Szorgalmi

Vörös képeslap Kolontárról

2011. január 21. - Megdöbbentő élmény három hónap múltán újra Kolontáron járni, s látni az akkor fotózott házak hűlt helyét. Egy egész terület lett üres, egész utcák lettek síksággá. Csak az utak maradványai utalnak arra, hogy valaha itt település volt utcákkal, házakkal, emberekkel, élettel. Októberben azt mondtam, hogy Csernobil-hangulat. Most még inkább az. Ez a kép emlékezet egy valaha volt településre.

Most erről a képről lehet, hogy olyat fogok mondani, ami Andrásnak nem biztos, hogy tetszeni fog. Én ezt a képet nem publikáltam volna. Azért nem, mert van nem is egy képsorozatod, amiben nagyon is erős helyzetek mutatkoznak, és itt elkezdtél egy helyzetet művészileg megközelíteni, ami helyénvaló, de nagyon rossz eszközzel. Van ez a HDR technika, én ennek a technikai leírását nem fogom megtenni, de kérem Gimét, hogy a többiek segítésére tegye meg, hogy leírja, hogy hogy kell egy ilyet készíteni. Egy biztos: mindegy, hogy minek nevezem, ez egy rossz kópia. A fa ágai mögötti felhős területet, hogy a szoftver rontotta-e el, vagy mechanikusan lett elrontva, nem tudom, de az biztos, hogy úgy néz ki, mintha egy kezdő fotosoppoló belepacsmagolt volna a felhőkbe, és besötétítette volna viszonylag drasztikus eszközökkel, és azt mondja, hogy milyen szép így a fa, mert így olyan, mint egy érhálózat a tüdőben. Erre szerintem semmi szükség nincs. Én is ott voltam ezen a helyszínen, én azt gondolom, hogy ez a kép egy normál expozíciónál tökéletesen rendben lévő kép lenne, és mutathatná azt az élményt, amit te ott átéltél. Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ezt ott sikerült neked megcsinálni. Valószínűleg az élmény erősebb volt annál, mintsem ez lefényképeződött volna akkor ott, de ez van, ebből dolgozunk. Ha az ember mindenféleképpen késztetést érez, hogy néhány hónappal az esemény után a helyszínen járva dokumentálja ezt, és utána ezt közölje, és ezt a képet választja, mert úgy gondolja, hogy ez az, ami jól mutatja a helyzetet, akkor ám legyen. De ez a fajta technikai manipuláció, ami itt létrejött ezzel a fényképezési technikával, bizsuvá, giccsé fokozta ezt az egészet. Ez olyan, mintha valaki ténylegesen abból készítene – mint ahogy a cím is szól - képeslapot, hogy katasztrófa turisták majd onnan hazaírnak, hogy itt jártam Kolontáron, majd megyek haza. Én ezt egy nagyon furcsa megközelítésnek tartom. A morbiditását értem annak, amit itt Gime mutatni akar ezzel, hogy ezen a tájon valószínű, hogy soha nem fog tudni senki képeslapot fotózni, mert a természetet sikerült K.O.-val padlóra küldeni, de erre nem kell még egy lapáttal rátenni. Azt javasolnám Gimének, hogy, ha lehet, akkor több időt szakítson arra, hogy képes könyveket nézegessen, ne maiakat. Nem azt mondom, hogy kezdjen el utánozni valakit, hanem azt, hogy minél több információt szívjon magába azokból a vizuális megoldásokból, amiket a kezébe vesz, és ezeket egyelőre még csak gyűjtse, és nem kell állást foglalni. Minél több ilyet begyűjt az ember, egyszer csak eléri azt a kritikus pontot, amikor ezek elkezdenek kifelé dolgozni benne. Ennek lenne itt az ideje. Ez passzív dolognak mutatkozhat, de most jó lenne, ha viszonylag rövid időn belül minél több fotót, festményt nézegetne Gime. Biztos vagyok benne, hogy ezek az esztétikai problémák helyrebillennek. Ezt átteszem szorgalmiba. (hegyi)

Darázsfészek

Darázsfészek részlete. Fogalmam sincs, hogy csinálták, igazi mesterek.

Nekem nincsenek ilyen szakács képességeim, hogy én ebben felismerjem a süteményt, de nagyon sok minden mást igen, aminek semmi köze a konyhához. Abban sem vagyok biztos, hogy amit most látunk, az a sütemény. Próbáltam keresni a megfejtéseket, hogy ezek mik lehetnek, láttam én már igazi darázsfészket, itt a ház körül is van, és az nekem egy kicsit másképp néz ki. Ágnes, amikor itt volt, hozott sütit, az is másképp néz ki. Amihez ez nekem inkább hasonlít, az ilyen festői technikák. Nem tudom, hogy jártatok-e ilyen helyen, szerintem a 30-as és 50-es évek közötti időszak lehet, flóderozásnak hívják, amikor lefestenek egy ajtólapot, vagy egy szekrényt, és száraz ecsettel elkezdenek bele mintákat húzni, és előtűnik az alapozó festék színe. Nem vagyok szobafestő, de talán nagyjából így mondható el ez. Ha látogatják az oldalt szobafestők, akkor ők majd ezt pontosítják nekem, hogy hogy megy ez a technika. Leginkább erre hasonlít nekem. Egy nagyon érdekes ritmusjátékot látunk. Hogy ez a tökéletességhez kapcsolható-e, talán abban az értelemben igen, hogy egy másik párhuzam a fraktálok világa, ami egy matematikai képlet, és annak a vizuális megjelenése, és esztétikai formája. Ebben én néhol látok olyan részleteket is (még egyszer mondom: nem tudom, hogy ez önmagában micsoda), amik picit bezavarják ezt, főképp a kép középső fölső részén vannak feketébb szóródások, amik nem annyira jók. A másik, hogy lehet, hogy egy kicsit keményebbre fogalmaztam volna, a színtónust, és a kontrasztot még erősebbre vettem volna, és a megvilágítás most nem teljesen homogén. Ezzel kellett volna egy kicsit dolgozni, persze nem tudom, hogy ez a valós helyzetben mennyire hozható létre. Az biztos, hogy az egyik legelgondolkodtatóbb kép az Estiskolán, fel lehet adni kvízkérdésnek, hogy itt most mit látunk. Én várnám Juditnak erre a megoldását, hogy fedje fel a titkot. Erre most kettő csillagot adok, mint Tökéletesség lecke, mert én arra lennék kíváncsi, hogy Judit számára mit jelent a tökéletesség. Az ő saját élményanyagában, saját környezetében, saját érzelmi attitűdjében mit jelent. Kicsit személyesebb megoldást várnék. (hegyi)
értékelés:

Eszkimó jégbalett

XII. Világveleje fesztivál, Méhes Marietta és Vígh Mihály, Trabant koncert

Ez voltam én

Előkotortam a paleolit rétegek alól a gyerekkori képeim, filmjeim. Onnan került elő ez a kocka. 6x4,5 negatív rollfilm. Sajnos nem tudom hol, mikor készült. Kb a hetvenes évek első fele. Múlt század, Kelet-Európa.

2011. január 29-én (szombat) este 7-től Januári Estiskola Találkozó lesz. Mindenkit szeretettel várunk, estiskolást, rádióst, hallgatót, nézőt, írót, olvasót, barátot. "Ági van? Ági lesz!" Kérjük, hogy jelezz itt a kommentben is, és ha lehet e-mailben a pedellus címére mihamarabb, hogy számíthatunk-e rád, szokás szerint rövid az idő! Hegyi pedellus és Török adásvezető A találkozó helyszíne: Lánchíd Söröző, 1011 Budapest, Fő utca 4.

úgy tusakodtam a keserű NEM-mel

Nagyon érdekes ez a megfogalmazás, olyan, mint egy vers. Ha jól sejtem, ez valami lánc, vagy valami olyan tárgy, amire befolyt a víz, és erre ráfagyott. Mindenféleképpen nekem láncszemeket mutat ez a kép, és a fémnek, a jégnek a színei, ezzel a zölddel, amiben szintén van egy nagy adag hidegség, ezzel együtt nekem tökéletesen hozza azt az élményt, amit a cím, mint idézet jelez. A keserű Nem, és a tusakodás, az elutasítás és az elutasítottság, egy helyzet befagyottsága, a szerepek befagyottsága. Nagyon sok mindenre lehet asszociálni. Nekem nagyon jól elindította a gondolatomat. Én ezt az időhöz is jó megoldásnak tartom, mert az idő egy állandó változás, és egy állandó szabott ritmusú történés, miközben sokszor van az embernek olyan élménye, hogy mintha ólomlábakon járna az idő, és olykor mintha meg is fagyna. Ezt abszolút érvényesnek tartom, megvan rá a három csillag, köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés: