13. Életkép, zsáner

Kárpátia koncerten a két szóló gitáros párbajozik. Eszköz : Huawei Mate 9 27 mm f 2.2 dupla optika ( 12 Mp rgb és 20 Mp monokróm) A kép 320 ISO és 1/30 záridő, f 2.2 (más lehetőség nincs) rekesszel 48 mm-es zoom távval készült.

Nem könnyű koncertet fotózni, főleg, ha az ember szórakozni is megy, ilyen esetben jórészt inkább emlékképek születnek, a te munkád azért ennél többet mutat, ahhoz, hogy jól fotózz koncertet, néhány dolog szükséges. Az egyik, hogy kell tudni, mikor mi fog történni. Ez azért ha ismered, aki játszik, kiszámítható, mikor jön a gitáros, mikor van hajrázás, szóval kell találni fontos pontokat a történetben. A másik, hogy jó tudni, hogy ez egy úgymond operett helyzet, azaz ki van valami színpad találva, annak megvannak a főbb motívumai, itt a sok magyar zászló, meg a madaras pajzs, a ruha, a harcos bakancs, szóval ezeket is kell figyelni, mennyi és hogyan látszik. Túl sok se jó, de azért valami kell. És hát a legfontosabb, hogy hogyan tudsz helyezkedni. Ha nincs jó helyed, nem is nagyon érdemes ezzel időt fecsérelni, akkor inkább élvezd, ha szereted ezt a muzsikát. Itt most a mikrofonállvány rossz helyen van, vagy kell várni, hogy a bácsi elmozduljon, vagy neked kell átverekedni magad a tömegen. Ahogy látom, mobillal csináltad. Ahhoz képest ez egy elég jó megoldás. A gitárpárbaj érzékeltetéséhez viszont nem biztos, hogy ez a legjobb pillanat, biztos vannak ilyen őrülési jelenetek, azt kell kivárni. (hegyi)
értékelés:

Izgalmas lenne, meg örülök is, hogy végre képet küldesz, de Gáborom, kevesebb buki, közelebb menni, és akkor értem is. És hát ja, a középtónusok is be vannak buk(iz)va. Nekem meg egy tasli a szóviccért. Ha jársz még arra, esetleg egy képriport? (hegyi)
értékelés:

Előre elnézést kérek, de arra szövetkezünk itt a Látszótéren, hogy a nyalomahangod helyett igyekszem elmondani azt, amit látok, és amit a látottak kiváltanak belőlem. Ez a színezés zsákutca. Ilyet akkor használ valaki, ha nem biztos abban, hogy a kép képes arra, hogy elmondja, amit szeretett volna, és ezért ezzel a durva eszközzel erősít rá az úgynevezett mondanivalóra. Itt ehhez még kapunk egy elég gyenge verbál poént is. Színes egyéniség, mert ő az egyetlen színes folt a képen? Ott lehet ezt a dolgot megfogni szerintem, hogy az ember a saját indokait számba veszi. Miért érdekes egy láthatóságiba öltözött melós? Egyedül van, megy a hídon? Kilóg az átlagból? Oké, elfogadom, lehet, hogy ezért. Akkor sokkal korábban kell exponálni, amikor még közelebb van. Őt kell helyzetbe hozni. Lehetne ő egy óriás is, ha előbb fotózod, nem is ártott volna, mert maga a helyszín önmagában nem nagyon érdekes, de ha felénk tornyosul a fickó, az már más. Szóval itt is, meg az előző képednél is ezt a színezést én azt javaslom, hagyd el, mert ez rosszabb, mint a barnítás, vagy FF vagy színes, ezt el kell előre dönteni és ahhoz képest dolgozni a továbbiakban. (hegyi)

Én azzal tisztában vagyok, hogy ez ma menő, hogy ellesett pillanatokat kapunk keresetlenül, eszköztelenül, mintha mi lennénk ott, de nekem ez amúgy, általánosságban is inkább egy alkotói póz, nem gondolom ezt a trendet időtállónak, azoknak jó ez, akik amúgy is képtelenek megcsinálni egy képet jól, hát akkor legyen ilyen picit dőlős, koszos a cucc. Olyan ez, mint a kis mélységélesség mindenáron, vagy ételfotóknál az, hogy dől az egész valamerre, szóval le fog ez remélem csengeni. Elnézést érte, ez szigorúan az én magánvéleményem, de abban maradtunk, hogy őszinték vagyunk. A fekvő alak, a kerítés, a két autó, a papucs, a mögötte álló srác jó lenne, de minek dől, és minek oda a mászóka ilyen brutálisan betolva, ezeket nem értem igazán valójában. De örömmel veszem, ha kapok ebben segítséget. (hegyi)
értékelés:

Nagyon jó ez a komponálás, ahogy az alakok a képen megjelennek, de nekem fura ez a színszűrőzés, ami okán a zöldek így vakítanak. Persze lehet mondani, hogy így egy emléknyom, egy felidézés történik, de ettől még fura marad technikailag a dolog. Azért mondom, hogy technikailag, mert egyébként jó lenne, csak mivel ezt globálisan és nem lokálisan használtad, így az arcok is furák lesznek, azoknak pedig nem kéne. (hegyi)
értékelés:

Azt hiszem, valahogy úgy vagyok ezekkel a görbült tereket létrehozó szupernagylátószögű objektívekkel rajzolt képekkel, mint a panorámafotóval is, vakfolton van nálam jószerivel ez a világ. Értem, látom, de nem tudok vele mit kezdeni. Ez nem a te hibád, ez egy helyzet, amit én nem tudok valószínű megugrani. Az a nagy üres tér középen, hogy minden kiszorul szélre, szóval na. De adok rá három csillagot, meg elismerem, hogy biztos fontos és jó ez, csak én vagyok ehhez balfácán. (hegyi)
értékelés:

Ez egy jó szoció, jól mesél egy emberről, egy világról, amiben él, mint egy itt felejtett emlék, minden ellenére, a rohanás, a zaj, az érdektelen nemtörődömség ellenére is teszi, amit fél évszázad óta minden nap, kimegy és söpör. Neki ez fontos és amíg fel tud kelni, ki nem hagyná. Ez benne van. Viszont a tónusrend, a kontraszt csökkentése modoros, nincs oka, miért akarod ebben a szürkében tartani. Érzelmes a kép önmagában, ha erre így erősítesz rá, érzelgős lesz. Ő még itt van, él, még kimegy az utcára, ő nem egy emléknyom, hogy megfakítsuk, attól, hogy öreg, az ő világa, amíg van ereje kimenni, addig ugyanolyan valós, mint a tiéd vagy az enyém. És ha már ennyire közel vagyunk hozzá, megáll ez négyzetesben is. (hegyi)
értékelés:

Egy kis játék a tükrös mennyezettel egy cukrászdában (az én sütimet lenyúlta az egyik gyerkőcöm, így nekem csak a kis Canon maradt ott középen :-)

Ez egy valóban jó kis játék, és a legfontosabb benne a megfigyelés szerepe. Az, hogy ha már van tükör, használod. Persze ehhez lehet, hogy kellett, hogy a gyerek elvegye a sütidet, és ne a kajára koncentrálj. Oké, lehetne keresni retusálnivalót, de itt a hangulat a fontos. Ha nincs elvetemülten megközelíthetetlen helyen ez a cuki, avagy ha találsz más ilyen helyet, lehetne ezzel még dolgozni, ötleteket keresni, más szereplőkkel más szitut, szóval izgalmas, jó irány. (hegyi)
értékelés:

Hajnalban jártam a várost és ez a látvány fogadott. Azt éreztem ,hogy le kell fotózzam !

Kedves Róbert, a kérdés a leírásból adódik. Miért érezted, hogy le kell fotózd? Mert ez a dolog az, ami megmutatja a hogyant, ha erre megvan a válasz. Hogy hajnal vagy este, nem tudom, de azt érzem, hogy a dolog annyira a szürkében van tartva, hogy ez ad egyfajta fáradtságot, koszosságot a képnek. Másrészt billegünk a szép és a gusztustalan határán. A fények, a kompozíció nyugalmat szeretne mutatni, a tányér meg gusztustalan ezzel a maradékkal. Mire megy ki a fuvar, ez a kérdés. Valamerre el kell mozdulni, hogy a néződ is értse, és azt értse, amit te szeretnél. Ha a gusztustalanság, akkor fentebbről kell mutatni ezt, több valósággal, értem ez alatt a környezetet, a lehetséges piszkait. Ha a líra a fontos, akkor meg nem kell a kenyér, de több kell a város látképéből, akkor is megmarad a szürrealitás, de helyére kerül a kompozíción belül. Azt nem mondom, hogy ismételd meg, bár meg lehet, hiszen ki kell kérni egy kricsmiből egy kaját és fel kell áldozni a fotó oltárán, viszont az fontos, hogy a kérdést magadnak tedd fel minden expozíció előtt, mit akarok mutatni. (hegyi)
értékelés:

Nos, mint önkép, ezt a fotód is kedvelem, van hangulata és erős üzenetet ad, jó a közvetlensége is, hogy így bevonsz minket a pihenőidődbe. Azonban ha zsánerként nézem, akkor szűk a tér. Ahhoz, hogy jobban értelmezhető legyen a történet, hiszen a zsánerhez az is kell, a jellegzetességeknek evidenseknek kell lennie, azaz ha ennyire szűkek vagyunk, akkor csak részek, töredékek maradnak. Nem azt mondom, hogy leltárt kell készíteni, nem az iskolás módon hiányolom, hanem azt a teret, ami a gesztusokhoz kell, a sztorihoz, hogy én is ott üljek veled, és ne csak a fejtetőd szemléljem. De az előző képpel együtt ezek erős dolgok, szóval abszolút ez az az irány, amit majd fényképezőgéppel is meg kellene csinálj. Még van jó idő talán, szóval most kéne rákapcsolni a külsős képekre. (hegyi)
értékelés:

Én kedvelem az életképeket, mert betekintést engednek, de főleg azokat kedvelem, ahol azért marad valami pici, óvatos távolságtartás is, valami intimitás, és itt most ezt a valódi távolság ábrázolása adja meg. Ami viszont elbillen, az a tömegelhelyezés. Valahogy beljebb kéne legyen a laptop, mert most annyira kiszorult így a szélre, amit nem tud teljesen egyensúlyozni a nagy tér balra. És ami még fura, az az, hogy hogy lehet az, hogy csak a terítő vakít, hogy minden máson van egy szürkés fátyol. Így most a terítő ezért külön hangsúlyt kap, ami nem tudom, mennyire volt szándék. (hegyi)
értékelés:

Életképek a Metró Kőér utcai telephelyéről a nyolcvanas évekből Zoli bácsival, Kálmánnal, Sanyival és Rüszüvel.

Nagyon sok mindenbe nem tudok belekötni a kép kapcsán, megvan az életkép jellege, és az is jó, hogy lementél az ő szemvonalukra, de valahogy nekem azért nem igazán kiemelkedő a dolog, és ennek talán az lehet az oka, hogy annyira szűk a kép, hogy nem kapom meg azt az atmoszférát, ami őket körbevette, így nem tudok belehelyezkedni a szituációba, nem érzem, mi is volt, hol is volt, és így nincs viszonyításom. (hegyi)
értékelés:

Itt kifejezetten problémásnak érzem, hogy a főszereplő szinte nincs a képen. Abban lenne ráció, ha ő nyugalomban lenne, és a körülötte elsietől lennének bemozdulva, de most szinte nincs emberi nyom a képen. A baj bennem amiatt van, hogy ha ez csak úgy, semmi faksznival le lenne fotózva, akkor lehet, hogy egy jól komponált és érzelmes képet kapnánk, de ez így nem kideríthető. (hegyi)

lásd még: http://latszoter.hu/szakkor/film és http://latszoter.hu/szakkor/casanova
megint jókor voltam jó helyen.

A megfigyelés jó, humoros, tetszik. De az, hogy nincs kiegyenesítve, hogy a függőlegesek ennyire hanyag módon vannak odavetve, miközben a kép tele van támponttal arra, hogy mi merre hány méter, szóval nem értem, tényleg, ezt azért lehet látni, hogy bajos, szerintem. És még akár utómunkában is korrigálható lenne, mert van fenn és lenn annyi, amibe belefér a veszteség. Gáborom, ezt azért illik megcsinálni. (hegyi)