1. Önportré, önábrázolás

Azon ritka tünemények közé tartozik a kép, amikor Gábort szemtől szemben láthatjuk. A többieknek mondom, hogy a Gábor nem arról híres, hogy túl sok önarcképet csinált volna, ilyen korrekt kamera elé állósat nem is emlékszem, hogy csinált volna valaha. Úgyhogy ez a része tulajdonképpen meglepő és varázslatos, hogy egyszer csak a mi kis motyorgós manónk előbukkan. Hogy ez igazi férfi-e? Gábor viszonylatában igen, mert megmutatkozni, bátornak lenni, kamera elé állni az egy férfi dolog, tehát ahhoz kell kurázsi, és itt Gábor bizonyította, hogy neki van ilyenje, úgyhogy ebben az értelemben én ezt elfogadom. (hegyi)

Én kedvelem ezt a képet, van benne humor nem kevés és a mosolyod az mindent visz meg a szemed alá firkálás meg az egész, jó kis bolond csaj vagy, nekem ez tetszik, úgyhogy örülök neked, csókolom, ez nagyon kis vicces, szeretem nagyon. Amióta ezt feltöltötted, jó pár képed láthattuk, így az is kiderült, hogy szereted ezeket a színezéses tónusokat, csak az a helyzet, hogy ezek eléggé behatárolnak és van veszélye annak, hogy modorossá válhatnak a képek. Ha elfogadsz egy tanácsot, használd a sima fekete-fehéret. Nem akarok elvenni tőled semmit, de ahhoz, hogy biztonsággal dolgozz a tónusokkal, könnyebb, és határozottabb a fekete, mint a kékes árnyalat. (hegyi)

Ez egy rendben lévő kép lenne, ha nem lenne ennyire drabális az a kéz, amit ott a kormányra tettél, ez a képszélhez közelebbi kéz ez túlságosan sok lett, de egyébként, mint üzenet érthető, sokat ülsz autóban. (hegyi)

Vagány csávó benéz a Látszótérre, ennek én örülök, csak azt nem nagyon értem, hogy miért a csupasz karodat mutatod, ha már van egy tetkód, mert ez a csupasz kar most mindent visz és sokkal fontosabbá válik, mint az arcod, mert világosabb és mindig a világos részekre figyelünk fel, azok viszik el a tekintetet. Tehát vagy megfordítod az egészet vagy a világítással máshogy dolgozni, ráadásul a csonkolás is fontos kérdés, nem vagy te háborús sebesült, van ott kéz ahhoz, hogy ez a könyöklős rész, most ahogy bent hagytad az egész alkarodat a tested mögött takarásában ez így nem működik, erre figyelj oda, így nem csonkolunk. (hegyi)

Itt kutatom, hogy hol vagy te, valószínűleg valahol ott a kotróban tükröződhetsz, ha jól sejtem, de azért ezt önarcképnek kevésbé fogadnám el, az egy más kérdés, hogy téged - ez már a 365 alatt kiderült - érdekelnek ezek a régi masinák, és ennek örülök, mert magam is ebbe a csoportba tartozom, aki szereti a gépeket. Egyébként ez egy érdekes kép, ha egy kicsit vársz még és az a galamb kijön a fényre, akkor még jobb lenne. Ezek azok az apró nüanszok, amikre figyelnie kell a fotósnak és megint az a baj, mint az előző képednél, ahol ennyi vízszintes és függőleges van ott tessék már úgy állni, hogy ne dőljön-boruljon az egész, ez megoldható, mert most kifordítva skurcban fotóztad ezt, tessék erre odafigyelni, mert kezecskédre csak, hogyha ennyire csálé egy építésznek a fotója. Én értem, hogy neked a fejedben ez egyenes lesz meg a struktúrát, de a nézőnek is egyenesen kell látszódnia, különben csak egy képi jegyzet marad. (hegyi)

Azt hiszem, hogy ebben a képben, mindamellett, hogy több képből van összerakva, és itt biztosan matekoltál azzal, hogy lesz három kép, az egyiken van szemüveg, a másikon nincs, van rajta sapka, nincs rajta sapka, nyuszika az erdőben, de ez a matekolós része engem annyira nem érdekel, nem köt le, viszont az a része leköt, ahogyan létrejön ez a rezgés, ritmus, robbanáshangulat, ez a feszültség, ami itt ebben jelen van. Jó, ahogyan maga tárgy is megjelenik, tehát az objektum is érzékelhető attól, hogy a térbelisége megjelenik a kis elforgatásokkal, a papírszélekkel és annak külön örülök, hogy nem voltál túl didaktikus, nem akartad mindenütt muszájból megjeleníteni ezt a három vagy négy képet, lehet, hogy nem is három, hanem négy. Én nagyon kedvelem ezt a megoldást, hogyha valami tanácsot mondhatok, akkor az annyi, hogy érdemes lenne ezt úgy is kipróbálni, hogy még kevésbé didaktikusra hagyni, tehát például itt a bal oldali résznél már azt a második réteget lehet, hogy nem raktam volna oda, hanem hagyom azt, hogy a szemünkbe néző férfi szája bajusznál megmaradjon és utána valahogyan folytatni a másik darabbal és ott egy nagyobb rést hagynék, egy nagyobb lyukat, lehet, hogy izgalmas lenne, szóval még kevésbé kötni magam ahhoz, hogy hány darab is ez és az jelenjen-e meg mind vagy nem. A szabadság itt a lényeg, az alkotói szabadság, hogy saját magunkat nem verjük úgy béklyóba, hogy az már nekünk is nehézséget jelent. (hegyi)