Videó

Vasárnap délután az Estiskola csapata a Dürer-kertben lecsót főzött a Tilos Rádió 20 éves jubileumán a Tilos Maratonon. Volt minden földi jó, gyerekprogramok, Dep'art, Deja vu Revue, csocsó - és a látogatók elmondása alapján a szentmihályi lecsó is jól sikerült. Papó beszámolóját, és a képeket a Tilos oldalon nézhetitek meg. Köszönet mindenkinek, aki ott volt, senkit se szeretnék külön kiemelni, mert mindenki segítsége aranyat ért, de két embernek engedjétek meg, hogy mégis név szerint köszönetet mondjak: Piller Gergő és Bagi Tamagucci Tamás, akik a teljes folyamatot vigyázták. Ismét bizonyítottuk, hogy jó csapat vagyunk, hajrá, jövőre ugyanitt!

2011. június 12-én vasárnap délután 3-tól az Estiskola csapata főz a Tilos Maratonon, mégpedig az előző évi hagyományt nem megszakítva, Szentmihályi lecsót! A helyszín a Dürer-kert, (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.), és mindenkit várunk, lehet jönni segíteni, kóstolni, szeletelni - a lányok hozhatnak saját készítésű csipetkét is - a lényeg, hogy ez egy családi nap lesz a Tilos programjában is, tehát nem csak estiskolásokat várunk egyedül, jöhet az egész família. Másnap munkaszüneti nap van, tehát nem kell aggódni, hogy meddig tart a buli. Este koncertek is lesznek, egyrészt a Deja vu Revue, másrészt pedig a Dep'art, akik a hazai underground oszlopos tagjaiból szerveződtek. A részletes Tilos Maraton programot a Tilos oldalán találod.

2011. május 31-én, kedden 18 órakor nyílik Balla Demeter soron következő kiállítása a Petőfi Irodalmi Múzeumban (1053 Budapest, Károlyi M. u. 16.) Balla 80 címmel. Bevezetőt mond E. Csorba Csilla főigazgató, a kiállítást pedig Kincses Károly fotómuzeológus nyitja meg. Az esemény élőben is követhető lesz a múzeum (http://pim.hu) honlapján. A kiállítás 2011. augusztus 20-ig a hagyományos múzeumi nyitvatartási rend szerint látogatható, hétfő kivételével minden nap 10-18 óra között.  A kiállítássorozat támogatója a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága.

A harmadik műterembeszélgetésre 2011. május 21-én, szombaton 17 órakor kerül sor. A helyszín Sebestyén Laci fotóműterme, Budapest, XIII. kerület, Váci út 14., a Kossuth mozi mellett. A mozi előtt találkozunk és együtt megyünk le a műterembe. A téma a csendélet, kompozíció - mindenki legalább 3 képet hozzon magával (1 csendélet és 2 szabadon választott kép), elektronikus formában, olyat, ami nem volt még közölve, elemezve az estiskolán. Minden érdeklődőt szívesen látunk. A klubesten a részvétel ingyenes. Kérjük, hogy a hozzászólásoknál vagy e-mail útján jelezd részvételi szándékod!

Hazahoztuk Oldmannal Demeter kiállításának képeit - a következő megnyitó a Petőfi Irodalmi Műzeumban lesz május 31-én, de erről jön még hír bővebben is, a naptárba azért írjátok be!

 Húsvéti üdvözlet Ajka-Padragkútról!

Anita kézműves szakköréből látunk egy üzenetet, ami egy nagyon jó üzenet. Ráadásul tényleg még én is meg tudom csinálni, úgyhogy valószínű, hogy ennek alapján más is el tudja készíteni ezeket a nyuszikat. Tehát mint illusztráció is jól működik, és maga a bemutatkozás is rendben van Kittivel és az édesanyjával. Ha az én anyám tett volna a vállára egy ilyen nyuszit, akkor valószínű, hogy engem nehezen állított volna a kamera elé, mert azt mondtam volna, hogy ezt oldd meg egyedül - vagyis az ott nekem már erős, sok. Nagy köszönet Kittinek, hogy elnézi az anyja elmebaját, úgyhogy ennyit tudok hozzáfűzni. (hegyi) értékelés:

2011. április 16-án szombaton tartottuk a második Estiskola Műterembeszélgetést. Az otthoni feladat az volt, hogy készítsünk egy csendéletet, és hozzon mindenki egy szabadon választott képet is magával. Endre mutatott nekünk egy sztereokép-nézegető berendezést is, Rozi finom krémestortát, szóval a hangulat is jó volt, az áramszünet ellenére is. Aztán levezetésképp elmentünk enni egy jót és folytatni a beszélgetést.

Ahogy azt az első Műteremmunkánál ígértük, itt a folytatás! A 2. Estiskola Műteremmunka 2011. április 30.-án szombaton 17 órakor kezdődik. A helyszín Sebestyén Laci fotóműterme (Budapest, XIII. kerület, Váci út 14., a Kossuth mozi mellett), arra kérünk mindenkit, aki szeretne részt venni a munkában, hogy: - itt a hozzászólásoknál jelentkezzen, - pontosan érkezzen, a mozi előtt találkozunk, a későket nem biztos, hogy észrevesszük, mert nincs térerő, - hozzon magával fényképezőgépet, memóriakártyát. Most a műtermi portrékészítés és világítás lesz a téma. A műterem költségeihez hozzájárulásként minden résztvevőtől 2000 Ft-ot kérünk. Az előző összejövetel képeiből ízelítő látható a Tábor rovatban!

2011. április 13-án, szerdán nyílt Balla Demeter fotográfus Balla 80 című kiállítása Répcelakon a Nyitott Tér Kulturális Egyesület Répce Galériájában (Répcelak, Bartók Béla u. 55.), melyet Kincses Károly fotómuzeológus nyitott meg a Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulóinak közreműködésével. A Répce Galéria 82. kiállítása megtekinthető 2011. május 8-ig.

2011. március 26.-án szombaton volt az Első Estiskola Műteremmunka, melynek alkalmából a műtermi világítást, tárgyfotót gyakoroltuk. A következő ilyen műteremmunka összejövetelen a portréfotózás műtermi megoldásaival kísérletezünk.

Heinrich Heine : Kisasszony állt a parton / Das Fräulein stand am Meere előadók: Dr. Uli Otto és Polgárfi Gabriella

Ez egy film Gabriellától, és azért örülök ennek, mert, azon kívül, hogy egy olyan ünnepre emlékeztet minket, amit nagyon örülnék, ha többen jegyeznének, de mégis, ezen az ünnepen kívül az ebben a filmben a jó, hogy a két ember kapcsolatáról is mesél. Tanár és tanítványa kapcsolata, barátság, ráadásul, mivel idegen nyelven hangzik el a vers, jól látható, hogy egy tantermi helyzetben, tehát anélkül, hogy sokat kutakodnánk is, tudható azt, hogy ez egy idegen nyelvi környezet: a ruhákból, a tanterem berendezéséből is ez kikövetkeztethető. Nekem ez a film sokkal inkább beszél az újrakezdésről még, mint csak arról, hogy van egy ünnep, és olvassunk verseket. Gabriella a maga küzdelmeiből felvillant valamit. Ha ez az eszköz rendelkezésére áll Gabriellának, akkor próbálja meg azt, hogy mi van akkor, ha ő ezzel elkezd naplót írni, és naplóírás-szerűen elkezdi a leckéket megoldani. Ez igényli a direktori szemléletet is, de a néző számára lenne izgalmas, hogy kapjunk abból valamit, hogy mi is zajlik a kis vegykonyhában Gabriellánál, mi történik körülötte, hogyan történnek ezek a dolgok. Én ezt egy javaslatnak gondolom, meglátjuk, hogy Gabriella mit szól hozzá. (hegyi) értékelés:    

Tényleg szorgalmi :) Érdekel a mozgókép, de csak most jutottam olyan programhoz, ami kezeli az mp4-et. Meg aztán eddig nem csináltam ilyesmit. (Légyszi, ne legyetek túl kritikusak :) Most kísérletezgető, keresgélő, próbálkozó fázisban vagyok.

2011. március 12-én szombaton tartottuk az első Estiskola Műterembeszélgetést, erről készült a kis rövidfilm.

A műterembeszélgetésen képeket is elemeztünk, ezekből adunk ízelítőt.

Novák Tünde munkája

,

Ruzicska Rozi munkái

,

Nagy Oldman István munkái

,

Gerlei Gábor munkái

Az Első Műterembeszélgetés folytatására 2011. április 16-án szombaton 17 órakor kerül sor. Helyszín, immár szokásosan: Sebestyén Laci fotóműterme, Budapest, XIII. kerület, Váci út 14., a Kossuth mozi mellett. A mozi előtt találkozunk és együtt megyünk le a műterembe, aki késik, telefonon nem biztos, hogy tud jelezni, mert nincs a műteremben térerő, ezért érkezz pontosan! Az előző klubesten megbeszéltük a témát, ez pedig a csendélet. Minden érdeklődőt szívesen látunk. Kérünk, hogy itt a hozzászólásoknál jelezd részvételi szándékod és hozz magaddal: - elektronikus formában egy szabadon választott, az estiskolán még nem elemzett képed, és - egy "klasszikus" csendéletfotód, amit lehetőleg most készítesz el, - vizet, üdítőt, rágcsálnivalót. A klubesten a részvétel ingyenes, a műteremben nem dohányzunk.

Ahogy azt korábban ígértük, az Első Műterembeszélgetés csak a kezdet, a folytatás periodikusan, váltásban, havi két alkalommal lesz, és itt a Titkárságon fogjuk hirdetni. Tehát: az 1. Estiskola Műteremmunka 2011. március 26.-án szombaton 17 órakor kezdődik. A helyszín Sebestyén Laci fotóműterme (Budapest, XIII. kerület, Váci út 14., a Kossuth mozi mellett), arra kérünk mindenkit, aki szeretne részt venni a munkában, hogy: - itt a hozzászólásoknál jelentkezzen, - pontosan érkezzen, a mozi előtt találkozunk, a későket nem biztos, hogy észrevesszük, mert nincs térerő, - hozzon magával fényképezőgépet, memóriakártyát. A műteremmunkánál szeretnénk nemcsak a kompozíciós, de a technikai kérdésekkel is foglalkozni, gyakorolni, ezen a napon a műtermi világítás lesz a téma. A műterem költségeihez hozzájárulásként minden résztvevőtől 2000 Ft-ot kérünk. Az elkészült képekből ízelítő látható a Tábor rovatban!