19. Teremtett fotó, koncept

örök élet

örök élet

Ha jól látom, itt babkávé szemek vannak, vagy lehet, hogy ez valamilyen termés, más növénynek a magjai, tulajdonképpen mindegy is, és ebbe van elültetve egy cserép, és abba egy lámpaizzó. Itt a kommenteknél megtudtuk a szekértőtől, hogy ez egy autó lámpájának az izzója. Az az érdekes, hogy Mariann érezte, hogy jó lenne, ha valami fénytani helyzet is létrejönne, és itt a háttérben valamilyen világítási trükköt alkalmazott is, ami nagyon jót tesz ennek a képnek. Ami magát az üzenetet illeti, kicsit rendezetlen a dolog abban a tekintetben, hogy azt az üvegfelületet, ami a háttérben van, érdemes lett volna lepucolni, mint ahogy az izzólámpát is. Ha egy ilyen fogalmazást hozok, akkor épp elég, ha a magok azok, amik egy rendezetlenséget hoznak létre, de magának a fő formának tisztának és rendezettnek kell lennie. Miközben az ötletet értem, de kivitelezésnél ezek a nyomok nekem bajosak, erre érdemes lenne a jövőben odafigyelni. Mariann, próbáljuk meg ezt még egy kicsit rendbe tenni esztétikailag, lehet, hogy ezt a cserepet lehetne cserélni valami izgalmasabb formára, nem pont erre a műanyag cserépre, és jó lenne, ha a háttér rendezve lenne. Én arra kérlek, hogy ismételd meg ezt a képet, azért, mert az ismétléssel fogsz eljutni arra a következtetési helyzetre, ami esetleg még plusz ötleteket is bekapcsolhat nálad, hogy mi az, ami még izgat ebben a képben. Tessék odafigyelni azokra a nagyon halvány kis foltokra, amik a háttérben megvannak, a kép bal oldalán is van valami fehér négyzet. Ezeket érdemes megfigyelni az exponálásnál, felteszed állványra a gépet, és figyeled, hogy mi fog létrejönni, ha mozgatod azt a tükröt. Megérné, hogy egy ismétlést kapjunk, akár a cserép teljes átcserélésével valami másra. (hegyi)

babaarc a tükörben

babaarc a tükörben

Gime, nem biztos, hogy mi szót fogunk érteni egymással, de nem adom föl. Első három lecke, ez a kép értelmezhetetlen, zavaros, és kompozícióban sem tudok vele mit kezdeni. Igen, valami tükröződésben van valami arc, de a háttér értelmezhetetlen, nem tudom megfejteni, nem is biztos, hogy meg akarom, mert szerintem ez művészkedés, ez nem az, ami, ez valaminek az imitációja. Ez nem jó. Nagyon határozottan mondom neked, hogy ha tovább akarsz lépni, ha meg akarod találni azt, amit keresel, akkor visszább kell most lépned azért, mert valamit a rohanásban elvesztettél. Olyan, mintha futnál előre, a kis fotós táskád a nagy futásban beakadt volna valami bokorba, és most vennéd észre, hogy jézusmárja, a milliókat érő objektívszettem ottmaradt. Vissza kell érte menni. Első három lecke, kezdjük elölről, hallgass rám egy kicsit, aztán majd mondhatod azt, hogy a Hegyi hülye, ha nem jött össze. Érdemes lenne megfontolnod azt, hogy ha mesterségesen szűkíted a mozgásteredet, és alkalmazol magadon egy pressziót, akkor az lehet, hogy koncentráltabb munkára fog késztetni. Addig, amíg az önismeret terén - fotográfiai értelemben - vannak hiátusok, addig ez a bizonytalanság csak fokozódni fog, minél mélyebbre próbálsz ereszkedni ebben a barlangrendszerben. Azért is az első három lecke, mert onnan kezdhetünk el kifele bújni, azzal a megszerzett tapasztalattal, ami már megvan, de átgondolva, újrastrukturálva azt a rendszert, ami a fejedben már összeállt a fényképezésről. Az első három leckét eddig humoros-vicces formában oldottad meg, elidétlenkedted, és ez az, ami tulajdonképpen rányomja a bélyegét a munkádra, az, hogy megpróbálsz valami olyan utat keresni, amin valamilyen áttételes üzenetet hordoz, kultúrákat is összekapcsol akár formájában. Itt is ez a babaarc nem egy európai vonásokkal rendelkező arc, de nem látom azt, hogy ez milyen szinten kapcsolódna ahhoz a háttérvilághoz, amiben ő föltűnik, átvágja a fejét a fa, a homlokán van egy fényvillanás, az orrába belement a ház. Próbálom azt érzékeltetni, hogy ahhoz, hogy ez helyén legyen, ahhoz esztétikában kell fejlődnöd. Nem tudok erre most mást mondani. Nem csak kompozícióban, hanem abban is, hogy nem veszek föl kék inghez ződ nyakkendőt, és nem csinálok primér humorokat, mert ezek azok a dolgok, amiktől nem tudod azt a hatást elérni, amit szeretnél. Nyilvánvaló, hogy mindig lesznek körülötted olyan emberek, akiknek semmi nem elég drága, vagy semmi nem fontos annyira, hogy szembesítsenek azzal, ami esetleg a problémája annak a munkafolyamatnak, amit csinálsz, hanem bőszen fogják veregetni a vállad. Ha az a cél, hogy vállveregetéseket kapj a képekért, akkor ezt a célt gyorsan el lehet érni, és persze, be fogod gyűjteni a skalpokat, mert az emberek nem tudnak mit hozzá mondani, mert nem fogják kimondani azt, hogy meztelen a király. Itt sincs hozzászólás, mert senki nem mond semmit, de legfőképp, Gime, azért, mert te csak rakod föl a képeket, de nem kommunikálsz. Tudom, hogy neked ez nem megy könnyen, de próbáljunk meg beszélgetni, mert én elpocsékolt időnek tartom azt, hogy ha csak mint egy irányvesztett hajó mész a magad tengerén, és nincs irányítás, nincsen visszajelzés. Tudom, hogy ez most keményebbre sikerülő elemzés, de hidd el, hogy az érdekedben vagyok ilyen határozott, mert tökéletesen ugyanazzal a meggyőződéssel töltöd föl az értelmezhetetlen, önmagáért való művészkedést, és ugyanabban az aspektusban tudsz föltölteni gyöngyszemeket is. Jó lenne, ha el tudnánk odáig jutni, hogy legyen visszajelzés a részedről, ha valami nem világos, legyen visszajelzés, ha valamivel nem értesz egyet, magad is kreálj és generálj vitákat, akár beszélgetéseket. Ott a fórum, kezdjünk el ott kommunikálni, ha nem a képeidnél akarsz, de mindenképpen jó lenne, ha szánnál erre időt. Ugyanis két eset lehetséges. Az egyik az, hogy beállsz abba a sorba, ahol jó néhány ember van, aki ezekért a pillanatnyi sikerekért harcol, és nem törődik azzal, hogy összeáll-e egy koherens munka, és lesz-e Gimesi-féle stílus, vagy pedig szakítasz ezzel az iránnyal, és azt mondod, hogy lehet, hogy több alázatot fog követelni, lehet, hogy nagyobb szenvedéseket fog okozni, de megpróbálkozol újból építeni, újból strukturálni magadat. Kérlek, hogy ezen gondolkodj el. Hidd el nekem, hogy őszintén szeretnék segíteni, csak úgy nagyon nehéz, ha olyan, mintha én állnék egy üres szobában, az üres falaknak beszélnék, ahol néha föl-fölvillan egy újabb kép, akkor arról megint az ember valamit mond, de mintha valami titkos idegen egy diavetítővel vetítené ezeket a képeket, nincsen kapcsolatom vele. Ha egyetértesz, akkor próbáljunk meg ezzel valamit kezdeni. (hegyi)

Apúliai motívumok 1-4Apúliai motívumok 1-4Apúliai motívumok 1-7 Apúliai motívumok 1-7

Apúliai motívumok 1-7
Apúliai motívumok 1-7
Apúliai motívumok 1-7
Apúliai motívumok 1-7

Mediterrán szendvics (2002-2003).

Itt van négy kép, mind a négy önmagában izgalmas és érdekes, mind a négyről lehetne sokat mesélni, én most mégis próbálok szubjektív maradni, mert nyilán Sándor nem arra kíváncsi, hogy nagy általánosságban milyen irányt képvisel az ő munkája, mert ezzel ő szerintem tökéletesen tisztában van, hanem gondolom az érdekli, hogy Hegyi mit gondol erről az egészről, hogyan tud ehhez csatlakozni. Abban nincsen vita, hogy Sándor nagyon magas szinten űzi a kompozíció műfaját, nagyon jól érzi a színritmusokat, és a színdinamikát. Én nem azért nem akarok erről beszélni, mert ez nem fontos, mert ez az egyik legfontosabb dolog, hanem azért, mert szinte, mint egy bemutató mintadarab ezeken a most beküldött munkákon ez mind nagyon jól érezhető, tehát akár tankönyvi ábrázolás is lehetne, hogy a vörös és a kék milyen hatást, milyen hangulatot kelt. Ha jártok antikváriumban, akkor Johannes Itten A színek művészete című könyvét jó lenne, ha minél többen meg tudnátok szerezni. Lehet, hogy az interneten is elérhető, de az biztos, hogy egy fontos munkáról van szó. Ebben a munkában nagyon sok mindent megtanulhattok arról, hogy érzelmileg hogyan tudunk a színekhez kötődni. Az első kép is nagyon izgalmas ezekkel a rózsaszínekkel, magentákkal, kékekkel, miközben hasonlatosan izgalmas a második kép is, de már formájában nekem egy izgalmasabb helyzet, és a negyedik kép is érdekes struktúrákat használ, nagyon finom az a tömegelhelyezés, ami megjelenik, de nekem ebből a négy képből a harmadik az, ami a fő mű. Olyan, mintha újságkivágásokból ragasztgattuk volna össze, és ez egy nagyon fontos technika, miközben egyben olyan is, mint egy napló, mintha Sándor egy képben összesűrítette volna azokat a történéseket, élményeket, amik őt érték az utazásai alatt. Vannak itt pineák, szobrok, nevek, tulajdonképpen az egészet átlengi egy, az olasz világra nagyon is jellemző építészeti struktúra és archaizálás, és mindez egy olyan esztétikai minőségben kerül elénk, annyira sűrű közlésben, hogy tulajdonképpen órákig lehet nézegetni. Fejér Ernő a neve annak a fotósnak, akinek a munkásságára szeretném felhívni a figyelmet, ő grafikákkal is foglalkozik, festészettel is, és minden egyes megszólalása egy filozófiai utazás is. Ennél a képnél én ugyanezt az élményt érzem. A többi három kép olyan, mintha rákészülés lenne erre, mint amikor a távolugró hármas ugrásban elrugaszkodik, és utána ugrik egy nagyot. Nekem a hármas kép, én erre teszem a voksomat, egyébként megvan a három csillag és a leckemegoldás is. Sándor, ez nehogy azt hozza, hogy erre nem kapunk több megoldást tőled. (hegyi)
értékelés:    

Én És Én

Érdekes értelmezése ez a kreatív fotónak, az a kreativitás mindenképpen megvan, hogy egy fotómasinát valahogy ebbe a kartonpapírba belegyömöszölt Dani, de azért én javarészt egy grafikai megoldásnak gondolom, de megvan a humora. Látjuk, hogy ez egy tükörben felvett felvétel, mert fordítva van írva a gépnek a típusa, a MÁRKA, és graffitis módon, egyszerűsített formákkal dolgozik Dani a rajzban, akár a picassoi utat is vehetnénk, ahol a hölgyeknek néha az orruk a fülük helyére került, és a szemük a homlokukra, és mégis egyfajta furcsa, kiterített sablonban, mint egy Burda magazin szabásmintájában, egyszer csak összeállt ez a kép. Most is egy hasonló megoldást látunk, van ennek egy tárgyias vonala, nézzük meg a fényképezőgép szíjat, ami nagyon nem lenne lényeges, és mégis nagyon részletesen meg van rajzolva, míg minden más egyéb vonalrajzként van csak ábrázolva, és a vonalak sűrűségével és ritkításával éri el Dani azt, hogy térbeli érzetet tudjon kelteni. Jó a geg, tetszik, én ezt jobban el tudtam volna képzelni első leckének is, de legyen 57-es lecke. (hegyi)
értékelés:

Alone
Alone
Alone

Egy történetmesélésbe kezdett Sándor. Három képben mesél a magányról, az egyedüllétről, ami olyan eszköz használatával történik, ami még inkább elidegenít, nem csak a környezetek, az a szobabelső, vagy az utcakő, vagy az a házfalrészlet mesél a töredezett jelenünkről, amit, mint környezet, választott Sándor, hanem maga a mese figurája is, ami egy rajzórákon sokszor látott baba. Miközben pontosan azért használják ezt a kis figurát, mert jól beállítható különböző pózokba, és azok jellemzőek, és jól rajzolhatóak, de nem egy szerethető figura, abban az értelemben, amiben mondjuk egy plüssmaci, vagy bármi más bábfigura szerethető lehet, és a történetet meseivé tudja tenni. Itt ez a meseiség nagyon konkrét, ráadásul azokkal a beállításokkal, azzal a színvilággal, azokkal a fényekkel, amiket látunk, nagyon filmszerű. Egyetlen egy kérdés van számomra, ami nem biztos, hogy igazolható az én meglátásom szerint: a keretezés. Nem értem ezt a fekete keretet, hogy mit akar ezzel Sándor mondani. Van egyfajta esztétikai igény arra, hogy összerántsuk a kompozíciót, és akkor ezek a fekete keretek mintha ezt segítenék, de én nem érzem ennek szükségét elektronikus formában. Ezek a fajta keretezés-utánzások a mímelés miatt veszik el az erőt magától a képtől, ami az üzenet jelleget hordozza. Mindezzel együtt jól érzékelhető az a hangulat, amit Sándor mutatni akar, és ehhez a címhez is jól stimmel. Engem meglep például, hogy két szekrényfiókhoz hogyan társítja a bábut, és hogy hoz létre egy olyan környezetet, mintha ez egy külső térben lévő nagy épület előtti helyzet lenne. Ebben van egy játékosság, és utal a gyerekkorra is, mert gyerekkorunkban azok a szobabelsők, amiket a játékra használtunk, azok megelevenedtek, és ezek a történetek a fejünkben, mint mese, különböző nagyvárosokban zajlottak, valószínűleg a filmélményeknek is köszönhetően, amit gyerekként láttunk. A nagymama kanapéja volt a Grand Canyon, és másik oldalon már New York felhőkarcolói voltak megépítve könyvekből. Ezt az irányt erősíti az első kép, a második, a maga tárgyiasságával, a funkció nélküli táblatartó betonkockával egy olyan gyermekmesét hoz, ugyanezt az irányt folytatja, mint a fölső kép, hogy ezekben a helyzetekben csak a fantázia kérdése, hogy mit minek nézünk. Ez akár lehet egy kút, a mindentudás mély kútja, amibe beleugrik a kis figuránk, de akár lehet egy kád, amiben lóbálja a lábát, sok mindent hozzá tudunk képzelni a magunk módján, és megint a gyermekkor meseszövési technikája érhető tetten. A harmadik kép, ahol a méretek a jelentősek, hogy hogyan válik egy ilyen kis csenevész fal melletti gazként kinövő magból sarjadó facsemetéből egy óriási fa, melynek árnyékában áll a mi hősünk. Az egésznek számomra van egy ilyen háborús fílingje is, mintha a kivégzőosztag előtt állna ez a figura a falnál. Számomra az első két kép az, ami inkább koherens, a harmadik kép nekem ebből a történetmesélési szituációból kilóg, lehet, hogy a nézőpont megválasztása miatt, lehet, hogy a tárgyak megválasztása, vagy a megvilágítás miatt más irányt kezd el, mint az első kettő. Mindezzel együtt megvan a három csillag erre a leckére, várom a folytatást Sándortól, szeretném látni, hogy merrefelé indul el ez a mese. (hegyi)
értékelés:

Madárfészek

Ferinek a szimbolikus munkái közül látunk egyet. Ez a szimbolizmus volt tetten érhető, amikor a Krisztus-szoborral játszott, amikor a kereszttel játszott, és egy modellel népies formába öntötte. Van egy ilyen attitűd Ferinél, ami jól ismert szimbólumokkal dolgozik. Itt van egy szögesdrót, és ez az, ami ennél a képnél a közlésnél a legerősebb. Itt mindenki a saját maga asszociációját indíthatja el, hogy ez a szögesdrót vajon mi, a lágerek szögesdrótja-e, vagy a krisztusi töviskoszorúra akar-e ez hajazni, vagy egyszerűen csak egy fricska a fészek puha melege és ennek a drót szúrósságának az ellentmondása. Bármelyik igaz lehet, és ettől van nekem egy olyan kérdésem, hogy vajon Feri melyikre gondolt? Ha mindegyikre, akkor egyikre sem. A másik kérdésem az, hogy van itt egy betonoszlop. Ahhoz a formai játékhoz, ami ennek a szögesdrótnak és tojásnak a nagyon is tiszta formai játéka, ez a fajta struktúra, ami itt létrejön, ami nevezhető véletlennek, hiszen amikor betont kevernek, mennyi lesz a cement, a salak, és hogyan áll össze, ez mindenképpen a véletlenek világát erősíti, ez most itt nekem ellentmondásos, és zavar formailag. Azt a tiszta képletet, ami a kép fölső részében létrejön, lehúzza a földre, és konkurál vele. Így nem tudok szemlélődni a tojással, nem tud elindulni a gondolatom, mert mindig visszatorpanok erre a kavicsos formára. A másik kérdés pedig maga a kompozíció. Valamiért nekem ez az egész hanyatt dől az oszloppal, mindennel együtt. Ha a tömegelhelyezést nézem, akkor, bár nagyjából a kép közepén van ennek az oszlopnak a homlokfrontja, de mint sötét tömeg húzza vissza a szélessége ennek az oszlopnak. A felhő is tulajdonképpen arrafelé súlypontoz, ezek az ívek, amik a szögesdrót által létrejöttek, szintén inkább elforgatják ezt a kompozíciót, és nincs semmi, ami a kép bal oldalán lévő nagy üres flekknél ellenpontozná ezt. Ha csak ezt a képet veszem, akkor ott ér véget nekem, ahol a felhő sáv kifut a képszélre. Ott lehetne vágni, és akkor erősebb lenne a kompozíció. A mondanivalóról, amit Feri annyira szeret hangsúlyozni, hogy ez nagyon fontos a képben, most nem nagyon sokat tudok mondani, mert nem tudom dekódolni, hogy melyik irányba menjek az elemzés elején felsorolt irányok közül. Azon dillemázok, hogy mi a helyzet a csillagokkal: ha erre 3 csillagot adok, akkor minek beszéltem ennyit arról, hogy mi az, ami bizonytalanná tesz a képnél. Ha 2 csillagot adok, akkor az már kérdés, hogy ha elvettem egy csillagot, akkor az eléggé megmagyarázza-e azt, hogy az az egy csillag az a bizonytalanság a mondanivalóban, mert nem csak a mondanivalóban van bizonytalanságom, hanem a formai megoldásban is. Ez azt jelenti, hogy el kell venni 2 csillagot, és marad 1. Egy csillagosra értékelni valamit, amiben ennyi munka van, mert létre kellett hozni ezt az egészet, föl kellett oda tenni, végig kellett gondolni, megkeresni azt a világítási helyzetet, amit meg akarok mutatni, ez több mint egy csillag, úgyhogy visszaadom ismétlésre, és egyet se adok. Szeretném, ha ezeket a dolgokat konkretizálnánk, nem verbálisan, hanem képileg. (hegyi)

19. Teremtett fotó, koncept

A teremtett fotó mondhatnánk azt is, hogy szintézise az eddigieknek, de végül is egyszerűbb, ha azt mondjuk, hogy a kiindulási alap a csendélet, az a világ, amit a csendélet lecke által megismerhettünk. A fejünkben megszülető akár szürreális, akár valós kép, álom, impulzus leképezése, vagyis a kreáció azon formája, amikor a teljes valóságot mi rendezzük meg, és a végeredmény egyfajta esztétikai kivetülés - egyszerűen fogalmazva, kitalált alkotás. Nincsenek határok és korlátok, a fő rendező elv a kompozíció, a dekompozíció, a fény, az árnyék... talán ez a forma áll legközelebb a festészethez. A teremtett fotó az a terület, amely a legszélesebb spektrumon enged megoldásokat, hiszen az alkotó víziója az, ami uralja az eszközhasználatot, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a szabályokat akkor lehet felrúgni, ha ismerjük és képességszinten használjuk is őket, máskülönben könnyen öncélúvá lehet a kísérlet. Kattints ide a feltöltéshez!