14. Riport

víztükör

A hozzászólásoknál elkezdtünk vitázni Gimével, hogy ő ezeket egyesével küldte be. Én mondtam neki, hogy egy kép nem riport, a riport leckénél képsorról beszélünk. Ha ez 20-as lecke, akkor nincsenek külön címek a képeknél, meg nem különálló képekről beszélünk. Ha meg különálló képekként akarunk velük játszani, akkor tessék külön beküldeni, de akkor nem a 20-as leckét fogja teljesíteni. Ezt csak zárójelben, mint indoklást mondom el.
   Ez egy hat képből álló sorozat, nekem egyébként a páros számú képekkel van egy pici gondom, dinamikában nehezebb összehozni szerintem, mint a páratlan számú képeket, mert a viszonyrendszerek másképp alakulnak ki. Én szépen sorba megyek, és nézem a képeket, és elmondom, hogy mit gondolok róluk, aztán a végén elmondom, hogy mit gondolok róla, mint sorozat.
   Az első kép egy nagyon izgalmas formai játék, és nagyon örülök annak, hogy Gime a fényképezőgéppel kezd el komponálni, és nem utólagos bindzsizéssel vágja ki azt, ami számára izgalmas, hanem ott rögtön a helyszínen exponál a megfelelő formai játékot felerősítve. Itt a háromszögek, körök, tópart és a kerékpár-kerék viszonyrendszere az, ami izgalmas, és én ezt nagyon jó játéknak tartom. A második képen ugyanez folytatódik: az emberi figurák, a jelzőtábla, a körformák, a vörösek ismétlődése, ahogy ez az egész kép létrejön egy nagyon jó dinamikai játék a formarend, a forma nyelvével. A harmadik kép a Gimesi-féle verbál humor ketegóriája nekem. Fotográfiában nem tartom annyira erősnek, itt most konkurál egymással a tábla, és a veszély, amire fölhívja a figyelmét. Hogyha ezt képsorozatnak fogom fel, akkor lehet, hogy ezzel lehet kezdeni egy képsorozatot, hogy ha több képből áll, mert ez magyarázza, hogy miről akar szólni ez a mese, amennyiben az árvízről, akkor ezt el tudom fogadni, de kompozícióban nekem akkor is billeg, és ráadásul meg kellett volna várni azt az időt, amikor az a másik tábla nem takar be, nem árnyékolja ezt a feliratot. Sokkal grafikusabb megoldás lenne. A negyedik kép a Parlament körüli helyen készülhetett, ahol a villamos bemegy a hídlejáró alá. Tényrögzítés szinten izgalmas a kép. Számomra ez azt a dinamikai játékot, amit az első két kép hordoz, olyan erősen nem hordozza. Nem tudom mit lehetett volna kezdeni ezzel, hogy létrejöjjön az a fajta erő, ami az első két képen megjelenik. Nyilvánvaló, hogy ez a háromszög-tábla adná magát, hogy elsőbbségadás kötelező, ennek a színe és formája mindenképp jelentős, csak nem tudom, hogy mi az, ami ezt a kép előterében dinamizálná vagy ellenpontozhatná. Az ötödik kép szinte egy ilyen kis családi kirándulásos fotó, kijöttünk a családdal piknikezni a Balatonpartra, és leültünk lógatni a lábunkat, a gyerekek majd dobálják a vízbe a kavicsot, elhozták a kis barátnőjüket is, azok valószínűleg megfázhattak, ott beszélgetnek a kőfalon. Szóval mindenféleképpen jó és humoros a megközelítés, pontosan attól, hogy mindeközben, hogy ha a hátteret elkezdjük értelmezni, a jelzőtábla megint az, ami átértelmezi ezt a helyzetet, fölébred, és létrejön az emberben az, hogy hoppá hoppá az emberi túlélési ösztön mennyire erős, hogy bár tragédia van, ömlik a víz, de a fiatalok megtalálják ebben is azt a helyzetet magunknak, amiben mint városi partizánok, szabad időben nekiállnak és keresnek kvázi egy városi tengerpartot, ahova kiülhetnek lazítani. Az utolsó kép visszatér az első kettőnek a strukturális játékához, és egy nagyon erős és izgalmas képet látunk. Ezt a képet is nagyon szeretem.
   Összefoglalva azt kell, hogy mondjam, hogy vannak a képsornak nagyon erős darabjai, főképp azok, amikben Gime mer elrugaszkodni a valóságtól. Ebből egy kicsit formájában kilóg az utolsó előtti kép, de témájában, tematikájában mindenféleképpen beletartozik. És vannak olyan értelmező képek, amik túlbeszélik ezt a történetet. Itt tulajdonképpen a harmadik és a negyedik képre gondolok, ami ehhez a képsorhoz szerintem szervesen nem tartozik hozzá. Amit még hozzá szeretnék fűzni, az, hogy itt most látunk egy olyan utólagos képmódosítást, amiben a tónusrendet, a tónusterjedelmet Gime módosította, redukálta, kvázi elvett azokból a középszürkékből, és nyilvánvaló, hogy a színes képeket is valamilyen szinten redukálta, ha nem is teljesen fekete-fehérré, de mindenféleképp színdinamikájában valami egészen szűkre szabott verzióvá. Én ezzel egyet tudok érteni, azt mondom, hogy ez egy izgalmas kísérlet lehet, csak akkor tessék eldönteni, hogy most akkor hagyunk meg színeket, mint a második képnél a vörös és a kék, és csak a többi színt vesszük ki, és akkor ezen érdemes végigmenni, és minden képen jelenjen meg egy vörös és kék. Ez a didaktika fontos lehet, mert ez adja meg az egésznek a játékosságát, vagy mondjuk mint az utolsó képnél csak egy tónusvesztést veszünk el, vagy az utolsó előtti képnél akár, hogy kivesszük azokat a középszürkéket, de minden mást meghagyunk, és szinte fekete-fehérré redukáljuk az egészet. Szóval most nekem ez olyan, hogy játszom utólag egy kicsit a fotosoppal, de nem tudom eldönteni, hogy melyik irányt válasszam, márpedig ezt nem árt eldönteni, mert nem baj az, ha egy ilyen képsor össze van rántva egy kupaccá. Tehát ha az utólagos labortechnikában bizonytalan vagyok, akkor akármennyire is feszes a képsor, ez a bizonytalanság lesz úrrá rajta. Én erre most Gimének azért adok kettő csillagot, mert van benne néhány olyan zseniális kép, amik önmagukban is megérnék a hármat, viszont a képsor és az ötletfelvetés nincs teljesen rendezve. (hegyi)
értékelés:

BKV gyereknap

Hat képből álló sorozatot látunk. Maga a forma abszolút jól értelmezhető: látunk egy ősöreg villamost, valahol látszik, hogy közben az emberek érdeklődéssel fordulnak felé, az is látszik, hogy ez a kép most készült, a ruhákból, a környezetből, tehát nem valami archív képpel van dolgunk, és aztán mi is, mint nézők felkerülünk erre a villamosra. Szépek ezek a formák, a színek, rácsodálkozás erre a megtelt táblára, ami manapság abszolút kiment a divatból, hogy ilyet jelezzenek a járműveken. Aztán látunk bőrszíjas megoldást, amit talán kapaszkodó akar lenni vagy csomagtartó, megint egy belső enteriőrt látunk. A következő kép megint nagyon izgalmas a tükröződésekkel és a tükröződések miatt, hogy az égből kimetszett darab és a villamos ablakán visszatükröződő darab nagyon is hasonlatos világba visz minket. Tehát szintén egy izgalmas kép. Az ötödik kép számomra annyira nem része ennek a sorozatnak, mert itt most zavarba vagyok hozva, hogy most akkor melyik villamoson voltunk. És ez a zavar nem biztos, hogy olyan jó. Értem én, csak bizonytalanságot kelt a nézőben, és ez a bizonytalanság az alkotó bizonytalansága, hogy le tudok-e mondani arról, hogy ez a villamos is megtetszett vagy nem. Én azt mondom, hogy le kellett volna róla mondani, szigorúbbnak kellett volna lenni. Az utolsó kép nagyon is jó fotó. Lehet, hogy én megfordítottam volna, és ezzel kezdenék, és ami most az első kép, azzal fejezném be a sorozatot. Nekem izgalmasabb lenne úgy a felütés. Legyél magaddal egy picit kegyetlenebb, a feszesebb mesemód segít. (hegyi)
értékelés:

Pécs, artistacsoport

Ugye mint tudjuk, most Pécs kulturális főváros lett, és ettől függetlenül is ott szokott zajlani az élet. Én nagyon kedvelem Pécset pont ezért mert nagyon bohém helynek tartom, sok fiatal, egyetemista. Ott az én tapasztalatom szerint mindig történik valami, akkor is, hogy ha nem egy szervezett helyzetről van szó. Ez most itt, ahogy látom, egy artista szám, és attól izgalmas, és azt tessék megfigyelni, hogy ezzel a Béla időt töltött, méghozzá nem is keveset, mert van egy mozdulatsor, hogy a két fiú itt tartja ezt a kombinés lányt, aki fel fog ugrani, csak hát azt tessék megnézni, hogy aztán a fotós is elmozdul, és más-más helyről készítette el a képeket. Tehát az első három kép ettől zseniális, hogy nem egy ugrást várt ő meg, hanem többet, és ebből rakta ő össze utána ezt a képsort. Ami nekem ebből a képsorból hiányzik, az az, hogy utána látjuk a társulatot, aki ezt gondolom létrehozta, egy lépcsősoron ülni, és várni a sorára, csak hát a történet nincs befejezve: tehát fölugrott a lány, ott van a levegőben, át fog pördülni, na most hogy utána szegényt sikerült-e elkapni, vagy nem, azt nem tudtuk meg. Ezekből az arckifejezésekből még azt is el tudom képzelni, hogy szegény ott nyekkent egyet a földön, aztán most szomorú a csapat, hogy szegény lány megkarcolódott. Szóval a befejezés hiányzik. Úgyhogy én erre most kettő csillagot adok, nagyon jó az indulás, és hát nincs vége. (hegyi)
értékelés:

Egy ernyő élete

Kedvelem ezt a képsorozatot, pontosan azért mert végre-végre Ágnes bátor. És végre Ágnes mer szakítani a saját konvencióival, nem is a fotográfusi konvenciókkal, hanem a saját konvencióival, hogy mi szerepeljen egy képen, és mi ne. Nagyon jó ez, hogy az első képen kapunk egy ernyőrészletet, csorog róla a víz, tehát funkcióba van hozva az ernyő, de csak egy részét kapjuk, az utca sem fontos, hanem formai játékkal játszik az alkotó. Nagyon jó ez a színdinamika is, nagyon erős, és hát ezek a napraforgók is a maguk szürrealitásukkal, hogy mit keres egy esernyőn napraforgó, gondolom valamilyen depresszió elleni kezelésnek fogható föl, hogy az ember ne őrüljön meg a sok esőtől, ezért erre vizuálisan is ráerősít az ernyők gyártója, de nagyon-nagyon jól mutat ezen a felvételen. Felismerhetővé teszi, mivel sztoriról beszélünk, a főszereplőt. Mert a főszereplő az ugye az ernyő. A következő kép egy elhagyott pad közeliből, és azt mondanám, hogy ez önmagában is izgalmas a háttérben lévő kis várral, mindennel, hogy hát esik az eső, és ezt a felvételt elkészíti az alkotó, dehát ott van a főszereplő, a kis ernyő. Tehát megint azt mondom, hogy nagyon jó, hogy ezt így fogta, és Ágnes oda ledobta a földre. Aztán megint ez az ernyő úgymond funkcióba kerül, és nézünk alóla egy szobrot, de megint beszédesen ott vannak a kis minták és a színek. És utána, a végén az alkotó is kapcsolatba kerül ezzel az ernyővel, összebarátkoznak, és elkészül az utolsó, úgymond záró kép, amin mint egy ilyen kis pukedli, egy előadás végén meghajol a szerző: hát itt vagyunk mi - Én és az Ernyő. Nekem egyébként ez nagyon franciás, nagyon el tudok képzelni hozzá ilyen harmonikás francia zenét, nagyon könnyed, nagyon játékos, nagyon szeretem ezt a képsort, úgyhogy, Ágnes, azt kell, hogy mondjam, hogy ez az irány abszolút jól áll neked. Az nagyon meglep, hogy egy hozzászólás van csak, és hát a pasikat sem értem, hogy ennyire nem veszitek észre, hogy itt most mire megy ki a fuvar? És azt az egy hozzászólást is Viki írta. Szóval nem értelek benneteket, GG, hol van az izgalom, tessék, tessék bekapcsolódni ezekbe a játékokba, Ágnes itt földobta azért nekünk a labdát. (hegyi)
értékelés:

HollandParkLondon

Egy négy képből álló sorozatot látunk, ami a leckebesorolást illetően, vállaltan egy helyzetet, egy helyet kíván bemutatni. Erről szól a riport. A kezdő képen valami őspark dzsungeléből közelítünk egy kerítés irányába. Nagyon jól látszik, hogy ez egy régi, jól belakott, a természet által benőtt helyzet, nagyon izgalmas ez a fajta megközelítés. Egy picit az első képnél rögtön mondom, hogy a mélységélesség megválasztásával, hogy ha kisebb mélységélességet választunk, akkor jobban lehet fókuszálni, a teret jobban lehet érzékeltetni. Most egy picit kétdimenziósra van ez az egész formázva. A következő képen, hopsz már be is jutottunk ezen a telken a kerítésen belülre, és látjuk, hogy a kerítés mögött egy pad van. Nagyon izgalmas az a kis fészekforma, amit ez kiad a növényekkel, a borostyánokkal, és ezen a padon ül egy bácsi és olvas. Szerethető és nagyon tisztelettudó, távolságtartó, de mégis érzelmes hangulat. Aztán a következő képen valami leltárszerűen látunk egy épületrészt. Ezt most nem tudom másképp fogalmazni, két fallikus szimbólumot látunk. Az egyik egy óratorony, gondolom haranggal, a másik nem tudom mi akar lenni, valami diszítés talán, de lehet, hogy tűzoltóvizet tartottak benne, vagy nem tudom, én ennyire nem értek az építészethez. Izgalmas, csak a kimetszés, az ami megint azt mondom, hogy kérdéses számomra. Egyrészt nem biztos, hogy ekkora eget kell ehhez hagyni, másrészt pedig kompozícióban ettől egy kicsit borul az egész, és logikailag nekem kérdéses, hogy ez most hogy kerül ide. A negyedik kép ami zárja ezt a sorozatot egy nagyon izgalmas kép. Valamiért a függőlegesek, a horizont dől, erre érdemes odafigyelni, hogy itt most valami nem teljesen százas, de mégis azt mondom, hogy egy nagyon tetszetős, egy nagyon izgalmas filmszerű jelenetet látunk. És hát itt baingg, véget ér a sztori. Olyan mintha elfogyott volna a film a gépből, vagy betelt volna a memóriakártya. Tehát úgy ott vagyok hagyva a kertben, hogy bolyongjak egyedül, a fotós meg elrohant. Nem tudom, ez most nekem valahogy nincs befejezve. Nagyon jók a ritmusok, nagyon jó meglátások vannak, de valamiért félbe lett hagyva. Nem tudom ennek mi az oka. Ha jól látom ezen a falon valami falfreskók is vannak, tehát tényleg azt mondom, hogy ebből nagyon izgalmas dolgot ki lehetett volna hozni, és a kezdetek meg is vannak hozzá, olyan mintha egy filmnek a bevezetőjét vagy reklámját látnánk, csakhát maga a sztori az nem került elő. Úgyhogy ezt most nem tudom mondani, hogy ismétlés, mert valószínű, hogy ez, a címből adódóan Londonban készült, és ha jól tudom Viktória itt van nálunk. Ebből kifolyólag nem az ismétlés itt a kérdés, hanem a következőkre nézvést mondom én azt, hogy egy ilyen történetet el kell kezdeni valahol, de utána be is kell fejezni. Erre lehet készíteni kis jegyzeteket, akár rajzokkal, körbejárni, és végiggondolni, hogy mit akarok megmutatni, és utána nekiállni magának a fotós munkának. Úgymond turista szemmel nézve ezt, hogy van öt percem, ezek a dolgok nehezen megoldhatóak, mert vagy lefényképeztem, vagy nem. Hogyha ezt a területet előtte bejárom, és fejben összerakom, hogy ez nekem mit jelent és mit szeretnék ebből megmutatni, akkor sikerülni fog befejezni ezt a sztorit. Én erre most egy csillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés:

szülés-születés

Ez egy 12 képből álló riport. Két eset lehetséges. 1. Tudomásul veszem és figyelembe veszem azt, hogy Bélának ehhez köze van, úgy értem, hogy a képen szereplő modell azért került ebbe az állapotba, mert ebbe a Béla is szerepet vállalt, magyarán, ő az apuka. Hogyha ezt én figyelembe veszem, akkor minden rendben van, és minden jól van így, és tökéletesen egyetértek az egész képsorral, mert az ember megpróbálja rögzíteni azt a pillanatot, ami nem csak az ő, hanem a világra jövő kis jövevény életében is egy fontos pillanat, és mint dokumentum minden megengedett. Ugyanakkor azt mondom, hogy ha egy kicsit szigorúbb vagyok és azt mondom, hogy de a Béla fotográfus, és ez a fotográfus van akkor ott jelen, és nem az apuka, akkor azt mondom, hogy azért vannak ebben képek, amik kihagyhatóak. Az első kép gyönyörű, szeretem ezt a képet, mert benne van az a fajta rákészülés, érzelmi helyzet és fizikai helyzet, ami egy eseménynél az anyát körülveszi. A második kép is abszolút rendben van, látszik, hogy itt egy csapat dolgozik azon, hogy ez a csoda megtörténjen. A harmadik képpel nem nagyon tudok mit kezdeni, ugyanis kicsit szemérmes. Tehát, ennek a képnek a főszereplője az anya hasa. Az a has, amiben még ez a kis lakó ott van benn. Ez az a pillanat, amikor elkezdődik egy műveletsor. Ugyanakkor azt mondom, hogy ezen a képen látunk valami vegyszert, ollót, ami fontos, de aztán már egy másik kezet is látunk, ami meg már nem fontos. Tehát itt a kép vágásával én nagyobb hangsúlyt adtam volna a testnek, és mellékszereplői hangsúlyt az orvosoknak. A negyedik kép nagyjából hasonló, mint a második. Persze lehet azt mondani, hogy ez egy ilyen ritmus, de ha ezt veszem, akkor ez nekem olyan, mintha egy leforgatandó filmnek lenne ez a storyboard-ja. Tehát én a négyes képet kihagynám. Az ötös kép izgalmas, csak az a nylon zacskó kicsit illúzióromboló, mindenesetre ez egy nagyon jó kép lehet. Mindehhez azért azt mondom, hogy talán a következő kép fontosabb. Tehát lehet, hogy én az ötöst kihagynám, és a hatodik képet tenném be. Utána a hetedik és a nyolcadik kép abszolút jól működik. A kilencedik kép beszédes az orvossal, aki tartja Budát a kezében. És én azt mondom, hogy ha én nagyon szigorú vagyok, akkor nekem a tizedik kép befejezi a sorozatot. Ugyanis a tizenegyedik kép már egy konvencionális szokásos kép: anya a gyerekkel, de ez az előző képen is látszik, csak egy kicsit jobban oda kell figyelni. Olyan, mintha a szerző bizonytalan lett volna abba, hogy érteni fogjuk-e azt, hogy mit látunk a képen. Márpedig néha nem árt dolgoztatni a nézőt, és nem mindent készen adni „tálalásra”. Az utolsó két képet lehagynám. Ugyanakkor azt mondom, hogy mindenképpen megvan a három csillag, mert az nem semmi, hogy valaki egy ilyen történetet megfotóz, és ezzel dolgozik, és utána megmutatja annak a közösségnek, amelyikben az ő közös történetük elindult. Én ezt köszönöm, és nagyon nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy nálunk ez a képsor megjelent. (hegyi)
értékelés:

Kán
Kán
Kán
Kán
Kán
Kán
Kán

Egy polárszűrő segítségével sikerült ennyire kékre festeni az égboltot.

Egy 7 képből álló képsorozatit kaptunk a Feritől. Én közben elolvastam a hozzászólásokat. A Tamás hozzáfűzi a történetet, hogy miről is híres ez a hely, a Feri leírja, hogy miért volt ez neki fontos, milyen történeti helyzet van itt a betelepülőkkel és az őslakosokkal. Én azt mondom, hogy ha megerőltetem a szememet, akkor sem látom ezt a fajta ellentétet. Én itt tiszta, szép portákat látok, nagyon kis guszta, majdnem olyasmi, mintha egy alpesi faluban járnák ezzel a kékkel, amit az égre varázsolt Feri, és aztán azt mondom, hogy oké, és most mit tudok ezzel kezdeni? Tehát igazándiból, ha ez az ellentét volt a lényeg, amit el szerettél volna mesélni, akkor ez most nekem nem történt meg. Azért nem történt meg, mert nincs párhuzamba állítva az őslakos helyzet. Tehát itt nagyon szép portákat látok, és ez a gyönyörű, verőfényes idő még rá is tesz erre egy-két lapáttal. Nagyon szép, csak hát nem nagyon indul be az a történeti mesélés, hogy ez a fajta feszültség érzékelhető legyen. A másik: a képsornál van összefüggés az egyes képek között, hogy miért azt következik az egyik után, ami a másik után, és hogy miért ezeket a képeket rakom be. Nyitás, oké, Kán, itt vagyunk, még egy kis pántlika is van azon a boton. Jó a kezdés, bár nekem az egész kép egy picit dől, borul, de hát nem baj, ezt még azért ollóval körbe lehet vágni egyenesre. Aztán kapunk egy másik képet, egy tornácos, nagyon szép házról. Azt nem biztos, hogy értem és magyarázatot kapok rá, hogy miért pont ezt a házat fényképezte le Feri, de a következő kép esetleg magyaráz, hogy ez a Kádár porta 17. És, mint egy filmnél, felhangzik a filmzene és megyünk befelé a történetbe. Kádár porta 17. Na mit látunk? Hát semmit, merthogy megint találtunk egy portát, egy másikat, ahova megint bemennénk, a kis csengőt csengetjük, hogy engedjenek be minket ide, nagyon szép ez az archaizáló bronz festék, ami még ráfolyt a kerítésrészre is, és... megint nem történik meg a bejutás, megint kijöttünk. Most egy fogatot látunk, amivel majd meglátjuk, hogy hova fut, szalad a kicsi kocsi, ding-dong diridongó. A káni vendéglőtől indulunk, egy vidám társaság ül a lovaskocsin, és elmentünk a temetőbe. Biztos van ebben valami logika, hogy miért kell a temetőben befejezni, azon kívül persze, hogy a Feri pontosan tudja, hogy mitől döglik a légy, és mit zabálnak az emberek, a temetőt zabálják általában, mert az olyan drámai. Főképp, ha jól látom, itt egy kislánynak a portréját látjuk ezen a sírkövön. Én meg azt mondom, hogy oké, és? Mit akartunk ezzel a temetővel elmesélni? Mert ilyen temetőt bárhol lehet fényképezni az országban. Semmi extra nincs benne. Tehát ebben a képsorozatban nekem nincs benne az, hogy miért fényképezte le a Feri. Nem derül ki. Azon kívül, hogy egyébként, hogyha ez egy képeskönyv lenne, akkor mellé lehetne írni hosszú, szép szövegeket arról, hogy miről szól ez az egész, de jelen pillanatban ezek az illusztrációk kevesek, merthogy nem vitt be a történetbe a Feri. Ehhez az kell, hogy ha már ott vagyok, akkor valakivel szóba kell, hogy elegyedjek, és be kéne kéredzkedni valamelyik portára. Vagy valami olyan eseménynél kell odamenni, ami ennél mozgalmasabb, minthogy egy lovaskocsi fut. Most azon kívül, hogy vicces neve van a falunak, ezeket a képeket bármelyik másik faluban el lehetett volna készíteni. Nagyon visszafogott és tisztelettudó képek, miközben ismerem a Ferit annyira, hogy ő akkor ragad fényképezőgépet – általában – hogyha valamit el akar nekünk mondani. Most ez olyan, mintha egy öncenzúra lett volna, hogy hoztam egy történetet, de nem merem elmondani, mert annyira durva, hogy hátha ezért valaki fejbever. Nem tudom. Feri segíts! Én most ezzel nem tudok mit kezdeni, ne haragudj, hogy ezt mondom, de most a Mácsai Ferihez mérek. Mácsai Ferihez képest ebben nincs egy csillag sem. Feri, zavarba hoztál. (hegyi)

Könnyű préda

Vannak madarak, akik beülnek az etetőbe és esznek amíg bírnak. A cinkék mások. Sose mernek maradni, csak amíg felkapnak egy darabkát és már mennek is. Mivel mindig csapatban járnak, kialakul egy körforgalom, szépen sorban jönnek az etetőhöz reppenek odébb, és eszik meg a prédát. Aztán mire elfogy, újra rákerül a sor.

Egy képhármast kapunk. Van ehhez egy leirat is, ami értelmezi azt, hogy mit látunk a képeket, de én azt gondolom, hogy a leirat nélkül is ez egy jól működő képhármas. Az egy másik dolog, hogy azért egy pici utómunka nem ártott volna, mert most egy ilyen szürke fátyol, egy fáradt, bágyadt szürkítő fátyol van ezen a képsoron, és ez nem szükséges erre, nem ad hozzá ehhez az információhoz, nem segít értelmezni, sőt, ellene dolgozik. Maga az a helyzet, amit látunk, ezekkel az apró mozgásokkal, ahogy ezek a madárkák keresik az élelmet, majd amikor megtalálják, gyorsan elrepülnek, ez sokkal vidámabb és élettelibb, mint az a fajta szürkeség, amit ez a képhármas most mutat. Ezzel érdemes lett volna dolgozni. Tehát én azt mondom, hogy ez most így nincs kész, és ezért nincs kész. Egyébként mind a három kép nagyon jól mutat mindent. Azzal nem teljesen értek egyet, hogy a harmadik kép formájában kilóg ebből a sorból, ezt a formai megváltoztatást én nem nagyon értem, hogy miért kellett alkalmazni. Nagyon szűkre is van vágva egyébként. Tehát azt kell, mondjam, hogy ez a madárka most belehuppan a kép fölső részébe és visszaesik, mintha be lenne zárva egy kalitkába. Ennél a repülés, a mozgás több teret igényel. Ezen én azért változtattam volna, pontosabban nem biztos, hogy ez az ollózás ennek most jót tett. Ezért adok rá kettő csillagot. (hegyi)
értékelés:

Nyugalmazott vonatok

Egy hét képből álló képsort látunk. A téma felvetése egy viszonylag jól induló képpel történik. Érdekes az a fajta kompozíció, hogy a fő motívum tulajdonképpen csak jelzésértékkel van aláhúzva a kép alján, és ez a nagy felhős ég uralja ezt a kompozíciót, de el tudom ezt fogadni. Egy picit a horizont dől, ezen nem ártana javítani, de maga a képsor felvezetése jól indul ezzel a képpel. Második képként kapunk egy egészen konkrét ráközelítést erre a vasútállomásra, és utána előbb egy kicsit távolságtartó, majd a következő képnél már egy sokkal barátibb, az ismerkedési folyamatban egy közelebb álló képet kapunk erről a mozdonyról, utána hagyja magát Szilvia, hogy elragadják ezek a formák, az érzései, az élmények. Nagyon szépen, nagyon finoman és tiszteletteljesen ábrázol ezeken a képeken a fény által. Ettől válik az egész meseszerűvé, hogy ez az ellenfényes helyzet, ami a háttérből és formákon átszűrődő nagy fényeknél jelentkezik. Ez egy nagyon finom megvilágítással találkozik, és az anyagszerűség is jelen tud lenni, ugyanakkor ezzel a monokróm hatással, ezzel a szépiaszerű színnel az egész korban passzol ahhoz a korhoz, amikor ezek a mozdonyok végezték a munkájukat. Utána kapunk egy egész közelit egy mozdonykerékről, és azt kell mondanom, hogy itt is a ritmusok azok, amik nagyon izgalmasak. Azok az átlátások, amik ezeken a felületeken megtörténnek, hogy látunk egy nagy kereket, utána ezeket a rugókötegeket, majd megint kerekeket tudunk megszemlélni, tehát ez nagyon izgalmas. Utána kapunk egy képet a képsorozat záró képeként magáról az irányító pultról, amiről a mozdonyvezető ezt az egész technikai csodát üzemeltette. Itt, mivel változik is a nézőpont, ezért azt kell mondjam hogy ez egy jó irány, hogy ebből a nagyon is érintett érzelmi helyzetből egy kicsit hátrébb lépünk, és magára a munkafolyamatra tevődik át a mi megfigyelőpontunk, mert ez adja meg azt a tiszteletet, ami ennek a munkának is kijár, hiszen ezeket a mozdonyokat nem volt egy egyszerű történet akkoriban ezeken a síneken terelgetni. Egyetlenegy problémám van, hogy ez a sorozat nincs lezárva. Tehát egészen jól indul, nagyon-nagyon köszönöm azt a fajta megfigyelést, amit kapunk ezekről a gyönyörű berendezésekről. Nagyon örülök annak, ami most a záró kép, hogy elindulunk ennek a munkafolyamatnak a megfigyelésébe, de most nekem hiányzik ehhez valami, ami ezt az egész történetet keretbe foglalja, és a slussz poént hozzáadja ehhez az egész helyzethez. Ha van mód még ezt újból megszemlélni, akkor érdemes keresni valamit, nem biztos, hogy ez egy kép, lehet, hogy kettő. Tehát várnám a befejezést. Ez most így kettő csillag, és szeretném arra ösztökélni Szilviát, hogy fejezze be ezt a sort. (hegyi)
értékelés:

Téli találkozások

Barának már volt egy ilyen kép hármasa, amikor formai játékokkal mesélt el egy történetet és mutatott nekünk nagyon is izgalmas tereket. Az őszidőben készült és azt én nagyon köszönöm, hogy még hogyha ez Bara ebédlőjéből való kitekintés is, akkor is egy nagyon fontos dolog, hogy az ember ilyen megfigyeléseket tesz a saját környezetében. Nagyon is jó és köszönöm azt a fajta struktúraváltást, amit a hó jelenléte egy képnél okoz. Ezt a struktúraváltást ez a képsor nagyon is jól hozza, az még ennek a képsornak az ereje, hogy nem csak annak a másik képsornak a viszonylatában, hanem önállóan is megállja a helyét. Hogyha megfigyeljük, az első kép egy nagyon finom játék. Tehát azt mondom, hogy ez szinte nekem Gross Arnoldot juttatja eszembe azzal a kis finomsággal, ami ott, abban a bokor ágacskával megjelenik a kis lépcsőkorláttal, tehát ez egy nagyon, nagyon finoman rajzolt munka, nagyon letisztult, nagyon egyszerű és nagyon jó kompozíció. A második kép dinamikus, erős, határozott üzenet ezekkel az ívekkel és egyenesekkel egy nagyon jó meglátás. És aztán van egy harmadik kép, ami nagyon is izgalmassá teszi, mert hogy pontosan az a jó ebben a képsorban, hogy nem mechanikusan ismétli az ősszel fölvett képeket, az is érdekes lehetne, de Bara továbblép, és azt mondja, hogy most egy másik feladványt adok, olyan, minthogyha egy kvíz kérdés lenne és most egy másik kérdés tevődik föl. Tehát a harmadik kép teljesen más irányt mutat, mint az előző képsoroknál felfedezhető képek, úgyhogy itt pontosan az ami az izgalmas, hogy ez a nagy fa mintha hirtelen idenőtt volna. Hogyha jól megfigyeljük akkor ez tulajdonképpen ugyanaz a – hát ez nem tudom mi ez, egy kocsibejáró lehet, vagy valamilyen híd alatti átjáró, fene se tudja – de ugyanazt a helyzetet mutatja, ugyanazokat a kis hópamacsokat látjuk itt a lejárón és mennyire más a két kép attól, hogy az egyiken rajta van ez a fa, egy olyan pozíciót keresett a Bara és a másiknál csak azzal, hogy odébb mozdult, egy teljesen más ritmust tud létrehozni. Ezt azért is tartom fontosnak, mert ezen a két képen lehet azt megfigyelni a legjobban, hogy mekkora változást tud az okozni, hogyha mondjuk három métert odébb lépünk a kamerával és egy más képkivágást, vagy egy más objektívet csavarunk a gép elé. Úgyhogy én ezt nagyon köszönöm, három csillag és várom Barától a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Téli túra

Egy négy képből álló képsorozatot látunk, ami tulajdonképpen egy humoros történetmesélésnek fogható fel. Azt is megmondom őszintén, hogy nekem a második kép, az vagy kilóg ebből a történetből, vagy lehet, hogy azzal kezdtem volna. Ha mondjuk megcserélem az elsőt és a másodikat, akkor talán a történet, nekem legalábbis érthetőbb. Most hogyha megnézem, akkor tulajdonképpen el tudom képzelni, hogy az a figura, aki a második képen áll és nézi ezt a vékonyka fenyőt, az utána elkezdett toporogni izgalmában, hogy milyen szépet látott, vagy nem tudom. Az ott nekem egy picit jobban elindítaná a történetet, hogyha azt a képet beemelem, de tulajdonképpen azt is mondhatom, hogy a három kép, tehát az első, a harmadik és a negyedik önmagában is erős. Gondot szokott okozni, hogyha képsorokat állítunk össze, az álló és a fekvő váltakozása miképp jelenik meg. Itt szerencsére erről nincsen szó. Ugyanis, hogyha egy kiállítást rendez az ember, akkor is nehéz úgy képsort rendezni, hogyha álló és fekvő képek úgy váltakoznak, hogy tulajdonképpen ennek a ritmusa, a kompozíciónak a ritmusa az nem indokolja ezt a fajta váltást. Itt állóképeket látunk és érthető az üzenet. Ágnes elment túrázni és otthon felejtette a sílécét, ezért hát sokat kellett tipegnie a hóban. Utána valamilyen forró italt ihatott, de annyira elfáradt, hogy már az italt is tulajdonképpen beleejtette a hóba. Tehát ez egy történetforma lehet, ez lehet az egyik értelmezése ennek a képsornak. Azt kell hogy mondjam, hogy tetszik maga a megoldás, kicsit világításban, fényben azért ezen lehetne segíteni. Maga az első kép kompozíciója rendben van és ott a világítás is szépen adja ezeket a nyomokat, én a második képpel egy picit nehezen tudok mit kezdeni, de a harmadik képnél, hát hogy mondjam, ezt a szép műanyag poharat bele lehetett volna máshogy is ásni, valahogy úgy, hogy ez fényben is adjon egy játékot. Nagyon szép az a fenyves ami a háttérben látszik, de nem vagyok benne biztos, hogy például erre a képre ez teljes terjedelmében szükséges, hogy rákerüljön, miközben nagyobb fókuszt adtam volna a pohárnak. A negyedik kép, az utolsó, az pedig nagyon kedves és erős üzenet, csak hát itt meg azt mondom, hogyha belefekszünk a hóba, vagy beleesünk így a hóba, mert kifáradtunk, akkor azért – mert fotósok vagyunk – arra kéne figyelni egy picit, hogy hát én hiányolom Ágnes száját. Biztos hideg van és csípte a nagy hideg az ajkait, de én azért ezt a takarást nem tartom erősnek. Tehát abban én egy picit változtattam volna. Mondom, ez én vagyok, el tudom ezt így is fogadni, csak így most egy picit nekem ez a történet ott a végén nem olyan egységes. Tehát miközben pontosan fogalmazunk az elején, aközben a végére ez egy kicsit úgy elmismásolódik. És hát még egy nagyon fontos dolog. Én azt tudom Ágnesről, meg hát látjuk azért, hogy ő a téllel és a téli sportokkal nagy barátságban van, érzelmileg ezt meg kell tudni fogalmazni valahogy a képekben. Tehát, ha én ennyire szeretem a telet, akkor ahhoz valami érzelmi közöm van és ezt az érzelmi összekapcsolódást, ezt képre kell tudnunk vinni úgy, hogy ez a képről leugorjon, hogy Ágnes az nagyon be van sózva, hogy mehessen már síelni, meg kirándulni a nagy fagyott télbe. Én már egy kicsit ezzel a téllel nem annyira vagyok kibékülve, de ez itt egy pesti csávónak a meglátása, nem kell ezzel sokat foglalkozni, viszont hogyha valaki ennyire szereti a telet, én azt akarom érezni, győzzön meg, hogy ez tök jó. Úgyhogy, hát, Ágnes én most erre a sorozatra, mivel Ágnestől nagyon erős üzeneteket szoktunk kapni, ez most egy egycsillagos sorozat. Mivelhogy még azért ott lesz hó, meg van is, én szeretném, ha egy ismétlést kaphatnánk ebből a téli túrás hangulatból, tehát szerintem fog még Ágnes menni túrázni és mondom a vicc az abszolút érződik és az nagyon jó vonal, de a vicc mellett meg kéne jelenni a szeretetnek, annak, hogy bele vagyok habarodva a télbe. (hegyi)
értékelés:

Európa kulurális főtere

Január elején átadták Európa kulturális fővárosa kulturális főterét. Szép lett, ugye?

Feri föladta a leckét nekem képelemzés szempontjából, mert nagyon nehéz abból a szempontból elvonatkoztatnom, hogy tulajdonképpen mit is látok, tehát nyilván volt egy figyelemfelhívás szándék ebben a képsorban és ezt el is éri. Ez egy mostani történet, Pécs Európa kulturális fővárosa. A képen látható építkezési helyzetben már át van adva a tér és érdekes az a fajta hozzáállás, ahogy egy ilyen történethez az építők hozzáállnak, de ez a figyelemfelkeltés nagyon jól működik. A kérdés mégis csak az, hogy ezt képsorként hogyan tudjuk értékelni. Abban nem teljesen vagyok biztos, ha mint képsort tekintem ezt az egészet, akkor 100%-osan átgondolt-e, hogy melyik kép után mi jön. Biztos valamilyen szinten a Feri ezt összerakta, de hogy mi a történeti helyzet ebben, vagy mi az az idő vagy tér, amit befutunk az nekem ebből nem derül ki. Olyan mintha egy mozaik darabkáit látnám. Az első képen nekem az a problémám, hogy rögtön belemegyünk a történet közepébe. Tehát, ez a figyelemfelkeltés akkor lehet, hogy még jobban működne, ha valami olyan nézőpontot és helyszínt választott volna Feri ehhez a riporthoz, ami nem vágja bele rögtön az arcunkba, hogy nincs lerakva még ez a műmárvány térkőlap. Tehát rögtön az elején én nem ezzel nyitottam volna, hanem valami olyan képet készítek, ami becsalja a nézőt, hogy "Lám, lám! Ilyennek kéne lenni…”. Biztos, hogy lehet találni olyan nézőpontokat, ahonnan ez a kép nem buktatja le rögtön a helyzetet. Ha az első kép ilyen erős kezdés, utána ehhez képest a második képen én nem látom azt az égbekiáltó problémát. Nyilván, ha ott vagyok akkor ez másképp is értelmezhető, de jelen pillanatban egy üres helyzetet látok. Talán annyi instrukciót még érdemes lett volna adni egy-két járókelőnek vagy barátnak, hogy ezeknek a kövekre álljanak fel, hogy nem csak önmagukban legyenek. Akár ez vagy valami hasonló lehetett volna a nyitókép. Aztán a következő képen látunk egy nem tudom mit, egy gyerekhomokozót vagy nem tudom minek szánták ezt a tervezők, de ez a képből se igazán serül ki. Tehát itt van valami, amire nem nagyon tudok mit mondani, ez a kép nekem valahogy kilóg a képsorból. A következő kép, ami a negyedik, eléggé határozott és beszédes és egyértelműen mutatja, hogy itt miről van szó. Csak ezeknél a helyzeteknél meg az a bajom, hogy semmi nem indokolja azt, hogy döntjük a horizontot, tehát kigyengítjük vele magát azt az üzenetet, amit ez a kép hordoz. Egy ilyen riporthelyzetnél lényegesen kevesebb játéklehetősége van a fotográfusnak, mert a saját munkájától veszi el a figyelmet. Az ötödik kép bárhol készülhetett volna, ha a képsor indokolná, akkor belefér, de attól, hogy maga ez a tér is ilyen dombszerűségen van, dől egy picit jobbra, megint azt mondom, hogy nem indokolja semmi. A következő kép izgalmas és jól mutat valamit, csak nem értem, hogy ez mi akar lenni, szökőkút vagy valami fű, fa, bogár. Néha a kevesebb több. Ez a kép bármennyire is látványos, de nem hozza azt a látványt, amit hozhatna, ha mondjuk egy kicsit tágabbra hagyja a Feri ezt a helyzetet és a meghagy valamennyit a környezetből. A hetedik képnél mondom azt, hogy én ezt tettem volna záró képnek és lejjebb vittem volna a kamera nézőpontját, hogy ez a sártenger jobban kiabáljon. A következő kép számomra nem mond semmit, kihagyható lenne a sorozatból. És van még egy állókép ezzel a két vasrúddal, ami össze van drótozva. Erre azt tudom mondani, hogy izgalmas lehetne, én nem hagytam volna meg ennyi a háttérből. A mélységélesség nem jó helyen van, de ha már ide került, akkor, ha elől vágnék belőle a mélység élesség határáig, akkor ez a fajta hiba egy kicsit kevésbé lenne beszédes. Az utolsó képnek valahova a képsoron belülre kéne kerülnie, tehát át kéne rendezni ezt a képsort és én valami felvezető képet mindenképpen tennék hozzá. Ez így nekem most 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Találkozások

Szeretem, ahogy Bara mesél. Egyrészt pontos megfigyelő, és ez segít a nézőnek is, mert az első kép igen jól érthető és szerethető, színeiben az ősz, a meleg tónusok kapnak szerepet, a bandázó kiskutyák és a férfialak jól komponált és értelmet ad a kereszteződésnek, könnyűnek látszik, de a szerencsén kívül a megfigyelés az, ami fontos szerepet kap, mert nem elég, hogy kéznél volt a gép, de Bara jókor exponált. A második kép formajátéka az elsőből eredeztethető, és emiatt a nézőt Bara mintegy kézenfogja és vezeti tovább, gyere, nézd mit mutatok, hát nem érdekes, mindezt egy igen lecsupaszított kompozíciós játékban, ahol a tömegelhelyezés dekára pontosan ki van számítva, de nem izzadtságszagú, pont attól nem az, hogy a vonalak és határok rendje a tömegre és nem a grafikai megjelenésre koncentrál. A harmadik kép az első kettőből épül, nagy ugrás, hiszen elsőre keresi az ember, hogy na, ezen hol a kereszt, hol a kutya, hol vagy Bara, elengedted a kezem... Aztán többszöri megnézéssel kiderül, hogy ez a rímpár nem didaktikusan épül, hanem ez a kép az első kettővel áll keresztben, az egyenesek a görbékkel, és erre segít rávezetni minket Bara azzal, hogy ez a kép monokróm, még egyszerűbb, még távolabbra és magasabbra helyezve a mércét. Szép, ugyanakkor épp a távolság miatt hordoz melankóliát, a kívülálló magányát is. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Emir Kusturica and the No Smoking Orchestra

Nagyon nehéz koncertet fényképezni úgy, hogy az embernek nincs stage pass-ja, nem tud úgy és ott mozogni, ahol szeretne, hanem a tömegben kell lökdösődve keresnie a helyét - és annak kifejezetten örülök, hogy Viki a lehetőségekhez képest megpróbált különféle hangulatokat más és más nézőpontból, helyről megmutatni nekünk. A nyolcas kép a heteshez képest nekem ismétlés, és amit hiányolok, az a bevezetés és a befejezés. Egy riport, egy történet izgalmas tud lenni, és a fentebb említett kényszer miatt a hiányokat is lehet pótolni egy-egy ló fel- és levezető képpel. A belső ritmus is megbolondítható, ha a nézőket, egy-egy közelit becsempészünk a sorba. És még valami: aki nem volt ott, vagyis aki a képsort nézi, nem tudja, mi mikor volt, így nyugodtan fel lehet cserélni képeket a sorban - ami most a zárókép, az kerülhetne előre is, dinamikusan indulna a sorozat. Hajrá Viki, csak így tovább, fotózz még sok koncertet, mert azzal tudod ezt begyakorolni. És ha van veled egy gardedám, ő segíthet abban, hogy a rajongókat mellőled kitakarítja, hogy helyed legyen. :) (hegyi)
értékelés:

A Mi borospincénk

A Mi egy egyetemi közösséget jelent.

Nagyon tetszik a színvilág és az a játék, amit Ákos a mélységélességgel mutat nekünk, de érzek ksi bizonytalanságokat a megvalósításban. Egyrészt a kép bal széle most kifut, ott jó lenne vágni, ahol a pultnál álló fickó válla végetér, így a fókusz is erősebben utalna az ülő csoportra. Másrészt az oké, hogy a poháron van az élesség, de mindemellett a pohár fényértéke és a háttéré egyforma, emiatt bizonytalan, hogy mi is az üzenet iránya: a közösség, a szórakozás, az az este, vagy az ivás. A kép ettől még igen hangulatos, bár, attól, hogy senki se fordul a kamera felé, ez azt is okozza, hogy a néző kívülálló marad, tehát nincs kontaktus a szereplőkkel, magyarán az érzet az, hogy oké, benéztem ide, de le se tojnak, elvannak magukkal, jó lenne ide tartozni, de mindegy, megyek haza szomorkodni egyedül tovább. Ez akkor elfogadható, ha ez a MI, ez valóban zárt közösség. (hegyi)
értékelés: