Videó

Egy mozgóképet látunk, egy kis etüdöt. Az a felvetése ennek a filmnek, hogy ez egy elrontott film, mert nincsen hangja, aztán persze lebukik az alkotó, hogy azért ő is gondolkodott utólag ezen, és valamicske hangocska azért mégiscsak akad majd a film során. Egy felirattal indul a film, aztán ahogy távolodik a kamera, látjuk, hogy az egyik szereplőnek a hátára az van ráírva, hogy MÚLT, és egy másik szereplő mint egy varázsszőnyegen valami játékot játszik, később már azt is látjuk, hogy építőkockából épít magának egy várat. Aztán ez a figura, aki a múltat személyesíti meg a kis rövidgatyójában, szandálban, zoknival odamegy a szereplőhöz, és elkezdi nézni, hogy ő mit csinál. Nagyon jó vágásokat látunk, változik a kamera nézőpontja, felülnézetből is látjuk ezt a helyzetet, aztán feliratként megjelenik az első mondat, úgymond, hogy "Szia! Szépet építesz. Segíthetek építeni?". És ez egy filozófiai helyzet, ugye, gyerekjátszótéren is látunk mi ilyet, hogy a szereplők nem nagyon engedik egymást közel a játékhoz, és itt is ez a helyzet. Ez a figura, aki a múltat személyesíti meg, ki van zárva ebből a játékból, és szomorú. Ez nagyon jól átjön a filmen. Aztán egy leblendével azt látjuk, hogy a mi kis szereplőnknek megváltozott a pólója, most már ő a jelen, és ő is elkezd játszani az ő kis saját területén, és a másik szereplő is építi a maga kis játékát. Többféle értelmezés létezik, képzelhetjük magukat ennek a szereplőnek a helyébe is, mi vagyunk ezek, akik építjük a magunk kis légvárait. Megfontolt mozdulatokat látunk, nagyon szakszerű építés, tehát a gyerekkor, vagy a gyerek megközelítés azért itt eléggé erősen látszik, hogy ez csak egy felvezetés, vagy ez csak azt a célt szolgálja, hogy hamar képbe kerüljön a néző, hogy mi ez a helyzet. És aztán a film közepén eljutunk egy konfliktushelyzethez, amikor beigazolódik az a tézis, ami a filmnek az elején volt, és ez a figura, aki a múltat, a jelent, és későbbiekben a jövőt szimbolizálja, felrúgja a játékot, elrontja a várat. Még egyszer mondom, játszótéren hasonlatos helyzetek vannak, csak ilyenkor a szereplők rohannak a mamához, hogy segítsen. Utána megint vált a kép, és a harmadik történet van, már kitaláljuk, hogy ez a figura lesz a jövő, aki építget, építget, de kis bénán. Itt el van nagyolva egy kicsit ez a bénázás, ez a magányos szerencsétlenkedés, mind a két szereplőnk a maga dolgával van elfoglalva, dehát elég jól látszik, hogy a rövidnadrágos szereplő nem igazán boldog, és a saját játékát is elrontja dühből, csalódottságból, ez nem egészen biztos, de az látszik, hogy ő valamilyen célt el akart volna érni, de ez nem nagyon sikerült neki. És megint egy interakció jön. Tehét megint a szereplők interakciójához jutunk, amikor megint hasonló a szituáció, mint a többi snittben is, egy felirattal támogatott párbeszédes helyzet jön létre, és a konfliktushelyzet megoldódik azzal, hogy közös játékba fognak a szereplők. Nagyjából röviden ez, ami a filmből elmondható, már így tételesen felsorolva, és akkor most jönne az a rész, ami a film értelmezése az én szempontomból.    Az Árpi saját munkáihoz képest nagyon örülök annak, hogy egy olyan egyszerűsített képletet kapunk, amiben az eszközök a minimálisra szorítkoznak, tényleg a két szereplő, és a konfliktushelyzetet hordozó fa játékkocka, és a varázsszőnyeg az, ami igazán látszik a képen, és egy erősen túlvilágított háttérrel, egy fehér háttérrel tulajdonképpen egy légies, könnyed helyzetet kapunk, ami nagyban segíti azt, hogy a néző már rögtön az első kockáktól kezdve érezhesse azt, hogy ez egy filozófiai megközelítés lesz, és nem a valós történet az, ami a lényeg. Múlt, jelen és jövő többféle értelmezést kaphat, a saját feljődéstörténetünkről is beszélhetünk ezáltal, de tulajdonképpen a "nem lépünk kétszer ugyanabba a folyóba" esete is előjön, hogy mennyire ismétlődnek azok a sémák, amiket megélünk, és a fő üzenet nyilvánvalóan az előítéletről szól, a konfliktus verbális kifejtése ezt mutatja. Ami nekem egyetlen problémám ezzel a filmmel, az, hogy ebben a helyzetben számomra a két szereplő megcserélendő lenne. A kis rövidgatyós szandálos úriember lenne számomra az, aki a főszerepet vihetné a játékkal, és a másik szereplő lehetne az, aki úgymond a külső behatoló. Alkatilag is azt gondolom, öltözékben is, és jelrendszerben is számomra ez közelebb álló megoldás lenne. A helyzet az, hogy a film szempontjából arra a kérdésre, ami a múlt, jelen és a jövő megfogalmazása, a végkifejlet egyszerűbb, mint amit ez az egész eszköztár és ezek a jelrendszerek sugallnak. Ha én egy viszonylag egyszerű fickó vagyok, akkor könnyen megértem az előítéletről szóló üzenetet, ugyanakkor az a szál, ami a múlt, a jelen és a jövővel kapcsolatos szál, az csak jelzésértékkel van jelen, és el is van engedve, mint szál, a film végén. Tehát a tanmesénk olyan, mint hogy ha nagyobb készletet markolna ki, és kevesebbet mutatna a végén meg, mint amennyi ebből kihozható. Nem tudom, hogy Árpi mennyire ért velem egyet, ez a film egy jó alapkiindulás, csak azért ezeket a jelzéseket, ha már egyszer használtuk, akkor értelmezni sem árt. Ha már ennyire didaktikusan értelmezzük magát a játékszituációt, akkor a múlt-jelen-jövő szituációját is értelmeznünk kéne. Legalábbis szerintem. Amikor a három snittet végignézi az ember, akkor azt mondja, hogy nekem a végkifejlet szempontjából nincs szükségem erre a verbális információra, erre a múlt-jelen-jövő információra, sőt, talán azt mondom, hogy még a feliratra sem. Tökéletesen jól működik ezzel a két zörejjel, ez a film mint némafilm, bár én azt mondom, hogy ha már dolgoztunk vele, valamilyen kis zajt, zúgást nem árt odatenni, már csak azért is, hogy ne higyje a néző, hogy az ő számítógépével, vagy az ő lejátszórendszerével van probléma. Ez lehetne akár csak mint egy vetítőgépnek a zúgása, nem használnék zenét, de valamilyen sercegés nem ártana hozzá. Nagyon kedvelem egyébként ezt a filmet, annak ellenére is, amiket mondtam, hogy számomra értelmezési problémát okoznak, de most azt mondom, hogy én az Árpi helyében én ezzel még dolgoznék, akár utómunkában is. A négy csillag megvan rá, és köszönöm szépen. (hegyi) értékelés:

Azt nem teljesen értem, hogy miért pont erre a leckére lett ez beküldve, nekem ez péntek délelőttnek inkább kinéz, mint vasárnap hajnalnak, hogyha már ebben a logikai rendben mozgunk, de hát fogadjuk el, Árpinak ilyen a vasárnap hajnal. Egy olyan filmes megoldást látunk, ami az Árpi munkái között egy erős előrelépést mutat. Egyrészt van színészvezetés, van történet, van mese. Másrészt tudatos kamerakezelés van, tudatos mozgások vannak. Tehát egyszerűen az a fajta talált, esetleges Pap Árpi-féle vonal, amivel ő bemutatkozott már nálunk a kezdeteknél, abból egy nagyon nagy lépést tett előre ezzel a filmmel. Én ennek nagyon örülök. Tulajdonképpen itt most, amiket én kritikának tudok mondani, azok olyan nézői kritikák lesznek, amiket valószínű az Árpi saját maga is tud, mert gondolom, hogy végignézte ő ezt a filmet, és hát biztos, hogy meg van ennek az oka, hogy miért így készült el ez a film. Az egyik az, hogy nem mindegyik szereplő áll a helyzet magaslatán, és ez nem azt jelenti, hogy bármelyik szereplő jó avagy rossz színész lenne, de az instrukciókat hogyha pontosan adjuk meg az embereknek, hogyha gyakoroltatjuk, akkor igenis kihozható ennél azért konkrétabb eredmény is. Én itt most leginkább a főnök szerepét kérdőjelezem meg, nagyon billeg az a szerep. Sokkal gonoszabbnak, sokkal felsőbbrendűnek kellene lenni, de ez most nem jön át. Kicsit szerencsétlen, olyan „ Klapka Györgyös” megfogalmazás az ő szerepe. Miközben egyébként a kigúnyolt titkárnő nagyon jó, és nagyon erős arcmimikával, nagyon erős játékkal hozza a figurát. De a másik titkárnő is kitűnő. (Vikinek meg baromi jó lába van. Én ezt eddig nem tudtam, hogy egy magas sarkú cipő egy ilyen kis fehér köpenyben ilyen csodát tud lenni. Viki szeretünk, szép vagy és fiatal, a lábaid meg eszméletlen jók, és remélem, hogy több filmben is fogsz szerepelni Árpinál) Ami még számomra nem igazán értelmezhető, mint szerep, az a fiatalember, aki az elején issza a kávét. Nem tudom, hogy ő kicsoda, és mit akar. Nem tudom, hogy mi a cél vele. Hogy ő valami csábító akar lenni, a helyi macsó csávó, a munkahely bikája vagy nem tudom, merthogy ez most így nem jön le abszolút, és maga a figura nem igazán olyan, akit én ebben a szerepben tudnék értelmezni. Lehet, hogy egészen más funkciója van, azt nekem legalábbis, nem sikerült megértenem. Ami a filmben fontosabb, technikai jellegű problémám, az a „fényelés”. Magyarán, hogy az adott forgatási helyszínen felvett anyagokat az utómunkánál, a vágásnál megpróbálja az ember összereszelni. Most, amikor hazaér a kis hamupipőkénk, akkor ott az a belsőben fölvett jelenetsor, ott vannak egészen értelmezhetetlen képek, amikor csak szürkét látok, és semmi mást. Ez lehet cél, ugyanakkor ennek ahhoz az időtartama az, ami sok. Tehát amitől technikai problémává válik az, ami egyébként lehetne egy snittnek az indító képsora. Ott ez nagyon is problémás nekem. Aztán van egy másik ilyen jelenet a lakásban forgatott résznél, amikor nézi a tévét a szereplő, és ott elhangzik egy szöveg. Ez a szöveg, én nem tudom, hogy vendégszöveg vagy szereplő mondta föl, de az biztos, hogy jelen helyzetben kicsit lóg a levegőben, hogy az a szöveg most mit akar kezdeni ott. Tehát ritmikailag nincs úgy felvezetve, hogy az ott fókuszpontja lehessen annak, hogy milyen dráma zajlik le abban a lányban. Eddig voltak azok, amiket kritikaként mondtam.
   Aztán van egy része a filmnek, aminél pedig azt mondtam, hogy hát én ilyen képeket szeretnék Árpitól látni, és ez az a rész, amikor a lány kimegy azon az üvegajtós részen, és üvegfalak között van a kamera elhelyezve, a külső és belső tér határa olyan szépen van világítva, olyan szépek a fények, és olyan hatásos maga az a pár másodperc, hátha másért nem, azért megérte. Egyébként régi skandináv filmekben lehet olyat látni. Nekem az ott 10 pont, azt megvettem kilóra.
   Összefoglalva: nagy előrelépést látok az Árpinál, az utómunkát úgy érzem, hogy összecsapta, kicsit én lötyögősnek érzem a vágást, néhol nem onnan indul a gesztus, avagy a szöveg, ahonnan indulnia kellene, van előtte egy kis üresjárat. Ezekre szerintem jobban oda kéne figyelni, és hát a színészvezetésen még van mit csiszolni. Úgyhogy én négy csillagot javaslok erre a filmre, és nagyon köszönöm, hogy Árpi ezt megmutatta, és várom a további filmeket. Szívesen beszélgetnék, mondjuk a régebbi filmjeiről, amik nem kerültek fel az Estiskolára, ha van kedve és van kedve velünk ezt megosztani, akkor ezeket a filmeket is várnám. (hegyi) értékelés: