1. Önportré, önábrázolás

Hát ezt a játékot már jópáran kipróbálták, hogy mi van akkor, hogyha egy képet elkezdenek tükrözni, és hogyan fog ez mutatni, ha az egyik oldalamat mutatom vagy a másikat. Az egy jó ötlet, hogy ebből itt most hármat kapunk, és igazából ez nem fotográfiailag érdekes, hanem pszichológiailag. Hogy vajon a szimmetria, amit egyébként sokan szeretnek, amikor rendet csinálnak pl. a szobában, mennyire zavaró tud lenni egy emberi arcon, mennyire ijesztő, mennyire kiszámíthatóvá teszi a gesztusokat, mennyire barátságtalan vagy taszító. Tehát tényleg olyan, mintha futószalagon készült embert látnék a két szélső képen. És ehhez képest pedig egy valóban emberi arcot a maga egyenetlenségeivel, aszimmetriájával, esendőségével. Tehát ebben az értelemben ez egy jó geg és egy jó ötlet, tónusban is a dolog abszolút jól működik, hiszen a lényegre koncentrál, elvitted egy egészen grafikai irányba. Itt inkább az a kérdés merül fel bennem, hogy oké, hogy ez megtörténik, de utána hogyan tovább. Ha ezt kiteszem a falra, akarom-e ezt hosszútávon nézegetni. Magyarán egy kiállításnak lehetne-e ez része. És erre a válaszom az, hogy nem. Mert azontúl, hogy megvan ez a felismerés, nem mutat messzebb. Magyarán ez nagyon jó tanulmány, de ezt utána majd tovább kell gondolni, hogy ebből kép legyen. Olyan kép, ami egyedi, megismételhetetlen, és csak a tiéd. Attól, hogy te vagy rajta, ez még nem fog megtörténni. Tehát tanulmányként elfogadom, és fontos lépcső, mert fontos felismeréshez vezet, de ezzel még majd kéne dolgoznod. (hegyi)

Nagyon örülök, hogy ebben a közösségben megjelentél és részt veszel, és remélem, hogy folytatjuk a munkát. Ígérem, most már én is odafigyelek jobban arra, hogy ne kelljen ennyit várni az elemzésekre. Mert nagyon fontosak ezek a személyes üzeneteitek. Olvasom itt a képaláírásodban, hogy egy három évvel ezelőtti képet akartál küldeni, és aztán amiatt, amit én mondtam, elment ettől a kedved. Lehet közölni régi képeket, hiszen nem baj az, hogyha látjuk, honnan indulunk, és hová fogunk jutni, vagy merre haladunk. Tehát ebben az értelemben ez nem rossz dolog. Én azt mondom, hogy van ennek is akár szerepe vagy helye. Tehát ez azért ne tartson vissza. Az egy másik kérdés, hogy ne csak íróasztalból dolgozzunk, hiszen azon már változtatni nehéz, mert ha már évek telnek el, akkor már nagyon sok minden megváltozott, és ezek már nem újrajátszhatóak. Ami a képet illeti, olyan nekem ez az egész, minthogyha valamilyen transzcendens, földöntúli élményben lenne részed, mintha megszállt volna valami szellem, és vele kommunikálnál. Tehát ezek a nagyon felakadt tekintetek ezek mindig elgondolkodtatóak, hogy ez vajon mit is akar üzenni. És ez működne is ezzel a tónusrenddel és ezzel a sötét háttérrel, ha nem ez a műanyag kabát lenne rajtad. Még azt mondom, hogyha csak a fehér póló marad, akkor is rendben van. De hát ez a kabát, ez meg visszaránt minket ide, márpedig hát ilyen szabadkempinges megváltás az ritkán történik. Úgyhogy annak is inkább valami képi indokát kéne mutatnod, hogy itt mi is történik valójában, vagy hogy miért történnek ezek a dolgok. Nagyjából ennyit tudok mondani, és várom a folytatást. (hegyi)

Ahány képet készítesz magadról, annyiféle arcod van, ez nagyon jó, és nagyon tetszik nekem, az majd egy másik kérdés, hogy honnan fogja eldönteni a néződ, hogy melyik vagy te, és te meg majd fityiszt mutatsz, hogy nem is kell eldöntened, úgyhogy értem. Kísérletezz tovább nyugodtan, bátran. Azt nem tudom, hogy mi az a csík ott a szemednél vízszintesen, annak annyira nem örülök. Hogy az valami tükröződés vagy technikai hiba vagy micsoda, azt nem tudom, úgyhogy jó lenne annak utánanézni, mert az ott nem jó. De összességében azt mondom, hogy sikerült egy olyan arcodat mutatnod, ami kellően titokzatos, kellően agresszív és kellően kérdőjeles, ugyanakkor van benne némi kihívó is, vannak érzelmek és ez is látszik, szóval jó ez. Ha elfogadsz egy tanácsot, akkor most mutass olyat is, amin vidám vagy. (hegyi)

Első blikkre szerintem az emberek nagy része azt mondaná, hogy de miért nem tetted oda a nagyanyádnak az ollóját vagy miért nem kerested meg azt, amit még anno kisiskolásként kaptál. Én meg azt mondom, hogy nagyon jó, hogy ezt a teljesen béna, abszolút gagyi, műanyag ollót tetted oda, mert ennek a színei azok, amik az egészet visszahozzák abból a fajta révületből, amit ez a gyűrött papír jelenthet. A bohóckodás is jó, mert hogy fájdalmas, mert ez nem egy vidám kép és nem egy vidám bohóckodás, ettől elgondolkodtat. Egyébként maga az alapkép sem lenne rossz, ezt így zárójelben hozzáteszem, de nagyon örülök annak, hogy elkezdesz egy utat felkutatni és nagyon remélem, hogy ez nem csak egy felvillanás lesz, hanem jobban bele is mélyedsz, erősen, mert van értelme. Olyan dolgot mutatsz, amit nem minden nap látok viszont a közösségi oldalakon például, vagy a képmegosztókon. Van ebben gondolat, van ebben anyag, szeretem, folytasd. Köszönöm. (hegyi)

Direkt nem szeretnék a címekkel foglalkozni, mert ez egy másik jelentésréteg lenne és engem az érdekel, amit a képen látok és azt gondolom, hogy ez a kép most abban az értelemben kevesebb az előző hasonlóhoz képest, hogy itt már olyan szinten hiányzik az alsó régió, olyan szinten hiányzik a test, hiányoznak a kezek, a karok, has, láb, olyan szintű a sejtetés - és remélem, hogy érteni fogod -, hogy itt most ez már csak álszemérem. Nem lehetsz ennyire visszafogott, nem játszhatsz a néződdel olyan játékot, hogy hoztam is ajándékot meg nem is, mutatok is meg nem is, ilyen csikicsukit nem jó csinálni, mert egy pillanat alatt elveszítheti az őszinteségét. Amikor az előző képedet láttam, akkor azt gondoltam, hogy az egy elfogadhatóan kész kompozíció és a további játékra biztatva mondtam azt, hogy érdekes lehet a test, és lám-lám te a saját képeddel válaszolsz erre nekem és erősítesz meg abban, hogy igenis hiányzik a test, mert ebben a koordináta rendszerben ez a gesztus, amit itt most látunk, ez a falnak dőlő póz nagyon sokféle irányba elvezethet. Elvezethet az unalomig, a kihívásig, a kihívó viselkedésig, az agresszió előfutáraként egy mozdulatsorig - nagyon sok ajtót kinyitottál és az utolsó pillanatban visszaléptél. És én most itt állok, mint néző és nem tudom, hogy merre akar menni a fuvar. Azt érzem, hogy valamit nagyon akarsz mondani, de hogy mit és azt valóban ki akarod-e mondani, azt nem kaptam meg. Tehát olyan, mint a beetetés, hogy kaptam valamit és aztán azt visszavetted, mint egy filmnek az előzetese, hogy összesűrítem a jeleneteket és ebből a sűrítményből próbálja majd a néző kisilabizálni, hogy milyen is lesz majd ez a film. Igen ám, ha jól sűrítettem össze, akkor nem csaptam be nézőt, de ugyanakkor ez alkalmas arra is, hogy kiválogattam azt a hét nagyon fontos jelenetet, ami alapján pörgősnek ígérkezik a film, de aztán kiderül, hogy dög unalmas. Magyarán itt is azt látom, hogy valamilyen gesztust előveszel és sejtetsz nekem, de nem tudom, hogy van-e ebben valóságos terhelhetőség, megvan-e az a mélység, amiről beszélni fogsz majd a következő képedben - miközben ismerve téged, tudom, hogy megvan a mélységed, de ha valaki nem ismer, nem tudja, hogy ez a saját határaimmal való szembesülési probléma, vagy csak egy jópofa gesztus. A dolgoknak tétje kell legyen! Szóval még inkább és még határozottabban mondom, hogy tessék ennek újból nekifogni, tessék újból elővenni ezt az eszközt és dolgozni vele. Tudom, hogy eltelt három hónap, de mégiscsak te vagy a képen, te készítetted, vissza tudod idézni, helyezkedj ebbe vissza és mutasd meg azt, amiről beszélni akarsz, hogy legalább a néződ ne érezze azt, hogy nem tudom vele mit kezdeni, mert nincsenek kimondva a szavak. (hegyi)

Nagyon dinamikus és drámai ez a közlés és remélem, hogy ez az eszköz, amivel ezt a fényjátékot létrehoztad, még a birtokodban van, mert fontosnak tartanám, hogy ezzel még tovább kísérletezz, ugyanis fantasztikusan jó hatása van az emberi testen. Az is izgalmas, amit a falra rajzolsz vele és ez is fontos, mert nem csak egy kivetülés, hanem ellentétet tud adni az emberi test vonalainak ez a fajta geometria, ami itt létrejön, de ennél még fontosabb lenne, hogy a testből még többet kapjunk. Pontosan az által, hogy ezzel az eszközzel tökéletesen el tudod venni a testiség primer fogalmát és jelentését, és át lehet vele fogalmazni az egészet egy olyan üzenetté, ami már ebben a képben is jelen lévő, úgymond drámai üzenet. Mitől drámai? Nem csak a vöröstől, hanem a kihagyásoktól. Ez egy zenei hasonlat lesz, mert a zenében is nagyon nagy szerepe van a csendeknek és az, ami most a szád körül, a szakállad vagy a szemednél létrejön, ezek azok a dolgok, amik az egésznek extra jelentést kölcsönöznek. Olyan, mintha kiterítve lennél, mintha sarokba szorítva lennél és mégis mintha te uralnád a bolygót, ezt a világot, ezt a vörös ördögi minőséget és ettől, mivel ez egy gondolati kivetítés is, lesz az egésznek filozófiai értelemben is mélysége. Nagyon jó gondolatnak tartom és bátorítalak, hogy ezzel az eszközzel és ezzel a gondolattal játssz tovább. (hegyi)

Érdekes ez a kép, mert van egy olyan filmes hangulata, hogy a szereplő még mosolyog, de a következő pillanatban egy Hattori Hanzoval lemészárol mindenkit. Nem tudom megmondani, mi adja ezt az érzetet, talán a tekintet, vagy maga a helyzet sugallja, nem tudom igazán, de mindenképpen figyelemre méltó eredmény született. Várom a folytatást! (hegyi)