Utazás, megérkezés

A filmben az történik, hogy benn ülünk egy autóban, a CD lejátszóba behelyeződik a zene, illetve ezt imitálja, hogy amit feladtunk, az a zene felhangzik, és utána elindul az autó, megy Erdély útjain, és útközben látunk kapcsolódásokat egyrészt a szöveggel, másrészt a ritmizálásával, vágással, és a képi megfogalmazásnál is, pl. a amikor a keresztül a hídon sor hangzik el, akkor az alkotó elhelyez ide egy olyan snittet, ahol éppen egy híd alatt megyünk át, tehát több ilyen gesztust is találhatunk a filmben. Én azért tartom ezt az üzenetet fontosnak, és a filmet jó megoldásnak erre a leckére, merthogy az első megközelítés lehetne az is, hogy ez egy anzix Erdélyről, ahol az alkotó képeskönyvet ad, bemutatja, hogy hol, merre járt – ugyanakkor a ritmizálással, a snittek egymásutániságával egy történeti ritmizálást is hoz, és itt egyértelműen látszik, hogy egy olyan ellenpontozás történik, hogy szép lassan az alkotó mint egy spirálban, behúz minket a saját történetébe, megismerteti velünk a saját nézőpontját, amit úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez az utazás mintegy ellenpontja annak az utazásnak ami egyébként bármi más külföldi útnál megtörténik velünk, hogy rácsodálkozunk és kicsit irigykedve mint egy Kánaán, egy új világ, mint a dal is elmondja – és ebben a történetben pont ennek az ellenpontja van meg, akár olyan figyelemfelhívó is lehetne ez a helyzet, hogy mit veszíthetünk, vagy milyen helyzetek vannak ott, amikkel itt mi nem kötelezően szembesülünk, sőt amikor beülünk a saját autónkba sem mindig vesszük észre, mert nem akarjuk látni.    A film egésze egy diaporáma-jellegű, és azt viszont az öt disznó ellenére is nagyon fontos lenne elkülöníteni az alkotónak, hogy a film nem diaporáma. Ezt a kifejezést a 70-80-as években nagyon szerettük használni, tulajdonképpen fotók egymásra tüntetése, vetítése, aláfestő zenével. Ez a zene éppen azért, amit a Zsolt mondott, hogy kapcsolódik a képekhez, egy film, szempontjából nem mindig működhet diaporámaként. Ez azt jelenti, hogy néha egy dal szövegkörnyezetét nem lehet egy az egyben lefordítani. Ugyanis a Dévényi Ádám által készített keringőszerű, szinte melankólikus dallam egy csomó olyan érzelmi üzenetet is hordoz, olyan spleenes hangulatokat, amelyeket szárazon szövegre lefordítva képi nyelven nem biztos, hogy ugyanazt fogja megjeleníteni. A dalban pl. a ’keresztül a hídon’ sor magyarul értelmezhető, mégis ez a híd lehet az időkapu, az idő maga, a Dévényi Ádám apja, aki egy fantasztikus ember volt, és még sok minden más is lehet, azaz bármilyen számot halva, az a dal, a dallam hoz egy nagyon erős feelinget, és ezekhez nagyon nehéz filmeket készíteni. Nem véletlenül nem a klip szót használtam, és mondanám a már többször elhangzott Huszárik Zoltán pici kis filmjeit megnézni, hogy ott a képek szervesen épülnek egybe azzal a folyammal, akár Krúdy a Szindbád c. filmjében, egyenértékű partnerré válik képileg a krúdyi hangulattal. Tehát azt szeretném mondani, hogy most megvan a filmre az öt disznó, de egy továbbgondolásban szeretném segíteni az alkotót hogy nagyon erős átváltozásokon megy ő keresztül, mert látszik, hogy egy új eszközzel kezdett el dolgozni, és ez láthatóan nagyon kihat a munkájára, és nemcsak az állóképekre igaz ez, hanem a filmes munkájára is, tehát nem nekünk növekszik az elvárásunk a Gáborral kapcsolatban, hanem ő magának rak fel olyan ugródeszkákat, vagy léceket, amelyeket mi nem ugorhatunk meg helyette, és mivel ő odaállt egy táblával, hogy itt vagyok, ide lőjetek, akkor ezt a dolgot végig kell csinálni. Tehát nagyon ígéretes a vállalkozás, amit elkezdett, de a vállalkozások mindig filmes szempontból is felvetnek kérdéseket, és ezeket tovább és tovább kell vinni. Nem ennél a filmnél akarok sarkítani snitteket, egymáshoz képest, hanem azzal, hogy Gábor, minél több anyagot fogsz elkészíteni, az alapján fogod megérteni, ami most esetleg a diaporáma verzióra vagy a zene aláfestésére vonatkozik itt. Tehát arra szeretnélek sarkallni, hogy jó az irány, és készíts minél több anyagot, és az alapján tudjuk a szakmai részeket fejleszteni.    Még a feliratok szerepe az ilyen kisfilmeknél, az ilyen rövid, két-három perces etűdöknél. A film címe az nagyon fontos, pl. ha a 70-80-as évek amatőrfilmjeit nézzük meg, akkor bármennyire is idejétmúltak a történetek, a kisfilmek és etűdöknél ugyanúgy volt mindig eleje-közepe és vége; az elején mindig megjelenik a cím ezeknél a filmeknél, és fontos, ahogyan itt is, a képkeret fogalmával foglalkoztunk az állóképeknél, úgy itt a filmcímek, amelyek a film testében vannak beágyazva fontosak, hogy ugyanazon a módon fogalmazódjanak meg, mint a film egész szövete, ez érvényes a vége főcímre is. Itt a Gábor tudatosan a linómetszésre vagy az erdélyi faragásokra hasonlító bizonytalan betűtípusokat alkalmazta, ráadásul azért mondom a linómetszést, mert az fordított módon működik, tehát a betűket és az alakokat is fordítva kell belemetszeni a linóleum felületébe, amit aztán nyomdai technikával lehet képpé alkotni, és ezért előfordulhat, hogy egy betűt fordítva írok le. A fafaragásoknál pedig ez azért fordult elő, mert nem mindig volt biztos az írástudásuk a faragóknak például a tégláknál is. Tehát itt nagyon konzekvensen hozza ezt a feliratanyagot is az erdélyi történethez, a cím és a vége főcím is szerves része a filmnek. A mai filmgyártásban nagyon is sok figyelmet fordítanak a filmekben erre, egész animátori brigádokat alkalmaznak erre, a logók megalkotására pl. ezek ma már pörögnek-forognak-csicsognak-micsogak – de a lényeg az, hogy ezek ugyanúgy szerves részei a filmeknek, és nem csak oda van taknyolva valami. Én ezt itt jól megoldottnak tartom. (szőke-hegyi) értékelés: