13. Életkép, zsáner

« első
‹ előző
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Zsindely készül

Augusztusban zsindelyezte a tetőm egyik felét, megmutatta azt is, hogy készíti a zsindelyt. Jövő nyárra beszéltük meg a másik oldal újrafedését. Mikor ősszel arra jártam mesélték, szeptemberben meghalt; fa húzatás közben agyonütötte a fa. Akkor se eltűnő világ, akkor se gyász lecke. Nem oda szántam.

A Gábor által beküldött képsor nagyon személyes és nagyon erős hatással van a nézőre, szinte érezzük a faforgács illatát. Tényleg olyan az egész, hogy bensőséges kapcsolatba kerülünk az alkotóval. Pontosabban - és itt kell, hogy rájavítsak a saját gondolatomra - az alkotó munkájával. Ezt azért tartom fontosnak, hogy hozzátegyem ezt a kiegészítő javítást, mert én hiányolok két képet ebből a sorozatból. Az egyik kép az magának az alkotónak a megmutatása. Nem egész alakos képre gondolok, nem is biztos, hogy az arcáról kéne portrét készíteni, de lehet, hogy a kezéről érdemes lett volna. Nagyon szép struktúrák tudnak létrejönni ezen a felületen. Nagyon szépen tud dolgozni az idő és az elvégzett munka a kézen. És ezt lehet, hogy érdemes lett volna kihasználni és megmutatni. És a másik, ami fontos, az maga a végtermék. Jó lett volna látni, egy ilyen zsindelyt. Egyébként a képsor jó, bár azért vannak ilyen vitáim itt, vannak olyan részek szinte minden képen, amivel nem tökéletesen értek egyet, mint szerkesztési mód. Ha sorba megyünk, akkor az első képnél, a kép felső részénél az ablakkereteknek a jelentkezése olyan érdekes, ahogy ez ott ilyen nagyon vékonyan megjelenik. Olyan hibaszerű. Olyan, mint hogy ha az egész a képkivágásnál lett volna elrontva. Ha ott nincs több az ablakkeretből, akkor le kell vágni ott azt a vékony kis vonalat, mert az most zavaró. Egy olyan formát kapcsol be, aminek nincs jelentése, ott le lehetett volna vágni. Aztán a következő képnél azt a belógó ingujj részt tartom feleslegesnek. Ott is, hogy ha azt ott felül levágod, akkor koncentráltabb lesz a kép. A harmadik kép az rendben van. A negyedik kép tulajdonképpen rendben van. És az ötödik képnél megint van problémám, ráadásul tökéletesen rendben lévő kép lenne, hogyha meghagytad volna a szemét. De ha már nincsen szeme, akkor viszont ezt a nagyon keveset, ami megmaradt belőle, ezt már vágjuk ki, mert ez így abszolút hiba. Igazából ez a kép ettől – ha nincs másik, persze belekerül a képsorba, de – ez nem egy erős kép. Pont attól, hogy túl közel vagyunk. A keze is kifut a képből. És aztán kapunk egy képet a padlóról, ahol faforgácsok vannak, ami nagyon szép. De hát akkor a műhelyről miért csak azt kapjuk, ami az első képen valamennyire látszik, hogy mi történik, akkor tényleg be kellett volna fejezni magával a zsindellyel. Akár ezt a dolgot összeköthetted volna azzal, hogy a kezét mutatod. Megkéred, hogy fogjon meg egy ilyen zsindelyt és készítesz róla egy képet. Ez a problémám. Egyébként én erre most megadom a 3 csillagot, mert az eddigi képsoraidhoz képest én érzek egy előrelépést, de azért ez még mindig nem a tökéletes megoldás. (hegyi)
értékelés:

Ebéd ketten, külön

Gondolom ti is láttatok már párt étteremben, vagy máshol, akiken látszott, hogy bár együtt vannak, nincs igazából mondanivalójuk egymásnak. Ha nem jön a pincér, kénytelenek a tegnapi tévéműsorról beszélni. Vagy az időjárásról.

A kép hangulata nagyon megfogott. Nyilván tartozik hozzá egy személyes jelenlét és az abból adódó valós történeti szál is, de azt kell mondjam, hogy amit látunk, mint közlés így is elindítja az ember fantáziáját. Két apró kritikám van. Az egyik a tónusok kérdése. Finomak a rétegek és a tükröződés is, de ez nekem egy picit ellene dolgozik a fő mondanivalónak. A tükröződés csak fűszer, mindamellett, hogy kényszerűségből is adódik, ennek arányán némi kontrasztjavítással lehetne korrigálni. A másik a horizont. A kép java balra forog, a tömegek is ezt erősítik, ezt érdemes lett volna tehát néhány foknyi elforgatással visszahozni. De a zsáner jó. (hegyi)
értékelés:

Virágok mögött

Ha jól sejtem, Mammucsot látjuk a képen, kézcsókom neki. Jó ez a ritmus, de mégsem az. Nem áll most ez ritmikailag össze. Túl sok képelemmel dolgozunk, túl sok zavaró momentummal, ott van a háttérben valami falidísz, aztán egy virágtartó, valamik még ott lógnak a falon, közben itt vagyunk, látjuk ezeket a virágokat, de ebbe is bele van szúrva valami bot, mindez ritmusban elég kopogós, kemény fénnyel van megoldva, és még ez a háttéren is folytatódik. Valami árnyékot vet a női alakra, itt a kapcsolódások sem egészen megoldottak, hogy most hogyan és miképp fogjuk ezt az egész ritmust létrehozni, határozottabbnak kellene lenni a mélységélességnek, hogy eldöntsem azt, hogy két dimenziósra vasalom az egészet, és ezzel hozok létre egy új rendet, vagy pedig kis mélységélességet használva mesélek erről az egész szituációról, és egy alá-fölérendeltségi viszonyt létrehozok. Számos kérdésre sokféle válasz létezhet, most ez a kép ezt nem adja meg. Ismétlés. (hegyi)

Minden kész, nem sokára indulhatunk

84 év.

Nagyon érdekes ez a megfogalmazás, amit Gábor mutat, mert abszolút ráismerek Gábor dilemmáira, legfőképp arra a belső küzdelemre, amit Gábor lefolytat magában annak érdekében, hogy a saját alkotói eszköztárán nyisson, és megpróbálja azt, hogy milyen az, ha ferde a horizont, mi van akkor, ha dekomponálok, és hogyan tudom ezeket az eszközöket használni. Én örülök annak, hogy ez most létrejött, hogy elindult ez a munka, nagyon szeretném biztatni Gábort, hogy csak így tovább, tessék nyugodtan a saját határainkat feszegetni, mert szerintem az egyik értelme az ilyen fotós beszélgetésnek az lehet, hogy az ember a saját dolgait megmérheti és keresheti azokat a feladatokat és felületeket, amiket még nem próbált ki. Az egy másik kérdés, hogy ellenfényben most ez a figura mennyire tud megélni, jó az a ritmus, ami nekem a tükröződéssel megtörténik, tetszik az, hogy ebbe a szobabelsőbe, bár benézhetnénk és leltározhatnánk, de nem tesszük. Erre az eseményre egy női táska utal, hogy itt nem egy magányos helyzetről van szó, egyébként nagyon visszafogott, nem egy kukkoló helyzet, amit Gábor megtalált. Ezt is külön köszönöm. Az egy másik kérdés, hogy mennyire használta ki Gábor annak a lehetőségét, amit ez a kompozíció adhat, talán még egy kicsit jobban lehetne bújni a szekrény mögé, akkor még inkább feszültséggel teli lehetne a kompozíció. Mi van akkor, ha elkezdem ezt az egészet másképp értelmezni, és akár maga a tükröződés is sok mindent elmondhat a főszereplő nélkül. De hát én azt szeretném, ha ezeket az utakat Gábor saját maga járná be, és ezekre a kérdésekre saját maga keresné a válaszokat. Én örülök ennek a képnek, nekem ez egy három csillagos kép. A leckemegoldáshoz pedig még kérnék Gábortól ötleteket. (hegyi)
értékelés:

LÚD

Budapest, 2011.11.08.

Rég jártam a Móriczon, ezért nem tudom, mi ez a gombaforma, hogy ez szobor, vagy van valami funkciója is vajon? Mindenesetre itt erős és jól megél Sándor humora. Egyetlen dolog, hogy meghagyva a négyzetes formát bal oldalt és felül egy lehelletnyit én vágnék, épp annyit, hogy az a pad vagy mifene ott bal szélen már ne kerüljön a képbe. Mindenesetre jó ábrázolása ez az újabban úgymond városi tereket elfoglaló művészetnek, amikor a gyanútlan járókelőből egyik pillanatról a másikra lesz, akár akarja, akár nem, kiállítótermi látogató. (hegyi)
értékelés:

Ékszerbolt

Aki jár fesztiválokon, búcsúkban, annak ismerős a helyzet, a vásározók egyik sztenderdje az, ami itt látható - a törökmézes, rongyos, bicskás, lekváros mellett - a bizsus. A vásári forgatag kellékei ők, az ember pár elfogyasztott sör és töki pompos után hajlamos, már csak szolidaritásból is betévedni a bodegába, még akkor is, ha pontosan tudja, hogy nem fog venni semmit. De ez a világ csak kifelé ilyen, belül megélve nagyon kemény az utazásokkal, a hajnali kipakolásokkal, késő éjjeli bepakolásokkal, mindennek logikája és helye van, tehát a szállíthatóság az, ami miatt ilyen furcsán ideiglenes ez a mesterséges csodavilág. Itt jegyzem meg, hogy sose értettem, hogy miért a bőség látszata az, amivel operálnak az ilyen árusok... A képnek erénye, hogy jól illusztrálja ezt a zsibvásárt. Azzal sincs nagy bajom, hogy térbeli rövidülésben van a kép készítve, de ha már ott a főnökasszony, gondolom Alexa személyesen, akkor érdemes lett volna vele kommunikálni, és rávenni, hogy ne csak a varázstükrével, hanem a személyiségével is legyen jelen, vagyis egy zsánerképet készíteni róla, nem csak mellékesen, mint aki ottfelejtődött ábrázolni őt. Az a kirakodás, amit látunk, indokolta a távolságot, mert így látszanak a műnépi gépi textilek, a vidéki giccs, de akkor ha ezt is bele akarom venni, akkor még fontosabb lenne, hogy a főszereplő szuggesztív legyen, hogy ne csak félfordulatból, szemét a tárgyain tartva legyen jelen, hanem teljes valójában. (hegyi)
értékelés:

Fürdő

A régi képeslapokat juttatja eszembe ez a felvétel, a 30-as-40-es évek időszaka, nagyon furcsa fényviszonyok, de ez a keretezés is furcsa, ami az ablakkal létrejön, és itt van rögtön egy olyan dolog, amit szeretnék elmondani: én, ha ezt a képet elkészíteném, akkor valószínű, hogy nem komponálnám bele a fölső ablakrészt, hanem egy kicsit lejjebb billenteném a kamerát. Ettől a mostani beállítástól elnézünk a történet feje fölött. Ha a fölső ablak darabját nem komponáljuk bele, akkor lehet, hogy alul belekerül annyi még a képbe, ami egy ritmikai pontosítást hozhat létre. Érdekes a meglátás, én nagyon örülök annak, hogy Ágnes ilyen irányokba is elmozdul, de jó, ha ezeket pontosítjuk magunkban, hogy mit szeretnénk üzenni. Nyugodtabb lenne a kompozíció, megmaradna a játékossága, de jobban tudnánk koncentrálni a történetre, ami az üvegfalon túl létrejön. Mindeközben azt tessék észrevenni, hogy nagyon izgalmas ez a félkörív, az a figura, aki áll a parton, a vízben lévő emberek is, tehát a mese, a történet nagyon jól elindul, csak a kompozícióval lehetne erősebb is. (hegyi)
értékelés:

Kihágás

Cordoba, Spanyolország, 2003.04.18.

Sándor, igen, ez egy jó helyzet, nagyon érdekes a két rendőrnek a kommunikációja, hogy az egyik elfoglalja magát azzal, hogy felírja ennek a bácsinak az adatait - nem tudom, mit követhetett ő el, látszik az, hogy kinél van a hatalom, hogy ki az, aki szembesíti a maga vétkével ezt az öreget - és közben ott egy másik szereplő, aki nagyon érdekes, hogy nézi ezt a srácot az előtérben. Nagyon érdekes mese, én ennek nagyon örülök. Talán kicsit kevésbé szűkre vágva, ha esetleg még kapnánk valamennyit legalább a jobb oldalon lévő fiúnak a csuklójából, akkor lehet, hogy ez még jobban összehozza a formákat. Itt most a kép aljánál érzek egy kis szűkösséget, de megvan a három csillag, és megvan a leckemegoldás is, szerintem ez egy jó életkép. (hegyi)
értékelés:

Tavaszi fotózás

Tamás, én most nagyon őszinte leszek: ezzel a képpárral én nem nagyon tudok mit kezdeni. Egyrészt, az első kép önmagában is lehetne egy kép, de ahhoz az arányrendszer nincs jól felállítva, hogy megéljenek ezek a karók, amik tényleg izgalmasak, hogy valamilyen vízvezetékcsőből valami telephatár itt jelezve van, de maga az, hogy ennyire benőtte ezt a helyet a gaz, ezek kevéssé határozottan jönnek ki. A másik meglátás lehet, ha hagyom ezt a dolgot, és nem fogom lekaszálni meg letaposni a gazt, akkor az a ritka eset van, amikor ellene dolgozik ennek a kompozíciónak az a felhőjáték, ami itt létrejött. Ha kék éghez lenne a háttere ennek az oszlopsornak, akkor ezek jobban megélnének. Ami a második képen történik, az, hogy itt két ember fényképez, és keresi a maga kompozícióját, érdekes lehet, de ilyet bárhol, bármikor csinálhatunk, ha elmegyünk egy fotós sétára, szoktam is mondani, hogy a fotós sétáknak az egyik nagy „értelme” az szokott lenni, hogy egymást fotózzák a fotósok, és nem azt, ami ott a valóságban megtörténik. Szóval ezért nem tudok ezzel mit kezdeni, mert ez nem egy egyedi helyzet. Persze, lehet azt mondani, hogy életkép, de abba valamilyen egyediséget vigyünk be. Lehet mondani azt, hogy maga a táj akar lenni az, ami egyedi, ehhez viszont kevés a szereplő, és azok is nagyon egy tömegbe vannak zsúfolódva, ráadásul még a növényzet, a bogáncs is ebbe a tömegbe kapcsolódik be, úgyhogy én most ezzel nem nagyon tudok mit kezdeni. Az életképnél elég nehéz a fotográfust, mint zsánert ábrázolni úgy, hogy ne közhelyes legyen. Lehet, hogy ha ezt a leckét feszegetjük, akkor én valami más irányt keresnék, hogy ne a legnehezebbel próbáljam rögtön megoldani ezt a feladatot. A fotográfus, mivel, hogy saját maga is képkészítő, ezért rafinált egy darab, és vagy idétlenkedik a kamera előtt, vagy elkezd szerepelni, szóval az biztos, hogy nehéz kenyér megkeresni azt, hogy ez jól tudjon működni, mint zsáner, ennél én most nem érzem erősnek. (hegyi)

Belstadti ebéd

Budapest 2010.06.05.

Megint a torzítás. Lehet, hogy velem van baj, ezt elfogadom, nekem, ami izgalmas a képnél, az nagyon kettéválik. Izgalmas lenne ez a társaság is ezzel a fickóval a napszemüvegben, és az a belső ritmus, ami itt létrejön, mint kommunikációs helyzet, hogy ülünk egy asztalnál, és mindegyik valahova máshová figyel, sem az étel nem fontos, sem a kapcsolat, és ez nagyon jól jellemezhet egy helyzetet. Ilyen szempontból, mint zsáner, jó irány lenne, de mindezt fölülírja egy másik ritmus, ami a háttérben létrejön ezekkel az épületekkel és a körívvel. Ha most döntenem kell, akkor én az épületet választom, ahhoz jól illik ez a torzítás, egyébként a szituációhoz nem. Nyilván, csak egy töredékét látom annak, amit Sándor, mint fotós munkásság létrehoz, hogy amit én ebből látok, abban soknak tartom egy picit ezt a torzításos játékot. Arányaiban nézve sok, és kicsit félek attól, hogy nehogy modorossá váljon ez a technikai bravúr. Nem tudom mit mondjak, mert, miközben ez egy nagyon izgalmas meglátás, de ha engem ez érdekelne, akkor a kép fölső részéből vágnék, körülbelül a hotel tetejénél, az eget biztos, hogy levágnám, ezzel feszessé tenném, így behívnám a nézőt ebbe a belső történetbe. Most az, hogy az ég felé nyitott, az építészeti játékot erősíti. Beszéljünk erről a képről, most erre én hadd ne csillagozzak. (hegyi)

Méhész

Egy nagyon izgalmas kis fotóetűdöt kapunk, egy történettel. Sok-sok kérdést fölvet, ez megérne egy interjút, én mindig érdeklődéssel kísértem nyomon azt, hogy vajon mit csinálhatnak ezek a méhészek, és mi hogy működik ebben a mesterségben. Ezek a furcsa ruhák, a teherautó, aminek szép színesre van festve az oldala, ennek biztos van oka, hogy melyik milyen színű. Gondolom, hogy erre kapunk utalást az első képnél, mert ez nagyjából az a távolság, ahonnan a méhecske megnézheti ezt a kamiont, gondolom azért ilyen színes, hogy melyik méhecske hova menjen be, gondolom, van valami logikája, lehet, hogy az az ok, hogy felhívja magára a figyelmet, mint egy virágos mező, hogy oda kell hazamenni. A következő kép már magát a mestert mutatja. Nem tudom, hogy mi történt itt, valami közel került a kamerához, lehet, hogy az egy repülő jószág, és ennek a lenyomatát látjuk, érdekes. Aztán látjuk egész közelről a rajzást, hogy hogyan jönnek ki-be ezen az ajtón a kis állatkák, ez utána tárgyiasan meg van fogva még egyszer a következő képen, majd valamilyen munkafolyamatot látunk, ez nem teljesen érthető számomra, hogy itt mi történik. Aztán betekintést nyerünk ebbe a kamionba, és itt mindenféle manifesztumokat látunk, ládákat és mézesbödönöket, majd megint visszatérünk a külső helyzethez, fürtökben lógnak ezek az állatok, aztán egy arcképet látunk a mesterről, és végül, zárásként egy csendéletnek is felfogható képi megoldást látunk, a kis fogkefével, szappannal és mézzel. Szerethető nagyon ez a sorozat, nagyon örülök, hogy Gábor ezt elküldte, végre valami olyan, amivel legalább technikailag nem nagyon van gondom, hogy mi mivel függőleges vagy párhuzamos, ezek viszonylag rendben vannak itt. Amire nem tudok magyarázatot találni az, hogy mi történik például a 5. képen. Ott valami eszköz van, de ebből a nézőpontból ez nem annyira jön ki. Fene tudja, hogy én oda mertem volna-e menni, biztos a bácsi elmondja, hogy Gábor, ne gyere ilyen közel, mert föl fogod hívni magadra a figyelmet a citromsárga ingeddel, hogy téged támadjanak a méhecskék, de azért itt kellett volna ezzel adni, mert most ez így, önmagában nekem nem magyarázat. A következő kép is ilyen, hogy kapunk valamit ebből az enteriőrből, de nehezen értelmezem. Talán, ha valami olyan expozíciós időt választasz, amivel kevésbé bukik be a sötét részben álló dolgoknak a tónusa, akkor jobban meg tudja fejteni a néző. De a három csillag megvan. (hegyi)
értékelés:

Szoborállítás

Budapest, 2010.06.03.

Arról beszélünk az Életkép, zsáner leckénél, hogy valakit, valakiket arra az élethelyzetre, arra a szituációra, arra a munkafolyamatra jellemző helyzetben ábrázolunk, és ezt a kép teljesíti, hiszen férfiembereket látunk, köztük farmerban, munkásruhában, gondolom ez a hierarchiát is mutatja, hogy ki a főnök, ki a beosztott, ki hozza a lapátot, ki az, aki kiosztja a munkát. Ezt látjuk, ezt mutatja be Sándor ezen a képen. Maguk a figurák, a háttérben elhelyezkedett épület egy jó szituációt tud bemutatni. Ami nekem egy kicsit problematikus, az, hogy pont azt, aki a szobor mögött dolgozgat, nem nagyon lehet látni, csak egy kezet, hogy valaki van a szobor mögött. Nem biztos, hogy optimális ez az egy kép ahhoz, hogy ebből én megtudjam, hogy itt egy szoborállítás történik, és ezek az emberek nem télire csomagolják épp el ezt a szobrot, vagy nem éppen a kerti munkát csinálják a parkban. Lehet, hogy volt ennek esetleg egy olyan pillanata, amikor valaki a szobrot éppen a talapzatra emelte, vagy éppen a talapzatot igazította. A gesztusokban lehet, hogy lett volna ennél összefoglalóbb pillanat. Érdekesek ezek a perspektívajátékok, amik itt létrejönnek ezáltal a kamera által, amit Sándor használ. Nekem az az érzetem van, mint amikor az utcán lévő nagy visszapillantó tükörben nézném ezt az egész eseményt. Van egy furcsa megfigyelői státusz, amit ezzel erősít Sándor, hogy nem vagyok résztvevője ennek az egésznek, hanem mintha egy közvetítést néznék, vagy mintha egy különleges üvegen, vagy tükrön keresztül nézném ezt az egész eseményt. Érdekes ez a fajta torzulás, elvonatkoztat a valóságtól, aztán meglátjuk, hogy ez mennyire segíti a közlést. Ennél a képnél most a nagyobb problémám nem ezzel a perspektivikus dologgal van, hanem azzal, hogy a gesztus maga nem annyira jellemző. (hegyi)
értékelés:

Ágica

Több helyzetben volt már kérdés az, hogy mit jelent a zsáner. Egyrészt kompozíciót is jelent, hogy a portré mellett kicsit nyitottabb, tágabb kompozícióval a portré környezetét is megörökítjük. Ennél a képnél ez nagyon is jól manifesztálódik. Látjuk, hogy Ágica egy varrónő. Ahogy látom, varrógépek vannak a háttérben, és a szabócenti, ami elmaradhatatlan kellék, nagyon is jól szerepel, mint ruházati kiegészítő. A modellt egy cselekvés közben látjuk, én ezt egy jó megoldásnak tartom, még ebben a formában is, hogy egy döntött horizontot használ Rozi, mert a kompozíció a lényeg. Ha megfigyeljük, akkor nagyjából sikerült ezt a kompozíciót egyben tartani képkereten belül, itt a tömegelhelyezésre gondolok, megint a régi mese: tessék hunyorítani, megfigyelni a foltokat, és hogy mit látunk. Talán a modell mögött picit sok még a tér, abból lehetne valamennyit lecsippenteni a hajig, és akkor még feszesebb lehetne az egész. Ennyit nem ártott volna hozzátenni a kép bal oldalán, ahhoz a részhez ahol a varrógép látszik, mert ezek a készülékek a maguk ipari megjelenésében is hordoznak esztétikát. Mindenképpen egy jó megoldás erre a leckére, és örülök, hogy végre az Életkép, zsáner kategóriára érkezik olyan kép is, ami valóban arról szól, hogy valakit a saját környezetében mutatunk be. (hegyi)
értékelés:

fejbenhíd

Felmerül bennem a kérdés, hogy András olvassa-e az én elemzéseimet, mert most úgy tűnik, hogy nem. A kérdés komoly. Ez egy jó kompozíciós játék, de hogy a zsánerképhez semmi köze nincs, az biztos. Kérlek, hogy olvasd el, ha kérdésed van, tedd föl, beszéljük arról, hogy mi a zsáner. Ennek semmi köze nincs a zsánerhez. Ez nem életkép. Kinek az életképe? Kit mutatsz be? A zsáner picit midig riport is, valakit, vagy valamilyen tevékenységnek a jellegzetes szituációját bemutatjuk. Mi ebben a jellegzetes? Hogy valaki áll a híd alatt? De ez a valaki behelyettesíthető bárkivel. Ha itt te mondjuk egy hajléktalant mutatsz, aki erősen szubjektív kameraállásból, jócskán közelebb, aki ebbe az egész térbe belekomponálódik, és tartja a Fedél nélkül-t a kezében, akkor azt mondom oké. De ennyire ne legyünk bátortalanok, hogy háttal áll egy fickó, és ezt mi lefotózzuk. Kompozícióban tökéletesen rendben van az az ember, a kép oké, csak ebbe a leckébe ez nem működik. Azért kérdezem, hogy olvasod-e az elemzéseket, mert erről többször beszéltem, és itt erőlteted bele a képeket ebbe a Zsánerkép kategóriába. Visszaadom ismétlésre, miközben a kép jó, de kaptam a fejemre az áthelyezéssel kapcsolatban, ezért ezt itt most buktad, kérek egy ismétlést a Zsáner leckére, vagy beszéljük erről. Ismétlés. (hegyi)

Az életkép, zsáner a mindennapi élet egy-egy jellemző jelenségét örökíti meg. A portrénál több abban, hogy nem elégszik meg az ábrázolt személy bemutatásával, hanem azt valamilyen cselekvés közben, rá jellemző élethelyzetben mutatja be, ugyanakkor nem szociofotó, hiszen nem kötelezően tartalmaz állásfoglalást, nem célja a téma elemző feldolgozása, tehát mellőzi az egyénítést. Erre a leckére is igaz, hogy nem lesifotókat, paparazzi képeket várunk megoldásként, tehát az alkotói jelenlét nagyon fontos. Apa ebédet főz, anya keresztrejtvényt fejt, a kőműves portréja szerszámaival, vagy bármi tipizálható munka forma portrészerű, de mégis azonosíthatóan adott szakmához tartozó bemutatása, vagy egy karakteres élethelyzet.

Amikor másokat fotózunk, filmezünk, fontos, hogy az elkészült munkát megmutassuk a modellnek, és beleegyezését kérjük a megjelenéshez. Ez védi az alkotót éppúgy, mint a modellt. Az oldalról letölthető (doc és pdf) Hozzájárulói Nyilatkozatot érdemes két példányban kinyomtatni, és a modellel aláíratni.

Kattints ide a feltöltéshez!