Utazás, megérkezés

Ez egy érdekes tükröződéses játék, valószínű, hogy el is van forgatva, és ettől izgalmas az egész, hogy mi hogyan kerül a képre. Egy kicsit bosszant, hogy az ablakon beáramló külső fény tulajdonképpen túlexponálja ezt az egészet. Próbáld ki azt, hogy ha letakarod a felső részt, akkor egyből a kép belsejében maradunk, ez meg most kivisz minket a francba a képből. Valahogy ezt a fénymennyiség különbséget kompenzálni kellett volna, a fényméréssel lehetett volna ezen egy kicsit segíteni, mert ha a külsőhöz igazítjuk ezt az egészet, akkor a belsőt utómunkában már vissza tudjuk hozni, de most a külsőt nem tudod így utólag annyira lerekeszelni, hogy abban információ maradjon, mert annyira kiégett, hogy ott már nem maradt semmi. Ez az egy problémám van. (hegyi)
értékelés:

Abban maradtunk, hogy az első három leckéhez visszatérünk, én ezt most már úgy veszem, hogy ebben megegyeztünk, és ezért ezt nem fogom elmondani az összes képnél. Szép a ritmus, amit megláttál, és ez egy jó helyzet, de a képkivágás bizonytalan. Most, vagy beleemelem azt az épületet ott az oldalánál, vagy nem, de ez a morzsányi megjelenés itt a szélen nekem bizonytalanságot kelt. Jó a megfigyelés, de ha megnézed a képedet, akkor látod, hogy bizonyos vonalak adnák magukat, hogy a kompozíciónak erősebb, fontosabb ritmusaivá válhassanak, és most ez nem biztos, hogy megtörténik. Maguk a lámpaoszlopok is ilyenek, tehát, a kép felső részéből lehet, hogy érdemes lenne valamennyit vágni, máshogy kifuttatni ezeket a vonalakat, és a kép alja is ilyen, ahol a sínek adnák magukat, hogy valahogy olyan helyre fussanak ki, ami izgalmassá, érdekessé teszi ezt az egészet. A pontatlanságok miatt nehezebben érthető ez a dolog, miközben a hölgy, aki a síneken gyalogol egészen szürreális. Lehet, hogy érdemes lett volna ezt a döntést úgy meghozni, hogy picit közelebb mégy egy pár métert, és megtartva ezt a nézőpontot, arányaiban a lámpaoszlopok is, és a főszereplő is másképp tudna szerepelni. (hegyi)
értékelés:

Nagyon izgalmas kép! Nagyon szépek a tónusai! Megint azt mondom, mint egy előző elemzésnél, hogy egy filmes megközelítést kapunk. Ugyanakkor a helyzet az, hogy bár a hangulatot nagyon érzed, és nagyon jól át is tudod adni, nagyon szépen és esztétikusan dolgozol a tónusokkal, nagyon finom ez az egész, de két alapvető problémát nem vettél észre. Az egyik az, hogy ha már instruáltad a modellt, hogy ott most álljon meg neked egy kicsit és várjon már egy kicsit, amíg te most itt ezt lefényképezed, akkor mondhattad volna neki azt, hogy: ’ - Te figyelj! Magadnak még egy-két lépést menjél már jobbra!’ Mert ott kellene neki állni. Ahol most áll, az nekem még kompozícióban sem teljesen biztos, de ráadásul tömegelhelyezésben pedig elbillenti az egészet. Van egy másik rész, az pedig egy esztétikai kérdés, mégpedig az, hogy ha már egy ilyen üzenetben gondolkodunk, akkor keresek egy hosszú fekete kabátot, vagy egy pirosat, vagy – megint azt mondom, hogy ez a te döntésed, hogy ki akarod-e ugrasztani ebből a játékból a modellt, vagy bele akarod simítani, de most nekem ez a ruha civil. Én elhiszem, hogy Dóri ebben a ruhában szokott egyébként így tél végén járkálni, de közben meg azt gondolom, hogy itt Dóri már megszemélyesít valamit. Tehát itt nem Dórit fényképezted, hiszen bárki lehetne a modell, lehet, hogy ez az ő álma és ezt én ezt vissza tudom utána majd csatolni hozzá, de a megvalósításnál fel kell őt ruháznod egy szereppel. Ez egy fontos dolog lenne, hogy ezt megtedd, mert ezzel fog a dolog működni. Volt egy képed a csirkevágással kapcsolatban, ott is a civilség, az, ami nekem szembetűnő. És itt egy kis trükkről beszélek. Nem arról van szó, hogy ki kell kölcsönözni a jelmezkölcsönzőből egy ruhát, bár hozzá kell tennem, hogy el tudnám ezt a képet képzelni egy gyönyörű esküvői ruhával, vagy bármi más jelmezzel is, hanem arról van szó, hogy egy kicsit módosítunk. De csak annyit, hogy a nézőnek ez ne jöjjön le, ne az legyen, hogy ez egész idegen, egy színjáték, hanem, hogy ő is természetesnek tartsa, hogy miért ne lehetne piros kabátban ott ez a lány, vagy miért ne lehetne egy hosszú kabátban? Ugyanakkor viszont sokkal esztétikusabb megoldást hozna. Itt most nem a ruhatárat akarom minősíteni, mert ez a ruha, ha szembejönne az utcán, semmi baj nem lenne vele, csak a képen nem olyan erős. A két kandikáló lábacska miatt, a sziluett miatt. Ezekre majd a későbbiekben érdemes lenne odafigyelni, gyűjtsd ezeket az élményeket, és valahova raktározd el magadnak. Ettől függetlenül ez egy 3 csillagos kép. A leckemegoldáshoz nem tudok mit mondani, mert ez az utazás és megérkezés az nem erről szól. (hegyi)
értékelés:

Egy viszonylag bőbeszédű sorozatot kapunk. Azért mondom ezt, mert miközben abszolút egyetértek azzal, hogy egy fotóetűd megengedi azt, hogy számosságában nagyobb mennyiségű képpel dolgozzunk és igényli is azt, hogy ebben legyen egyfajta dinamika, nem minden képnél érzem azt, hogy ez esztétikai vonalon olyan szintet tudna képviselni, ami egyenrangú a többivel. Rögtön itt van az 1. kezdőkép. Teljesen értem, hogy miért fényképezte le Sándor, ennek az egésznek van egy nagyon furcsa ritmikája, de annyira sok képelem került a képmezőbe, hogy ez egyszer csak elfáraszt. Nem kezdem el sorolni, hogy mi mindent lehet látni - a dombokkal, azok különböző színeivel, a fákkal, ezzel a nagy betontömbbel, a terelőtáblával, a földön lévő koszokkal, a kövekkel, azok árnyékaival, ezzel az egész betonlappal ami szét van repedve, meg még ott hátul látok ott valami nem tudom valami tábla, meg az út, aztán annak az elágazása -, annyi minden van ezen a képen egy kockába sűrítve, hogy egyszer csak elfárasztja a nézőt. Most én ennél a képnél ezt érzem. A 2. kép ilyen szempontból lényegesen összefogottabb. Segít maga ez a mezőrész, ami nagyon szép fényviszonyok között, nagyon jól strukturált, de azt kell hogy mondjam, hogy az előtér az, ami engem itt bánt. Ott már olyan tónusok is bekapcsolódnak, amik nem teljesen tiszták, gondolok itt a már majdnem feketébe hajló saras részekre, ezek nekem idegenek ettől a képtől. A 3. kép nagyon szép, esztétikus megfogalmazás. Talán itt is azt mondom, hogy a képnek az előtere és az abban lévő rögökből kicsit kevesebb is elég lenne. A 4. kép nagyon erotikus, nagyon érdekes ezekkel a dombokkal, nagyon izgalmas asszociációkat indít el. Az 5. kép kevésbé összefogott nekem ezzel a dombbal, várral és levegőrétegekkel. A 6. kép szintén egy nagyon szép ritmus, a képhatár szorít jobbról és balról, hogy ez a ritmus ki tudja élni magát, meg tudjon jelenni a maga formájában, amennyit igényelne. A 7. kép nagyon jó tömegelhelyezés, bár itt is azt mondom, hogy a négyzetes forma nem biztos, hogy optimális ehhez. A 8. kép szintén nagyon izgalmas, bár itt érzékelek egy olyan technikai torzítást, ami kérdéses számomra. Az, hogy mennyire szükséges, valószínűleg a négyzetes forma az ami fölülírja, a záró, 9. képnél szintén úgy érzem, hogy valami olyan torzítás jött létre, ami ahhoz kellett, hogy ebbe a négyzetes formába az egész struktúra beleférjen, de ettől egy kicsit furcsa lett az egész, természetellenesnek hat. Az egészre összességében azt tudom mondani, hogy nagyon szépek ezek a fények, ezek a ritmusok, de valamiért úgy látom, hogy Sándor beleszerelmesedett ebbe a négyzetes formába, szép lassan én azért szeretném megfogni Sándor kezét és ebből kihúzni. Azért mert most úgy érzem, hogy a didaktikus formakeresés és formatartás azzal együtt, hogy a négyzetes kompozícióhoz ragaszkodunk, kárára vált a képsornak. Nem egy esetben érzem ezeknél a képeknél, hogy akkor tudnék igazán gyönyörködni bennük, hogyha meghagyta volna Sándor azt a líraiságot, amit most ez a feszes formakeresés nekem lerombol. Lehet, hogy azt akarta Sándor kiküszöbölni, hogy ne menjünk át egy giccses csöpögős helyzetbe, értem de én azt gondolom, hogy ez a kiválasztással is megtörténhet és nem csak azzal, hogy a forma által feszítek rajta egyet. Jó lenne, ha kapnék valamilyen iránymutatást arra nézvést, hogy miért van az, hogy Sándor ezekkel a négyzetes formákkal ilyen nagy mennyiségben foglalkozik. Ha ez egy projekt, ami ezt igényli, azt viszonylag el tudom fogadni, de akkor ez a képsor erre nem alkalmas. A képsor egyébként olyan képeket is tartalmaz, amiket abszolút 3 csillagos képnek gondolok, de Sándor itt nem egyesével küldte be, hanem ebben a ritmusban, én ezt egy tudatos és felelős alkotói döntésnek tartom, márpedig ha így van, akkor az összességében amit kapok ettől a képsorozatról, az nekem most azt mondja, hogy ezt visszaadnám átgondolásra, hogy mennyiben érvényesek ezek a technikai trükközések most. (hegyi)

Őszinte leszek. Egyrészt Zolinak én szóltam, hogy a saját kis magánüzenetei közül ezt a képet legyen olyan kedves, és töltse fel, mert én erről szeretnék mesélni. Másrészt olvastam a hozzászólásokat, és ellent kell, hogy mondjak nektek, és nem vagyunk most közös véleményen, ugyanis ez egy nagyon erős kép. Amit szerintem az utazás témakörből ki lehet hozni ebben a kérdéskörben, az itt mind megtörténik. Az üres ülésekkel, az üvegnek dőlt, félrecsúszott sapkás fickóval, azokkal az utasokkal, akik tartják magukat, és próbálnak viselkedni, nem elhagyni magukat, miközben semmi látnivaló nincs, mert sötét van, de mégis megpróbálnak ebben a közösségi térben úgy szerepelni, hogy ne lehessen kifogást emelni, ne adjanak támadási felületet. Az egész olyan utazás a semmibe. Tehát van ennek egy olyan hatása is számomra, hogy kérdés, hogy most honnan megyünk hová, és miért ilyen kiszolgáltatottan. Abszolút érződik rajta a kényszersors, hogy valami olyat kell megélnem, ami nem tölt el boldogsággal. Az egy nagyon érdekes része a képnek, ami az üres kapaszkodókkal létrejön. Én ezt nagyon erős üzenetnek érzem ebben a leckekörben, úgyhogy nekem megvan a leckemegoldás is és a három csillag is. (hegyi)
értékelés:    

A képcímmel nem igazán tudok mit kezdeni, de a kép hangulata rendben van, ez a várakozásteli helyzet a nagy téli hidegben. Ezt én inkább el tudnám képzelni egy képriportnak, vagy egy etűdnek akár kezdő vagy záró képként, így önmagában most elindul valami mese, de bizonytalan vagyok, hogy jó irányba tapogatódzom-e. Azt hiszem, hogy a fények azok, amik megmentik ezt a képet: az az autó, ami jön szembe, meg az utcalámpák fényei, meg az ágakon megcsillanó fények. Ezek teszik a képet líraivá, az összefirkált utcatábla pedig visszahúzza a földre, ettől ennek van egy dinamikája, de nem biztos, hogy értem, hogy mit akartál ezzel a képpel közölni. Kicsit bajban vagyok emiatt. (hegyi)
értékelés:

Örülünk, hogy újra a fedélzeten tudhatunk. Bevallom férfiasan, már egy kicsit aggodalmaskodtam, hogy merre vagy, és örülök annak, hogy ezeket a képeket megmutatod. Nagyon személyes az üzenete. Négy képet kapunk egy pihenési helyzetről. Ebből az első az, aminél nem értek egyet azzal, hogy miért van elforgatva, mert ezt én beforgatnám a függőlegesekhez. Nem érzem indokát ennek a minimális elforgatásnak. A második kép fantasztikus azzal, hogy még egy ilyen szürreális helyzetben is milyen festői történetek vannak, hogy még egy kamionparkolóban is meglephet minket a varázslat és még ennek a helyzetnek is lehet romantikája. Aztán itt van ez a belső térben készült fotó a pihenéssel, és záró képként eltávolodunk ettől az egész helyzetből. Magyarán összességében nyughatatlan hatása van. Azt az élményt adja nekem, hogy utazunk, kötelezően meg kell állni pihenni, de annyira hív az út, annyira hívnak az élmények, hogy kidobott időnek érezzük azt az időt, amit a parkolóban kell tölteni. Abszolút át tudom érezni ezt az utazási élményt, mert minden odavezető út – bármi is a cél – hordozza ezt az élményt. Annak különösen örülök, hogy ez, mint élmény jelen van, mert ez adja számomra a reményt, hogy akkor erről talán nem is kell lemondani. A szülői feddés az mindig erős volt, és mégis azt kell mondjam, hogy azért örülök ennek a képsornak nagyon, mert azt mutatja, hogy fityiszt lehet ennek mutatni. Irigyellek Sándor az erődért és szabadságodért. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés: