13. Életkép, zsáner

Őstermelő

Őstermelő

Ráckevei piacon, szilvaéréskor.

Gábor, az a helyzet, hogy nem nagyon értem, hogy miért készült el ez a kép. Értem a ragaszkodásod az ilyen fajta tradíciókhoz, de akkor ebbe vagy beleállsz rendesen, és megtanulsz fotózni, és akkor megcsinálod ezeket a képeket, vagy amíg ez nem történik meg, addig nem nagyon látom azt, hogy ez mire jó. Egy csomó kihagyott ziccer van, egy csomó kihagyott helyzet van ezen a képen, valamiért jó távol állunk az egésztől, így benne van Tolnától Baranyáig a következő árusnak a közkönyvtártól megszerzett könyvei is, meg a másolt cd–k, vagy nem is tudom, hogy mik azok ott, szóval, van itt minden, miközben engem meg ez nem érdekel. De hát, akkor mi is az, ami ebben fontos? A Zsiguli? A Zsiguli csomagtartója? A Zsigulihoz tett napernyő tartó? A krumpli? A szilva? Az alma? A bácsi? A bácsi fogatlansága? Az, ahogy szorítja a kezét? Ez mind-mind érdekes lehet. Tudod mit? Azt mondom neked, hogy ha kimetszed a súlyokat ezzel a bádog tartóval, meg a mérleggel, meg a karjával, és semmi mást nem ábrázolsz ebből, csak ezt a részt, már az is izgalmas lenne. De így, hogy minden rajta van, hát, ez olyan, mintha úgy próbálnál eljátszani egy komolyzenei darabot, hogy időtakarékosság okán egyszerre lenyomod az összes hangot, aztán a néző majd bogarássza szét, ott van abban minden, ez kilóra megvan, csókolom. Hát, ez így nem működik! De erről már többször beszéltünk, és az az érdekes, hogy vagy halálra szétvágod a képeket, mintha körömollóval körbevágtad volna, vagy hagyod az egészet szanaszét esni. Nem vagyok ettől boldog Gábor, mert régóta dolgozunk együtt, és ez egyébként a lustaságodról szól. Arról, hogy nem fordítasz elég energiát a játékra. Tessék ezt komolyabban venni! Úgy nem lehet fotóról kommunikálni, hogy félévente egyszer bedobunk valamit a vízből, azt is tavaly találtuk meg a fiókban, aztán majd valami legyen vele. (hegyi)

Horgászok

Horgászok

A helyzet nagyon jó, nagyon szépek a fények, és nagyon jó pillanatot kaptál el, nagyon jókor voltál a helyszínen, gondolom, hogy ezt egy megfigyelés is megelőzhette, hogy mikor érdemes kimenni ide a partra. Nyugalmat áraszt, egységet, harmóniát. Egyetlen dolog, ami az egészből kivisz, az a napernyő, ami olyan szinten idegen, miközben nyilván nem mehetek oda, és csavarhatom ki az öreg kezéből, és nem mondhatom azt, hogy üljél a napon, mert nekem ez kompozícióban zavaró, de sajnos, azt kell, hogy mondjam, hogy ez az, ami kizökkent ebből. Nem biztos, hogy ez baj, de ha ez a helyzet adott, márpedig az előbbiekből elmondva nem valószínű, hogy megoldható, hacsak nem valamilyen baráti helyzetről van szó, hogy megkérjem őket, hogy egy fénykép erejéig ezt vehessük ki a képből, akkor valamivel még ezt ellenpontozni kell, valamivel még rá kell erre erősíteni, mert akkor viszont ez így önmagában kevés lesz. Tehát akkor arra kell ráerősíteni, hogy van egy természeti helyzet, egy nyugalom, és mindezt a giccs, a gagyi, a fusiból megszerzett napernyő, esetleg egy nagy hűtőtáska - ahogy látom, vannak is ott ilyen dobozok -, tehát bármi más, ami ezt a műanyag világot erősítheti, segítene ezen a képen. Főképp, ha ez kompozícióban odakerülne a kép jobb oldalára. Jót tenne neki! Ezt tudom ehhez így hozzátenni, miközben fantasztikus a víz tükröződésében az a kihalt, vagy elkorhadt faág. Ettől függetlenül működik a dolog, a 3 csillag megvan, ez egy jó életkép, sőt, a leckemegoldás is megvan Tamás, de maradjunk annyiban, hogy ezzel még érdemes lenne dolgozni. Van még a nyárból, össze kell velük barátkozni, vinni nekik egy sört, aztán megkérni őket, hogy a kedvedért segítsenek ennek az egésznek a megvalósításában, biztos, hogy benne lesznek. (hegyi)
értékelés:    

Varrás

Varrás

Azt gondolom, hogy ez nem egy eltalált leckebesorolás, több okból is. Egyrészt a dolog egy kettős portré, ha tetszik, ha nem, egy viszonyrendszert mutat egy riporthelyzetben. Van két szereplőnk, nem tudjuk, hogy kik ők, az egyik varr, a másik ül mellette, sejthetően az egyik szereplő egy nő, a másik talán egy férfi lehet, de ebből nem derül ki, hogy miért épp a varrás az a tevékenység, ami miatt ez a kép elkészült, vagy miért pont varrás közben készült ez a kép. A varrás része, ha ez a fontos, és tényleg a zsánerre utazunk, akkor valamiről le kell mondani. Tehát a másik szereplő statikus, figyel, gondolom én, de ezt nem tudhatjuk, mert lehet, hogy közben ő tévét néz, ez nem derül ki ebből a képből. A képhatáron túli rész csak a fotós számára volt valóság, nekünk nem jön át, mivel az a határon kívül rekedt. És látunk egy képszélre sodródott személyt, aki épp ezt a varrás csinálja. A kettőjük közti viszonyrendszerről nem sokat tudunk meg. Még egyszer mondom, elfogadom, hogy valami kapcsolat van kettőjük közt, de csak bemondásra. Ha mind a ketten a tv-t nézik közben, akkor semmi nem történik, és kb. ugyanígy fognak ülni. Az egyik mechanikusan viszi a varrást, mert már neki ez nagyon nagy rutin, a másik meg elfoglalta magát. Azért mondom most ezt el, mert nem tehetünk olyat, hogy bemondásra kelljen valamit elhinni a nézőnek, ennél akkor erősebb gesztusokkal kell dolgoznunk. A másik része az a dolognak, ami a zsánerről szól, merthogy a szociografikus résszel értünk így a végére. Ami a zsánerről szól, az életképről, az valamilyen jellegzetes cselekvés bemutatásáról szól, tehát ennyiben másabb a zsáner kép a sima portrétól. Az is egy válfaja ennek tulajdonképpen. Azt kell, hogy mondjam, hogy zsáner fotó nehezen készül el fej nélkül. Ott kell lennie a fő motívumnak, ahogy itt a varrás történik, de fej nélkül ez nem működik. Úgyhogy fogalmilag kellene ezeket a dolgokat először is pontosítani, és azután lehet arról beszélni, hogy hogyan világítok, hova helyezem a gépet, vagy hogy minek milyen fontosságot tulajdonítok. (hegyi)

esernyő

esernyő

A gondolat maga abszolút érthető, és jó, és egyet is tudok vele érteni. A megfogalmazás viszont pontatlan. Nyilvánvalóan ez abból adódik, hogy ezek az instagramos, mobiltelefonos fotók valahol a gyárban készült szoftverekkel működnek, és az úgy élesít mindent, ahogy ő akar, viszonylag egy kaptafára, és ezt az ember megpróbálja valahogy elfogadni. Azt mondanám a Vikinek, hogy te már azon túl vagy, hogy átadd az irányítást a technikának. Abban visszalépésnek érzem ezt a képet, hogy lényegesen jobb minőségű képeket kaptunk már tőled, ahol nem engedted ki a kezedből az irányítást. És most nem csak az élességre gondolok, hanem arra, hogy ez a telefon a maga objektívével létrehoz egy atmoszférát, ettől egy kicsit dőlnek a vonalak, egy kicsit kidől ez az üvegfal, azaz kap az egész egy hatást, de ez a hatás nem Bach Viki hatása, hanem Bach Viki elfogadja azt, amit készen kap a telefontól, vagyis a technika használatánál megengedted, hogy a főnök ne te legyél. Ez pont azt a hangulatot gyengíti, ami a folyosón felejtett esernyő. A másik meglátásom az, hogy oké, van egy geg, de nem tudom, hogy mennyire volt cél, hogy ez a forma beleolvadjon az oszlop aljába. Szóval, lehet, hogy nem tökéletesen jó helyen van az az ernyő. A viszonyrendszer, a formai rendszer kialakításánál szerintem fontos, hogy ezek a formák tisztán érthetőek maradjanak. Úgyhogy ezt most én egy 1 csillagos leckének gondolom, mert amit megláttál, az érvényes és jó alap. Azt szeretném mondani Vikinek, hogy ne hagyja magát eltéríteni a saját útjáról, bár tudom, hogy nagyon kényelmes ez a telefonos ügy, és nagyon instant, de ez mára már ha nem kap egy nagyon erős kontrollt az alkotótól, akkor egy geg marad csupán. Figyelj arra, hogy ez a te utadon már nem előrelépés, ezen te már túl vagy. (hegyi)
értékelés:

segítség

segítség

Nagyon érdekes vita bontakozott ki a képnél, nagyon érdekes kérdéseket feszegettek azzal, hogy mi is az, ami a fotós dolga. Én azt gondolom, hogy a fotós dolga a dokumentálás. Hacsak nem emberélet forog kockán, akkor nem a fotós dolga az, hogy beavatkozzon, vagy segítséget nyújtson, legalábbis nem az exponálás helyett, mert a fotós helyettünk van ott, általa tudunk a világ történéseiről, ezt a szerepet nem szabad tőle elvenni. Nagyon egyszerűsítő és földhözragadt gondolkodásnak tartom azt, ha a fotóson kérünk számon bármit, hogy ő miért nem ment oda, miért nem adott enni, miért nem kötötte be a sebesültet, van erre megfelelő szakember, vannak ott emberek. Még egyszer mondom: ez nem vonatkozik arra, hogy ha egyedül a fotós van jelen egy olyan helyzetnél, ahol az embert menteni kell, de ha bárki más rajta kívül ott van, akkor a fotós belehelyezkedhet a dokumentátor szerepébe.
   Enné a képnél is nagyjából erről van szó. Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet önmagában olyan, ami nem nagyon tette lehetővé azt, hogy az ember nagyon módosítsa a beállításokat. Ehhez kell a rutin, ami nem megkerülhető. Ki kell jönnünk a saját komfortzónánkból ahhoz, hogy elkezdjünk olyan dolgokat megvalósítani, nagyon-nagyon sok rontott képpel, amik aztán később azt fogják eredményezni, hogy ha szembejön veled egy ilyen helyzet, akkor egy másodperc tört része alatt nem csak a helyzetet tudod észrevenni, hanem azt is lásd, hogy hogyan kell a képkivágást megszerkeszteni, hova kell állni, és milyen távolságból mit fog adni a képed, anélkül akár, hogy belenéznél a keresőbe. Ez azért fontos, mert, miközben a dokumentálás megtörténik, és a pillanatot abszolút jól elkaptad, és mindenki nagyon karakteres, nagyon jól megrajzolt portré, mégsem teljesen voltál optimális helyen, nem optimális az a nézőpont, ahonnan ezt a képet elkészítetted. Ha a kamera kicsit lejjebb kerül, és bal oldal fele elmozdul, akkor a háttérben lévő fiúnak is meglesz az arca, és akkor az átadás lesz a központban, és mindenki más ehhez képest kerül bele egy színpadi helyzetbe. Ráadásul még legalább egy lépéssel közelebb is lehetett volna menni ehhez az egészhez. Fontos ez a dolog azért, mert ez nem jön az embernek magától, szinte senki nem születik úgy, hogy rögtön tudja azt, hogy milyen távolságból lehet ezeket a képeket megcsinálni. Ebben az is benne van, hogy az ember szemérmes, akár még félelem is van benne egy bizonyos helyzettől, nem tudja, hogy milyen reakciókat fog kapni, nem tudja, hogy mire számítson, elkergetik, beszólnak neki, tehát, hogy mi lesz akkor, ha meglátják a fényképezőgépét. Ebben szerintem az segíthet, ha minél többet dolgozunk, és ha határozottak vagyunk és eltökéltek. Ez nem agressziót jelent, nem azt jelenti, hogy az ember szívtelenül beletolja az arcába mindenkinek a fényképezőgépet, hanem ha már eldöntöttem, hogy fotózni fogok, akkor ahhoz ragaszkodom úgy, hogy közben megvan bennem a nyitottság és a szelídség. Akár mosollyal, vagy a testbeszédemmel értésére adom a modellnek, hogy nem bántani vagy megalázni áll szándékomban, hanem egyszerűen szeretnék segíteni neki azzal, hogy az ő helyzetét dokumentálom. Ha ez az attitűd kialakul az emberben, akkor nagyon fontos tapasztalásokat fog tenni.
   Megjelent Kincses Károlynak a Black & White magazin 2012/5. számában egy igen fontos írása Utcai fényképész vagy fényképész az utcán? címmel az utcafotósokról, aki teheti, olvassa el, ugyanis nagyon fontos az, amit Károly mond. Magyarországon most (ez valószínűleg a gazdasági- és politikai helyzetnek is köszönhető) megszaporodott az utcafotografálással foglalkozók száma, de ez nem jár azzal, hogy több jó kép készülne. Maximálisan egyet tudok Károllyal érteni, hogy az utcán és az utcát fényképezni még nem jár együtt azzal, hogy valaki ún. street photographer legyen, bár nagyon sokan imádják ezt használni magukra, de korántsem történik ez meg a valóságban. Ehhez empátia kell, szem kell, ehhez olyan attitűd kell, amivel az ember csak akkor rendelkezik, ha nyitott a külvilágra. Nagyon sokan vannak abban a tévedésben, hogy azt gondolják, hogy nekik mindenképpen véleményt kell alkotniuk a kamerájukkal, és azt hiszik, hogy az utca egy terített asztal, amiről azt vesznek el, amit akarnak, anélkül, hogy oda bármit vissza kellene adniuk. Hazaviszik a képet, de jó, és ettől ő mekkora mester lesz. Azt tudom ehhez hozzátenni a magam tapasztalatából, hogy az az ember, aki nem tud jó önportrét készíteni, aki nem tud portrézni, aki a kompozícióval nincs tisztában, az már eleve hátránnyal indul, és ehhez még hozzátenném azt, hogy az utcafotografálás egy abszolút szép és izgalmas terület, de nem egy könnyen megszerezhető dicsőség. Bosszantó tud lenni az, hogy az emberek azt gondolják, hogy attól, hogy valaki az utcára került és hajléktalan, bármit meg lehet vele tenni. A témának nyitottam egy fórumtopicot is, ott folytassunk erről eszmecserét!
   Visszakanyarodva ehhez a képhez, én azért dicsérem meg Barát, és azért tartom ezt egy fontos képnek, mert benne van a humánum. Benne van az, hogy Bara ehhez az emberhez hogyan közelít, már csak azzal is, ahogy ezt az egész dokumentálást megtette, mert ez, azon kívül, hogy primer módon arról szól, hogy két fiatalember úgy gondolta, hogy segítséget nyújt egy hajléktalannak, ezzel együtt benne van az ő állásfoglalásuk is. Nagyon egyszerű: azzal, hogy Bara fizikailag a hajléktalan oldalán áll, és az ő nézőpontjához áll közelebb a kamerája, ez egy érzelmi hozzáállás is. Én nagyon köszönöm Barának ezt a képet, azzal együtt, hogy ezt még gyakorolni kell, ebben érdemes lenne mozognia. Ha Bara elfogad tőlem egy kéretlen tanácsot, akkor azt tudom mondani, hogy most lehet, hogy az lehetne a következő lépcső, hogy Hannát viszed magaddal, mert ő nagyon sokat segíthet neked abban, hogy egy szituációban közel kerülj az adott alanyhoz, de ne őt fényképezd, hanem ő legyen a kis segítőd, aki a kommunikációban segít amíg te dolgozol. Én úgy érzem, és abban reménykedem, hogy megvan benned az a plusz, ami ahhoz kell, hogy ne csak utcán készült fényképeket készíts, hanem ezekben a képekben több is benne legyen, és az a humánus megközelítés is érvényre jusson, ami a többi képednél számomra egyértelműen megjelenik. Hajrá, jó lenne, ha erről tudnánk beszélgetni, kíváncsi lennék Bara véleményére. A leckemegoldás is megvan, de ez nem jelenti azt, hogy ezzel ne foglalkozz tovább. (hegyi)
értékelés:    

ZsindelyezésHegyi Zsolt-2013.02.12. 20:24Hegyi Zsolt-2013.02.12. 20:24Hegyi Zsolt-2013.02.12. 20:24Hegyi Zsolt-2013.02.12. 20:24Hegyi Zsolt-2013.02.12. 20:24Hegyi Zsolt-2013.02.12. 20:25

Zsindelyezés
Zsindelyezés
Zsindelyezés
Zsindelyezés
Zsindelyezés
Zsindelyezés
Zsindelyezés

A Zsindely készül sorozat folytatása. Ha a zsindelyező az ősszel meg nem halt volna, az ötödik képnél lenne vége a sorozatnak. Illetve folytatódhatna idén nyáron. A zsindelyezés valószínűleg fog is folytatódni, de az már egy másik sorozat lehet csak.

Volt ennek egy előzménye, megismerhettük a sztorit, annál az elemzésnél, ha jól emlékszem, beszéltem arról, hogy sajnálatos, hogy az a képsor nem fejeződhet be és nem készíthető el újra. Most azt gondolom, hogy itt egy teljesen más felfogású munkát kapunk. Talán azért annyit hozzátennék a Gábornál most, hogy ő azért ott volt ezen az utómunka táboron és jó lenne, ha azt, amit ott látott, és amiről ott beszéltünk, azt felidézné magában. Ha végigmegyek a képsoron azért itt jó néhány olyan helyzetet tudok mondani, ahol érdemes lenne az utómunkával finomítani azon, amit látunk. Rögtön itt van az első kép, a bevezetés vagy témafelvetés: a zsindely. Ebben a formában most ezek lehetnének akár lambériák is, meg sok minden más is, majd kiderül. Nagyon szép kontrasztos az egész, ugyanakkor távolságtartónak is érzem a dolgot. Lehet, hogy a kevesebb több lenne, kicsit ráközelítve a témára. Nem biztos, hogy a mennyisége érdekel ennek a felhalmozott anyagnak, hanem az, hogy ez hogy néz ki, hogy anyagszerűbb legyen, hogy érezzem annak a fának az illatát. Ez az egyik. A másik, hogy túl is van világítva nekem, túl sok a fény. Valamennyi részlet van benne, én ezt látom, de azért ezt két-három fényértékkel visszább lehetne venni. Nagyon albínószerű lett ez az egész. 
A következő kép magát a munkafolyamatot kezdi el fölvezetni nekünk. Látunk egy mestert, aki fenn van a tetőn és szögeli ezeket a zsindelyeket. Látjuk utána a másik képen a segédjét, aki adogatja neki ezeket a fákat. Aztán megint a munkához visszakapcsolunk, már látszik az, hogy hogy haladunk ezen a tetőn és egyre több zsindely felkerült. Utána magáról a fölhelyezett zsindelyekről, a helyükre került faelemekről kapunk egy képet. Én azt gondolom, nem túl szerencsés ebben a megvilágításban. Nem biztos, hogy ezt a képet választottam volna, azért mert a kép baloldalának egy átlós, tulajdonképpen majdnem hogy fele az nem nagyon szép tónusban van most. Ha a képet megnézzük, akkor ennek az átlónak a felső régiójában kontrasztos és szép struktúrák jönnek létre, az alsóban meg attól, hogy valami beárnyékolt, unalmassá válik. Én nem gondolom, hogy ez most a legjobban eltalált helyzet. Ez azért egy elég nagy tető, Gábor, lehet, hogy találtál volna olyan helyet, ahol nem jön létre ez a fénytani probléma. Aztán továbbhaladva a képsoron látjuk magát a tetőt és azt, hogy hogyan is történt ez a munkavégzés. Nem nagyon értem, hogy mitől van ez ebben a furcsa perspektívában. Lehet, hogy a tető maga nem teljesen egyenes, én ezt el tudom fogadni, de most ez olyan kicsit talált kép jellegű. A befejező momentum az pedig maga az eszközöknek a bemutatása. Én ezzel nem nagyon értek egyet, hogy ez került a képsorozat végére, én ezt az elejére raktam volna. Ha már didaktikusan megyünk, bemutatom az eszközöket vagy bemutatom a fát. Mindegy, hogy melyikkel kezdek, de utána megyek bele ebbe a történetbe. Jó képsor, de én ezt inkább etűdnek érzem, mint zsánernek, de én a zsánernél nem érzem azt, hogy szükségem volna ilyen bőbeszédű elmesélésére valaminek. A zsáner az nekem javarészt azért egy képbe bele kéne, hogy férjen. A képsorban azért vannak olyan képek, amikből ha van még belőle felvétel, én lecserélném egy másikra. Az egészet kicsit gatyába ráznám tónusban. Tehát valamit válasszunk ki, hogy mi az a tónusvilág, amiben tartjuk ezt az egészet és ahhoz próbáljuk meg hozzáhangolni finoman a többi képet is. Kijelölhetjük azt, ami az utolsó most a baltákkal. Ez egy nagyon szép leíró világ, bár nem teljesen értem az életlenséget, megint azt mondom, hogy készült valami, de nem ellenőrizted, hogy ezzel mi történik. Gábor, ez nekem most kettő csillag. Azért nem vagyok elégedett most, mert ha ez egy olyan helyzet lenne, ahol idegen környezetben kell dolgoznod, akkor azt mondom, hogy értem, hogy miért történt az, ami történt. Mert az ember akkor, amikor egy ilyen werkfotó folyamatot véghezvisz, megesik, hogy láb alatt van vagy jó lenne, ha segítő kezet tudna nyújtani. A mesterek, akik ezt a munkát végzik, azt, hogy te ott fényképezőgéppel rohangálsz, bolondságnak tartják. Ebből adódik az, hogy az ember furcsán érezheti magát. Én azonban hozzáteszem, hogy ki kell tartanunk a magunk igaza mellett, mert te azért vagy ott, hogy fotózz. Addig ameddig ezt a sorozatot megcsinálod, nem lehet mással foglalkozni, akkor ennek kell a központinak lenni, hogy csináld meg a képeket. Utána majd mehetsz te is föl a tetőre, ha rád szükség van ebben a feladatban. (hegyi)
értékelés:

kirándulás

kirándulás

Maximálisan tudok azonosulni Endrével, aki a maga endreségét és ezt a Columbo-kabátot teljes mellszélességgel vállalva van jelen nem csak a képen, hanem ebben a kirándulásos szituációban is. Valószínű, hogyha velem akarna valaki kirándulni, menni, hasonlóan ténferegnék én is. Vannak, akik erre felkészülnek, felveszik a hátizsákot és a túracipőt, és van, aki ugyanabban a városi szerelésben megy kirándulni is. Én is ezt a tábort erősítem, Endre, veled vagyok. A kép az azért izgalmas, mert van egy párhuzam, van a normális, aki nagykabátban van, és van a bolond, aki viszonylag téli időben is rövidnadrágban, pólóban van és kirándul. Nyilvánvalóan ez az egész képnek a humora, és én nagyon kedvelem Tímea humorát. Van ebbe irónia, az ahogy lehagyja a főszereplőnek a fejét, mert a feje lényeges, vagy az, hogy most pipázik, hanem az a sutaság, ahogy a két lábát tartja, ahogy ez az egész itt létrejön. Jól látható az elesettség, a tanácstalanság, hogy hogy a túróba kerültem én ide, inkább ülnék otthon és faragnám a kamerához a lencséket, de hát a barátok és a hangulat kedvéért kijöttem ide a tájba. Nagyon beszédes, mesés kép. Tímea, nehogy arra menjen ki a játék, hogy új képek nem jönnek, mert letudunk egy leckét. Kérlek, hogy vedd figyelembe, hogy amikor megvan egy leckemegoldás, az nem jelenti azt, hogy oda nem jöhet több kép. Valamint szeretném felhívni a figyelmedet az adósságodra, az első három leckére. Tudom, hogy te is a megúszósok csapatát erősíted, de én nem fogom ezt hagyni. Szigorú vagyok és igazságtalan, úgyhogy az első három leckét tessék megoldani. (hegyi)
értékelés:    

Zsindely készülHegyi Zsolt-2012.11.19. 14:00Hegyi Zsolt-2012.11.19. 14:00Hegyi Zsolt-2012.11.19. 14:00Hegyi Zsolt-2012.11.19. 14:01Hegyi Zsolt-2012.11.19. 14:01

Zsindely készül
Zsindely készül
Zsindely készül
Zsindely készül
Zsindely készül
Zsindely készül

Augusztusban zsindelyezte a tetőm egyik felét, megmutatta azt is, hogy készíti a zsindelyt. Jövő nyárra beszéltük meg a másik oldal újrafedését. Mikor ősszel arra jártam mesélték, szeptemberben meghalt; fa húzatás közben agyonütötte a fa. Akkor se eltűnő világ, akkor se gyász lecke. Nem oda szántam.

A Gábor által beküldött képsor nagyon személyes és nagyon erős hatással van a nézőre, szinte érezzük a faforgács illatát. Tényleg olyan az egész, hogy bensőséges kapcsolatba kerülünk az alkotóval. Pontosabban - és itt kell, hogy rájavítsak a saját gondolatomra - az alkotó munkájával. Ezt azért tartom fontosnak, hogy hozzátegyem ezt a kiegészítő javítást, mert én hiányolok két képet ebből a sorozatból. Az egyik kép az magának az alkotónak a megmutatása. Nem egész alakos képre gondolok, nem is biztos, hogy az arcáról kéne portrét készíteni, de lehet, hogy a kezéről érdemes lett volna. Nagyon szép struktúrák tudnak létrejönni ezen a felületen. Nagyon szépen tud dolgozni az idő és az elvégzett munka a kézen. És ezt lehet, hogy érdemes lett volna kihasználni és megmutatni. És a másik, ami fontos, az maga a végtermék. Jó lett volna látni, egy ilyen zsindelyt. Egyébként a képsor jó, bár azért vannak ilyen vitáim itt, vannak olyan részek szinte minden képen, amivel nem tökéletesen értek egyet, mint szerkesztési mód. Ha sorba megyünk, akkor az első képnél, a kép felső részénél az ablakkereteknek a jelentkezése olyan érdekes, ahogy ez ott ilyen nagyon vékonyan megjelenik. Olyan hibaszerű. Olyan, mint hogy ha az egész a képkivágásnál lett volna elrontva. Ha ott nincs több az ablakkeretből, akkor le kell vágni ott azt a vékony kis vonalat, mert az most zavaró. Egy olyan formát kapcsol be, aminek nincs jelentése, ott le lehetett volna vágni. Aztán a következő képnél azt a belógó ingujj részt tartom feleslegesnek. Ott is, hogy ha azt ott felül levágod, akkor koncentráltabb lesz a kép. A harmadik kép az rendben van. A negyedik kép tulajdonképpen rendben van. És az ötödik képnél megint van problémám, ráadásul tökéletesen rendben lévő kép lenne, hogyha meghagytad volna a szemét. De ha már nincsen szeme, akkor viszont ezt a nagyon keveset, ami megmaradt belőle, ezt már vágjuk ki, mert ez így abszolút hiba. Igazából ez a kép ettől – ha nincs másik, persze belekerül a képsorba, de – ez nem egy erős kép. Pont attól, hogy túl közel vagyunk. A keze is kifut a képből. És aztán kapunk egy képet a padlóról, ahol faforgácsok vannak, ami nagyon szép. De hát akkor a műhelyről miért csak azt kapjuk, ami az első képen valamennyire látszik, hogy mi történik, akkor tényleg be kellett volna fejezni magával a zsindellyel. Akár ezt a dolgot összeköthetted volna azzal, hogy a kezét mutatod. Megkéred, hogy fogjon meg egy ilyen zsindelyt és készítesz róla egy képet. Ez a problémám. Egyébként én erre most megadom a 3 csillagot, mert az eddigi képsoraidhoz képest én érzek egy előrelépést, de azért ez még mindig nem a tökéletes megoldás. (hegyi)
értékelés:

Ebéd ketten, külön

Ebéd ketten, külön

Gondolom ti is láttatok már párt étteremben, vagy máshol, akiken látszott, hogy bár együtt vannak, nincs igazából mondanivalójuk egymásnak. Ha nem jön a pincér, kénytelenek a tegnapi tévéműsorról beszélni. Vagy az időjárásról.

A kép hangulata nagyon megfogott. Nyilván tartozik hozzá egy személyes jelenlét és az abból adódó valós történeti szál is, de azt kell mondjam, hogy amit látunk, mint közlés így is elindítja az ember fantáziáját. Két apró kritikám van. Az egyik a tónusok kérdése. Finomak a rétegek és a tükröződés is, de ez nekem egy picit ellene dolgozik a fő mondanivalónak. A tükröződés csak fűszer, mindamellett, hogy kényszerűségből is adódik, ennek arányán némi kontrasztjavítással lehetne korrigálni. A másik a horizont. A kép java balra forog, a tömegek is ezt erősítik, ezt érdemes lett volna tehát néhány foknyi elforgatással visszahozni. De a zsáner jó. (hegyi)
értékelés:

Virágok mögött

Virágok mögött

Ha jól sejtem, Mammucsot látjuk a képen, kézcsókom neki. Jó ez a ritmus, de mégsem az. Nem áll most ez ritmikailag össze. Túl sok képelemmel dolgozunk, túl sok zavaró momentummal, ott van a háttérben valami falidísz, aztán egy virágtartó, valamik még ott lógnak a falon, közben itt vagyunk, látjuk ezeket a virágokat, de ebbe is bele van szúrva valami bot, mindez ritmusban elég kopogós, kemény fénnyel van megoldva, és még ez a háttéren is folytatódik. Valami árnyékot vet a női alakra, itt a kapcsolódások sem egészen megoldottak, hogy most hogyan és miképp fogjuk ezt az egész ritmust létrehozni, határozottabbnak kellene lenni a mélységélességnek, hogy eldöntsem azt, hogy két dimenziósra vasalom az egészet, és ezzel hozok létre egy új rendet, vagy pedig kis mélységélességet használva mesélek erről az egész szituációról, és egy alá-fölérendeltségi viszonyt létrehozok. Számos kérdésre sokféle válasz létezhet, most ez a kép ezt nem adja meg. Ismétlés. (hegyi)

Minden kész, nem sokára indulhatunk

Minden kész, nem sokára indulhatunk

84 év.

Nagyon érdekes ez a megfogalmazás, amit Gábor mutat, mert abszolút ráismerek Gábor dilemmáira, legfőképp arra a belső küzdelemre, amit Gábor lefolytat magában annak érdekében, hogy a saját alkotói eszköztárán nyisson, és megpróbálja azt, hogy milyen az, ha ferde a horizont, mi van akkor, ha dekomponálok, és hogyan tudom ezeket az eszközöket használni. Én örülök annak, hogy ez most létrejött, hogy elindult ez a munka, nagyon szeretném biztatni Gábort, hogy csak így tovább, tessék nyugodtan a saját határainkat feszegetni, mert szerintem az egyik értelme az ilyen fotós beszélgetésnek az lehet, hogy az ember a saját dolgait megmérheti és keresheti azokat a feladatokat és felületeket, amiket még nem próbált ki. Az egy másik kérdés, hogy ellenfényben most ez a figura mennyire tud megélni, jó az a ritmus, ami nekem a tükröződéssel megtörténik, tetszik az, hogy ebbe a szobabelsőbe, bár benézhetnénk és leltározhatnánk, de nem tesszük. Erre az eseményre egy női táska utal, hogy itt nem egy magányos helyzetről van szó, egyébként nagyon visszafogott, nem egy kukkoló helyzet, amit Gábor megtalált. Ezt is külön köszönöm. Az egy másik kérdés, hogy mennyire használta ki Gábor annak a lehetőségét, amit ez a kompozíció adhat, talán még egy kicsit jobban lehetne bújni a szekrény mögé, akkor még inkább feszültséggel teli lehetne a kompozíció. Mi van akkor, ha elkezdem ezt az egészet másképp értelmezni, és akár maga a tükröződés is sok mindent elmondhat a főszereplő nélkül. De hát én azt szeretném, ha ezeket az utakat Gábor saját maga járná be, és ezekre a kérdésekre saját maga keresné a válaszokat. Én örülök ennek a képnek, nekem ez egy három csillagos kép. A leckemegoldáshoz pedig még kérnék Gábortól ötleteket. (hegyi)
értékelés:

LÚD

LÚD

Budapest, 2011.11.08.

Rég jártam a Móriczon, ezért nem tudom, mi ez a gombaforma, hogy ez szobor, vagy van valami funkciója is vajon? Mindenesetre itt erős és jól megél Sándor humora. Egyetlen dolog, hogy meghagyva a négyzetes formát bal oldalt és felül egy lehelletnyit én vágnék, épp annyit, hogy az a pad vagy mifene ott bal szélen már ne kerüljön a képbe. Mindenesetre jó ábrázolása ez az újabban úgymond városi tereket elfoglaló művészetnek, amikor a gyanútlan járókelőből egyik pillanatról a másikra lesz, akár akarja, akár nem, kiállítótermi látogató. (hegyi)
értékelés:

Ékszerbolt

Ékszerbolt

Aki jár fesztiválokon, búcsúkban, annak ismerős a helyzet, a vásározók egyik sztenderdje az, ami itt látható - a törökmézes, rongyos, bicskás, lekváros mellett - a bizsus. A vásári forgatag kellékei ők, az ember pár elfogyasztott sör és töki pompos után hajlamos, már csak szolidaritásból is betévedni a bodegába, még akkor is, ha pontosan tudja, hogy nem fog venni semmit. De ez a világ csak kifelé ilyen, belül megélve nagyon kemény az utazásokkal, a hajnali kipakolásokkal, késő éjjeli bepakolásokkal, mindennek logikája és helye van, tehát a szállíthatóság az, ami miatt ilyen furcsán ideiglenes ez a mesterséges csodavilág. Itt jegyzem meg, hogy sose értettem, hogy miért a bőség látszata az, amivel operálnak az ilyen árusok... A képnek erénye, hogy jól illusztrálja ezt a zsibvásárt. Azzal sincs nagy bajom, hogy térbeli rövidülésben van a kép készítve, de ha már ott a főnökasszony, gondolom Alexa személyesen, akkor érdemes lett volna vele kommunikálni, és rávenni, hogy ne csak a varázstükrével, hanem a személyiségével is legyen jelen, vagyis egy zsánerképet készíteni róla, nem csak mellékesen, mint aki ottfelejtődött ábrázolni őt. Az a kirakodás, amit látunk, indokolta a távolságot, mert így látszanak a műnépi gépi textilek, a vidéki giccs, de akkor ha ezt is bele akarom venni, akkor még fontosabb lenne, hogy a főszereplő szuggesztív legyen, hogy ne csak félfordulatból, szemét a tárgyain tartva legyen jelen, hanem teljes valójában. (hegyi)
értékelés:

Fürdő

Fürdő

A régi képeslapokat juttatja eszembe ez a felvétel, a 30-as-40-es évek időszaka, nagyon furcsa fényviszonyok, de ez a keretezés is furcsa, ami az ablakkal létrejön, és itt van rögtön egy olyan dolog, amit szeretnék elmondani: én, ha ezt a képet elkészíteném, akkor valószínű, hogy nem komponálnám bele a fölső ablakrészt, hanem egy kicsit lejjebb billenteném a kamerát. Ettől a mostani beállítástól elnézünk a történet feje fölött. Ha a fölső ablak darabját nem komponáljuk bele, akkor lehet, hogy alul belekerül annyi még a képbe, ami egy ritmikai pontosítást hozhat létre. Érdekes a meglátás, én nagyon örülök annak, hogy Ágnes ilyen irányokba is elmozdul, de jó, ha ezeket pontosítjuk magunkban, hogy mit szeretnénk üzenni. Nyugodtabb lenne a kompozíció, megmaradna a játékossága, de jobban tudnánk koncentrálni a történetre, ami az üvegfalon túl létrejön. Mindeközben azt tessék észrevenni, hogy nagyon izgalmas ez a félkörív, az a figura, aki áll a parton, a vízben lévő emberek is, tehát a mese, a történet nagyon jól elindul, csak a kompozícióval lehetne erősebb is. (hegyi)
értékelés: