19. Teremtett fotó, koncept

Páros - feketefehérben

Páros - feketefehérben

Ugyanazt tudom elmondani, mint a színesnél, azzal megspékelve, hogy ez már ilyen kínai írásjelekhez hasonlít, de a döntést neked kell meghozni, hogy mi az, amiről mesélni akarsz. Fontos, hogy a gondolat előbb legyen a fejünkben, mint ahogy a kép elkészül, és ne utólag akarjunk valami elkészült képre ráhúzni egy sztorit. Látszólag nincs különbség, de gyakorlatilag óriási van. Az egyiknél van egy előkoncepció, az visz téged, és ha az nem is volt teljesen kidolgozva, de a végeredményed erős lesz. Ha meg valami készült, lőttünk egyet, és utána kezdünk el azon gondolkodni, hogy ezen hogy tudnánk csavarni még kettőt, annak lesz egy stichje. (hegyi)

Színes páros

Színes páros

Ez olyan, mint egy totemoszlop, ha akarom. A keretezésre nincs semmi szükség, azt felejtsük el, hogy digitális képeket elkezdünk keretezni, tudom, vannak olyan nagy pályát bejárt fotóamatőrök, akik ebbe beleszerettek, és a mai napig ezt bőszen használják. Nem akarok nevet mondani, de rá lehet keresni az interneten és piros sálban szokott járni, és János a keresztneve. Tudom, hogy emberek szoktak ilyet csinálni, ez abszolút a digitális kor hülyesége, és semmilyen értelmét nem látom annak, hogy imitáljunk valamit, amikor ott a valóság is. Tehát a keretezést felejtsük el. Majd amikor a falra kerül, akkor ezen lehet gondolkodni, a képernyőn nincs szükség erre. Ami a képet illeti: érdekes ez a totemoszlopos játék. Nekem akkor érdekesebb lenne, ha nem lenne ekkora tónuskülönbség a kettő között, mert akkor olyan lenne, mintha két ilyen UFO jönne velem szembe a fekete éjszakában, szóval akkor jobban összeállna a történet. Így most nem annyira. (hegyi)

Hommage à Gáti György

Hommage à Gáti György

Kicsit furcsa helyzet nekem a Demeter képeit elemezni abban az értelemben, hogy jelen vagyok, másrészt meg persze benne van az is, hogy a mesteremről beszélek, hát hogyan jövök én ahhoz, hogy elemezzek. Aztán mindig úgy vagyok vele, hogy ezen nekem kell túlemelkednem, mert a nézőnek, vagy a látszótereseknek ez a fajta problematikához, amit nekem ez jelent, semmi közük. Ők látnak egy képet, meg van egy csávó, aki itt mondogatja az elemzéseit, most mit szerencsétlenkedik? Úgyhogy ennek értelmében fogok ennek a képnek neki. Szerencsére sok idő eltelt a készítés óta, itt most pozitív az, hogy nem tudtam az elemzésekkel foglalkozni az elmúlt időben (remélem ez már nem így lesz), mégpedig azért, mert ez a kép egy beszélgetés kapcsán készült el. Én kérdeztem rá Demeternél arra, hogy hogyan fotózná le ezt az inget, mert ott volt ez az ing ledobva, bár nem teljesen így. Ez egy nagyon érdekes helyzet volt abban, hogy először elkezdte mondani Demeter, hogy ő mit csinálna, és akkor mondtam, hogy ne mondja, hanem csinálja. És innentől volt érdekes, hogy ugyanaz a tűz, lelkesedés, ugyanaz a megrögzöttség jött elő Demeterből, mint amit én régen is ismertem nála, hogy megszűnik a külvilág, és elkezd dolgozni. Megszűnt az, hogy 84 éves vagyok, az, hogy nehéz felállni a fotelből, és elkezdte csinálni a dolgot. Először is változtatott az ingen, és ő azt már az elején megmondta, hogy kell hozzá macska, tehát változtatott azon, ahogy ez az ing le volt dobva, mert nem egészen így volt, ennél kevésbé volt dinamikus. Tehát mi a tanulság? Hogy hozzányúlt. Mert neki megvolt a fejében, hogy ennek hogy kell kinéznie, és a valóság nem olyan volt, és ezt alakítjuk. Tudom, ez sokatoknak nehézség, vagy valaki rossz tanácsot adott, és ezt elutasítjátok, de én azt mondom, hogy már az maga beleavatkozás a valóságba, hogy előveszed a fényképezőgépedet, mert ennek a jelenléte is változtat a valóságon, van erre ugye filozófiai és méréstani kifejezés, amikor a mért értékekbe a mérőeszköz is beleavatkozik, vagy bonyolítja azt. Itt is erről van szó, tehát ha már elfogadom azt, hogy a fotózás maga valóságtorzító dolog, ha elfogadom azt, hogy a három dimenzióból kettőt készíteni is valóságtorzítás, és ha elfogadom, hogy egy folyamatból kiszakítani egy időpillanatot is ilyen torzítás, akkor onnantól kezdve miért, hol kell megállnom? Maga a fotográfiai valóság az lesz, amit én létrehozok képkivágással, a pillanat megragadásával, mindennel. Tehát nyugodtan hozzá szabad nyúlni, megtörtént. Oda le volt dobva a szemüveg, és az érdekes az volt az egészben, hogy egyszer csak a macska tudta, hogy hol a helye, és Demeter exponált. Miközben ott van a rendezettség, aközben ott van a véletlen is, és nekem ebben a képben ez a zseniális, hogy az egésznek a dinamikáját a macska természetes formája, és a macska jelleméből adódó dinamika fűszerezi azzal, ami az ingnek a formai játéka, a rendezettsége a rendezetlenségben. Még egy dolog, amire itt utalnék, amit már sok elemzésben mondtam: hogy a káosszal nem ábrázoljuk a káoszt. Itt nagyon fontos az, hogy ha csak az ing lenne macska nélkül, akkor ez lehetne akár egy káoszos helyzet is, de a macska billenti helyre. Nagyon örülök ennek a képnek, főképp azért, mert ennek a képnek a kapcsán elmondhattam a fentieket. (hegyi)

Paprika

Paprika

Ez egy nagyon izgalmas játék. Gondolom kapott egy vörös szűrőt a paprika, ettől az egész bekeményedett, befeketedett, nem baj, mert nagyon jó játék lett ezekkel a párhuzamos csíkokkal. Úgy emeli ki ezt a növényt, hogy közben bele is simul – ennek a kettőssége adja ennek a képnek a dinamikáját. Gratulálok, ez a kép abszolút tíz pontos. (hegyi)

Bögrék

Bögrék

Most fedeztem fel ezt a leckét.

Nem tudok más lenni, mint szubjektív ezzel a képpel kapcsolatban. Lehet, hogy az eredeti jó, és rendben van, a ritmusok, amiket itt észreveszek, jók, ahogy látom, itt van egy fehér, egy fekete és egy króm színű bögre. Valószínű nem voltál elégedett a végeredménnyel, és ezért kezdtél el bindzsizni utólag a színnel. Az én viszonyrendszeremhez ez a hasmenéses szín nem jön be. Nem értem igazán, hogy miért ez az eléggé visszataszító színt hoztad. Az van, hogy amikor a digitális fotó elkezd valamilyen archaikus dologra hasonlítani akarni, és tulajdonképpen ezáltal elhazudni azt, hogy ő egy digitális fotó, és el akarja hitetni velem, hogy ez egy száz éve készült régi valami, ott nekem egy kicsit rizikós, mert ez nagyon ritkán működik, álságossá válik. Itt most egy szubjektív vélemény, lehet, hogy valaki pont ebbe a színvilágba szeret bele, de nekem ez nem barátom. Ne haragudj ezért, de abban maradtunk, hogy őszinték leszünk egymáshoz, ez nekem mache. (hegyi)

Fogságban

Fogságban

Azt gondolom, hogy itt két fontos dolgot megtaláltál, pontosabban hármat, amiből kettő összeáll, de a három együtt nem. Az egyik a háló és az áldozat. Ez jó, ez jó alapnak. Ehhez van pásszítva egy színvilág, ami elég jó lenne, ha nem lenne ennyire kaleidoszkópszerű a forma. Mert így óhatatlan, keresni kezdem a megfejtést. Viszont a szín és a forma ilyen ereje sok, agyonnyomja a hálót. Azaz. Vagy háló és erős színek, kevesebb formai őrülettel, vagy háló és forma, de sokkal pasztelebb színekkel, hogy élni tudjon a háló is. (hegyi)

Áldozati oltár

Áldozati oltár

Na, akkor mehetünk tovább, az előző folytatására azt mondom, hogy Andalúziai kutya és Bunuel, meg a marhaszem. István, ez így nekem elég agresszív. Miközben vicces is, és ez így együtt nekem nem adja ki. Vicces attól lesz, hogy azon túl, hogy egy elvágott ribizli kerül az üllőre, vagy mi a tök ez, attól még a környezet jól fésült, nincs benne dráma, tehát emiatt a hangulat nem tud odáig menni, hogy beleéljem ebbe a sztoriba magam. Megint, mint az előzőnél, a forma talált, még a szín is akár, bár itt kevéssé indokolt, mert nincsenek azok a kemény feketék, viszont szegény ribizli kivégzése az azért nem járja. (hegyi)

Bölcső

Bölcső

Azt hiszem, azt a követ is talán sivatagi rózsának hívják... Egy maroknyi kőgömb, aminek a belseje ilyen érces.

Nem tudom, hol kezdjem, mivel láthatóan nagyon megérintett a téma, így próbálok valamiképpen fogódzót keresni, hogyan is lehetne ezt úgy, hogy ne érezzem a ribizli miatt kellemetlenül magam. Mert hogy az van, hogy nekem a ribizli gyümölcs. És mint olyan, még ha vad francia konyha felé evezek is, akkor se tudok ilyesmi tálalást nagyon elképzelni neki, bár fene tudja, még az is lehet, hogy ha több szem lenne és valamiképpen bele lenne ez a kő komponálva egy terítékbe, akkor talán. Szóval a helyzet az, hogy a forma korrekt, a szín is, de az nem mindegy nekem, hogy milyen asszociációk jönnek, és itt valahogy ez nekem elég vadas maradt. (hegyi)

Almák és paradicsomok

Almák és paradicsomok

Én nem leszek kegyes István, mert ezt, amit mondani fogok, te is tudod, de ha tudod, miért nem alkalmazod? Egyrészt pocsékok a színek. Ki is vannak törve. De ez egy dolog, bár elég bántó dolog. Viszont. Ha paradicsom csuma, akkor legyen az még friss, mert ez a száraz csoffadék elég szomorú. És az alma seggét nem mutatjuk, hanem a szárát, szépen, mert az a forma jó, míg a segge nem jó. Avagy ha a paradicsomok java oldalra van forgatva, azaz nincs se csuma, se semmi, akkor ezt lehet az almáknál is alkalmazni, és akkor megmaradnak a formák játékának, elrugaszkodva a valóságtól. De együtt a kettő nem baró. A a kés meg így... elég agresszív. Lehet, de akkor ne szépelegjünk, akkor döfjél vele, roncsolj, vágj, használd, az isten szerelmére, ha már kell a kés és az agressziója, akkor éljük meg! Kérek ismétlést, de tényleg. (hegyi)

Rózsák

Rózsák

Felhívták a figyelmem, milyen szépen száradtak el a rózsák, esetleg fényképezzem le. Ez lett belőle.

Kemény vagy Gábor, de nem baj ez, bár egy pici derítés a tárgyon még nem vágta volna agyon a képet, de a feketéknél nem engedne bebukni. Ugyanakkor nem nagyon értem, miért kapunk fönn ennyi helyet, ha alul ennyire szűkek vagyunk. Lecsúszott? Annak örülök, hogy megmozgatta a fantáziád a vetített kép, zseniálisan szép lett, talán ha picit csalunk, és az árnyék függőlegesén még egy foknyit forgatunk előre, akkor egyensúlyba kerülünk - nem mindig a függőleges az, ami a tömeget helyén tartja, mert a légies árnyék és a valóság itt most kívánná ezt a "csalást". Mindent egybevetve nagyon örülök ennek a munkának, és azt mondom, hogy most találtál valamit Gábor, amivel érdemes lenne még foglalkoznod, szóval várom a továbbiakat! (hegyi)
értékelés:

Paprika

Paprika

négy paprika

Kedves Gábor, én értékelem a kreatív gondolatokat, sőt, talán ez a legfontosabb, de... És akkor most jön az őszinteség, amiről lamentáltam a rádióban picit. Egyrészt fontos lenne az, hogy a jelenléted a látszótér életében és a fotózással töltött időd minimum duplájára emeld. Az, hogy egy témában évente egyszer kapunk valamit, de más témában se sokkal sűrűbben, az azt hozza, hogy lesznek egymástól kurva messze álló cölöpök, amikre nem tudod stabilan rátenni a lábaid. Mindegy, hogy a cél az, hogy háztájiban jók legyenek a képeid, vagy kiállító művész leszel, az alap ugyanaz. Itt egy kép, én értem, hogy jó lenne, ha ezek lebegnének, de nem teszik. És ennek oka van. Egyrészt a világítás. Nincs a képen viszonyítás. MInden fekete. Ebből ha akarom, hús, ha akarom hal, ha akarom lebeghetne is, de inkább semmit nem csinál. Aztán a tárgyak. Miért paprika? Mert találtál 4 színt? Szuper, de akkor miért nem ezzel dolgozol? Miért kell még egy trüváj, hogy akkor majd mintha feldobtam volna. De nem dobtad. Nincs környezet, nem érthető. Én azt javaslom, hogy szakíts időt. Ugyanis akkor lesz eredmény. A kevés idő a helyben járásra elég maximum, és ezt nem csak neked mondom. (hegyi)

Lefolyó

Lefolyó

Ha nem is kreatív, de tuti kifolyik a szemed...

István, nem mondom, hogy nem értem az agyműködésed, hiszen oké, lefolyó, mert elforgattad, de bocs, ez így nagyon faék szintű üzenet, miközben képileg semmi érdekeset nem találok benne, hogy értsem, mi a francért fotóztad ezt le. Ha, akkor a két pad lehetne izgalmas, ha észreveszed, hogy az egyik teljes, és azon ülnek, a másik meg szét van esve, de ez meg így nem jön össze, mert túl távol vannak, és nem kapcsolja össze semmi. (hegyi)

Színjáték

Színjáték

Kissé durva, de nem baj.

Nem első eset, hogy Tamás a Warhol-féle stencilezési technika felé kacsingat, és azt kell mondjam, hogy ez egy nagyon érdekes játék. Tudnám még idehozni példának a többieknek Johannes Itten A színek művészete című könyvét amit érdemes megszerezni, mert hasonló kérdéseket boncolgat, hogy a színek hogyan viszonyulnak egymáshoz, és milyen dinamikát hordoznak, és ezek hogyan emelik ki, vagy bújtatják el a tárgyat. Érdemes itt is ezt megfigyelni, hogy mennyire kiabál a rózsaszín alapon a kék, és közben meg mennyire becsukódik a zöld és a türkiz, tehát, hogy mik jönnek létre ugyanazokkal a formákkal. Ez egy nagyon jó tanulmány, bizonyos helyzeteket ebben én didaktikusnak érzek, de a játék jó. Valahogy az egész egy kicsit steril, érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy ezt mivel tudod feloldani. Jó irány, el lehet mozdulni a fotográfiából az elektrográfia irányába, akár létrehozni ilyen nyomatokat, ez egyáltalán nem rossz irány. Nagyon jó a környezet, egyébként, ha a világítást nézem, az is rendben van, nincs ezzel semmi baj. A kérdés az számomra, hogy azon túl, hogy ez egy formai kísérlet, és egy színtani kísérlet is, hogyan tudunk majd ennél egy lépéssel tovább lépni, és hogyan tud ebből üzenet válni, mert nagyon plakátszerű az egész, és már szinte kívánja, hogy majd ebből létrejöjjön egy kiáltvány, vagy valamilyen olyan üzenet, ami a plakátnak a lényege. Warhol sem véletlenül választotta a leveses konzervet, vagy Marylint, vagy Maot, megvolt az a kontextus, amiben mozgott, és ezt meg lehet oldani, ez ma is működhet így, hogy miért lesz a paradicsom ilyen furcsa, de akkor ennek kell adni egy populárisabb magyarázatot is. Mert ez maga a popkultúra. Megvan a 3 csillag és a leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:    

ahol a fák az égig érnek

ahol a fák az égig érnek

Kifejezetten tetszik a kép, miközben nem vagyok manipuláció-párti, de ez itt most működik. Jók a színek, eltaláltak a formák is, ha a függőlegest sikerülne tartani, az lenne az igazi, és ha egy szerelmespárt, vagy egy kerékpárost vagy valakit be lehetett volna csalni arra az útra, az már maga lenne a tökély. Szóval hajrá, ez jó lett, köszönöm. (hegyi)
értékelés: