14. Riport

valós vasalt

Szép szerethető "szoció" vagy üzenet, témájában. Jók a barnásban tartott, vagy megtalált színek, háttérben zöld, szürkés-kék. Az iránnyal van pici gond, a vasaló "útja" befelé a középpont felé húz, de ott nem történik most izgalmas esemény, legalábbis nem látható. Ki a főszereplő? A hús? Nem látható jól, nem serceg, gőzöl. A vasaló? Egy része lemarad, miközben egy nagyon szép archaikus szerkezet. Úgy sejtem jól tapintasz rá most is a témáidra, csak nem szánsz az elmélyülésre elég időt. A házifeladattal dolgozz tovább! (szőke)
értékelés:

Egy iskolai feladatot látunk, Barai módon elmesélve, ahol a cickafark vagy tejoltó galaj - nem fogom tudni pontosan megmondani – mezőn elhelyezkedését, a kamerához közeli állapotában élesség állítást, majd az élesség háttérbe való állítását és az ezekkel való játékokat látjuk itt. Ugyanakkor – nyilvánvalóan a Bara tehetségéből adódóan – ezek a képek önállóan megállják a helyüket, szinte filmszerűek. A legkedvencebb képem ebből a sorból a harmadik kép, amely pontosan a dekompozíciója miatt, hogy a felénk szaladó kislány és a felénk tekintő mögötte lévő másik személy a pillanatnyiságot tükrözi azzal, hogy az arc nem látható, mint egy elkapott kép jelenik meg a harmadik beállításunk. Egy keretes szerkezetet lehet érzékelni, ahol szinte ugyanannyi a bevezetésünk ehhez a középső részhez és ugyanannyi a lezárásunk. Én azt mondanám, hogy a két utolsó képből dönteni kellene és csak az egyiket használni, mert a két kép nem sokat építkezik már. Tehát, ha rám lenne bízva, akkor én meghagynám második, a harmadik és a negyedik képet. (szőke)
értékelés:

A Hargitán a fafeldolgozás a fő ipari tevékenység. Kisipar, nagy fa.

Mielőtt az elemzés elkezdődne annyi zárójeles megjegyzés, ez nem az elemzéshez kapcsolódik, hogy itt Dörögdön gatternak (két t-vel) mondják ugyanezt a kifejezést. A többieknek mondanám, hogy maga ez a funkció egy nagyon fontos munka, ahol az erdőről kitermelt fák, fatörzsek, farönkök felszabdalása hosszanti irányban, majd gerendák, lécek elkészítése a feladata a gatterosnak. Erről látunk egy riportot. (szőke)

Egy hét képből álló sorozatot látunk, ami megint azt mondom, hogy egy olyan leletmentés a Gábor részéről, amit én nagyon fontosnak tartok. Egy olyan szakmát mutat be, ami lehet, hogy kiveszőfélben van, egy olyan helyzetet mutat be, amivel nem biztos, hogy mindenki találkozik, főleg mondjuk Budapesten. Hát lehet, hogy nagyon kéne keresni, hogy hol találok ilyet. De a megközelítésnél mindig azt mondom, amit az előző sorozatoknál is: hogyha tudom, hogy hol vagyok és mit akarok megmutatni, akkor kellő időt kell szánni arra, hogy ezt a munkafeladatot, vagy ezt a képsort meg tudjam oldani és úgy mutassam be, hogy az egyrészt ritmizálásában is egy dinamikus történetet hozzon létre, másrészt pedig úgy, hogy azért tényszerűen föl is tárjam azt a munkát amiről itt most szó van. Az első kép az maga a hórukk része ennek a dolognak, tehát viszik azt a nagy rönköt, nekifeszülnek a munkának, ez egy jó meglátás ennél a történetnél. Lehet hogyha egy fél perccel előbb fotózok, akkor még fényben vannak ezek az alakok, akkor is gondolom ott cájgolták ezt a fát, mert ezekre a rönkökre már az elején föl kellett nekik ezt valahogy kínlódni. Kevésbé lett volna árnyékban a szereplők java. A következő képen a háncs leszedést látjuk, jól mutatja a kép, hogy miről van szó. Aztán már egy technikai megoldást látunk, ahogy lécekre szelik ezt az alkalmatosságot, majd jön egy állókép, ami igazándiból biztos fontos és a Gábort maga a színdinamika foghatta meg, ugyanakkor azt mondom, hogy igen, csak én, ha nem tudom, hogy miről van szó ennél a munkánál, akkor nem biztos, hogy értem, hogy mit látok ennél a képnél. Úgy gondolom, hogy inkább arról van szó, amit már mondtam előbbi sorozatoknál is, hogy az ember izgul, elragadja a hév, hogy hú, de jó helyzetben vagyok és ebből milyen frankó kis sorozatot fogok kihozni. De annyira szétszabdalja - maga ez a szerkezet, ami fűrészeli ezt a fát - a kompozíciót, hogy most nem eldöntött számomra, hogy az a fontos, ami ott történik a fával, vagy az az arc fontos, aki ezt a munkát létrehozza? Ennél lényegesen szűkebb kompozícióval dolgoztam volna. Aztán megint nyitunk, ugyanebből a gépből egy másik állást látunk, majd egy harmadik állást is látunk. Nem érzem, hogy nagyon dinamikusan fejlődne ez a történet. És megint az van, hogy nem fejeződik be a mese. Tehát szeletelik ezt a fát, szeletelik, aztán nem lehet tudni, hogy mi lesz ennek a sorsa. Tehát nem látunk egy rakodást, ahogy ezek szépen össze vannak slichtolva és egymásra rakva. Nincsenek portrék, nem látjuk a gyöngyöződő homlokot, valami ott a háttérben az egyik képnél egy traktor látszik, de igazándiból egy pici lírát azért ebbe bele lehet vinni. Tehát én azt mondom, hogy én erre megadnék, mondjuk kettő disznót, hogy bíztassam a Gábort. Igazándiból azért azt mondom, hogy emellett meg azt kérem, ha el tud menni, ismételje és a következőkben azért erre figyeljünk oda, hogy egy riportnál milyen dinamikát hozunk létre a képek egymásutániságában, mert egy képriport az nem csak annyiból áll, hogy egymás után pakolunk képeket, nem attól válik riporttá, hogy több képet rakunk mint egy. Attól válik riporttá, hogy egyrészt elmesélünk egy történetet, tehát kvázi mondjuk a három szereplőből akit látunk kiválasztunk egy szereplőt, aki a legbeszédesebb, aki a legrajzosabb, aki a legjobban tudja számunkra az üzenetet hordozni és ráadásul aki a leginkább szóba áll velünk, vagy aki hajlandó velünk együttműködni és őt állítjuk a középpontba. És az ő történetét kezdjük el megfejteni, hogy mit is jelent. Mondjuk van három ember a Tibor, a Béla meg a Jóska, hogy ezek közül mondjuk kiválasztom Tibort és akkor azt mondom, hogy Tibornak mit jelent ez. Végig kell követni egy ilyen munkafolyamatot. Az elejétől a végéig, sőt még akár tovább is. És akkor ténylegesen azt mondom, hogy riportról beszélünk. Ez itt most egy képsor, de igazándiból, mint riport nem működik, mert nincsen témafelvetés. Bemutatok valamit, értékmentésként funkcionál. Hát a riporthoz azért ennél egy picit több kell. (szőke-hegyi)
értékelés:

korondi fazekasműhely

Egy öt képből álló képsorozatot látunk, egy képriportot, aminél fogalmazhatunk úgy is, hogy szociografikus megközelítés, fogalmazhatunk úgy is, hogy leletmentés. Egy olyan régi szakmát és egy olyan régi szakma képviselőjét szándékozik a fotográfus bemutatni, ami az utókor szempontjából egy nagyon fontos gyűjtés és nagyon fontos kordokumentum is. Ugyanakkor, ha el tudjuk fogadni ezt a megközelítést, akkor én kérdezek a Gábortól. Ugye itt az első képen látunk egy egészalakos portrénak is felfogható képet, ahol elkezdődik egy műveletsor valami gyerekfürdető kádban valamilyen eszközzel, talán valami folyadékból merít a mester, majd a második képen látjuk azt, ahogy szintén egy tulajdonképpen portrénak felfogható helyzetben egy kézműves foglalkozást látunk, tehát egy kézműves munkafolyamatot. Majd ráközelít egy kicsit jobban és látjuk ezt a megmunkálást, ahogy az edény, az elkészítendő edény forog a keramikusnak az asztalán és utána nagy ugrással már azt látjuk, hogy több ilyen edény bekerült valószínű valamilyen kemencébe, hogy ott aztán kiégetésre kerüljön és hát itt foglalatoskodik a mester. Nem vagyok 100 százalékig biztos abban, hogy az utolsó két kép sorrendje valóban ez, de el tudom fogadni, hogy ez, ugyanakkor a kérdéseim a következőek. Ha én nem tudom, hogy itt mi történik, tehát én egy pesti csávó vagyok aki a lakótelepi lakásból nem nagyon megy ki és csak National Geographic-ot néz maximum, meg szappanoperákat, akkor számomra kérdés, hogy miből derül ki az, hogy ez korondi azon kívül, hogy ő ezt a leiratban leírja? Miből derül ki az, hogy hogy megy korrekt módon ez a munka? Tehát miközben itt nagy elánnal elkezdődik egy képsorozat, tételesen be szeretné mutatni a munkafázisokat, van egy nagyon nagy ugrás a 3. és a 4. kép között, tehát én azt látom, hogy a munkafolyamat sem biztos, hogy teljes 100 százalékig be van mutatva. És azt is ki kell, hogy mondjuk, ugye a korondinál fontos a máz, fontos az, hogy az hogy néz ki, ettől is az, ami, de ezt én nem látom. Látok valamilyen biliket betéve valamilyen téglaépítménybe és nem értem, hogy ez micsoda? Számomra nem derül ki, hogy mi fog itt történni? Tehát, hogyha mondjuk egy utazásnál, egy túránál megállunk egy ilyen helyzetben és rácsodálkozunk erre és bekéreckezünk és nyilvánvaló, hogy be kellett mutatkozni, hogy én vagyok Gerlei Gábor, a bácsi meg gondolom mondta, hogy őneki meg az a neve, hogy Kovács Pista, akkor a Kovács Pista bácsit be kell tudni mutatni. Tehát itt több szál elindul, és egyik sincs elvarrva. Egyrészt nincs elvarrva az, hogy bemutassuk ezt az alkotót. Az első kép egy bemozdult kép, a második egy félprofil ahol foglalatoskodik. El tudom fogadni a kezdést, a kezdőképet, el tudom fogadni a második képet, de a harmadik kép még mindig nem elég bátor. Tehát ennél lényegesen közelebb lehet menni, lehet félteni azt a kamerát, hogy összesarazódik, de én azt gondolom, hogy ennél azért azok a fények és azok a mozdulatok többet érnek, mint sem hogy kvázi egy enyhén alsó gépállásból egy elég furcsa kompozícióban mutassuk ezt be, mert én azt gondolom, hogy a bácsinak az alkarja kevésbé fontos, miközben az edénynél a jobboldalon nagyon kevés a hely. Tehát meg kellett volna keresni azt a helyet ahonnan ezt exponálni kell. Ez nem történt meg. És aztán – még egyszer mondom – utána van egy nagyon nagy ugrás. Ezt az edényt erről a korongozó készségről erről valahogy leveszik, aztán valahogy beteszik és kiégetik valami kemencében - gondolom én, mondom, nem tudom, de gondolom, hogy így van – ezt nem látom. És utána, amikor ez kikerül, akkor mázazzák. Ahogy én látom ezeken, ha jól megnézem, van is valamilyen díszítés, tehát a mázazásnak az eseményét sem látom. És igazándiból azt kell, hogy mondjam, hogy utána a készterméket, legalább egyet közelről meg kellene mutatni, hogy na, ez a végeredmény. Hát ez nem történik meg. Egy képriportnál, mivel egy esztétikai formáról is beszélünk a fotográfiánál, nem csak arról, hogy tényszerűen rögzítünk valamit, mert az csak szociografikus megközelítés lenne és ez a képriportnál kevés. Ennél a helyzetnél azt gondolom, hogy megadná a ritmust is az, hogy mit csinálok meg totálban, mit csinálok meg szuper közeliben, vagy makróban. Ezekkel kellene játszani, dinamizálná ezt az egészet. Így kapunk valamit. - Hoztam is ajándékot meg nem is…. Bezzeg én jártam ott, naná én majd tudom, hogy mi az igazság, de nem mutatom meg. Tehát igazándiból nem éri el a célját ez a képsorozat. Úgyhogy miközben egy nagyon fontos üzenetet látunk, azt kell, hogy mondjam, hogy mivel ez nem mutatja meg és ezekkel a hiányokkal rendelkezik amiket én itt felsoroltam, ezért én azt mondom a Gábornak, hogy akármennyire is szeretem ezt a képsorozatot, vagy szerethetném, de ez most nem nagyon sikerült, mint egy mesterségnek a bemutatása és nem nagyon sikerült, mint egy mesternek a bemutatása. Tehát mind a kettőt kitűzhetjük célként, de akkor ezt meg is kell ugrani. Én azt mondom, hogy én ezt nagyon köszönöm ezt a sorozatot, én erre most nem adnék malacot ebből kifolyólag. Én azt sejtem egyébként, hogy itt az a probléma, hogy – mindig ezt szoktam szajkózni – kellő időt kell eltölteni egy-egy történetnél. Nem tudom, mennyi ideig volt a Gábor ennél a fazekasmesternél, nem tudom mennyi időt szánt rá és mennyi időt kapott rá. Amennyit szánt és amennyit kapott annyiból kell tudni ezt megoldani. Nyilvánvalóan ebben a rutin is segít, de ha beszéltetem a mestert és közben kezemben a kamera, de nem egyből kezdek el exponálni, ilyen helyzetnél ez nagyon, nagyon fontos, akkor el tudom magam fogadtatni és el tudom fogadtatni a kamera jelenlétét, és hogyha ez megtörténik, utána már szabadon tudok dolgozni. Ha velem van a család és türelmetlen, akkor egyenek egy fagyit, vagy menjenek át a lángososhoz, foglalják el magukat, mert én dolgozom. Ez azért fontos, mert lehet, hogy többet oda nem tudunk visszamenni. Lehet, hogy holnapra ez az üzem bezár. És ott egy felelősség, hogy ott voltam és nem oldottam meg egy helyzetet. Tehát én most mondanám egyébként a Gábornak, hogy tessék visszamenni, megkeresni ezt a bácsit, már csak önbüntetésből is, kell az embernek a saját tanulása és bevésődés szempontjából ilyeneket néha csinálni, tessék visszamenni, megkeresni ezt a bácsit és ennél nagyobb odafigyeléssel végigcsinálni ezt a sorozatot. (szőke-hegyi)

A tavalyi értékelés fényében idén újra megpróbáltam.

Gábor egy évvel ezelőtt már foglalkozott ezzel a témakörrel, a kiállításra ellátogatott anno és készített egy képsorozatot ott, egy képriportot. Most is riport megközelítésben látjuk a kiállítást, a kiállítás eseményeit. És azt rögtön a két csomag, a két anyag tekintetében ki lehet mondani, hogy kompozícióban képenként sokkal sűrítettebben fogalmaz a Gábor. Sokkal pontosabbak a rendszerek a képeken, ugyanakkor az előző, egy évvel ezelőtti munkánál is és azt összehasonlítva a mostani képsorozatnál érzésem szerint kimondható, hogy talán az első kép kivételével azok a képek igazán izgalmasak, ahol ezek a kiállítási tárgyak emberi helyzetekkel bővülnek, mint látvány, szituációba helyeződnek. Ilyenformán tulajdonképpen az első kép is hellyel-közzel ebbe a gondolkodásmódba sorolható, mert itt hungarocell-fej portrékra vannak helyezve a fülhallgatók, bár a háttérben látható egy scratchelő DJ, de nagyon sejtésszerűen. Az egész csokor két vonulatba válogatható szét. Az egyik, ahol kvázi tárgyfotográfiákat, tárgybemutatásokat látunk - ilyen például a hármas kép, ahol egy tangóharmonika formája, billentyűzete, szerkezete látszik, ugyanakkor a hangszer tekintetében a kép vág, metsz, tehát az nem mondható el 100 százalékosan, hogy egy olyan néző számára, aki nem ismeri ennek a hangszernek az apparátusát, ebből a képből kiolvasható lenne. Az egész kép, a hármas kép sötét tónusvilágban tartott és a billentyűzetek csontszínű, fehér rendszere világít ezen a képen. Ugyanakkor, ha a fehér billentyűzet és a sötét felületek párbeszéde lenne a kép elsődleges üzenete, ahhoz pedig túl sok apróság szintén fénytani értéket kap. Feliratok, márkanevek, más apró tárgyak, amelyek lehet, hogy nem pontosan kivehetőek, de tónusértékben jelen vannak. Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy klasszikus értelemben nem pontosan, jól elhelyezett tárgyfotó a hármas kép abban a sorozatban, ahol a riport megmutat egy helyszínt, bejár újra egy történetet, és vegyítve emberi helyzeteket és a tárgyak értékes megfigyeléseit, mint például az ötös képnél, ezt sorjázva tárja elénk. Most inkább azt mondanám, hogy amelyek kevésbé erős képek kompozíciós szempontból, hiszen nem kereshetünk benne gyakorló szituációt, például a hatos képben sem, ahol különböző típusú citerákat látunk, nagyon szép formájú hangszereket, hanem itt nyilván a kiállítás gazdagságát erősítve az alkotó ezeket a szép formákat rögzíti felénk. Ahhoz pedig az emberi jelenlét nélküli képek nem igazából erőteljes tárgyfotók. Picit, hogy úgy mondjam könnyedén kezelt beállítások. Így, ha az egész képsorozatot vesszük, akkor akár az is kimondható lenne, hogy egy újabb döntéshozatalt, egy újabb szelektálást kellene az alkotónak létrehozni. Pontosan azért, mert maga a képriport és az, hogy egy év elteltével a Gábor újra foglalkozik evvel a témával, az nagyon fontos. Érzékelhető ez elsősorban azokból a képekből, mint az utolsó, a sorozat utolsó képkockája, ahol a hangszerekhez való emberi viszony jól dokumentálódik. Ugye itt egy zongorázó személyt, talán jazz zenészt látunk, a gesztusait. Ezeket a döntéshozatalokat véleményem szerint azért lenne érdemes meghozni, amikor egy képriport létrejön, mert bármennyire is nehéz kimondani, a kevesebb nagyon sokszor több. Nyilván a bőség zavara az azért komoly kihívás, mert az alkotó és az alkotón keresztül mi is szívesen nézzük ezeket a sokszínű, sok stílusú, hangokkal kapcsolatos bemutatott kiállítási helyzeteket. Azonban az Estiskola és az Estiskolán belüli házi feladatok szempontjából, ha az eddigi szemléletet próbáljuk követni, vagy nézni, akkor mégiscsak azt kell, hogy mondjam, hogy az olyan képek adnak most ebben a csokorban fontos kiindulást, mint például a negyedik kép, ahol kicsit szoció jelleggel is, de látható egy fiatal hölgy. Érzékelhető az arcán a figyelem, az elmélyülés, a viszony ezekkel a hangszerekkel. Ezek a képek többről tudnak szólni. Megnyitják ezeknek a tárgyaknak az amúgy mértani és kicsit rideg világát. Nagyon érdekes lenne, ha ezek a citerák, ahogyan a többi helyszínen is emberi mozgással kelnének életre, vagy pedig azok a képek, ahol formákat mutat be, vagy pedig a kompozíciókon kellett volna változtatni, hiszen a hatos képnél, ahol ezek a különlegesen szép formájú citerák láthatók, ott nyilvánvalóan az a fontos, ahogyan különböző tájegységekhez kapcsolódva a hangszerek formavilága változik. Ezek geometrikus megfigyelések lehetnének, de nem teljesen így, ahogy most a kamera tudósítóként egy picit kipipálja ezeket a helyzeteket. Mivel az egész sorozatot, melyet a Gábor elkészíthetett - érzésem szerint sokkal több kép lehet a tarsolyban - nem láthattuk, én egy újabb sorrendet, egy újabb variációt állítanék fel, szem előtt tartva, hogy azok az erőteljes képek és azok az izgalmas üzenetek ebben a képriportban, még egyszer mondom, ahol emberi helyzeteket látunk. De úgy gondolom, hogy pontosan azért, mert a Gábor visszatér egy témakörhöz, újraértékeli egy év elteltével, három disznó megvan erre a munkára és én a Gábor döntésére bíznám, hogy esetlegesen nekifut-e még egyszer ennek a házi feladatnak a meglévő anyagokból válogatva. (szőke)
értékelés:

A Gonnok, a Cila, a Tomi és a többiek a Tilos kertben. Autentikus képriport, helyzetben.

Azok, akik a Dörögdi Fesztiválon jártak és esetleg megfordultak a Francia udvarban és eltöltöttek ott pár napot, azok ismerik azt a helyszínt, az evangélikus templom mögötti kertben. Talán ha áttekintettek időnként, akkor látták Kajdi Gyula bátyámat is, úgyhogy ismerik ezt az egész környezetet, amit nyilván az alkotó megpróbált minél többféle színnel átadni. Én mégis azért azok mellett is érvelnék, akik esetleg semmit nem tudhattak erről a világról, és talán nem mindegyik kép jelenti ugyanazt az üzeneti értéket, amit esetleg Zsoltnak, aki tegyük azért hozzá, hogy nagyon sokat dolgozott itt a fesztivál alatt és nagyon sokat volt jelen az eseményekben. Ebből az is következik, hogy természetesen lehet, hogy mindazok számára, akik ott a mindennapi pillanatokban - és itt főleg éjszakai felvételeket látunk – jelen voltak, azok számára dekódolható ez az üzenet. Ugyanakkor, ha külső szemlélőként nézem mindezt végig, akkor azt mondom, hogy kicsit spontán, kicsit bizonytalan az a sorozat összerakás, amiből egy átlagos néző számára is értelmezhető lenne mindaz a történés, amit nekem is volt lehetőségem egyszer vagy kétszer megtapasztalni. Tehát én azt tartom egy kicsit problémásnak evvel a képriporttal, hogy a nézőnek nem tud 100 százalékos kommunikációt létrehozni, hanem bizonyos üzenetei, mint például ahol életlen képeket látunk, megmaradnak ezoterikusnak, megmaradnak egy belső titkos körnek és ezáltal mint riport, nem biztos, hogy teljességgel megállja a helyét, úgyhogy én ezt a leckét, a 20-as lecke riport leckét visszaadnám a Zsoltnak ismétlésre. (szőke)

Hát igen, kérem szépen itt tényleg teljes egészében egy riport sorozatot látunk, ahol a kirándulás különböző fázisait, állomásait érzékelhetjük és az alkotó a végén egy szignatúrával, egy kézjeggyel ellátja ezt a sorozatot, ahol megfáradtan egy szalmaboglya mellett beletekint a kamerájában, és mint egy számítógépes szakember, akinek a kis mikrofon rúdja a fülhallgatójára van ragasztva, még ez a barna szalmaszál ki is takarja Bartos Ágnes arcát keresztbe szegve egy másik ilyen boglya szállal. Ezzel azt akartam csak mondani, hogy természetesen ezekkel a képekkel egyedül, darabonként, baj van. Kompozícióban van baj. Hevenyészettek, kattintgatósak. Egészében, mint riport ugyanakkor jól értelmezhetőek, hozzák a történetüket. De véleményem szerint egy jó riport sorozat, akkor igazán egységes hogyha – akár ezekből egy-egy képet kiragadva – azokat önmagukban is tudjuk élvezni, értékelni. Itt jelen pillanatban – természetesen ezek a képek olvashatóak, nézhetőek – de talán az utolsó kép az, ami, hogy úgy mondjam önmagában is hordozza azt az üzenetet, ami az egész képsorozatra érvényes. Bár itt a szalmaszálak elég kaotikusan keresztezik a riportot készítő arcát. Annyi lenne a javaslatom, mert Ági ebben erős, hiszen a televízióadások számára is szokott küldeni különböző riportokat, riporthelyzeteket, ez azt is jelenti, hogy szereti ezeket a fajta munkákat, remélem, hogy mivel ezzel folyamatosan fogunk még foglalkozni, a későbbiekben tudja a hasznosítani a megjegyzésemet, hogy a képeknek önállóan is kell tudni működni. (szőke)
értékelés: