13. Életkép, zsáner

Mikulásvirágok

Ez nem életkép, ennek semmi köze hozzá. Arra kérem Ágnest, hogy tényleg, tegye már meg, hogy veszi a fáradtságot, és végigolvassa a leckeleírásokat, és megpróbálja értelmezni. Ha valamelyik nem megy, akkor tessék szólni, és akkor próbálok segíteni. Az életkép arról szól, hogy a főszereplőnek, akiről a portrét csináljuk, annak valamilyen jellemző beállítását keressük meg az ő életében. Tehát, ha ő sokat szeret varrni, akkor épp varrás közben, ha ő kertészkedik, akkor kertészkedés közben. Most a mikulásvirágról beszélünk, vagy Mammucskáról? És a mikulásvirágnak mi köze Mammucskához? Mammucska mikulásvirágokat termeszt? Mert ha igen, akkor tessék ezt mutatni, ezt eddig én nem tudtam róla, lehet ez egy új ritmus az ő életében, de akkor tessék ezt valahogy hozzákötni. Ez így, ebben a formában nem nagyon értelmezhető. A leckemegoldást ezzel kiveséztük, az életképhez, zsánerhez az kell, hogy valamilyen jellemző cselekvéssor közben fényképezzünk le valakit. Ami a képet illeti, ha más leckébe tesszük, akkor se nagyon értem. Egyrészt keresem azt, hogy ez hol éles, de valószínű sehol. Másrészt pedig egy szereplőt te valamiért mögé tettél egy virágnak, ő ott magában elvan, talán gondolkodik valamin, vegyük úgy, hogy igen, talán szemüveg lóg a nyakában, de nem tudjuk biztosan. De tulajdonképpen ő nem fontos, mert ha fontos lenne, akkor ő lenne éles. Az ő viszonyrendszere fontos a virághoz, de nem derül ki számomra, hogy ez milyen áttétet akar képezni, vagy milyen irányt akar mutatni. Miért készült ez a kép? Szeretném Ágnes, ha kaphatnék választ, mert nem igazán erősséged, hogy a kérdéseimre válaszokat adj, márpedig nem elsősorban az én kíváncsiságom kielégítése a fontos, hanem a megfogalmazás. Elsősorban magadnak, másodsorban pedig a nézőid, a többi Látszóteres számára, hogy mi miért történik. Ha nem kapnak értelmezést, akkor nem tudunk segíteni sem a továbblépésben. (hegyi)

Reggelünk

Még jó, hogy két beálló van a fürdőben, nem kell várni rá:) Együtt indulunk reggel csak ezért.

Ez egy érdekes helyzet, amit itt István megmutat. Nem biztos, hogy minden részét pontosan értem. A második képet én biztosan kihagynám – ezt a fogpiszkálós dolgot -, mert az engem taszít, és a formák sem jók. De ha az elsőt és az utolsót nézem, akkor nekem ez egy jó kis dinamikai játék. Ha a három képből kellene választanom, akkor egyértelmű, hogy a harmadik kép az, ami nekem működik. Azt gondolom István, hogy van értelme ezzel dolgoznod, most felejtsük el, hogy te ebből most hármat küldtél, mert ebben én inkább a bizonytalanságot látom, minthogy a történet összeállna. A harmadik képre kapsz 1 csillagot, és tessék ezt még tovább vinni, megfigyeléseket tenni. Arról nem vagyok száz százalékig meggyőzve, hogy ez életkép, vagy zsáner, ez inkább egy jó kis portré. (hegyi)
értékelés:

Boltban

Gabri, Ányesz és Bandesz vásárolnak.

Az alap szituáció egy tökéletes emlékkép, utazási kép. Bementünk a boltba, még két nap van a buliból, aztán hazamegyünk, úgyhogy már mindenen nevetünk, mert próbáljuk elraktározni az élményeket. A házigazdánk hátul integet, ő is szerepelni akar. Tulajdonképpen maga a szituációs játék érthető, szerethető, átérezhető. Az alap szituáció önmagában egy emlékkép. Ami ezt továbbviszi, az a technika, az hogy Ágnes ebben a tükröződő felületben látta meg ezt az egészet. És én bátorítanám Ágnest erre, hogy ezeket próbálja, használja és játsszon vele, mert ez egy jó irány. Tudom, hogy ez nem a te műfajod, meg hogy ehhez még nem vagy eléggé koncentrált, de jó lenne, ha elindulnál abba az irányba, hogy félreteszed a hülyeséget, és ha valamit így megtalálsz, mert most már ez a harmadik ilyen jelentős tükröződős játékod, akkor abból ne engedj. És akkor tedd félre egy kicsit a többi dolgot, és tessék a tükröződéseket keresni, és tessék azokkal dolgozni, azért, mert ahhoz, hogy minőségi változás jöjjön, a mennyiségre szükség van. Egyszerűbben fogalmazva, kilóra még meg kell csinálnod ötven ilyen képet ahhoz, hogy az ötvenegyediknél valami beugorjon majd neked, hogy ez mikor és mitől kezd el működni. Ezek egyelőre még talált gyöngyszemek, ezeket egyelőre még nem te csinálod, hanem a véletlen. Tessék ezeket gyakorolni ahhoz, hogy később a kezedben legyen rutinként, és hogy az agyadban és a lelkedben is ezek jelenjenek meg belső kihívásként. (hegyi)
értékelés:

Attrakció!

Van ebben némi olyan utómunka, ami nem nagyon az én barátom, ez pedig a szelektív maszkolás, életlenítés, kontrasztemelés, ez nekem most egy kicsit sok. Tehát, nagyon belemagyarázzuk, hogy hé, öreg, ide, a kép közepébe figyelj. Valószínű, hogy az az oka ennek, hogy abban lehet bizonytalanság, hogy a néző vajon képes-e alapvetően idekoncentrálni? Persze, hogy képes! Egyrészt középre van szerkesztve, másrészt a kerékpáros tekintete, meg ennek az erőembernek a feje éppen eléggé összehozza ezt, minden ide mutat. Nyilvánvaló, hogy ennek a képnek a humora abban van, hogy nem látjuk, hogy mi az, amit ő úgymond el akar húzni, és ettől válik az egész komikussá, olyan, mint egy kaméleon, aki kinyújtotta a nyelvét, de ez nem baj. Mindattól eltekintve, hogy ez az utómunka nem áll közel a szívemhez, ez egy 3 csillagos kép, és egy jó leckemegoldás is, úgyhogy ezt én meg is adom, azzal a feltétellel, hogy azt kérem Lacitól, hogy jöjjenek még képek ebbe a leckébe is, mert tudod, egy kép nem kép. (hegyi)
értékelés:

Vurstli

Oktoberfesten, 2013-ban.

Ha valami minimális javítani való van, akkor az a képkivágás, mert itt most nincs nagy szerepe annak a majdnem egy ujjnyinak, ami a kép jobb oldalához hozzákerült, hiszen a mozgás íve jól behatárolt. Viszont, jó lenne, ha az az egy ujjnyi a kép bal oldalán lenne, egyrészt azért, mert ezeket a borzalmas eszközöket, amik a vurstliknak a technikai megvalósításaikban szerepelnek, nem árt rögzíteni, már csak azért sem, mert a nézőnek legalább annyira fontos ezeknek az élménye, mint maga a mozgás, vagy az, hogy valakik fent ülnek a hintán. Ha már az ember a hintán van, akkor nyilvánvalóan az köti le, és az kevésbé, hogy mennyire borzalmasak ezek a giccsek. Ez igaz erre a tetőszerkezetre is, ami az alján ilyen kacskaringósan megjelenik, ebből is egy nagyon picivel több kellene. Pontosítani kellene a képkivágást. Egyébként a leckemegoldás rendben van, az látszik, hogy az időjárás nem igazán volt kegyes, de ettől függetlenül rendben van, amit látunk. Megadom erre a 3 csillagot azzal, hogy szeretném arra kérni Ágnest, hogy most már kezdjünk el pontosan komponálni. (hegyi)
értékelés:

Bódéban

Bódéban az Oktoberfesten, Münchenben.

Ez egy nagyon erős kép! Hozza az egész NDK-t, hozza akár a modern német filmművészetet, Wim Wenderst, de egy biztos, annyira erős karaktert találtál, hogy nagyon örülök annak, hogy ezt észrevetted. A két figura is erős, akik a képen vannak még pluszban, úgyhogy ez egy jó megfigyelés. Most azon gondolkodom, hogy erősebb lenne-e a kép akkor, ha ránk néz a néni, de nem tudom. Jó, elfogadom így, ahogy van. De azt hozzáteszem, hogy ezt a fajta koncentrációt várnám tőled a többi munkánál is. (hegyi)
értékelés:

Endre és masinája

Őstermelő

Ráckevei piacon, szilvaéréskor.

Gábor, az a helyzet, hogy nem nagyon értem, hogy miért készült el ez a kép. Értem a ragaszkodásod az ilyen fajta tradíciókhoz, de akkor ebbe vagy beleállsz rendesen, és megtanulsz fotózni, és akkor megcsinálod ezeket a képeket, vagy amíg ez nem történik meg, addig nem nagyon látom azt, hogy ez mire jó. Egy csomó kihagyott ziccer van, egy csomó kihagyott helyzet van ezen a képen, valamiért jó távol állunk az egésztől, így benne van Tolnától Baranyáig a következő árusnak a közkönyvtártól megszerzett könyvei is, meg a másolt cd–k, vagy nem is tudom, hogy mik azok ott, szóval, van itt minden, miközben engem meg ez nem érdekel. De hát, akkor mi is az, ami ebben fontos? A Zsiguli? A Zsiguli csomagtartója? A Zsigulihoz tett napernyő tartó? A krumpli? A szilva? Az alma? A bácsi? A bácsi fogatlansága? Az, ahogy szorítja a kezét? Ez mind-mind érdekes lehet. Tudod mit? Azt mondom neked, hogy ha kimetszed a súlyokat ezzel a bádog tartóval, meg a mérleggel, meg a karjával, és semmi mást nem ábrázolsz ebből, csak ezt a részt, már az is izgalmas lenne. De így, hogy minden rajta van, hát, ez olyan, mintha úgy próbálnál eljátszani egy komolyzenei darabot, hogy időtakarékosság okán egyszerre lenyomod az összes hangot, aztán a néző majd bogarássza szét, ott van abban minden, ez kilóra megvan, csókolom. Hát, ez így nem működik! De erről már többször beszéltünk, és az az érdekes, hogy vagy halálra szétvágod a képeket, mintha körömollóval körbevágtad volna, vagy hagyod az egészet szanaszét esni. Nem vagyok ettől boldog Gábor, mert régóta dolgozunk együtt, és ez egyébként a lustaságodról szól. Arról, hogy nem fordítasz elég energiát a játékra. Tessék ezt komolyabban venni! Úgy nem lehet fotóról kommunikálni, hogy félévente egyszer bedobunk valamit a vízből, azt is tavaly találtuk meg a fiókban, aztán majd valami legyen vele. (hegyi)

Este Dörögdön

A csapat a Kocsor-házban, Dörögdön.

Horgászok

A helyzet nagyon jó, nagyon szépek a fények, és nagyon jó pillanatot kaptál el, nagyon jókor voltál a helyszínen, gondolom, hogy ezt egy megfigyelés is megelőzhette, hogy mikor érdemes kimenni ide a partra. Nyugalmat áraszt, egységet, harmóniát. Egyetlen dolog, ami az egészből kivisz, az a napernyő, ami olyan szinten idegen, miközben nyilván nem mehetek oda, és csavarhatom ki az öreg kezéből, és nem mondhatom azt, hogy üljél a napon, mert nekem ez kompozícióban zavaró, de sajnos, azt kell, hogy mondjam, hogy ez az, ami kizökkent ebből. Nem biztos, hogy ez baj, de ha ez a helyzet adott, márpedig az előbbiekből elmondva nem valószínű, hogy megoldható, hacsak nem valamilyen baráti helyzetről van szó, hogy megkérjem őket, hogy egy fénykép erejéig ezt vehessük ki a képből, akkor valamivel még ezt ellenpontozni kell, valamivel még rá kell erre erősíteni, mert akkor viszont ez így önmagában kevés lesz. Tehát akkor arra kell ráerősíteni, hogy van egy természeti helyzet, egy nyugalom, és mindezt a giccs, a gagyi, a fusiból megszerzett napernyő, esetleg egy nagy hűtőtáska - ahogy látom, vannak is ott ilyen dobozok -, tehát bármi más, ami ezt a műanyag világot erősítheti, segítene ezen a képen. Főképp, ha ez kompozícióban odakerülne a kép jobb oldalára. Jót tenne neki! Ezt tudom ehhez így hozzátenni, miközben fantasztikus a víz tükröződésében az a kihalt, vagy elkorhadt faág. Ettől függetlenül működik a dolog, a 3 csillag megvan, ez egy jó életkép, sőt, a leckemegoldás is megvan Tamás, de maradjunk annyiban, hogy ezzel még érdemes lenne dolgozni. Van még a nyárból, össze kell velük barátkozni, vinni nekik egy sört, aztán megkérni őket, hogy a kedvedért segítsenek ennek az egésznek a megvalósításában, biztos, hogy benne lesznek. (hegyi)
értékelés:

Varrás

Azt gondolom, hogy ez nem egy eltalált leckebesorolás, több okból is. Egyrészt a dolog egy kettős portré, ha tetszik, ha nem, egy viszonyrendszert mutat egy riporthelyzetben. Van két szereplőnk, nem tudjuk, hogy kik ők, az egyik varr, a másik ül mellette, sejthetően az egyik szereplő egy nő, a másik talán egy férfi lehet, de ebből nem derül ki, hogy miért épp a varrás az a tevékenység, ami miatt ez a kép elkészült, vagy miért pont varrás közben készült ez a kép. A varrás része, ha ez a fontos, és tényleg a zsánerre utazunk, akkor valamiről le kell mondani. Tehát a másik szereplő statikus, figyel, gondolom én, de ezt nem tudhatjuk, mert lehet, hogy közben ő tévét néz, ez nem derül ki ebből a képből. A képhatáron túli rész csak a fotós számára volt valóság, nekünk nem jön át, mivel az a határon kívül rekedt. És látunk egy képszélre sodródott személyt, aki épp ezt a varrás csinálja. A kettőjük közti viszonyrendszerről nem sokat tudunk meg. Még egyszer mondom, elfogadom, hogy valami kapcsolat van kettőjük közt, de csak bemondásra. Ha mind a ketten a tv-t nézik közben, akkor semmi nem történik, és kb. ugyanígy fognak ülni. Az egyik mechanikusan viszi a varrást, mert már neki ez nagyon nagy rutin, a másik meg elfoglalta magát. Azért mondom most ezt el, mert nem tehetünk olyat, hogy bemondásra kelljen valamit elhinni a nézőnek, ennél akkor erősebb gesztusokkal kell dolgoznunk. A másik része az a dolognak, ami a zsánerről szól, merthogy a szociografikus résszel értünk így a végére. Ami a zsánerről szól, az életképről, az valamilyen jellegzetes cselekvés bemutatásáról szól, tehát ennyiben másabb a zsáner kép a sima portrétól. Az is egy válfaja ennek tulajdonképpen. Azt kell, hogy mondjam, hogy zsáner fotó nehezen készül el fej nélkül. Ott kell lennie a fő motívumnak, ahogy itt a varrás történik, de fej nélkül ez nem működik. Úgyhogy fogalmilag kellene ezeket a dolgokat először is pontosítani, és azután lehet arról beszélni, hogy hogyan világítok, hova helyezem a gépet, vagy hogy minek milyen fontosságot tulajdonítok. (hegyi)

esernyő

A gondolat maga abszolút érthető, és jó, és egyet is tudok vele érteni. A megfogalmazás viszont pontatlan. Nyilvánvalóan ez abból adódik, hogy ezek az instagramos, mobiltelefonos fotók valahol a gyárban készült szoftverekkel működnek, és az úgy élesít mindent, ahogy ő akar, viszonylag egy kaptafára, és ezt az ember megpróbálja valahogy elfogadni. Azt mondanám a Vikinek, hogy te már azon túl vagy, hogy átadd az irányítást a technikának. Abban visszalépésnek érzem ezt a képet, hogy lényegesen jobb minőségű képeket kaptunk már tőled, ahol nem engedted ki a kezedből az irányítást. És most nem csak az élességre gondolok, hanem arra, hogy ez a telefon a maga objektívével létrehoz egy atmoszférát, ettől egy kicsit dőlnek a vonalak, egy kicsit kidől ez az üvegfal, azaz kap az egész egy hatást, de ez a hatás nem Bach Viki hatása, hanem Bach Viki elfogadja azt, amit készen kap a telefontól, vagyis a technika használatánál megengedted, hogy a főnök ne te legyél. Ez pont azt a hangulatot gyengíti, ami a folyosón felejtett esernyő. A másik meglátásom az, hogy oké, van egy geg, de nem tudom, hogy mennyire volt cél, hogy ez a forma beleolvadjon az oszlop aljába. Szóval, lehet, hogy nem tökéletesen jó helyen van az az ernyő. A viszonyrendszer, a formai rendszer kialakításánál szerintem fontos, hogy ezek a formák tisztán érthetőek maradjanak. Úgyhogy ezt most én egy 1 csillagos leckének gondolom, mert amit megláttál, az érvényes és jó alap. Azt szeretném mondani Vikinek, hogy ne hagyja magát eltéríteni a saját útjáról, bár tudom, hogy nagyon kényelmes ez a telefonos ügy, és nagyon instant, de ez mára már ha nem kap egy nagyon erős kontrollt az alkotótól, akkor egy geg marad csupán. Figyelj arra, hogy ez a te utadon már nem előrelépés, ezen te már túl vagy. (hegyi)
értékelés:

segítség

Nagyon érdekes vita bontakozott ki a képnél, nagyon érdekes kérdéseket feszegettek azzal, hogy mi is az, ami a fotós dolga. Én azt gondolom, hogy a fotós dolga a dokumentálás. Hacsak nem emberélet forog kockán, akkor nem a fotós dolga az, hogy beavatkozzon, vagy segítséget nyújtson, legalábbis nem az exponálás helyett, mert a fotós helyettünk van ott, általa tudunk a világ történéseiről, ezt a szerepet nem szabad tőle elvenni. Nagyon egyszerűsítő és földhözragadt gondolkodásnak tartom azt, ha a fotóson kérünk számon bármit, hogy ő miért nem ment oda, miért nem adott enni, miért nem kötötte be a sebesültet, van erre megfelelő szakember, vannak ott emberek. Még egyszer mondom: ez nem vonatkozik arra, hogy ha egyedül a fotós van jelen egy olyan helyzetnél, ahol az embert menteni kell, de ha bárki más rajta kívül ott van, akkor a fotós belehelyezkedhet a dokumentátor szerepébe.
   Enné a képnél is nagyjából erről van szó. Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet önmagában olyan, ami nem nagyon tette lehetővé azt, hogy az ember nagyon módosítsa a beállításokat. Ehhez kell a rutin, ami nem megkerülhető. Ki kell jönnünk a saját komfortzónánkból ahhoz, hogy elkezdjünk olyan dolgokat megvalósítani, nagyon-nagyon sok rontott képpel, amik aztán később azt fogják eredményezni, hogy ha szembejön veled egy ilyen helyzet, akkor egy másodperc tört része alatt nem csak a helyzetet tudod észrevenni, hanem azt is lásd, hogy hogyan kell a képkivágást megszerkeszteni, hova kell állni, és milyen távolságból mit fog adni a képed, anélkül akár, hogy belenéznél a keresőbe. Ez azért fontos, mert, miközben a dokumentálás megtörténik, és a pillanatot abszolút jól elkaptad, és mindenki nagyon karakteres, nagyon jól megrajzolt portré, mégsem teljesen voltál optimális helyen, nem optimális az a nézőpont, ahonnan ezt a képet elkészítetted. Ha a kamera kicsit lejjebb kerül, és bal oldal fele elmozdul, akkor a háttérben lévő fiúnak is meglesz az arca, és akkor az átadás lesz a központban, és mindenki más ehhez képest kerül bele egy színpadi helyzetbe. Ráadásul még legalább egy lépéssel közelebb is lehetett volna menni ehhez az egészhez. Fontos ez a dolog azért, mert ez nem jön az embernek magától, szinte senki nem születik úgy, hogy rögtön tudja azt, hogy milyen távolságból lehet ezeket a képeket megcsinálni. Ebben az is benne van, hogy az ember szemérmes, akár még félelem is van benne egy bizonyos helyzettől, nem tudja, hogy milyen reakciókat fog kapni, nem tudja, hogy mire számítson, elkergetik, beszólnak neki, tehát, hogy mi lesz akkor, ha meglátják a fényképezőgépét. Ebben szerintem az segíthet, ha minél többet dolgozunk, és ha határozottak vagyunk és eltökéltek. Ez nem agressziót jelent, nem azt jelenti, hogy az ember szívtelenül beletolja az arcába mindenkinek a fényképezőgépet, hanem ha már eldöntöttem, hogy fotózni fogok, akkor ahhoz ragaszkodom úgy, hogy közben megvan bennem a nyitottság és a szelídség. Akár mosollyal, vagy a testbeszédemmel értésére adom a modellnek, hogy nem bántani vagy megalázni áll szándékomban, hanem egyszerűen szeretnék segíteni neki azzal, hogy az ő helyzetét dokumentálom. Ha ez az attitűd kialakul az emberben, akkor nagyon fontos tapasztalásokat fog tenni.
   Megjelent Kincses Károlynak a Black & White magazin 2012/5. számában egy igen fontos írása Utcai fényképész vagy fényképész az utcán? címmel az utcafotósokról, aki teheti, olvassa el, ugyanis nagyon fontos az, amit Károly mond. Magyarországon most (ez valószínűleg a gazdasági- és politikai helyzetnek is köszönhető) megszaporodott az utcafotografálással foglalkozók száma, de ez nem jár azzal, hogy több jó kép készülne. Maximálisan egyet tudok Károllyal érteni, hogy az utcán és az utcát fényképezni még nem jár együtt azzal, hogy valaki ún. street photographer legyen, bár nagyon sokan imádják ezt használni magukra, de korántsem történik ez meg a valóságban. Ehhez empátia kell, szem kell, ehhez olyan attitűd kell, amivel az ember csak akkor rendelkezik, ha nyitott a külvilágra. Nagyon sokan vannak abban a tévedésben, hogy azt gondolják, hogy nekik mindenképpen véleményt kell alkotniuk a kamerájukkal, és azt hiszik, hogy az utca egy terített asztal, amiről azt vesznek el, amit akarnak, anélkül, hogy oda bármit vissza kellene adniuk. Hazaviszik a képet, de jó, és ettől ő mekkora mester lesz. Azt tudom ehhez hozzátenni a magam tapasztalatából, hogy az az ember, aki nem tud jó önportrét készíteni, aki nem tud portrézni, aki a kompozícióval nincs tisztában, az már eleve hátránnyal indul, és ehhez még hozzátenném azt, hogy az utcafotografálás egy abszolút szép és izgalmas terület, de nem egy könnyen megszerezhető dicsőség. Bosszantó tud lenni az, hogy az emberek azt gondolják, hogy attól, hogy valaki az utcára került és hajléktalan, bármit meg lehet vele tenni. A témának nyitottam egy fórumtopicot is, ott folytassunk erről eszmecserét!
   Visszakanyarodva ehhez a képhez, én azért dicsérem meg Barát, és azért tartom ezt egy fontos képnek, mert benne van a humánum. Benne van az, hogy Bara ehhez az emberhez hogyan közelít, már csak azzal is, ahogy ezt az egész dokumentálást megtette, mert ez, azon kívül, hogy primer módon arról szól, hogy két fiatalember úgy gondolta, hogy segítséget nyújt egy hajléktalannak, ezzel együtt benne van az ő állásfoglalásuk is. Nagyon egyszerű: azzal, hogy Bara fizikailag a hajléktalan oldalán áll, és az ő nézőpontjához áll közelebb a kamerája, ez egy érzelmi hozzáállás is. Én nagyon köszönöm Barának ezt a képet, azzal együtt, hogy ezt még gyakorolni kell, ebben érdemes lenne mozognia. Ha Bara elfogad tőlem egy kéretlen tanácsot, akkor azt tudom mondani, hogy most lehet, hogy az lehetne a következő lépcső, hogy Hannát viszed magaddal, mert ő nagyon sokat segíthet neked abban, hogy egy szituációban közel kerülj az adott alanyhoz, de ne őt fényképezd, hanem ő legyen a kis segítőd, aki a kommunikációban segít amíg te dolgozol. Én úgy érzem, és abban reménykedem, hogy megvan benned az a plusz, ami ahhoz kell, hogy ne csak utcán készült fényképeket készíts, hanem ezekben a képekben több is benne legyen, és az a humánus megközelítés is érvényre jusson, ami a többi képednél számomra egyértelműen megjelenik. Hajrá, jó lenne, ha erről tudnánk beszélgetni, kíváncsi lennék Bara véleményére. A leckemegoldás is megvan, de ez nem jelenti azt, hogy ezzel ne foglalkozz tovább. (hegyi)
értékelés:

Zsindelyezés

A Zsindely készül sorozat folytatása. Ha a zsindelyező az ősszel meg nem halt volna, az ötödik képnél lenne vége a sorozatnak. Illetve folytatódhatna idén nyáron. A zsindelyezés valószínűleg fog is folytatódni, de az már egy másik sorozat lehet csak.

Volt ennek egy előzménye, megismerhettük a sztorit, annál az elemzésnél, ha jól emlékszem, beszéltem arról, hogy sajnálatos, hogy az a képsor nem fejeződhet be és nem készíthető el újra. Most azt gondolom, hogy itt egy teljesen más felfogású munkát kapunk. Talán azért annyit hozzátennék a Gábornál most, hogy ő azért ott volt ezen az utómunka táboron és jó lenne, ha azt, amit ott látott, és amiről ott beszéltünk, azt felidézné magában. Ha végigmegyek a képsoron azért itt jó néhány olyan helyzetet tudok mondani, ahol érdemes lenne az utómunkával finomítani azon, amit látunk. Rögtön itt van az első kép, a bevezetés vagy témafelvetés: a zsindely. Ebben a formában most ezek lehetnének akár lambériák is, meg sok minden más is, majd kiderül. Nagyon szép kontrasztos az egész, ugyanakkor távolságtartónak is érzem a dolgot. Lehet, hogy a kevesebb több lenne, kicsit ráközelítve a témára. Nem biztos, hogy a mennyisége érdekel ennek a felhalmozott anyagnak, hanem az, hogy ez hogy néz ki, hogy anyagszerűbb legyen, hogy érezzem annak a fának az illatát. Ez az egyik. A másik, hogy túl is van világítva nekem, túl sok a fény. Valamennyi részlet van benne, én ezt látom, de azért ezt két-három fényértékkel visszább lehetne venni. Nagyon albínószerű lett ez az egész.  A következő kép magát a munkafolyamatot kezdi el fölvezetni nekünk. Látunk egy mestert, aki fenn van a tetőn és szögeli ezeket a zsindelyeket. Látjuk utána a másik képen a segédjét, aki adogatja neki ezeket a fákat. Aztán megint a munkához visszakapcsolunk, már látszik az, hogy hogy haladunk ezen a tetőn és egyre több zsindely felkerült. Utána magáról a fölhelyezett zsindelyekről, a helyükre került faelemekről kapunk egy képet. Én azt gondolom, nem túl szerencsés ebben a megvilágításban. Nem biztos, hogy ezt a képet választottam volna, azért mert a kép baloldalának egy átlós, tulajdonképpen majdnem hogy fele az nem nagyon szép tónusban van most. Ha a képet megnézzük, akkor ennek az átlónak a felső régiójában kontrasztos és szép struktúrák jönnek létre, az alsóban meg attól, hogy valami beárnyékolt, unalmassá válik. Én nem gondolom, hogy ez most a legjobban eltalált helyzet. Ez azért egy elég nagy tető, Gábor, lehet, hogy találtál volna olyan helyet, ahol nem jön létre ez a fénytani probléma. Aztán továbbhaladva a képsoron látjuk magát a tetőt és azt, hogy hogyan is történt ez a munkavégzés. Nem nagyon értem, hogy mitől van ez ebben a furcsa perspektívában. Lehet, hogy a tető maga nem teljesen egyenes, én ezt el tudom fogadni, de most ez olyan kicsit talált kép jellegű. A befejező momentum az pedig maga az eszközöknek a bemutatása. Én ezzel nem nagyon értek egyet, hogy ez került a képsorozat végére, én ezt az elejére raktam volna. Ha már didaktikusan megyünk, bemutatom az eszközöket vagy bemutatom a fát. Mindegy, hogy melyikkel kezdek, de utána megyek bele ebbe a történetbe. Jó képsor, de én ezt inkább etűdnek érzem, mint zsánernek, de én a zsánernél nem érzem azt, hogy szükségem volna ilyen bőbeszédű elmesélésére valaminek. A zsáner az nekem javarészt azért egy képbe bele kéne, hogy férjen. A képsorban azért vannak olyan képek, amikből ha van még belőle felvétel, én lecserélném egy másikra. Az egészet kicsit gatyába ráznám tónusban. Tehát valamit válasszunk ki, hogy mi az a tónusvilág, amiben tartjuk ezt az egészet és ahhoz próbáljuk meg hozzáhangolni finoman a többi képet is. Kijelölhetjük azt, ami az utolsó most a baltákkal. Ez egy nagyon szép leíró világ, bár nem teljesen értem az életlenséget, megint azt mondom, hogy készült valami, de nem ellenőrizted, hogy ezzel mi történik. Gábor, ez nekem most kettő csillag. Azért nem vagyok elégedett most, mert ha ez egy olyan helyzet lenne, ahol idegen környezetben kell dolgoznod, akkor azt mondom, hogy értem, hogy miért történt az, ami történt. Mert az ember akkor, amikor egy ilyen werkfotó folyamatot véghezvisz, megesik, hogy láb alatt van vagy jó lenne, ha segítő kezet tudna nyújtani. A mesterek, akik ezt a munkát végzik, azt, hogy te ott fényképezőgéppel rohangálsz, bolondságnak tartják. Ebből adódik az, hogy az ember furcsán érezheti magát. Én azonban hozzáteszem, hogy ki kell tartanunk a magunk igaza mellett, mert te azért vagy ott, hogy fotózz. Addig ameddig ezt a sorozatot megcsinálod, nem lehet mással foglalkozni, akkor ennek kell a központinak lenni, hogy csináld meg a képeket. Utána majd mehetsz te is föl a tetőre, ha rád szükség van ebben a feladatban. (hegyi)
értékelés:

kirándulás

Maximálisan tudok azonosulni Endrével, aki a maga endreségét és ezt a Columbo-kabátot teljes mellszélességgel vállalva van jelen nem csak a képen, hanem ebben a kirándulásos szituációban is. Valószínű, hogyha velem akarna valaki kirándulni, menni, hasonlóan ténferegnék én is. Vannak, akik erre felkészülnek, felveszik a hátizsákot és a túracipőt, és van, aki ugyanabban a városi szerelésben megy kirándulni is. Én is ezt a tábort erősítem, Endre, veled vagyok. A kép az azért izgalmas, mert van egy párhuzam, van a normális, aki nagykabátban van, és van a bolond, aki viszonylag téli időben is rövidnadrágban, pólóban van és kirándul. Nyilvánvalóan ez az egész képnek a humora, és én nagyon kedvelem Tímea humorát. Van ebbe irónia, az ahogy lehagyja a főszereplőnek a fejét, mert a feje lényeges, vagy az, hogy most pipázik, hanem az a sutaság, ahogy a két lábát tartja, ahogy ez az egész itt létrejön. Jól látható az elesettség, a tanácstalanság, hogy hogy a túróba kerültem én ide, inkább ülnék otthon és faragnám a kamerához a lencséket, de hát a barátok és a hangulat kedvéért kijöttem ide a tájba. Nagyon beszédes, mesés kép. Tímea, nehogy arra menjen ki a játék, hogy új képek nem jönnek, mert letudunk egy leckét. Kérlek, hogy vedd figyelembe, hogy amikor megvan egy leckemegoldás, az nem jelenti azt, hogy oda nem jöhet több kép. Valamint szeretném felhívni a figyelmedet az adósságodra, az első három leckére. Tudom, hogy te is a megúszósok csapatát erősíted, de én nem fogom ezt hagyni. Szigorú vagyok és igazságtalan, úgyhogy az első három leckét tessék megoldani. (hegyi)
értékelés: