Videó

Megmondom böcsülettel András, hogy nem nagyon tudok mit kezdeni ezekkel az anyagokkal, ezekkel a filmekkel. Nagyon szeretnék, de nem tudok igazából hozzáfűzni semmit, nagyon szeretnék segíteni, de nem tudok mit mondani ezekkel a kisfilmekkel kapcsolatban. Egyet érzek, hogy nincs elejük és nincs végük. Az én értelmezésemben nem tudom hova kapcsolni, mert olyan minthogyha darabkák lennénk, minthogy természetesen darabkákat filmezel, fotografálsz, de akkor is a mozgófilm, mint olyan kell, hogy egy kerek egészben, egy értelmezhető keretrendszerben tudjon működni. Számomra ez így most nem dekódolható. Nem tudom az okot, hogy mi, szeretnék segíteni de úgy érzem, hogy folyamatosan töredékek és egy nagyon zárt belső világban működő kódnyelvben használt rendszerből érkező töredékeket látok, amihez nem tudok hozzáfűzni, nem tudok kapcsolódni, ezért nem is tudok igazából sem kritikát, sem mást hozzá tenni ezekhez a munkákhoz. (szőke)

Andrásnak volt több megfigyelése, nyilván környezetből is adódik, lehet, hogy körülötte valahol a vasút, a vasúthálózat jelen van. Nagyon jó körbejárások zajlottak a vasút mitológiával és ez a mostani kis film is ezzel a témakörrel foglalkozik. És meglepő beállítása van a második résznek, azt hiszem három részből áll a kisfilm. Az első részben várakozunk, arra gondolna az ember, hogy arról a hídról mindjárt valaki leugrik, nem ez történik, hanem egyszer csak hirtelen vágással a sínek közé el van helyezve a kamera és ide-oda, talán ugyanaz a vonat, vagy ugyanazok a ritmusok többször is vissza vannak váltva szinte sokkolóan. És aztán befejeződik a film. Valahogy olyan érzésen van, minthogyha nagyon fontos mondatok kezdődnének el, mert azt lehet érezni, hogy érdekli ez a világ az Andrást, mondjuk például egy olyan mondat, hogy "édesanyának nagyon finom lekvárjai vannak a spájzban és én amikor fölléptem a lépcsőre és onnan bementem a spájzba…" - nem fejeződnek be a mondatok. Nincs lezárva. Nincs igazából elvarrva a történeteknek a vége. Ennek a kisfilmnek is annyi a baja, hogy nagyon jó ötleteket lehet látni és igazából most a film vége az, hogy http://Gime.hu. Ami hát enyhén szólva nem egy filmnek a befejezése, hanem esetleg csak egy keretezés, önreklám, hogy hol lehet letölteni ezeket az anyagokat. De nincs meg egy mondat indításából, működtetéséből a lezárás. És ennyi a bajom ezzel a munkával is, hogy nagyon jó, nagyon szeretném nézni ezt tovább és akkor egyszer csak így vége van, nem értem, hogy és akkor ezt most mért néztük? Ez most akkor mi? Tehát én azt szeretném, hogyha ha megtennéd, hogy foglalkoznál ezzel és segítenél és mennénk tovább ezen az elkezdett vonalrajzon, ami aztán, minthogyha csöngettek volna, kiszalad közben a rajzoló és otthagyja a konyhában az egészet és aki legközelebb jön az már így találja meg, de nem tudja, hogy mi lett volna annak a kacskaringónak a vége. Úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)

Egy mozgófilmet látunk valamilyen szobabelsőben, ahol sebesülések láthatóak a szereplő arcán, és egy fontos monológ. Én úgy gondolom, hogy az, amit ezzel az üzenettel szeretett volna elérni az alkotó az érthető, elfogadható, rendszerbe foglalható, ezért megvan rá az öt disznó. (szőke) értékelés:

A film egy nagy lélegzetű munka. Hosszú, 9 perc 20 másodpercet jelez itt a számítógép, amelynek az első része egy bevezető. Ez a bevezető tulajdonképpen tálalja, felkészíti a nézőt arra a kísérletre, amely egy egészen különleges, abszurd, ha jól tudom valójában ezt a találmányt, ami ugyan itt más technológiával van megoldva, de mégis csak két azonos helyszínen két különböző szerepben lévő ember, de azonos szereplő játéka egy filmen belül. Buster Keaton az a filmalkotó, az önéletrajzi írásaiból tudjuk, aki először a filmtörténetben alkalmazza ezt a fajta játékot. Jelesül ugye a második részben tulajdonképpen egy riportfilmet látunk, amelyben egy riporter és egy riportalany beszélgetnek. A riportalany Pap Árpád. Nagyon jók a választások. Ez egy most, módozatában, mert ezt is értelmezni kell, egy fikciós játékfilm, csak a játékfilm egy dokumentumfilmet próbál témájául választani, a dokumentumfilm sajátosságait, de ez egy ízig-vérig játékfilm. Már csak azért is, mert ugye látjuk azt, hogy azonos a riporter szereplője és a riportalany szereplője. De nagyon jó dramaturgiai választások azok, hogy fekete-fehér filmen belül különböző színű ruhákban vannak, más a gesztusviláguk. Had tegyem hozzá a többiek számára, hogy a színészi munkában azért ez egy nagyon nehéz folyamat úgy válaszolni, úgy időt tartani egyik szereplőként, hogy valamilyenmódon a másik szereplőnek a majdani improvizációi beleférjenek ebbe. Ezt kétféleképpen szokták megoldani. Vagy nagyon kötött és pontos szövegeket, forgatókönyvi szövegeket írnak, vagy pedig nagyon jó belső ritmusérzéknek kell ahhoz lenni, hogy egy ilyen film elkészülhessen. Árpinak a dolgait ismerve biztos, hogy nem nagy létszámú stábbal dolgozik, tehát még jobban fontos azt kiemelni, hogy ezek nagyon komoly agymunkák, amik ugyan amatőr környezetben, amatőr eszközökkel jönnek létre, mégis felvennék a harcot, vagy a versenyt sokkal jobb anyagi háttérrel rendelkező csoportosulásokkal szemben. Ilyen értelemben nagyon tiszteletre méltó amit itt látunk. Rengeteg humor van, rengeteg fricska van ebben a második részében a filmnek. Nagyon szeretem a csöndjeit, nagyon szeretem a kivárásait, a privát, véletlenszerű dolgoknak a megoldásait. Lásd macska, macska jelenlét, kamerán kívüli mozgások, hangok. Ugyanakkor ebben a második részben, mivel játékfilmről beszélünk egy-két szakmai megjegyzést had tegyek hozzá. Egy kétszereplős szembeállított sematikus háttér előtti, mint egy stúdiófelvételszerű képformával dolgozik a film, és ezekbe vagy a jobboldali szereplő, tehát a Pap Árpád riportalany, vagy kevesebbszer, de a riporter szereplő szemoldalából is egy-egy önálló képet is bevág az alkotó. Az nagyon fontos, mivel innentől kezdve játékfilm szabályok szerint kell néznünk ezt az alkotást és tesszük ezt pont azért, vagy teszem ezt pont azért, mert szeretnék segíteni, hogy ezek minél jobban tudjanak működni, hogy természetesen a vágás, az utómunkálatok alatt jelent ez nagyon nagy nehézséget, hogy például a jobboldali szereplő, tehát a Pap Árpád riportalany egyéni megjegyzései, amikor egy bevágott képet látunk, annak a gesztusainak, kezdő gesztusainak, vagy a mozdulatrendszerének nagyon is kell kapcsolódnia, fednie a kettős, folyamatosan megtartott képpel kapcsolatos ugyanannak a szereplőnek a mozgásával. Ezt a klasszikus filmezésben úgy érik el, hogy van egy úgynevezett naplóvezető, vagy „script girl” , vagy scriptes, aki folyamatosan figyel arra, hogy egy játékfilmnél, adott esetben a Bruce Willis hogy húzkodta meg a nyakkendőjét és a következő snittnél, ami odakapcsolódik, mert ezek snittek, akár beállítják ugyanezt a mozdulatot a scriptes segítségével, elhúzzák annyira a ruhát, amennyire ez átalakulhatott, úgynevezett szakmai meghatározással - kapcsolódhasson az egyik snitt a másikhoz. Egy pusztán annyi hiányosság van, vagy pusztán az az egy, amit érdemes lenne evvel a filmmel kapcsolatban megjegyezni, még egyszer mondom, hogy nagyon nehéz ez, főleg akkor, hogyha az alkotó egyedül van és ő maga fotografálja, játssza, vágja ezeket a munkákat, hogy a jobboldali szereplőnél a Pap Árpád riportalanynál, az egyszemélyes bevágásoknál a háttérben látszik talán egy ablak, vagy ajtó, később egy telefon és a gesztusok is, amik rávágódnak a kétalakosra, azok csúsznak, ugrik ez a helyzet. Sokkal kevésbé probléma nekem az, hogy az úgynevezett szendvics, vagy mixelt változatnál, szintén egy másik szakmai kifejezés a fényelés, az, hogy a két külön felvett anyagnak az összeillesztésénél a háttér fényelése az nem azonos, ezért néha, hogy úgy mondjam fény derül a trükkre, hogy középen elvágott osztott két mezőt látunk itt. Például, amikor a riporternek melege van és leveti a kabátját és ekkor abba a vágott képmezőbe belevágódik az ő könyöke és nem lóg át a másik térbe, hiszen az egy valójában is egy másik térben felvett helyzet, hogy ezekre érdemes ügyelni, de én mégis azt mondom a munka nehézsége és nagysága miatt, hogy ez kevésbé zavaró, mint az, hogyha ezeket a bevágásokat, amelyek ugyanannyira fontosak dialógokban, helyzetekben, gesztusokban, ezeket érdemes összevetni az előző képi anyagot visszanézve megkeresni azt a mozgást, amitől rávágható lesz a szereplők közelije. De ettől függetlenül az öt disznó erre a filmre is természetesen megvan és nagyon örülök. (szőke) értékelés:

Egy vallomást lehet látni ebben a kisfilmben. Ez egy magas sorszámú házi feladat, amire beérkezett ez a lecke, de akár így az egész szerkezetet tekintve, még a korai leckék, portrék kategóriájában is megállná a helyét. Mert ugyan egy történet, méghozzá egy nagyon drámai történet mesélődik itt el, de valójában ennek a történetnek az elmesélése az egy emberi viszonyulást, a környezettel való viszonyulást jelenti és azt, hogy hogyan zajlik le egy emberi állapotban. Ez elsősorban a film elejétől a végéig egy verbális közlés. Ez tulajdonképpen egy monológ. Ehhez a monológhoz maga a kis filmes munka egyetlenegy arcképet, egy arcképrészt használ. Ráadásul egy olyan helyzetben, ahol az arc nagytöbbsége sötétben van tartva. És nem csak az arc nagytöbbsége, hanem az egész kép ebben a helyzetben tulajdonképpen filmes szakszóval – alulexponált. Talán az orr felületén egy pici fény az jelen van, de igazából szinte sötétben, nagyon kevés mozgást látva egy arcot látunk, ahol elhangzik egy monológ. A monológ teljes egészében kerek, bár három részből tevődik össze. Az első részben folyamatosan nem egyes szám első személyben, hanem távolságtartással egy helyzet felvezetése hangzik el. Csak körülbelül a szöveg egyharmadától válik még súlypontosabbá, amikor a vallomás egyes szám első személybe tevődik. És a harmadik nagy egység, az ennek az egész eseménynek a konklúziója, majd ennek a tulajdonképpeni búcsúzásnak, bocsánatkérésnek a lezárása, mint egy üzenet, vagy mint egy híradás, harmadik részt jelenti a szövegkörnyezetben. A legdrámaibb és legerősebb része természetesen ez a középső szakasz, amelyben az esemény tárgyalása, az esemény leírása történik. És mint ilyenkor, egy ilyenfajta munkánál nyilvánvalóan, mivel mozgóképről beszélünk olyan filmről, amely a hang és a kép egységével működik, nagyon fontos szerepe lenne az arcon történő eseményeknek. Gondolok itt arra, hogy hasonló szituációkban a szem, a tekintet mit tükröz, mit közvetít, vagy mi történik a szem körül. Adott esetben könnycsepp, szemvillanások, minden olyan, ami egy összetett történetet az arc mozgásain keresztül tesz nézhetővé. Ennek a kis etűdnek az egyik nehézsége tehát az, hogy miközben hanghordozásban is, történetmesélésben is érezzük a hitelességet, érezzük a megélt drámát, sokkal közelebb tudnánk ahhoz kerülni, hogyha magát az emberi arcon is jól érzékelhetően láthatnánk mindezt. Az itt látható kis anyag ugyanakkor nem indokolja azt, hogy vajon az esemény helyszínén történik-e egy utólagos rekonstrukció és azért van sötétben az emberi arc, de az biztos, hogy nagyon fontos lenne, hogy mindaz, ami a nagyon egyszerűen fogalmazva gyónás kapcsán látszik, az az emberi arcon hitelesítse az adott történetet. Azt tudom javasolni a Zsoltnak ennél a házi feladatnál, vagy ennek a házi feladatnak a megoldása kapcsán, hogy amennyiben túl tudunk lépni azon, hogy egy-egy feladat az természetesen egy üzenet, az is fontos az alkotó számára, hogy az üzenet eljuthasson a címzettekhez. Fontos, bár nagyon nehéz, picit távolságtartással kezelni magát a munkafolyamatot. Ez azt jelenti, hogy egyszerre kívül és egyszerre belül kell elhelyeződni egy ilyen parányinak tűnő kis etűdnél is, amelyben szereplőként, alkotóként az ember teljes átéléssel benne van a kamera előtti világban, ugyanakkor pedig külső készítőként, megfigyelőként pedig ezt az egészet megpróbálja egy olyan formába önteni, amely mindenegyes technikájával azt segíti elő, hogy a néző, jelen esetben a Süni című filmnél, ezt a drámát 100 százalékosan átélje. Ezért nem beszélünk itt, mondjuk ennél a feladatnál egy rádiójátékról, vagy egy rádióüzenetről, vagy hangjátékról, hanem egy filmről, mert nagyon fontos az, hogy mi történik közben az előadó arcán. Mivel nincs vágva a film és a kompozíció az egy szűken tartott arc, ahol a jobb szem látható végig, vagy lehetne látható, hiszen a szájba is belevág a kamera, ezért azt kell mondani, hogy jelen pillanatban a sejthető képen a legfontosabb szereplőnek, a szemnek kellene lennie. Ugyanakkor ez nem történik meg, nem látható a szem, nem látható, hogy a szemen keresztül mi zajlik le az elmesélőben. Ez nagyon fontos lenne azért, mert a hangrészből egyértelműen látható, hogy nem egy mache, nem egy kitalált, nem egy helyzetgyakorlathoz készült szövegről van itt szó, hanem egy nagyon is fontos belső élményről, egy nagyon is fontos emberi átélésről. Tehát a 25-ös lecke tisztelet, búcsúzás, gyász kategóriájába tökéletesen beletartozik a házi feladat és ha ezt a hármas egységet vesszük, például azt, hogy a szöveg eleje az végig leiratként és nem egyes szám első személyben hangzik el, majd a középső rész nagyon is személyesen és a végén egy összehúzás, egy zárás van, akkor egy kisfilmes rendszert klasszikusan követ ez a munka. Az egyetlen hiányossága az, hogy a kép nagyon az értékelhetőség határán van. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az a történet és a történethez való irodalmi hozzáállás, ahogyan például a süni jelzőkkel van ellátva, az egész történetnek a verbális megközelítése és annak az előadásmódja hangban van olyan drámai, amely azt a hiányosságot ami a képből adódik áthúzza magával. De a későbbiekben nagyon fontos lenne az alkotónak arra ügyelni, hogy amennyiben tudható, rákészülhető előadási szempontból, hogy egy ilyenfajta filmes munka és ez akármilyen picinek tűnik ugyanolyan fontos, mint egy nagy játékfilm, hogy fontos olyan körülményeket teremteni, ahol teljességgel a néző számára elfogadható, megérthető, látható ez az esemény. Márpedig ezen a képen a szemnek van itt ilyen feladata. Mivel az is feltételezhető, hogy maga a vallomás úgy készült, hogy nyilván az alkotó tudta, hogy elindítja a kamerát, és tudta, hogy ezt a vallomást létre fogja hozni és nem valamilyenfajta külső megfigyelésről beszélünk, így el is várható az, hogy úgymond, amit az előbb mondtam, hogy bentről is és kintről is tekinteni egy ilyen folyamatot, hogy ez megtörténjen. Éppen azért, mert valószínűleg az alkotónak nagyon fontos az, hogy ez az üzenet megtalálható legyen, hallgatható, látható, elgondolkodhattató legyen, ezért csak annyit kérnék, hogy a későbbiekben is, amikor ilyesmi megtörténik, hiszen egy nagyon értékes szakaszról beszélünk itt ennél a házi feladatnál, a Hegyi Zsoltnál, az nagyon fontos, hogy elérje azt a szintet, amivel átadható az üzenet teljességgel a nézőknek. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a négy disznó az megvan a filmért és mindaz, ami itt most elhangzott, az a továbbiakra érvényes. Azért érvényes a továbbiakra is, mert úgy tűnik, hogy ezek a fajta belső helyzetjelentések olyan üzenetek, amelyek logikusan következnek belőlük, hogy megismételhetetlenek. Ez pedig azt jelenti, hogy ahhoz, hogy mindig odaérkezhessék a mi nézőinkhez, látogatóinkhoz, hiszen ez nekünk fontos, azért csináljuk ezt az oldalt. Ez az oldal nem egy klasszikus munka, hanem a mi lelki üdvünkért, vagy a mi lelki boldogságunkért és nem csak azokra értem akik csinálják az oldalt, hanem mindannyiónk számára egy olyan szabadidős oldal, ami nekünk fontos, ezért feltételezhető, hogy akik ide jönnek és akik megnézik ezeket az üzeneteket ugyanezért jönnek, hogy ugyanúgy kapjanak, tanuljanak belőle, ugyanúgy tudjanak vitatkozni, együtt gondolkodni. És ezért fontosak ezek az etűdök, hogy minél jobban, a lehetőségeinkhez képest minél jobban meséljünk, mert hogy evvel segíthetünk másoknak is. Gyógyítanak ezek a történetek bennünket és evvel, hogyha jól értelmezhetőek a történeteink gyógyítjuk a többieket is. Együtt gyógyulunk, hogyha láthatóak, megfoghatóak a gyógyszereink. Köszönöm szépen. (szőke) értékelés: