14. Riport

"mit árt, na mit árt bárkinek a street art?" (Fiáth Titanilla)
Van akinek árt. Nekem, matricánként 5000 huf-nyit. Tokajban kirándulva elkövettem azt a hibát (?), hogy a miskolci Bin Laden szerepében tetszelegve mindent megtettem, hogy a rendet rontsam-bontsam. Ezt egy matrica segítségével véghez is vittem. Az első képen a bűntény aktusa látható. A másodikon a tettenérés. A harmadikon a lekapartatott matricával a számban megilletődve nézek szembe a helyzettel (helyzetkomikummal). A negyediken magyarázom, hogy a "hangok" mondták, hogy tegyem meg. Az ötödiken pedig a kedvenc tokaji graffitim mellett pózolok.
A képeket Csekk István és Pilván Adrián készítette, mert engem nem hagytak a kékek fotózni :(
Ha jól emlékszem a hibaistáknál kategóriákra voltak osztva a hibák, na ez életviteli hiba a javából.

Egy tulajdonképpen képriportot látunk, amely a 32-es lecke hiba kategóriájában van elhelyezve, én úgy gondolom, hogy ez abból a szempontból a Daninak a megközelítése, hogy ezt a hiba kategóriájába helyezi el, az egy picit tévesztés. Ugyanis egy nagyon pontosan elmesélt képsor és a képsoron belül egy akció, egy helyzet, egy történet, tulajdonképpen egy kisfilm látható itt kiragadott képkockákban. Tehát semmiképpen nem a hiba kategóriájába tartozna számomra ez a beküldött házi feladat, hanem ez egyfajta képriport véleményem szerint, és mint ilyen, én képriportként is értelmezném. Abban az esetben, ha itt egy esemény dokumentálását látjuk, sőt, valamilyenfajta, még akkor is, hogyha ez egy, idézőjelben értem – paparazzi – képsort, azt mondanám, hogy esetlegesen a képsor számokon talán egy picit változtatni kellene. Mégpedig én azt tenném, hogy az ötös képet a második képpé diszponálnám át, és én igazából a mostani hármas képet pedig utolsó képnek tenném és negyedik képnek pedig meghagynám a mostani negyedik képet. Ha jól számolom. Tehát még egyszer én azt mondanám, hogy ez a képsor úgy kezdődne amit látunk, az ötös kép lenne a második képe, a mostani második kép a harmadik, a mostani negyedik kép lenne a négyes, a mostani hármas az ötös. Ez lenne a sorrend, és én ezt áttenném a képriportba. És akkor megvan szerintem a két disznó. (szőke)
értékelés:

Tüntetés a graffiti diszkriminalizációja ellen Berlinben, ahol igenis helye van a fiatalok kultúrájának, ami hagyományőrző mivolta miatt inkább dísze, mint szégyene a városnak. Művészet. Nem vandalizmus. Bla-bla-bla.

Nagyon örülök annak, hogy a Laci újból elkezd képet küldeni, ez számomra egy nagyon pozitív dolog. Láthatóan és jól beazonosíthatóan egy olyan helyszíni beszámolót kapunk, aminek számomra egy nagy értéke, hogy egyrészt megvan úgymond a bevezetés az első képen, ami azonosítja számunkra, a nézők számára azt, hogy hol járunk és mi történik, másrészt erre a tárgyalás szinten a kettes kép rá is erősít, ott látjuk azt, hogy egy csoportosulás van, egy tüntetés, és a harmadik kép pedig értelmezi azt, hogy a tüntetés tulajdonképpen mivel kapcsolatosan történik meg. Én nem olvasom most direkt el ezt a leiratot. Annyit talán hozzáfűznék, hogy lehet, hogy még bővíteni lehetett volna mondjuk két képpel ezt a sorozatot, azért, mert most van egy pici távolságtartás abban, ahogy ezt a témát az úgynevezett tárgyalás részben feldolgozza az alkotó. Az könnyen elképzelhető, hogy esetleg ezek a katonai ruhába öltözött rendfenntartók voltak azok, akik megakadályozták abban, hogy közelebb menjen az eseményhez, vagy talán az, hogy ez nem is volt annyira békés helyzet, mint ahogy itt most ez egyébként látszik. Itt egy nagyon nyugalmas pózt látunk, tulajdonképpen a nagy egymásnak feszülés ami az ilyen tüntetéseken megszokható, az olyan erősen most nem érzékelhető. Talán egy-két közeli képpel az íze, a hangulata ennek a dolognak dinamizálható lett volna. Most azt látjuk, hogy van egy zászló, aztán egy csoportosulás, és látjuk, hogy ezek ilyen grafitis történetek, valami ott idegen nyelven erről le is van írva ezen a zászlón, aki érti ezt a nyelvet, az gondolom el is tudja olvasni. De mint képsor, mint képüzenet igenis az akció az mindenféleképp egy elvárás. Ez az egyik irány. A másik irány, hogy líraira veszem a történetmesélést, és emberi kapcsolatokat, azokat a megjelenő ember gesztusokat próbálom elcsípni, amik ennek az iróniáját, akár szürrealitását hozzák ki ennek a történetnek. Most ez nincs eldöntve, hogy tulajdonképpen a fotós mint közvetítő tulajdonképpen milyen érzelmi viszonyban van ezzel a történettel. Kicsit távol vagyok, nem döntöm el, hogy most én tulajdonképpen ennek örülök, nem örülök, mi a véleményem, márpedig egy ilyen riporthelyzet azért valamilyen szinten véleményformálás is. Úgyhogy én azt mondom, hogy a két disznó erre mint képsorra megvan, és én azt kérném a Lacitól, hogy márcsak azért is, mert együtt húztuk a sarat vele, együtt voltunk a klastrom diszkóban és ott is volt egy ilyen szociografikus helyzet, tehát azt kérném, hogy ezeket az élményeket ezeket a továbbiakban is mutassa meg nekünk, és várom a többi leckéjét. (szőke-hegyi)
értékelés:

Bara világában, amiket eddig láttunk, a terek, a tereken a különböző épített formákon való átlátások szinte építészeti szempontból is fontos megfigyelések. Itt is egy ilyen ritmussorozatot láthatunk. Elvétve ezeken a ritmusokon megjelennek emberek, viszont itt hadd próbáljam megjegyezni, mivel ő a huszas lecke riport kategóriájára küldte ezt a sorozatot, hogy a képek önmagukban azt mutatják, hogy a Barának van ilyen fajta érzékenysége, képessége, hogy ezeket a vasbeton szerkezeteket megérezze, képzőművészetté, ritmussá varázsolja. Majdhogynem azt mondom, hogy ez szinte egy csettintés, és a Bara tud egy jó képet készíteni valamilyen épített felületről. Itt ilyen sorozatot látunk, ugyanakkor én azt mondanám, hogy a riport mint olyan, amely tulajdonképpen egy történet is, igen, láthatóak ezen emberi alakok, mégis, számomra nem áll össze szerves egész üzenetté a képsor, hanem önállóan is kiállítható képkockákat látok itt. Valamilyen szervező erő, elsősorban történeti szervező erő számomra hiányzik ebből a kategóriából. Talán nem furcsa azt mondani, hogy például filmekben a riport az – és kapcsolódva ide megint azt mondom, estiklodépiai szinten is - riposzt, valamilyen fajta monológ, vagy beszélgetés, vagy emberi párbeszéd. Ezt én csekélynek érzem itt most ebben a rendszerben. Nem értem. A tudósítás jellegét igen, de nem értem mitől emelkedik ez riport kategóriává. Úgyhogy én visszaadnám ezt ismétlésre ebben a házi feladat kategóriában, márpedig a Bara a húszas lecke riport kategóriára küldte ezt a képsort. (szőke)

BandiTA szereti az ölemben múlatni az időt, minden lehetőséget megragad az elhelyezkedésre...

Ezt a képsorozatot a 6-os leckéből riport kategóriába szeretném áthelyezni, azért mert Banditáról nagyon sok minden megtudható, többek között például azt, hogy a fényképésszel nagyon is szoros és biztonságos kapcsolatban van. Tulajdonképpen Banditáról kimondhatjuk, hogy ő egy sztár és ráadásul egy nagyon jól instruálható sztár, nagyon is érzi a kamerát, és mint ilyen, segíti az alkotó identitás keresését. Gondolok itt például a képsorozat első állomására, ahol Gimesi András frottír zokniját és kicsit mosott zokni végét, ezen kívül a macskatápot, amely nyilván egy manipuláló eszköz, ezeket vehetjük észre a környezetben.
- Mmmogyoró - vigyorog Zsolt.
- Mogyoró, avagy Gimesi András manipuláló eszköze. A lakkozott parkettát és a Bonanza szekrény bútor sarkot, a VHS lejátszókkal és az erősítőkkel a háttérben, amelyek meditációs zenékre szolgálnak, az elhasznált fehér színű pólótrikóval, amely szintén a háttérben megjelenik, mindez Banditán keresztül. Én azt gondolom, hogy azért nagyon fontos áthelyezni a házi kedvencből a riport kategóriába, mert ez egy élethelyzetnek a képsorban történő elbeszélése és nagyon jó az az ironikus eszköz, hogy miközben Gimesi András életéről, TV néző izmáról, amely itt az első képen a kiscica alatt helyezkedik el, a második képen pedig a cica mancsa környékén...
- Hol van itt a TV néző izom – kérdezi Zsolt.
- Itt - mutatja neki András - ez a hasa.
- Háát én ezt nem vettem észre – csodálkozik Zsolt.
- Nem? Ettől szuper a kép. Tehát Bandita, mint eszköz nagyon jól használódik föl ebben a képsorozatban, olyan értelemben, hogy Gimesi András privát történeteiről többet tudunk meg. Tulajdonképpen majdhogynem azt mondhatnám, hogy még a portré arc nélkül kategóriájába is tökéletesen beleillene, (azért örülök, hogy nem arra érkezett a házi feladat) így építkeznek egymásra a leckék, tehát a három disznó erre a képre megvan és csak így tovább. (szőke)
értékelés:

A belga Front 242 együttes az EBM (Electronic Body Music) stílus egyik alapítójaként 1981-ben alakult. Az EBM tulajdonképpen az ipari zene, és az 1970-es-80-as évek fordulójától fellendőlő elektronikus hangszerek "házasítása", elektronikus alapokra való átültetése. Az együttes hazánkban az 1988-as Headhunter című számával lett igazán sikeres, azonban mindeddig nem volt koncertjük Magyarországon. Ezt az űrt pótolta a 2008. december 6-ai koncertjük a budapesti Sportmax 2-ben, ahol természetesen a legkedveltebb számaikat játszották. A nap, mint szombat, asztrológiailag a Szatrunusz uralma alá tartozik, csakúgy, mint az ilyen szigorú, rendkívül precízen pontos ütemvilágú, szigorú zene, ahol színvilágban is a sötét, mély színek és a fekete dominál, ami szintén ide tartozik, így azt lehet mondani tökéletesen passzolt egymáshoz a nap, a zene és a színvilág. :-)
   Az előzenekar a magyar Interzone Inc. együttes volt. Meglehetősen ígéretes zenéjüket sajnos a hangzásból (keverésből) adódóan kevéssé lehetett jól megismerni, mivel egy fémesen kristálytiszta elektronikus ipari zene helyett sajnos csak egy zavarosan döngő masszát lehetett hallani, ami természetesen nem az együttes hibája.
   A Front 242 hangzására már jobban odafigyeltek a technikusok, így az már sokkal élvezhetőbb volt, habár itt meg néha túl élesek voltak a magasabb hangok, és továbbra is túl erős a basszus, tehát nem volt igazán tiszta hangzás ekkor sem. Persze ehhez azt is le kell szögezni, hogy a helyszín akusztikailag nem igazán alkalmas ilyen jellegű rendezvények megszólaltatására. A közönség ettől függetlenül hálás volt. Azonnal teljes lázba jött, amikor végre megszólaltak az nyitó dal, a Modern Angel első hangjai, és ez a lelkesedés megmaradt mindvégig, a zárásként a legsikeresebb számukat, a már említett Headhuntert játszó együttes előtt. Szintúgy nagy örömmel fogadták a többi sikert is, mint pl. a Take One, Moldavia, Funkhadafi, Don't Crash, Lovely Day stb..
   A koncert végén az együttes még két ráadást adott, majd végleg levonult a színpadról. A közönség persze sajnálta, hogy már vége is az előadásnak, de alapvetően tényleg azt lehet elmondani, hogy ez a majd' másfél órás koncert jó buli volt, és a 20 éves lemaradás pótlása mellett a zene, az együttes és a koncert hangulata miatt is nagyon érdemes volt ott lenni.

Ez egy 8 részből álló képsorozat, egyrészt szerintem amivel dolgozott az András, az a telefon talán nem olyan felbontású, nagyon szemcsések, raszteres a képsorozat. Ez az én véleményem, de azok a szintű munkák, amiket eddig az András küldött, amik kapcsolódtak valahogyan hozzá, a belső történeteihez, véleményem szerint itt ezek most annyiban kapcsolódnak, amennyiben az András elment erre a rendezvényre. Az igaz, hogy egy képsort látunk, mert látunk vagy nyolc darab képet, de semmilyen szinten nem érzem azt, hogy igazából ez egy sűrített anyag lenne. Túl sok részlet jelenik meg a képeken önállóan, ezek egy része informatív, de túl apró, az emberi fejeket talán fel lehet fedezni, a betűket, transzparenseket, szpotlámpákat, nekem igazából az a problémám, hogy a képsorozata, amit elküldött nincs súlypontozva, nincs eldöntve, hogy miért is csinálta meg, azon túl, hogy ez számára egy nagy dolog, hogy elment egy ilyen angolszász programra; nem hiszem, hogy sikerült bevonnia ebbe a történetbe bennünket. Attól, hogy címeket ad egy-egy képhez, köszöntés, szól a zene, fényjátszma, stb, nekem kompozíciós és vizuális szempontból a vörös köd, a félhomály és a fényfürdő, mind ugyanaz, csak más szűrőt tettünk fel az optika elé. Én értem és elfogadom, hogy ez egy olyan multikulturális vizuális játék, olyanfajta koncerten lehetett az alkotó, ami a hanghatásaival, a mozgásaival, a légkörével és mindennel nagyon hatásos, de ez így a képeken nem jön át. Így most egy régi újság tudósításából egy ilyen fénymásolt üzenettöredék jön át. Számomra nem működik ez a képsorozat, én visszaadnám. Az jut eszembe, hogy az András odatette magának a hangzóanyagát is, tehát hogy mi volt ez a koncert, és ugyanezt tapasztalom abban is, hogy aki ott volt, annak biztosan visszaidéz emlékeket, de aki nem volt ott, annak élvezhetetlen a zene is. Nem tudom értelmezni a zenét sem, pedig ismerem a Front 242-t még régről, de ebből csak azt hallom, hogy vagy szünet van és éppen beszélgetnek, vagy pedig egy nagy, túlvezérelt jel; és a képeknél is ez van, hogy nem áll össze a történet. Nem tudjuk, hogy mi történt ott. Még azt sem érzem a képeken, hogy a neoavantgárd filozófiája tükröződne rajtuk, ahol az alkotó a polgári társadalom résztvevőit sokkolni akarja a képzőművészeti alkotáson keresztül. De ez nem egy ilyen képzőművészeti akciósor, amit elküldött, nem érzem rajta ezt a dühöt és tudatosságot rajta, hogy elveszem tőlük a kódot és azért küldök ilyent, ami nehezen kódolható, mert dolgoztatni akarlak benneteket, és büntetni azzal, hogy nem kerültök közelebb a történetemhez, hanem egyszerűen ez a történet nem megközelíthető így. Természetesen lehet látni, hogy ez egy nagy koncert volt, sok ember volt, és? Semmilyen érzelmi örömben nem von be engem az András ezzel. A riport leckére beküldött alkotásoknak is ugyanúgy hozniuk kell azt az erőt az üzenetnek, mint az András más képeinél is, ahol az élmény nagyon erős. Én ezt visszaadom ismétlésre. (szőke)

Szemétkörforgás

Gábor hosszú képsorából - kilenc darabos képsort küldött a riport kategóriába -, véleményem szerint az első lépés tehát a kezdés nagyon erős kép. Ugye itt egy forgalmi táblát, egy üres széket és egy utcát látunk. Önmagában is megállná a helyét ez a kép, és aztán egy hosszú képsorozatot kapunk, melyeken váltakozón, hol különböző használati tárgyakat az utcán kirakva, hol esetlegesen valamilyen gesztussal emberi alakokat láthatunk. Én azokat tartom erősebbeknek ebben a merítésben, ahol valamilyen gesztussal emberek is láthatók a képen. Amúgy is Gábornak az emberekkel kapcsolatos megfigyelései az erőssége. Így például az utolsó kép, ahol egy hajléktalan alszik egy ágyon, akkor a hárommal az utolsó előtti kép, ahol talán egy hölgy hajlik a szétszórt szemetek közé és keres valamit. Aztán az a kép, ahol szintén egy középkorú úr gondolkodón figyeli a szétszórt tárgyakat egy fehér pólóban. Ezek azok az erős szoció jelenetek, amelyek szerintem az első kép elindítása után egy olyan történetet alakítanak ki, ahol az ember és a tárgyak viszonya jól mesélhető. Véleményem szerint jól indult Gábor a riport kategóriában, de kicsit bőbeszédűre sikerült ez a sorozat. Én szűkíteném ezt a merítést és akkor pontosabb lenne szerintem az üzenete. Jó a záró kép és jó a kezdő kép, én kivennék ebből a sorozatból, de a két disznó az megvan erre a képsorra. Azt lehet érzékelni mostanában, hogy az alkotók megízlelik egy-egy házi feladatnak a ritmikáját, földobnak egy kézjegyet, de szerintem érdemes utána - mert időnk van rá -, tovább foglalkozni ezzel, nem kell rohanni. Most Gábor, ugyanígy azt érzem, hogy megérezted, hogy mi ennek a lényege és lehet még ezzel nyugodtan foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Szerencsémnek tartom, hogy ismerhetem. Sokat tanultam tőle.

Végre, végre, végre! Végre riportot látunk, végre elindult valami jó irányba, jó értelmezéssel. Az első kép, bevezető, valami garázssor előtt halad egy házaspár, a férfi kezében látható valami, ami nem beazonosítható - azért talán ez nem ártana, ha értelmezhető lenne. A második kép egy fejközeli ugyanerről a párról, amiből arra következtethetünk - jóllehet tévesen - hogy a házaspár egy garázsban lakik. (Ha nem, akkor ezt javítani kellene, mert így most a garázsok mint környezet bemutatás már megtörtént az első képen, ismételni nem kell, viszont a szituáció helyszínét nem ártana ismertetni.) A harmadik kép egy enteriőr, egy új szereplő, sejthetően a fiú is megjelenik, egy kiskutyát is látunk, és a hetvenes éveket idéző lakótelepi bútorokat, tárgyakat. (Talán az ajtófélfa már nem kéne...) A negyedik kép az anyára, a főszereplőre koncentrál, aki valószínű szeret hímezni, egy ilyen terítőt mutat a kamerának - ebben az esetben ha egy picit várunk, talán a terítő is jobban megmutatható, nem direkt, beállított pózban, de érzékeltetve annak méretét és mintáit. Ugyanis az ötödik kép a szoba másik felét mutatja, ahol a főszereplő karjában a kiskutyával egy kanapén ül, amin ez a terítő újra megjelenik, de csak félredobva. Mindettől függetlenül mind a két belső kép jól ábrázol egy világot, egy élethelyzetet. A hatodik képen az anya büszkén mutat egy keretezett képet, amin egy fiatalember látható - talán az, aki az előzőekben is már bekerült a történetbe, talán a testvére - tehát az is kiderül, hogy ennek az asszonynak ez a fiú nagyon fontos, az, hogy szép ruhában mikrofon előtt, fellépés közben láthatjuk. A hetedik kép picit kakukktojás, újabb képek kerülnek elő újabb szereplőkkel, de itt mivel közben a kék ruhát bőrkabátra cseréltük, ezért nem érthető, hogy időben és történetben hol és mihez kapcsolódik ez a kép, kik vannak rajta, és ők miért fontosak. A nyolcacik kép külső környezetben készült, kiderül, hogy nem lakótelep, hanem egy kis ház, vagy házrész az, ahol a történet játszódik, a képen a főszereplő anya, a fia és talán az unoka látható, itt az anya drámai tekintete, a fiú gondterhelt cigarettája valami tragikus végkimenetelt sejtet, aminek a kisfiú a főszereplője. Az utolsó képen egy kettős portrét látunk, anya és fia, szeretetben, az anya mintegy támaszt talál a fiában, aki kicsit felé fordulva ezt a szerepet vállalja is.
   Összefoglalva a történet jó irányban halad, azt gondolom, hogy amint azt fentebb írtam is, vannak pontok, ahol a történet fonala mintha kirojtosodna, és amire nem kapunk választ, az az, hogy mi az, amit Gábor tanult tőle, mi a csattanó - ez lehet az is, hogy a fiú sokra vitte, de ez az üzenet most a képsor közepébe került, és így nem egyértelmű az irány. Ettől függetlenül 3 malacot adok rá, mivel a téma felvetése, az irány jó, és érződik az a kötelék, ami fontos ahhoz, hogy egy riport érvényes legyen. Ha van mód, jó lenne tisztázni a tisztázandókat, finomítani, akár egy-két képet cserélni, bővíteni. (hegyi)
értékelés: