicsit ikonszerűen fölfelé néz valahová, amitől a szemfehérje külön jelentőséget kap. Nekem ez egy nagyon szerethető, őszinte és izgalmas kép. Minden véletlenszerűsége ellenére azt figyeljük meg, hogy itt nagyon tudatosan vannak komponálva a síkok, nézzük meg, ott az orrnál a vágás, az ajtófélfánál, a párhuzamos az ajtó és a konnektor között, ez nagyon fontos. Van az egészben valami vitalitás, a rendezetlensége ellenére valami dinamikus, és pont ez a csibészes Ninetto Davolis hangulatból vagy Pasolini szinte, van benne valami furcsa vidám vitalitás, miközben ez nem egy vicces kép. (szőke)
értékelés:

András
András az iskolatársam... jó srác.

A fényképész egy alsó gépállást használ, és a szövegből az is kiderül szlengben, hogy a barátom kategóriában tényleg fontos személy az alkotónak az, akit megörökített – és pont az alsó gépállás miatt úgy is mondhatnánk, hogy felnéz rá. Sőt, a barátja, mivel van egy személyes kontaktus a kamerán keresztül, lenéz rá, talán éppen azt is mondhatja, hogy hé, ne onnan fotózz már, és érdekes a fotós kiválasztása, hogy egy olyan, sérült, grafittis falfelület – talán egy kis budapesti utcán – előtt fényképezte le a barátját, ahol a haj játékossága, kukorisága, tincsei, mintha folytatódnának a falon mögötte lévő grafitti kunkorain. Ezáltal grafikai beavatkozás nélkül valójában mégis olyan, mintha viccelődve-csipkelődve, mint gyerekkorunkban valaki mögött V alakban tartott ujjakkal szarvacskát mutattunk, ugyanez a játékosság van jelen a képen szeretetteljesen. És a képet nem keretezi, hanem egy olyan posztamensre helyezi, az az a technika, mintha egy camera obscurával, avagy lyukkamerával készült volna a kép, vagy utólag számítógéppel helyezték rá, de itt jelenleg kerettől-keretig jót tesz a képnek, mert olyan ettől, mintha egy régi emlékkép, egy emléklenyomat jelenne meg, ami azt is jelenti, hogy ez a kapcsolat hosszú ideje megvan. Ez egy nagyon jó szerkesztett kép, noha a koponya tetején jó lett volna ha még jobban megmarad a haj, de mégis egy jóízű, jó hangulatú és az estiskola struktúrájába jól illeszkedő képnek tartom. Bár még meg kell jegyeznem, hogy a handmade eljárást kicsit negligálja az emailcím, amitől hát az egész picit idézőjelbe kerül nekem, hogy hát erről az emailcímről érkezett ez a kép, és a világhálón terjednek ezer példányban a barátom jó srác képek, vagy ez egy személyes üzenet. Egy szignó itt, egy kézi szignó helyénvaló lehetne talán a képen, de ez az elektronikus eljárás ez nem tesz jót a munkának. (szőke)
értékelés:

Önvizslálgat
a 2 kiskutyám közül az egyik

A házi kedvenc leckében mostanra már meg kell vallanom, hogy sokszor nem volt egyszerű elemeznem ezeket a képeket, hiszen nagyon sokan könnyen vették ezeket a leckéket, és nagyon sok úgynevezett home-fotó érkezett, miközben ezek a házi feladatok, amiket próbáltunk összeállítani picit hasonlítanak ennek a képnek a címéhez, az Orosz Sándor képének a címéhez, csak tárgyilagosabban. Az önvizsgálathoz. Ha végignézzük az estiskolán egy-egy alkotó képeit, házi feladatait, akkor egészen pontos képeket lehet kapni emberi állapotokról, emberi történésekről, úgy, hogy sokszor nem a szavak segítségét kéri az alkotó, hanem a vizualitáson, a képi nyelven keresztül fogalmaz. Azt a nyelvet fejlesztik az alkotók, amit a mindennapjainkban mindenféle helyről őrületes erővel ránkzúdítanak, csak mivel ez folyamatos, az ember azt hiszi, hogy immunissá vált, és nem fogalmazza meg a képi kódokat magának. Jelenti ez azt, hogy pl. a plakátokon lévő piktogramok, képi jelek ott vannak a mindennapjainkban, a televíziós műsorokban, csak nem biztos, hogy ezeknek a hatásait kimondjuk magunknak, és nem biztos, hogy ezeket az értelmezéseket, amelyek tudat alatt belénkszivárognak, helyén kezeljük; pl. hogy bizonyos vizuális pirulákat ne vegyünk be, hiába adják nekünk, bizonyos pirulákat meg folyamatosan használni tudjuk, és azokkal kommunikálni tudjunk. Ez a kép azért egy nagyon fontos üzenet, és azért olyan szerethető, mert látszólag Orosz Sándor egyik háziállata látható a képen, és a vizsla szabad térben látható árnyéka a kép témája. Amiért fontos volt nekem megjegyezni mindazt a hosszabb szövegrészt az az, hogy ha az ember elkezdi ezt a képet szakmai szemmel nézni, és megjegyzéseket tenni, hogy pl. a kiskutya mögötti bokros háttér fénypontjai, sötétjei nem eléggé válnak el a kutya sötétjeitől, az nem annyira lényeges, mint az a kettősség, ami az árnyéktorzulás és az árnyék adója közötti álomszerű kettősségben megvan, és ez egy következő lépcsőt hoz létre, azaz igazából egy olyan alkotóra utalnék, Dzigabertovra, vagy akár Eizensteinre is, ahol a különböző tanításaikban azt a szemléletet követik, hogy két információt, két képet egymás mellé helyezve egy harmadik üzenet jöhet létre, amit egy asszociációval egy harmadik eredményként tudunk használni. És ez a kép nem elsősorban ezt a filmes szemléletet követi csak, hogy egy A-B szegmensben két félre bontódik a kép, hanem ez a bizonyos harmadik üzenet, ami egy egyszerű délutáni séta eredménye, hogy a kutyámat lefényképezem, és odateszem mellé az árnyékot is, hanem ez az árnyék egyértelműen és karakteresen egy furcsa rajzfilmfigurának, egy egészen meglepő szinte tudatalatti-szerű kombinációnak az eredménye, és ami ezen a képen nem látszik az az, hogy ezt a beállítást, és mellette ezen a téglafalon ő árnyékot vet, ezt nem magától értetődően hozta létre a természet, hanem ezt valakinek meg kellett látni. Valakinek ebbe bele kellett látnia ezt a párhuzamot, és rögzíteni kellett. És azt a kiválasztást, amikor a fényképész exponál és a kompozíciós rend így áll össze, a kutya szépségével és az árnyék furcsaságával, és ez a cím nem elsősorban a kutyáról szól, hanem az emberről, aki eddig is küldte a maga önvizsgálatait, önértékeléseit, önszámvetéseit. És ez a lecke azért fontos a házi kedvenc kategóriában, mert egy olyan szintre tudott ez kerülni, ami akár a talp, a köldök vagy a barátom kategóriában már nagyon jó képeket eredményezett. Tehát ez egy abszolút háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Mindennapi számonkérés
Beszélgetés önmagammal, hiszen a tükör hazudik a legrosszabban...

Kedves Sándor, nagyon szimpatikus, tetszik az alkotás, annak is örülök, hogy a kép jobb oldalán látható arcnál nem vágtál bele a fülbe. Talán a tükröződésnél az optika kis elmozgatásával a haj részből vagy többet kellett volna adni, vagy kevesebbet, mert valahogy úgy érzem, hogy a kettő között eldöntetlenül állunk, hogy egy egész fejportrét, vagy egy közelit akarsz mutatni. (szőke)
értékelés:

Teritéken
Hirtelen jött ötlet, egy keret a munkáimmal, egy kis ízelítő belőlem...

Kedves Sándor, üdv, az estiskolások között. Majdnem három disznós a kép, sokat nem is tudunk hozzáfűzni, mert az ötlet és a megfogalmazás is jó, ahogy feldobod a falra a képeid. De ha már a képeidnél a keretben a paszpartu egy szigorúbb rendet mutat, a mozdulat lazaságát segítette volna, ha a képkeretet ferdére hozod kicsit a fal függőlegeseihez képest is, magyarán ha a jelenlegi ferdeségéből visszább hozol valamennyit, mert az dinamikájában előre mutatóbb történet lenne. (szőke)
értékelés: