7. Ételfotó

Örülök annak, hogy visszatértél és remélem, hogy lesz folytatás is. Az ételfotó olyan, mint az étel recept. Nem mindig tudja az ember pontosan, hogy is jutott a végeredményig, de a kész kép, mint a vacsora, lehet finom. Csak az a helyzet, hogy míg az ember otthon főzve nagyon toleráns, hiszen aki főz neki, az a kedvében akar járni, tehát nem kritizálunk, addig egy étteremben nap nap után újra meg kell történnie a csodának, egy adott ételt ugyanúgy meg kell tudni ismételni másnap is. Miért mondom ezt? Mert ennél a képnél hoztál egy döntést, hogy elforgatod a valóságot, ezzel sokszor élnek a kajafotóknál, mert így új belső történet állhat elő, de ezt nem lehet mindig alkalmazni. Értem, hogy a szentségtörésben van humor és én is belekomponáltam volna, de az étel kupacának nem szabad emiatt ennyire szélre sodródnia, mert a néző attól fog tartani, hogy kiborul az egész, és ez ellentétben van azzal, hogy az étkezés alapvetően meghitt és relaxált helyzet. Várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Kellett nekem konyha képeket kérni, most nyelem a nyálam, imádom a tepertős pogácsát. Hangulatos a kép, de amennyi most a kép aljából hiányzik ahhoz, hogy az előtérben lévő forma is befejeződjön, annyit vágnék a tetejéből, azaz billentettem volna a kamerán egy kicsit még, mert az előtér a fontos, a háttérben levő már elkészült, és nejlonba csomagolt pogácsák szerepe csak az illusztrálás lenne. (hegyi)

Itt is azt tudom mondani, hogy a mobilnak kell a fény, anélkül nem megy, legyen az egy íróasztal lámpája, vagy hogy kiteszed a tárgyat az ablakhoz közel, persze a derítésre is kell figyelni, de mindenképp szükséges, hogy a dolog szerethető legyen, hogy ne legyen maszatos, árnyékos, ne legyen lágy, mert hát a cél ugye az, hogy megkívánjam az ételt, és ezt csak úgy lehet, ha határozottak vagyunk. A másik a színek ügye: jó, ha van valami ellentét, a sárgás krumpli, szósz és hús az a sárgás tányérban elvész, határozatlan. (hegyi)

Drága Hemző Károly barátomtól lestem el azt, hogy hány szett tányér, villa, kés és egyéb szerelék kellhet a jó ételfotóhoz. Ez fontos kérdés, és ha valami kilóg, az a villa. A mintái elviszik a figyelmet. Jó az, ahogy elrendezed a dolgokat, a bornak viszont kéne még figyelem. Ahhoz, hogy ne dögöljön be, kell trükközni kis szpotfényekkel, ami élővé, tüzessé teheti a vörösbort, ezen kívül pedig a pohárból picit több is jöhetne. De tálalni tudsz, azt meg kell hagyni, bizalomgerjesztőek az ételeid. És ez a legfontosabb, mert ez az, amit nem lehet rutinból megoldani, a többi mind tanulható. (hegyi)

Annak nagyon örülök, hogy valaki átértelmezi a leckét, és nem kötelezően a standardeket akarja hozni, hiszen az étkezés, a rítus tulajdonképpen többféleképpen kapcsolódhat be az életünkbe, és ezt is el tudom fogadni, hogy egy utazásnál, egy parkolóban akár egy finom kávé is nem csak, hogy frissítőül szolgálhat, hanem emlékezetes pont is lehet azon az utazáson. A leirat alátámasztja ezt, de a leirat nélkül is működik a kép. Azzal van némi problémám, hogy vagy határozottabban kell az egészet megtekerni formailag, tehát akkor legyen ez az asztal tényleg ferde, vagy pedig próbáljuk meg azt, hogy minél kevesebb nyitott formát hagyunk a képen. Itt a kép alján elindulva van egy háromszög, ami nehezen értelmezhető, hogy miért van ott, ugyanakkor az asztal sarkába belevágtunk. Tehát itt a formák nincsenek teljesen értelmezhetően felvázolva. A hangulat rendben van, de valahogy az egésznek a ritmusával van problémám. Egyébként az az oszlop, amit látunk, amihez hajókat kötnek ki, vagy nem tudom, ami az asztal széléhez van téve, az is inkább fenyegető nekem, mintsem hogy ezt az egészet értelmezni segítse. Ha az asztalon ezt a tálcát elhúzta volna jobbra, akkor akár lehagyható lett volna ez az egész nagy, sötét tömeg, a hajóból többet kapnánk, és az egésznek az üzenete még értelmezhetőbb lett volna. (hegyi)
értékelés: