Videó

Mozgófilmet látunk, amiben az első érdekesség az, és ezt nagyon humorosnak találom, hogy valaki háziállatnak egy molylepkét küld be, mintha egy idomított állat lenne, ami különböző dolgokat csinál a lámpafényben, és a kamerakezelés is rendben van, de a film építkezése, amit oly sokszor elmondunk, hogy van bevezetés, tárgyalás, befejezés, hogy valami felé elindul a történet, tehát nincs se közelikkel, se vágással kicsit megbolondítva a film, tehát nem építkezik egy drámai történet, csak látunk egy dokumentumfilmet erről az állatról, és tulajdonképpen ennyi. Úgyhogy mint házikedvenc leckét én elfogadom, mint irányt, adok rá két disznót, de azért a legközelebbi, ha még találsz egy házikedvencet, azért olyan kellene hogy legyen, ami egy kicsit körbejárja az ő személyiségét, jellegzetességeit. (szőke) értékelés:

Egy olyan bemutatkozást látunk itt, ami tulajdonképpen végigmegy egy hagyományos portré bemutatáson, mint egy divatbemutatónál, amikor elmondják, hogy milyen ruha, milyen táska és kiscipő van ott, nagyjából ebben a rendben ebben a stílusban bemutatja saját magát, csak éppen háttal áll nekünk – zseniális – és elmutogatja fején azt, hogy hol van a szeme, orra, szája, és ez hogy néz ki, és ebben az az érdekes, hogy próbálja a saját valódi szájából hátravive a kezét próbálja megmutatni azt, hogy hol van – ezt hívják öniróniának – de közben persze elcsúszik a kéz, följebb mozdul, lejjebb megy, és ettől van az egészben egy nagyon jó játék, nagyon jó humor, miközben az egészben nem hangzik el verbális humor, nem mosolyogja el. Olyan az egész, mintha egy börtönben lennénk, a ruha is ezt erősíti, szóval egy nagyon komoly látlelet. Öt disznó. Hát, Rolikám, bebuktuk, verhetetlen a cucc, itt nem nagyon lehet mit elemezni még. Epe önt el, Szőke vagyok, 46 éves, nem csinálok több filmet. Bebuktam. Hajrá. (szőke-hegyi) értékelés:

A leiratból egyértelmű, hogy Tarkovszkij Stalker c. filmjéhez vagy annak kapcsán készült ez a kis főhajtás, ugye itt a Sztrugackij fivérek könyve volt az indítólökés Tarkovszkij szerintem legfontosabb filmjéhez, egy olyanfajta furcsa sci-fi ez, ahol szinte semmit nem látunk a félelmetes szörnyekből, amik más sci-fi filmekben megjelennek, és éppen ez a döbbenetes, ahogyan a csernobili történet víziója hangokkal, orosz színészekkel szinte értelmezhetetlen környezetben, ahol semmi nem történik, és mégis végig óriási feszültség van jelen. Valahol a metafizikus Tarkovszkij is ennek az üzenetnek a része. Itt az alkotó erre a filmre utal, egy kis folyó vagy patakmeder az, amit itt látunk, amin elég gyorsan halad át egy vízsodrás és egy hínárszerű vizinövény a zenével hasonlatosan folyamatosan himbálózik, elmozog. Mivel ez a felvétel egy kézikamerával időnként svenkel, pluszban is mozgásban van és ezek a kézi kameramozgatások olykor bizonytalanok, és a víz belső mozgásrendszeréhez közel érkezve a növények elmozdulnak, érezhetjük ezt a furcsa, tarkovszkiji metafizikát. Amikor a kamera egy kicsit kijjebb nyit, akkor az alkotó nem bízik abban, hogy az önmagát ismétlő és mégis folyamatosan változó mozgás el tudja vinni a filmet, és ő kezd egy kicsit a kamerával mesélni, felfelé svenkel, hogy megmutassa, ott is van ez a patakocska, a hínár, lefelé is, ezzel rántja vissza a filmet a naturálisba, a reálisba, ebből a metafizikus történetből, és ettől veszti el a kézi expozíció a maga megismételhetetlen báját, és lesz az egész egy amatőrfilmhez közelítő ujjgyakorlat. A másik gond az, hogy nincs filmi lezárása a szerkezetnek, ezért én azt kérném, hogy a vágy kategóriában ismételjen. (szőke)

Ez egy narratív film, a narrációból egyértelműen látszik, hogy maga az alkotó mesél a képen látható eseményről ami egyben egy vallomás, egy monológjellegű szöveg, ami részben utal a kép látványelemeire, részben pedig időben-térben helyezi el mindazt, amit láthatunk. Egységében az egész filmet egy folyamatos tágításnak, variónak foghatjuk fel, ugyanis egy egészen szűk szupermakróból egy kézikamerával állandóan tágul a kép határa és ezt a szöveg közel szinkronban követi, és itt is, a képen is megjelenik egy idő után a képkeret. Ez azért fontos, merthogy egy múltbeli eseményt dolgoz fel a film, és az a dramaturgiai eszköz, ami amúgy csak egy egyszerű varió vagy képnyitás lenne, az itt egy fontos történeti szereplővé válik, egy képi mozaikkő, egy elemként van jelen, mert ahogy tágítja a kamera a képet, úgy látjuk, hogy valójában csak egy állóképet nézünk a filmen. Ami viszont egy újabb fontos erénye ennek az alkotásnak, és amit mások sokan kritikaként szoktak megfogalmazni, az az, hogy általában egy 50 mp-nél vagy hosszabb filmnél vajon használunk egy variót vagy svenket, azt illik lepróbálni, és valamilyen technikai eszközzel; állvánnyal, statívval, elmozgató karral kiegyensúlyozni, akár valamilyen motorral folyamatossá tenni. Itt pedig ez egy kézikamerás felvétel, ahol a makróból és a kameramozgatásból adódóan állandóan remeg, ide-oda mozdul. Mivel a film egyharmadában nem látjuk a keretet, ezért ez a nézőnek ez azt az élményt nyújtja ez a látszólag kezdetleges megoldás, hogy nem is állóképet, hanem valamilyen régi, talán normálnyolcas vagy szupernyolcas filmet látunk, ahol azt is hihetnénk ebben a részben, hogy a gyerekarc mozgófilmen jelenik meg. Tehát ettől a máskor hiányosságtól megoldástól látványelemmé válik a kreativitáson keresztül az, hogy kézikamerával veszi fel az egy darab pici kis képről egy lassú nyitással a filmet az alkotó. Azt kell, hogy mondjam, egy teljesen jól átgondolt, szerkesztett, és őszinte üzenetet látunk itt, szerintem mivel filmről van szó megvan az öt citromdisznó, de a film kétharmadánál már látjuk a keretet, és annyi megjegyzés lenne, hogy ez a fajta kvázi animációs etűd nincs befejezve. Most a szöveg zárása zárja le a filmet, de egy hangosfilmnél elvárható, hogy a kép, a vizuális rendszer is egy hármas rendszerben építkezzen; bevezetés, tárgyalás, befejezés. Most én úgy gondolom, hogy nincs egy olyan erős csavar vagy zárás vagy taktus, amivel a film befejeződne. Ötleteket nem akarok adni, mert fontos, hogy az alkotás, az alkotói folyamat mindig az elkészítőtől kell, hogy áradjon, hogy esetleg a Gimesi András ifjú arca vagy keze a kamera előtt most térben is megjelenne, de az irányvonal miatt mondom, hogy nem igazán pontos a zárás. Tehát ez egy szép alkotás, és az öt disznó megvan rá - azonban van egy pedellusunk is, aki levont kettőt pont a befejezés és a továbblépés miatt, azaz három. (szőke) értékelés:

A mozgófilm, amit az alkotó beküldött egyértelműen burleszk kategóriában készült. A legvége kép akár még egy, a némafilm korából ismert talán a Groucho-Marx, vagy akár valamelyik komikusnak a fejére is hasonlítható, ahogyan az alkotó ott megjelenik. Igazából másik filmes emlékképet idézve a Picasso kalandjai című svéd burleszkfilmben vannak hasonló asszociációk, szerintem nagyon jóízűen van vágva, egy pici kis szkeccs ez, amit az András küldött, és a kamera, ami felső gépállásból, talán kézből elmozdítva egy félkör-svenket hajt végre, a lábról, talán egy paplanról vagy hálózsákos emberi testről indulva a fejre fejezi be a mozgását, ahol egy picit riadt-döbbent arc, az alkotó arca tekint le ránk, és ez a feladathoz képest, a filmet tekintve egy korrekt befejezés, azaz a film szerkesztettsége ezen a kis játékon belül, a többi filmeket is melléfűznénk, és abban a sorrendben nézve, elfogadható. Az, hogy önállóan kis filmetűdként tudna-e működni, azt most nem tudom eldönteni, de mivel a Márti leckéje amúgy is egy gesztusból egy gesztusrendszerből született, én úgy gondolom, hogy ezt a kategóriát teljesíti is. (szőke) értékelés:

Egy videót látunk, ami egészen pontosan meghatározhatóan egy némafilm, egy szélesvásznú, maszkolt képernyő, és van rajta egy felirat, ez a kettőpo, amit én nem tudok pontosan, hogy mi, biztos ez az én tudatlanságom, de az biztos, hogy fontos helyet foglal el ezen a maszkolt képernyőn, de én nem tudtam megfejteni, hogy ez mi. Sejtem, hogy fontos lenne, hogy hogyan kapcsolódik az üzenethez. A képen egy makrófelvételt lehet látni, amit a felső sávban futó üzenet is segít értelmezni, "hol vágtam meg magamat?" Olyan képi jelekkel is dolgozik a film, amikkel elsősorban videoklipekben vagy japán rajzfilmekben vagy reklámanyagokban találkozhatunk, nekem ezzel az a problémám, hogy ez mind elbeszélés, a középső vagyis súlypontos üzenetrész mellett, ahol egy szuperközeliben, makróban egy ujj felületét kellene látnunk, hozzátenném, hogy ezt nem egyszerű filmezni, millimétereken múlik az élesség a felületek mozgatásakor, hogy jól komponálhatóak legyenek ezek a felvételek. Ezt sokszor elpróbálva, vagy statívról szokták megvalósítani. Azaz kicsit olyan ez, hogy ez egy mozgóképes felvétel, de ha a körítés nem lenne jelen, akkor ez olyan lenne, mintha egy kamerapróba kiragadott részletét látnánk, amit körítésekkel meg szövegekkel körülcizellálta volna, hogy az egészből létrehozzon egy történetet. Ugyanakkor szerintem ez nem áll össze egy képpé, legalábbis nem 100 %-osan megfejthető ezeknek a különböző képi jeleknek, feliratoknak és a makrónak a kapcsolata. Természetesen el tudom képzelni, hogy mire utal ez a magyar mondat, értelmezni tudom ezt, de szerintem ebben sokkal több munka van a formanyelvre fordítva, mint amennyit ez az üzenet ér. Mert valójában annyit látok csak, hogy valakinek az ujját megpróbálja egy kamera hellyel-közzel megnézni. Pedig az első lecke ugyanolyan fontos, mint a tizenkettedik vagy az összes többi, tehát szerintem ne az legyen a cél, hogy az első leckén túllegyünk, hanem próbáljuk meg magunkat összetetten, sűrítetten megfogalmazni. Azaz az egy disznó megvan, de én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke) értékelés: