1. Önportré, önábrázolás

Ehhez csak annyit fűznék hozzá az előzőhöz képest, hogy ez már tényleg végre profil. Nem vagyok vele kibékülve, főleg a tekintetemmel, de ez van.

Miért szomorú és mitől favágó, ezt most nem tudom, mert a popipar kitermelte a maga szomorú szamuráját, szerencsétlen Kozsó még mindig próbál valamit kínlódni a színpadon, hát, ha ez a párhuzam akar lenni, akkor az jó, de akkor ennek humorosnak kellene lennie. Valami viccet belevinni, a válladra tenni azt a baltát vagy nem tudom, így most ezért ez a favágó nem annyira jön be meg ha a favágószexről beszélünk, akkor ott meg kellene az a kockás ing. Úgy érzem, hogy te most egy imázsváltásban vagy és ez egy fontos kérdés, hogy ezt az imázsváltást megéld és átéld és mindenféle aspektusban kipróbáld és erre bátorítalak, de tegyük hozzá azt is, hogy nem biztos, hogy optimális az a fajta portré beállítás, amit itt most használsz. Az egy anatómiai megközelítés, hogy ennyire oldalról hozod, ez sziluettben lehet, hogy jól működhetne, de ebben a megvilágításban most kilaposodik az egész fej, valamennyit fordítani kellett volna a fejen és akkor, bár elveszítjük a lehetőségét annak, hogy teljesen tökéletes legyen az ábrázolás geometriája, de hát kit érdekel a geometriája, amikor a tekintet az egy kicsit lehet, hogy fontosabb, még akkor is, ha nem nézel bele a kamerába. Akkor már lehet arányítani a két arcfelet, valamennyit ez a térbeli rövidülés segíthet abban, hogy kibillentsük ebből a mesterséges nyugalomból ezt a képet. (hegyi)

Szemtől szemben

Mivel már mások is hiányolták a szemem, így most felkerül egy ilyen.

Zoli, ez egy őszintének látszani akaró kép, de nekem most ebből az jön át, hogy még nem belülről jön ez az üzenet, hanem valamilyen megfelelés, valamilyen formai elvárásnak való megfelelés, ahogyan azt egyébként a kép alatt le is írod, hogy annyira várták már a szemeidet, hogy akkor most megcsináltad, na, tessék itt van, lássátok és ettől valahogyan az őszintesége válik egy kicsit hamissá ennek az üzenetnek. Egyszerűbben is mondhatom, hogy színpadias. Ami eddig a beállítást illeti, kevésbé kellett volna biccenteni a fejen, mert így most nagyon fölfelé kell nézzél és ez egy kicsit ijesztő, olyan vadállatias, Meglehet, hogy ezt a pózt szeretnéd magadról elhitetni, de nem vagy vadállat. A másik pedig az, hogy ebben a rövidülésben, ezzel az optikával groteszkké válik az, hogy mekkora nagy lesz a homlok, aminek túl sok értelme nincs, mert a homlok már nem közöl igazán értelmezhető üzenetet, miközben maga a száj, az áll, a beszéd helye, az a rész, ami tulajdonképpen a másik oldalon lezárná a fejünket az meg jelentéktelenné rövidül és ehhez még hozzátesz az is, hogy ennyire kontrasztosban van tartva és ennyire beleolvad a háttérbe. A helyedben még gondolkodnék ezen. (hegyi)

pillanat

Fodor Ákost idézve:

,,Együgyűen, mint
egy kislány. Mint egy vihar.
Mint egy "nem-tudom". "

Ez egy önarckép és a pillanat valószínűleg neked egy belső törétnetet jelent, ami viszont fontos, hogy mi mit kapunk ebből, mint nézők és azt látom, hogy a legkérdésesebb része ennek a dolognak a lecsukott szem. Ahhoz, hogy ez működjön, olyan környezetet kell teremteni, ami ezt hitelesíti, hogy nem csak arról van szó, hogy véletlenül csukva maradt a modell szeme, tehát értelmezni kell tudnunk azt, hogy miért van ez a szem csukva, ahhoz viszont túl közel mentünk a modellhez. Ha nagyobb lenne a képkivágat, ha több atmoszférát adnál, akkor valószínűleg ez egy könnyebben átélhető pillanat lenne a néző számára. Még egy dolog, amire szeretném felhívni a figyelmedet, ott az arc mellett az orrodnál van valami fényfolt, ezeket érdemes megfigyelni és utómunkában helyrehozni, hogy ne legyen fals, mert most minden figyelmemet az közi le és nem tudok teljesen azonosulni azzal, amit a képen látok ettől a kis pici fehér folttól. (hegyi)

Ez egy jó önportré, még az is jó, hogy kimozgattad a megszokott formából, ad neki egyfajta dinamikát, persze azon lehet vitatkozni, hogy mi legyen a füllel, de engem annyira nem zavar, hogy belevágtál. A tekintet ugyanis őszinte és beszédes. (hegyi)

(Újratervezéses vázlatnak tekintem még mindig.)

Nem fogom szételemezni, mert korai, hiszen ismételni fogod remélem, csak annyit kérdezek, hogy biztos a fogmosás-e a legjobb ehhez? És ha reggel van? És a maszk már fenn, de még az utolsó simítások zajlanak alatta? Borotválkozás? Szóval én csak arra akarok itt utalni, hogy a fogkefe formája, a fogkrém világítása nem áll össze nekem formailag. (hegyi)

Ez a kép egy erős formai állítás, azzal, hogy szűkre vágtad az egészet, tulajdonképpen azt érzékelteted, hogy belelátsz a vesénkbe is. Ez jó és fontos dolog, mert a határozottság az emberek jó részének megnyugtató, azt sugallja, hogy tudja, mit csinál a másik, érti azt. Szóval köszönet, hajrá a folytatáshoz. (hegyi)

A Mottó képre (eddig) érkezett javaslatok figyelembevételével.

Értem, hogy ez lett a javítás a többiek javaslatai alapján, de bevallom, nekem az előző szerkezete jobban tetszett, ez most olyan, mintha egy régiségboltban lennénk, és oda applikáltad volna be a magad képét utólag. Az a helyzet, hogy itt is igaz a fekete-fehér kérdéskör, amiz az előző képnél mondtam, ráadásul ez a kép fekvő kellene legyen, nem álló. (hegyi)

Két kép jött, engedelmeddel egyben elemezném, két gesztus, de ez a jobb. A másiknál egyedül az ujjak tartása az, ami artisztikusabb, szebb, anatómiájában izgalmasabb. De a kamasz és a felnőtt férfi viszonya, a saját magunkkal való szembenézés (mert sejtésem szerint te vagy a kis képen is, ugye), ez erős üzenet, erős gondolat és végre valahára engedted magadnak ezt megélni és ábrázolásában is meg tudtál találni valami olyat, ami egyetemes és túlmutat a verbalitáson, azaz képnyelvet használ. Köszönet érte, fontos munka. (hegyi)

Minden benne van a képben, amit mondani akarsz, talán a másik kézzel, ahol nincs gyűrű, jobb lenne, mert az kiviszi a figyelmet rólad, de igen, aggodalom van, protest, fricska is, szóval jó lett. Az más kérdés, hogy hogy elsodródtak az események, és már aez az egész pajdagágász tüntetés mennyire leromlott és kifulladt, de ennek megvitatása nem a képelemzés tárgya lenne. (hegyi)

Ez most szegény elment a verbálfotóba. A címadás is, meg maga a kép is, hogy oda felakasztottad szegényt. Miközben maga a kép jó lenne. Tehát az alapkép, megint azt mondom, hogy jó, amiből kiindulsz, de most nem tartom jónak azt az irányt, ahova elvitted ezt. Ez nagyon primér, és elkomolytalankodja az egészet. Tehát egy poénért most eladtad az egész képet, amit előtte megcsináltál. Én remélem, hogy magát az alapképet majd újragondolod, hogy ez tulajdonképpen mit hordoz. Merthogy nem a kulcsokat hordozza a lakótelepről, az is biztos. És szerintem ezzel te is tisztában vagy. Olyan érzés ez nekem, mintha elbátortalanodtál volna a közléstől. (hegyi)

Olyan ez, mint egy csillagszórás, vagy egy robbanás állapota. És egészen addig olyan, ameddig nem látom benne azt a háztetőt meg azt a kerítésrészt. Ha ez egy szendvicsnegatív, ami azt jelenti, hogy egymásra exponáltunk, vagy egymásra helyeztünk két réteget, magyarán két képet egymásra másolunk, akkor ezen neked kell dolgozni még, hogy hova teszed saját magad, mekkorában, és hogy kiküszöbölhető-e a háttérből az a szürkésfehér dolog, mert az most összekuszált engem. Hogyha ez valahogy máshogy jött létre - el tudom képzelni, hogy ez egy valamiben tükröződő valami -, akkor neked kellett volna úgy mozognod, hogy ez ne legyen ennyire evidensen látható. De maga az ötlet jó. Egyébként ez még most is megoldható lenne, így, ebben a képben is, hogyha azt a részt kijelölve, eléletlenítve a kijelölést, utána lesötétítenéd szinte feketébe, akkor ez helyreállna. Mert igazából arra a képsarokra túl sok szükség ráadásul nincs is. Úgyhogy maga az ötlet jó, tetszik. Hát eléggé őrült önkép, de nincs ezzel semmi baj. Én szeretem az őrülteket. (hegyi)

Eredetileg azt gondoltam, hogy ez a jó vágás, amit most küldök, majd nem hagytam neki érlelődni időt, és gyorsan még jobban megvágtam, és azt küldtem be, de már ezt az eredetit gondolom a jobbnak megint.

Na igen, itt már értelmezhető az, amit mondtam, hogy mi zavart az előző képben: itt, attól, hogy meghagyod a képnek a keretét, itt ettől értelmezhetővé válik a dolog. Az egy másik kérdés, hogy van-e erre szükség. Akkor lenne erre szükség, és akkor lenne jó, hogyha megfogtad volna ezt a papírt, és én látnám az ujjadat vagy a kezedet, de nem látom. Nem tudom, mennyire érthető, hogy önmagában a tűz és a papír és a közlés az az előző képen erősebb, hiszen trükkösebb vagy azáltal, hogy nem mutatod a képhatárt. Van benne probléma, mert az alsó képhatár azért mégiscsak belelóg, de azért megfotózható lehetett volna ez úgy, hogy az nem látszik. Itt most beviszel engem a valóságba. Igenám, de a valóságban csak a tűz történik. Semmi más. És senki más. És akkor viszont az a baj, hogy könnyen el tudom azt is képzelni, hogy ez csak egy játék, hogy meggyújtottam ezt a papírt. És te tulajdonképpen csak egy hatást akarsz elérni, érted? Tehát az a helyzet, amit létrehoztál, az ennél drámaibb, mintsem hogy hagyd az egészet elúszni a fenébe. Történik itt valami, a valóságban. Történt akkor is, mikor elkészítetted magát a fotót, ami az alap. De történik azáltal is, hogy azt meggyújtottad. És történik azáltal is, hogy nézed azt, hogy ég a tűz. Csakhogy ez a „nézed azt, hogy ég a tűz”, ez nincs rajta a képen. Ehhez valamilyen jelzésnek kéne lennie a valóságból, és a valós Mészáros Istvánból, aki ezt a képet fogja. Álmomban két macska voltam. (hegyi)

Tűz Tudom, hogy igencsak teátrális, de a legfontosabb szerepe számomra most, hogy egy-egy ötletet hogyan tudok megoldani, és azok hogyan jelennek meg.

Ahogy én látom, ezzel a kérdéskörrel több képen keresztül is foglalkoztál, és ez az első kép nagyjából színesben van tartva. Azért mondom, hogy nagyjából, mert igazából a fekete-fehér képed is kapott valami tónust, és nem vagyok 100%-ig meggyőzve, hogy ez a tónus, amit kapott, csak és kizárólag attól van, mert maga a láng átszínezte a fényeket. Javarészt valószínű erről van szó, de itt azért egy fehéregyensúly-állítás nem ártott volna. Másrészt azért fontos ez a kérdés, hogy mégiscsak van benne színes, és ez maga a láng, mert ez választ ad arra a kérdésre, amit az előzőekben mondtam, hogy miért nem jó a szelektív színezés. Azért nem jó, mert például egy ilyen képnél van értelme, de ez a valóságban meg is történik, és ha ez a fajta szelektivitás csak imitálva volna, akkor pont ennek az erejét venné el, ami itt a valóságban megtörténik. Magyarán, nagyon jót tesz a dolognak, ha a színek által hangsúlyossá válik, és tulajdonképpen a benne hordozott vörösökkel és sárgákkal még drámainak is mondhatom azt, hogy pont ott ég és gyullad ki maga ez a kép, ahol ezt a pólót eltépted magadon, és a szíved vagy mellkasod található. Ez egy jó dolog. Amivel problémám van, hogy az a kép alján áthúzódó vonal nem tudom, hogy mi akar lenni. Lehet, hogy magának a papírnak a széle, nem tudom, de ez így ebben a formában nehezen értelmezhető. Nem olyan nagy utómunka lenne azt helyrehozni, mert formailag az oda nem nagyon kell. Ha az ujjaddal letakarod, látod, hogy sokkal stabilabb üzenetet kapunk, hogyha az nem volna ott. Szóval megint azt mondom, hogy jók ezek az ötleteid egyébként, és amit az előző képednél is mondtam, attól jó, hogy az alapkép is jó. (hegyi)

A középső kép az eredeti portré, amit most grafika hatásúra akartam megcsinálni. A kép novemberben (azaz, movemberben) készült. Bal oldalra az arcom jobb oldala lett tükrözve, jobb oldara pedig a másik.

Hát ezt a játékot már jópáran kipróbálták, hogy mi van akkor, hogyha egy képet elkezdenek tükrözni, és hogyan fog ez mutatni, ha az egyik oldalamat mutatom vagy a másikat. Az egy jó ötlet, hogy ebből itt most hármat kapunk, és igazából ez nem fotográfiailag érdekes, hanem pszichológiailag. Hogy vajon a szimmetria, amit egyébként sokan szeretnek, amikor rendet csinálnak pl. a szobában, mennyire zavaró tud lenni egy emberi arcon, mennyire ijesztő, mennyire kiszámíthatóvá teszi a gesztusokat, mennyire barátságtalan vagy taszító. Tehát tényleg olyan, mintha futószalagon készült embert látnék a két szélső képen. És ehhez képest pedig egy valóban emberi arcot a maga egyenetlenségeivel, aszimmetriájával, esendőségével. Tehát ebben az értelemben ez egy jó geg és egy jó ötlet, tónusban is a dolog abszolút jól működik, hiszen a lényegre koncentrál, elvitted egy egészen grafikai irányba. Itt inkább az a kérdés merül fel bennem, hogy oké, hogy ez megtörténik, de utána hogyan tovább. Ha ezt kiteszem a falra, akarom-e ezt hosszútávon nézegetni. Magyarán egy kiállításnak lehetne-e ez része. És erre a válaszom az, hogy nem. Mert azontúl, hogy megvan ez a felismerés, nem mutat messzebb. Magyarán ez nagyon jó tanulmány, de ezt utána majd tovább kell gondolni, hogy ebből kép legyen. Olyan kép, ami egyedi, megismételhetetlen, és csak a tiéd. Attól, hogy te vagy rajta, ez még nem fog megtörténni. Tehát tanulmányként elfogadom, és fontos lépcső, mert fontos felismeréshez vezet, de ezzel még majd kéne dolgoznod. (hegyi)