Szorgalmi

Érdekes ez, hogy együtt nyaraltok Ágnessel. Nem mondom azt, hogy ez teljesen kompozíciójában a kedvemre való kép lenne, de mégis azt mondom, hogy ha a két Szent Anna-tavas dolgot összevetem, akkor itt volt egy voksolás arra, hogy mi az, ami engem érdekel. Zsuzsa nem elégedett meg azzal a helyzettel, hogy ott van most egy szituációban, és távolról, mint egy szegény kisgyerek, akit nem engednek a strandra, nézi, hogy a többi mit csinál, hanem ő ebben a helyzetben benne van. Nem értek egyet azzal, hogy ennyire szélre lettek komponálva a szereplők, mert ezt nem hozza vissza a fönti részben lévő fény, és ha ez a szélre komponálás játszik, akkor viszont a bal oldalból ettől függetlenül mégiscsak vágnék, nem azért, mert az az alsó füves rész lenne sok, hanem azért, mert a felsőnél a fény kevés. Jobb lett volna, ha a kamera egy kicsit kifordul, mert akkor az a kő is lemaradhatott volna onnan, mert az eléggé furcsa, olyan, mintha egy halott-tetem lenne, furcsa asszociációkat ad. De a lényeg, hogy ami miatt ez a kép értékes számomra, az pont az, hogy ad egyfajta jelenlétet a nézőjének. (hegyi)

Nehezen tudok megszólalni ennél a képnél, mert a fejemen van a nájlon, és bevallom, hogy azt gondoltam, hogy más megoldást keresel, most ezen túl sok minden van rajta. Ennek a bohóckodásnak a lényege nem az, hogy hol készült, vagy mi a környezete, hanem az arc lenne itt az érdekes. Mindehhez képest itt kapunk két csülköt is hozzá, még valami kis partedlit, meg a hátteret, meg a hőmérőt, meg a falon a képeket, nekem ez így sok. Érdemes lett volna egy kicsit közelebb jönni. (hegyi)

Úgy tűnik, hogy ez valami sorozat, mert ugyanolyan tónusrendet kapunk. Ez a kép nekem nem túl sok mindenről beszél. Neked személyesen lehet, hogy sokat mond, de hozzám ebből semmi nem jut el. Az sem, hogy ez komp, az se, hogy miért vagyunk ott, az se, hogy kik és mit csinálnak. A szereplőknek a nagy része háttal ül, egy, maximum két személyt kivéve mindenki, az előtérben lévő asztal üres. Ez nem baj, lehet dekomponálni, ezzel nincs bajom, de történetileg nem áll meg a dolog. (hegyi)

Tetszik a helyet, amit megmutatsz, de nem egyértelműen vidám kép. Első ránézésre azt mondanám, hogy ez egy gyerekkori nyári emlék, vagy annak a felidézése, de minél tovább szemlélem, annál szomorkásabbá válik ez az egész, mert olyan eső utáni, olyan őszies hangulata van attól a tónusrendtől, amit mutatsz. Ezt nem azért mondom el, mert ez baj lenne, csak ha nem ez volt a cél, akkor azt úgy tudod ellensúlyozni, hogy egy kicsit kevésbé kopogós, és világosabb a kép, és akkor a vidámság visszaköltözik bele. (hegyi)

Latjuk, hogy a kep reakcio Pista kepriportjara, ugyhogy kicsit bajban vagyok, amikor egy elemzeshez fogok. Beszelhetek megint csak errol a keprol a korulmenyektol fuggetlenul, vagy beszelhetek a riport es a reakcio kapcsolatarol, esetleg beszelhetek netan a szoborrol. En valami masrol szeretnek, ami talan az elsohoz all kozel, de megis kicsit mas. A kep ugy kerult elenk, hogy Pista bekuldte a kepriportjat Nagy Sandor szobraszmuvesz kertjebol, erre Zsolt azt mondta, hogy ej dehat Demeternek van itthon tole egy szobra, es rovidesen fel is kerult a kep. Ami ebbol nekem szamit, hogy szinte percek alatt keszult a kep. Errol a "szinte"-rol szeretnek beszelni.
   Ha eszembe jut valami, es meg akarom mutatni, akkor eloveszem es lefenykepezem. Ezzel szemben itt vilagitast latok, faragott fat, lakkozott fat, iranyitva van a tekintetem, es egyensuly van a kepen. Ez a hozzaallas az, ami szoget utott a fejembe, hogy csak meg akarsz valamit mutatni, de fotoban gondolkozol, nem egy "snapshot"-ban, hogy mondjak ezt szepen, pillanatkepben, emlekkepben. Egy olyan helyet keresel, ahol a hatterbol kiemelkedik a szobor, mikozben sajat anyagahoz kozel allo alapon nyugszik. Leteszed egy fa asztallap szelere ket ablak kozelebe talan. Az asztallap melegsege atjon a kemeny fekete-feheren is, a lakk pedig kiemeli a szobron latszo faragasnyomokat. A fa erezete vissza-visszavezet a szoborra. A ket fofeny finoman vilagitja a ket mutatott oldalt, mikozben nem rejti el az eszkoz nyomait.
A kompozicio megintcsak erdekes. A tema kozeprol enyhen balra kimozditva (nehogy harmadolopontig, de talan aranymetszesen is belul), es ezt a kimozditast ellensulyozza az alap latszolagos ferdesege es meg az erezet is - kis plusz suly a jobb oldalra. A sotet hatteret mar emlitettem, semmi zavaro dolog nem marad, ami elvehetne a figyelmemet a szoborrol. Rapillantok a kepre es azonnal a fejreszre nezek. Egyreszt a hatter miatt, masreszt mert az az egyik legvilagosabb pont, de van meg itt valami. Az enyhen felso nezopont es a szuk elessegi tartomany azzal jar, hogy a fej teljesen eles, a labresz pedig egy lehelletnyivel eletlenebb. Ez a lehelletnyi epp eleg ahhoz, hogy a ket legvilagosabb pont kozul a felsot valassza a szemem, mielott gondolkodhatnek. Az utomunka van meg hatra, arrol annyit tudok mondani, hogy radolgozik a faragas nyomaira, pontosabban definialja, hogy mit latok. Nem tolakodo, de hatarozott. Amit mondani akartam mindezzel itt fent az az, hogy mennyit valtoztat az eredmenyen, ha az ember tisztelettel all a temahoz es a feladathoz akkor is, ha az "csak" egy pillanatkep. Biztosan leirod majd, hogy a fenti megfontolasok es lepesek egy resze zsigerbol jon. Nekunk meg, akiknek meg nem jon zsigerbol, erdemes lesz odafigyelni ezekre a sokat jelento aprosagokra, es magara a hozzaallasra. Ezert ez a kep egy jo lecke nekem. (bobák)

A megfigyelés tökéletes, az nagyon jó, ahogy ezt megfogalmazod: hogy egymásra fotózod a tükörképet és saját magadat, és tulajdonképpen ettől izgalmas is ez a kép. Ugyanaz a problémám vele, mint a biciklis képnél, hogy te civil maradsz. Márpedig valahogy azt kellene elérni, hogy ne a civil fotóst lássam ebben a tükörképben elsősorban, hanem lássak egy figurális játékot. Megint az iróniát hívnám elő. Ha véletlenül találsz erre rá, akkor ellene kell dolgozni annak, amit ő mutat. Miről beszél ez a modell? A divatról. Arról, hogy hogyan kell megjelenni egy őszies helyzetben, milyen vagány kabátja van, mennyire menő ez a pláza-lány, de akkor ehhez meg kell keresni az ellenpontot, és te vagy az. Testileg mi nagyon alkalmasak vagyunk az ellenpontozásra, és akkor tessék kigombolni köldökig azt az inget, és hozni egy ilyen melós-turista kombót, aki ott most ezt véletlenül megtalálta, tehát valamit magadon kell alakítani ahhoz, hogy ennek meglegyen az ellenpontja, egyébként nem fog működni. Ott áll meg a dolog, hogy önmagában a te jelenléted még kevés, arra még valami fűszert rá kell szórni, hogy az finom legyen. Egyébként a tónusok, és minden rendben van, kicsit azt sajnálom, hogy a lábnál ennyire el van vágva, meg a fejnél is valamennyit hagytam volna, de egyébként a dolog működik, ugyanakkor hiányzik nekem a vicc, az plusz mondanivaló, ami ezt az egészet följebb emelné a talált kép szintjénél. (hegyi)

Két dolgot akartál egyszerre mutatni: a környezetet is, meg azt az érzést, azt az atmoszférát, hogy milyen ez a nyugágyas helyzet, és szerintem a kettő között maradtunk. Ha akarom, akkor ez izgalmas a színeivel, de akkor kevésbé kellene, hogy kopogósra legyen véve, valamiért szereted ezt a nagyon keményre hívott világot, de itt sokat veszítesz az árnyékokban. Ha ez a nagyobb, tágabb nézőpont a fontos, és az atmoszféra és a színek játéka, akkor a fiút meg kellett volna kérni, hogy szálljon ki a hintából, mert akkor ez működne, esetleg a hintában bennehagyva egy törülköző, vagy egy könyv, vagy valami forma, hogy lehessen látni, hogy az használatban volt. Ebből a nézőpontból zavaró a fiú, mert ő csak egy formai kuszasággá válik. Ha pedig ő a fontos, ha a fiúról akarunk beszélni, akkor közelebb kell menni. Így most az ő gesztusaiból semmit nem kapunk meg, az érzetet és az összképet zavarossá teszi ez a szituáció. (hegyi)