Videó

Ennek a filmnek már láttuk egy verzióját itt, és én nagyon örülök, hogy a Dénes foglalkozik ezzel a munkával, és ebben alkotótársként az Árpira is számíthat, és annak is örülök, hogy megpróbál egy összefogottabb üzenetet létrehozni, az előző tanulságaival; bár némely dolgot el is veszítünk ahhoz képest, mégpedig annak a báját, az esetlenségéből, keresetlenségből adódó báját mintha elveszítette volna a profizmusra való törekvésben. Nekem a szöveggel van valami problémám, nem nagyon érthető, és ezt a Pannonfílingen sem biztos, hogy értették, mivel ez a film oda érkezett, ezért utalunk erre is. Egy monológgal kezdődik a film, és ez szeretne a felütése vagy mottója lenni a filmnek, az üzenetnek, miközben olyan szinten elvont üzenetet sikerült készíteni, amit nem biztos, hogy egy átlag néző érteni, értelmezni tud, ráadásul nemcsak értelmezni kellene, itt utalok nemcsak arra pl. a szövegmondásban, hogy vannak szavak, amiket még többedik meghallgatásra sem tudunk biztosan érteni, hanem arra is gondolok, hogy miért került ez oda és milyen kapcsolatban van magával a képi üzenettel, ami szintén egy üzenet, és egy jól megfogalmazott üzenet, de a kettő mintha ki akarná egymást szorítani a ringből, úgyhogy ez már rögtön a film kezdeténél felmerül bennem. Aztán látunk egy etűdöt, amikből én kiragadok néhány részletet, amin én még dolgoznék, ugye az előző verziónál is már létrejött ez az üvegbe zárom a szobámban repkedő angyalt, amit a Dénes úgy hozott létre, hogy a kamerára rászuszakolta a befőttesüveget, az előző filmnél ezzel kapcsolatban megvolt még egy önironikus, humoros vonal is, és ez nekem fontos volt, hogy ki tudjunk kacsintani a nézőre, hogy nem kíméljük a kameránkat, és a néző felszisszen, hogy mikor törjük össze, ez most ebben nekem hiányzik. A másik, amikor ezt az angyalt bezárjuk a befőttesüvegbe, és megmutatjuk a nézőnek, akkor ott olyan tárgyi környezetbe kerül ez az angyalka, és ez az előző filmnél is így volt, ami a Dénesnek valószínűleg személyesen fontos, de nincs rendezve, komponálva ez a struktúra, tehát a nézőnek nagyon sok egyéb, zavaró momentummal is kell küzdenie, és elkezdeni figyelni azt, hogy de miért van ott az a sok-sok tárgy. És a harmadik megjegyzésem a film végére vonatkozna, ahol egy kicsit szájbarágósnak érzem azt, hogy a Hősök terének a szimbólumát a befőttesüveg elé emeljük, ha azt odaemeljük, ott vége is lehetne a filmnek, de nem, a Dénes még föl is mászik, és ez a kettő kioltja egymást, el kellene dönteni, hogy melyiket választom, mint befejező motívumot, és a másodikat tartanám izgalmasabbnak, mert abban van egy humor, hogy az alkotó megy a kis befőttesüvegjével, és megtalálta a maga kis szimbólumát a Hősök terén, és majd oda fölmegy és megpróbálja beletenni megint. Ott továbbgondolható a történet a néző által, és egy jobb befejezés, de ehhez nem kell előtte ráerősíteni.    Van egy megjegyzés a film alatt, ’ szupergyorsan csinált angyalbefőtt remék a pannonfílingre…nem nyert…’ és én ehhez szeretnék hozzáfűzni, hogy remélem és talán tudok ezzel erőt adni, hogy itt az oldalon, amikkel találkozunk munkákkal, azokban az a nyeremény, hogy meg tudjuk másoknak mutatni, hogy egymás előtt itt vannak a meséink, történeteink, és persze fontos, hogy az ember elküldje az alkotásait egy fesztiválra, de szerintem talán az elmúlt két évet ha megnézzük az igazán fontos az, hogy mennyien segítették a munkáidat vagy mennyien gondolnak arra, amit te adtál a többieknek, és fontosak a fesztiválok is, de az nem biztos, hogy nyerjen az ember ott. Ha nyertél volna, akkor nehezebb lett volna, mert jövőre is lesz pannonfíling, és ott lett volna az újabb kihívás, hogy vajon a következőt is te nyered, vagy legyőz-e valaki. És szerintem ha te az angyalról beszélsz, és be akarod fogni, akkor itt az elsődleges verseny az önmagaddal kellene, hogy működjön, és annyi bizalmat meg kellene magadnak szavazni, hogy a munkák, amiket csinálsz azok nagyon jók és mély üzenetek, és ha bízol magadban, akkor teljesen lényegtelen, hogy nyer-e a film vagy nem, mert ott volt ez a film a fesztiválon, emberek találkoztak, beszélgettek róla, és az igazi nyeremény az az, hogy mi itt az estiskolán láthattuk a filmedet.    Még egy valamit mondanék, ez a film használ egy zenét, és ez a Portugál c. film zenéje, és ha egy film egy másik film zenéjét használja, akkor nekem az egy kérdés, hogy miért használjuk ezt, hogy csak egyszerűen tetszik ez a szám, és használni akarjuk, vagy van valami áttételes üzenete, kapcsolódása ahhoz. Én ezt a kapcsolódást nem érzem, tehát nem tudom, hogy nekünk mi közünk a te filmed kapcsán a másik filmhez; miközben a szöveget értem, de az a szöveg egy teljesen más kontextusban másról szól, nem biztos, hogy itt segíti a te üzenetedet. Ugyanakkor a felsorolt kérdések mellett mégis azért van meg az öt malac, mert azt nagyon fontosnak gondoljuk, ha egy alkotó - legyen szó filmről, vagy fotóról - nekifut újra egy történetnek, egy leckének, egy érzésnek, ráaásul itt nem arról van szó, hogy újravágta a filmet, hanem egy teljesen új film lett leforgatva, szóval ez a munka az, ami disznószámban korrigál egy malacnyit. (szőke-hegyi) értékelés:

Adrián egy nagyon trükkös filmet küldött, hiszen a film több mint feléig egy lírai, lassú mozgásokkal, lassú áttünésekkel dolgozó üzenetet kapunk. Utalás azért történik a filmben arra, hogy nem biztos, hogy minden ebben a lassú melankóliában fog zajlani, hiszen a kék szín dinamikája, üzenete elég pontos fogalmazás, horrorfilm rendezők is előszeretettel használják. A toll jó szimbólum, hiszen a megjelenésekor a néző még reménykedhet, hogy valami szerelmes levél megírása következik, de aztán a női szereplő megjelenésénél már elég egyértelmű lesz, hogy a Bunuelnél már megtapasztalt szürreális világ kavarodik össze ezzel a nyomasztó kékkel. Annyit tudnánk javasolni Adriánnak, hogy várjuk a történet folytatását - nem olvastuk a könyvet, ezért ez az utalás számunkra rejtve marad - a poén jól van lezárva, de a történet nyitott marad. Valami visszacsatolás a végére kellene, akár pozitív tanulságként, vagy akár a katarzis hiányaként, most a hiány nem abban az értelemben van jelen, hogy tudatosan tudjuk, hogy nincs feloldozás, hanem elmaradt a befejezés. Ez ahhoz is kellene, hogy ne mondhassa a néző, hogy a borzongatás a szájba helyezett tollal öncélú eszköz. A film nagyon érdekes, pontos és jó munka - talán a toll felvételénél van némi bizonytalanság a kéz mozgásában, a ritmusban, ott egy picit megtörik az a ritmika, ami addig és utána jellemző a filmre. De mindenképpen megvan az 5 malac. (szőke-hegyi) értékelés: