1. Önportré, önábrázolás

Annyira érzem azt, amit mutatsz, a "szabadenekemezt" dilemmáját, a dühöt, a dacot, szembenézés hiábavalóságát, ezzel kínlódom fél éve, azt hittem, jobb lesz, ha átlépem a bűvös ötvenet, de lószart lett jobb. Üdv a klubban és köszönöm az őszinteséged! (hegyi)
értékelés:

Mobil. Az ajtókukucskálón másképp még nem tudtam megoldani, mindig van valami. Igaz, ez így technikailag elég megviselt, viszont talán hozzátesz valami valóságközelit. Azt hiszem, ezért megyek vissza sokszor ahhoz a kukucskálóhoz.

Kedvelem ezt az önportrédat, hozza a hangulatot. De amit nem értek, az az, hogy az ajtó belső fele miért ilyen sötétre van exponálva. Mert ha már nincs a kukucskálón az a kis takaró fülecske, hogy még egyértelműbb legyen a helyszín, akkor legalább az ajtónak kéne ajtószerűbbnek maradnia. De mint portré, jó. (hegyi)
értékelés:

Izgalmas mozgástanulmány, vagy fázisfotó, amit látok. Kicsit nagyvonalúan bánsz a térrel, mert ez a kép nekem erősebb lenne akár négyzetes formátumban is. Nem nagyon érzem az indokát az álló formátumnak, hiszen maga a mozgás is, amit a képen látok, a fekvő formátumot indokolná. (hegyi)
értékelés:

Egy kis derítés mindenképpen kéne balról, mert most ott az orr árnyéka túl sok lett. És a főfényt érdemes picivel lentebb vinni, hogy ne legyenek ekkora árnyékok a szemed alatt. De a póz, a gondolatiság tetszik. (hegyi)
értékelés:

Valami Ati az utómunkával nincs rendben, a homloknál és a szem alatt eltűntek a bőr pórusai. Ennek okát érdemes lenne kideríteni, mert ettől olyan fura az eredmény. A kép maga az operaház fantomját juttatja eszembe attól, hogy a jobb szemed ennyire eltűnik. A forma is, amit ott a sötét felületek kiadnak, maszkszerű. Ha ezt akartad, én elfogadom, de azért annak jobban örülnék, ha legalább jelzésértékkel megjelenne az a szem is. (hegyi)

a szám végére lehet, megértem

Ez egy kellően flegma és pimasz kép, benne van minden, ami fontos lehet számodra, és ez át is jön a nézőnek. Jó a dekomponálás is, nekem ez működik. Javaslat, hogy egy kis kontrasztemeléssel vagy a világos tónusok helyrehúzásával a dolog még jobb lehetne attól, hogy nem lenne rajta ez a szürke fátyol. Érdemes kipróbálnod. Várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Gondolom, valami üveg vagy fém felületen láttad meg a tükröződést, de ez mindegy is, a kép jó, kifejező, van benne bajkon úr is, valóban, de mint önportré is jól üzemel, tetszik. (hegyi)
értékelés:

Vizsgálgatom még magamat...

Nos, itt több dolgot nem értek János, és segítened kell, hogy mi miért lett így, mert én nem találom a magyarázatát. Az egyik a tónus. Miért kell az alján a feketéket elveszteni, miért állunk meg a sötétszürkében, mi ennek a tónusterjedelem törésnek a lényege vagy értelme? Azt tudom, van ilyesmi divat, telefonos appok filterei között is, de hogy minek, nem értem. A fád, fáradt érzetet ez csak imitálja. A másik a képarány. Én szeretem a fekvőt, és mondom is mindig, hogy a portréhoz nekem sokszor fontos az a plusz, ami ettől a formától adódik a környezetből, de itt nincs ilyen. Csak a szűk tér fenn és lenn, és ehhez képest az indokolatlan tágság oldalt. A harmadik a fények kérdése. Nem nagyon előnyös az, hogy alulról adsz fényt, túlhangsúlyozol vele olyan részleteket, amik kivisznek az együttérzésből, vagy máshogy mondva a szerethetőségből, és ami marad, az eléggé állatiasan kopog, ijesztő, és ezt a fentről jövő fény nem egyensúlyozza. Fordított aránnyal a dolog jobb lenne, fentről több, lentről kevesebb fény. Kérek ismétlést. (hegyi)

János, most valami olyat mondok, amivel igazán szeretnék segíteni, de tudom, hogy kurva kemény lesz. Úgy nem fogom elhinni azt, amit mutatsz, ha tisztázatlan dolgok motoszkálnak a fejedben közben. Szabad-e ezt nekem? Látszani fog a fütyim? Jók a kezeim? Eléggé üvöltök vajon? Jó helyen állok? Tehát a totális önkontroll az ellene megy egy olyan gesztusnak, ami az önkontroll elvesztéséről szól(na). Egy valamit kell elfogadni. Csináld, vagy ne csináld, de ne próbáld, azaz amikor elkezdesz a lehetséges veszteségekkel foglalkozni képkészítés közben, akkor kamuvá válik a dolog akkor is, ha a kiindulás őszinte volt és igaz. Tehát nem azt kétlem, hogy átélted-e a fájdalmat valamikor, hanem az van, hogy mindaz miatt, amiket felsoroltam, ez a dolog erejét vesztette. Nem könnyű önaktot csinálni, főleg férfinak, mert az aktról sajnos csak a női test szokott az embereknek beugrani elsőre, másodikra, huszadikra is, aztán talán a képzettebbeknek Mapplethorpe mondjuk, de akkor is azt mondom, hogy ha ez a terület érdekel, akkor állj bele, csináld, de amikor kreálsz valamit, alkotsz, akkor minden gyeplőt, ami megköt, el kell engedj, nincs védőháló. Nem adok csillagot, mert szívem szerint megismételtetném, de ezt a döntést előbb neked kell meghozni, hogy megelégedsz-e valaminek az imitálásával és a csomagolásával, vagy nekiindulsz megkeresni az ösztöneid. (hegyi)

Nehéz megtalálni azt a pillanatot, amikor még él a gesztus és a csúcspontján van, főleg, ha az ember saját magát fotózza. Tudom ezt. De most a szemed még mosolyog, de a szád már nem. Ez nem baj, sőt, erre az ellentétre rá is lehet dolgozni, erősíteni. Most ez még nem az. A másik ez a fád, barnított színtónus, ez nem előnyös, ki kéne gyere ebből, mert ellene dolgozik annak az üzenetnek, amit mutatni, mesélni akarsz. (hegyi)

"Nem akarok egyedül aludni, egyedül lélegezni, egyedül alkotni, egyedül létezni, egyedül érezni. Aki kell, az az erejével és a gyengeségeivel együtt kell. A lélegzetvételével akarok összeolvadni. Az örökkévalóságig. Hogy többé ne engedjen el. Ez a nyugalom érzése. Teljességre vágyom."

Ezt egyszerűbb elemeznem, egyrészt kevés a hely magad mellett, hogy a magány érzete meglegyen, másrészt tudom, hogy divat a műköröm, de borzasztóan elviszi a figyelmet, és nem vehető érzelmileg komolyan a dolog tőle. Érdemes megfontolnod, hogy mi a fontosabb, a köröm, vagy a személyiséged olyan mélységei, amit ki tudsz mutatni, a kettő nem mindig működik együtt. Azt kérem, hogy ezt a képet gondold át és ismételd meg. (hegyi)

Furcsa lehet, amit mondani fogok, de lazíts kérlek, mert olyan erősen akarod mutatni, hogy felszabadult vagy és összeszedett, hogy a végén már csak a szemed mosolyog. Szoktam javasolni a portréknál, hogy takard le a szemet, nézd, mit mesél a száj, aztán takard le a szájat, mit mesél a szem - ez egy jó teszt arra, hogy önazonos-e épp a modell, vagy valami rejtett feszültség dolgozik benne. Nem baj a feszültség, félre ne értsen senki, de tudni kell róla, hogy jelen van. (hegyi)
értékelés:

Az a helyzet Flóra, hogy ezek a tanulmányok azért jók, mert megismerheted saját gesztusrendszered, hogy mondjuk, amikor én fejben azt éreztem, hogy most kedves vagyok és mosolygok, valójában kétségbeesett arcot vágtam. Ez azért jó és fontos, mert ezzel az eszközzel finomhangolhatod azt a kifejezési készleted, ami később fontos lehet, akár akkor, ha modell vagy, akár akkor, ha másokat fotózol majd. Ez a mosoly ez most befagyott és ellenkező hatást vált ki, és ennek egyszerű az oka, ha túl soká tartasz ki egy gesztust, az eltorzulhat. (hegyi)
értékelés:

Ezek a képek úgynevezett beállított szituációk, és ilyenkor fontos a részlet, például a kezed feje, ami most csonkolva van, és így az ott nem szép forma. Még valamit: értem, miért döntötted el a képet, de vigyázz, mert könnyen túlzásba esik az ember és a végén minden dűl és borul, ha kell, ha nem és modorossá válhat ez az eszköz. (hegyi)
értékelés:

Kompozícióban ez egy izgalmas ügy lenne, ha a lényegbe, a szemeidbe nem árnyékolna bele a takaró ilyen csúnyán. Ha nem kerget a tatár, ilyenkor érdemes ellenőrizni még ott, melegében az eredményt, és keresni a hibát, mert ott még ez gyorsan orvosolható, például azzal, ha ennyire nem húzod a szemedbe a textilt. ha lehet, kérnék egy hasonló hangulatú képet ismétlésre. (hegyi)