13. Életkép, zsáner

A főzőverseny rész nekem ebből a képből nem jön ki, mert amit itt most látunk, az nekem inkább egy Matula bácsis hangulat, kicsaptuk a gyereket vidékre nyaralni és a nagyapa majd megtanítja őt gulyáslevest főzni, és a srácon meg látszik, hogy minden mással foglalkozna, elmenne inkább biciklizni. Érdekesen áll hozzá ehhez a helyzethez azzal, hogy zsebre van dugva a keze, kicsit ki is fordul a nagyapa világából. Szóval az most mindegy, hogy ez főzőverseny vagy sem, az üzenete nagyon erős arról, hogy ennek a két embernek milyen is a viszonya, a kommunikációjuk milyen irányban folyik. Ettől még lehet, hogy a következő pillanatban ez a fiatalember ránézett erre a bácsira, de most még úgy tűnik nekem, hogy van egy ember, aki adja az információt, és van egy másik, aki kevésbé akarja azt befogadni. Szóval jó ez a ritmus, ezzel abszolút egyet tudok érteni, ami egy kicsit furcsa és kilóg, lehet, hogy az utómunka miatt van így, nem tudom, az maga a kályhacső, ott fent a fánál teljesen furcsán jön ki, mintha rávakuztál volna, az egész olyan érdekesen dudorodik ki a képből, van egy 3D-s élmény. Ezt nem azért mondom, mert baj lenne, de én azért egy picit sötétebbre vettem volna, hanem csak a furcsasága az, amit megjegyzek, nem egy szokványos dolog. A másik kérdés az és nem tudom másképpen mondani, de azért is vagyunk itt a Látszótéren, hogy ilyenekről is beszéljünk, mert célszerű a dolgokat tisztába tenni exponáláskor, hogy ne legyenek kétséges helyzetek, ne maradjanak kétséges helyzetek, hogy mit csinál a bácsi a zsebében. Valószínű, hogy az egy kötényke akar lenni, de félreértésre ad okot, hogy vakaródzik vagy mit csinál, lehet, hogy érdemes lett volna várni, amíg ez tisztázódik. Nagyon fontos a fotográfiában, hogy milyen pillanatot merevítünk ki. Nem konkrétan ide tartozik, de jelentéssel bír és gyakorta találkozhattok vele a valóságban, a sajtófotóban szokták ezt használni két területen, az egyik a sportfotó, amikor valami idétlen pózban ott van a labda a játékos orra hegyén, vagy éppen bebandzsít a szerváláskor a pingpongozó, vagy az úszó torz fejet vág, minden pillanatból ki lehet metszeni egy ilyet, a sportfotósok előszeretettel csinálják ezt. Ide lehet tenni a természetfotósokat is, amikor úgymond humanoid érzelmekkel próbálnak felruházni állatokat és jaj de néz a mókus. A másik terep a politikáé, amikor úgy csinálunk az ellenfélből hülyét, hogy egy beszédszituációból pont olyan részt választunk, amikor el van ferdülve a szája vagy ki van nyitva túlságosan a szeme, vagy be van csukva, és ezt szövegkörnyezetbe elhelyezve direkt félremagyarázzuk, hogy a néző is röhögjön, jobb esetben vagy rosszabb esetben orientáljuk, hogy mit gondoljon az adott közszereplőről. Úgyhogy erre érdemes odafigyelni. Következő veszélyes terület az evés, amivel kapcsolatban azt szoktam mondani, hogy evés közben én nem szeretek embert fotózni és másnak sem ajánlom, mert igenis félreérthető lesz, ritka az a pillanat, amikor evés közben az ember nem grimaszolna furcsán. Szóval ott a bácsinak a kezével van valami baj, nem teljesen tisztázott ez a szituáció. (hegyi)

Én inkább azt mondanám, hogy 'Templomban', mert az ima itt most kevésbé jön ki, legfőképpen azért, mert ez a bácsi itt a fejét vakargatja, és ez nem az imához kapcsolódik, hátulról amúgy is nehéz lenne megmutatni, hogy ő imádkozik, hiszen az imádkozás fontos manifesztuma az összekulcsolt kéz, tehát figyelj arra, hogy a szimbólumok hogyan működnek és hogyan nem. Egy picit érdemes lett volna elmozdulnod kifelé a padból ahhoz, hogy a bácsi füléhez ne tapadjon hozzá ennyire, mint egy nagyra nőtt walkman fejhallgató, a padsor díszítése. Egyébként maga a meglátás az rendben van, de pontosítani kellene azt, hogy honnan fotózod. (hegyi)

Hát igen, a Babetta az a Linda című tv sorozat óta nagyon fontos a városi néplélek szempontjából, mint közlekedési eszköz, van ennek húzása. Én egy kicsit közelebb mentem volna a motorhoz, mármint oldal irányban és akkor jobban összekötődne a motor, a fa, a kis szék, a bácsi, aki pecázik, de most a kettejük között van egy szünet, ami nincsen áthidalva. (hegyi)

Érdekes kérdés, hogy ez a banyatankos bácsi most itt mit akar, hogy ő énekel vele, vagy épp leüvölti a fejét. Jó a háttér is meg jó a helyzet, csak tudod, mi a bajom? Hogy nem látszik, hogy milyen hangszeren játszik a zenész. Sejtem, hogy ez valamilyen harmonika lehet, tangóharmonika, de csak sejtem. Hát a cipő az mindent visz a bácsin, azért ezt érdemes lett volna megcsinálni szemből. Odamész, dobsz egy kis pénzt a tokjába és utána csinálsz egy fényképet, ha ez egy kölcsönös beleegyezés egy biccentéssel, akkor hajrá. Azzal, hogy dobsz neki pénzt, azzal tulajdonképpen ezt meg is váltod, hogy lefotózhasd és akkor személyesebb lesz a dolog, ha mint portré nézem. Ha azt nézem, hogy ez egy helyzet, egy szituáció, akkor viszont maga a dolog az jó, kicsit szűk, lent is férne még el belőle, jobb oldalon is, ahol a néni éppen dob bele a harmonikatokba, ott is jó lenne, hogyha egy kicsit tágabb lenne ez az egész, jobban hozná az atmoszférát. (hegyi)

De miért jó az a csont ott a cipőben, most ezt komolyan kérdezem. Nem értem ezeket a poénokat, oké, belekerült, kutya odavitte, nem tudom, de nincsen értelmezve, de az azon túl, hogy te is meglepődtél rajta, jó, én is meglepődtem rajta, de nem jutok beljebb. (hegyi)

Tudod mi van, Viki, én értem, hogy téged lenyűgöznek ezek a felhők, amik tulajdonképpen belelógnak az arcunkba, szinte tapintható magasságban vannak, de most ez nem érdekel, a képnek körülbelül öt ujjnyi részét simán levágnám, majdnem négyzetesre. Az az érdekes, ami ezzel az eszelős vörös karosszékkel létrejön a teregetéssel és csak nagyon minimálisan fontos itt a háttér, ez az előtér ez fontosabb lenne, ha viszont így nézed, akkor nyilvánvalóan valami hiányzik az előtérből, mondjuk egy kosár. De a kép valamit nagyon tud, mert vissza-visszatérek hozzá, szóval van benne mágia. (hegyi)

Hat képből álló képsort kapunk és szerintem ez a képsor egy izgalmas megfigyelés eredménye, bár nem mindegyik képével tudok egyetérteni, hogy miért került a képsorba. Ez a kis ruhácska, amivel kezdünk, ez aranyos, bár a kép jobb széle nem jól van befejezve azzal a felső részben kinyíló háromszöggel. A második képet nagyon szeretem ezekkel a távíródrótként működő madzagokkal. A harmadik kép nekem nem működik, mert nem történik semmi az előtérben. Ha ott lenne egy macska, egy gyerek, egy labda, egy biciklis vagy valami, ami kitöltené azt a teret, akkor még akár izgalmas is lehetne, de ez egy olyan színpad, amin most nincs előadás. A negyedik kép az ablakkal érdekes, izgalmas, én lejjebb vittem volna a kamerát, az ablak felső része nekem nem fontos, viszont magából a teregetett ruhákból többet szeretnék látni. Az ötödik kép nagyon szép, a szélben lebegő ruhákkal. A felső részből azt a kéményt már lehet, hogy lehagynám, valahol ott a tetőablak felső részénél megvágnám és akkor még erősebben tudnék fókuszálni erre a dologra, de nagyon szép. A hatodik kép is nagyon érdekes, ami ezzel nagyon kis visszafogott teregetőeszközzel létrejön, én ezt is nagyon szeretem. Itt is megint a képhatárral vagyunk bizonytalanok. Vagy többet kellene hagyni abból a falrészből, ami elindul, vagy le kellene vágni, mert így most egy csonka helyzet, ráadásul elviszi a tekintetemet. (hegyi)