Ez most kapott egy effektet, amitől karcos lett és van benne valami agresszió, nem tudom ezt jobban megmondani, de valahogy most ez nekem nem eléggé szerethető, miközben izgalmas lenne ez a tükröződés játék, de közben meg dőlünk is, szóval ez most nekem nem olyan erős, mint amit megszoktam tőled. (hegyi)

Azt gondolom, hogy a kompozíció rendben van annak ellenére, hogy a torzítás miatt picit furák a falon a képek. De egyensúlyban tud lenni a bal oldali rész határozottsága miatt. A hangulat is nagyjából megvan, bár itt már befolyásol a világítás. Ugyanis a lámpa most elég sok, nem csak azért, mert a legvilágosabb rész és így elviszi a figyelmet, de hozzá képest a főalak már nagyon sötétbe burkolódzik. Persze, ez a valóság, így pihen, de a valóság és a képi másolata között van különbség, mert a szem részben nem ugyanazt fogja át, más a fényterjedelme, másrészt a képkivágás a valóságban nem ér véget a képhatárnál, ezen felül az idő, a mozgás vagy mozdulatlanság is más hatást ad valóságban, mint a képen. Szóz szónak is egy a vége, ez egy jó megfigyelés, jó hangulatábrázolás, átjön, de jót tett volna neki egy kis derítés, hogy ne legyenek az árnyékos részek ennyire bebukva mindenütt. (hegyi)

Dani, megvan, mi a bajom ezekkel a képernyőképeiddel. A szerelékek. A menüsor, az ottani ikonok, azok az ismétlődések, amik nekem esetlegessé válnak, túl sok és túl mechanikus, szóval az nekem egy olyan ritmus, ami a kép belső ritmikáját szétkalapálja, ellene dolgozik, így alig tudom értelmezni, mert felbosszant a sok biszbasz. (hegyi)

Flóra, az van, hogy ez így nekem nézőnek nem kívánatos, nem vonz, hogy belekóstoljak. Azt kell, hogy ahogy a behajolósnál figyeltél, azt meg kell adni minden munkának, azt a koncentrációt és személyességet. Biztos finom volt, nem kétlem, de akkor ezt add át, szeressem, akarjam! Ehhez kell a bögrét megválasztani, mert a barna a barnával nem dinamikus, a környezetet, hogy melegséget adjon át, mert akkor érzem, hogy ez a forró csoki csak rám vár. Ezt keresd! (hegyi)

Amennyire erős a saját magadról mutatott behajolós kép, ez sajnos nem hozza azt az erőt, szét van esve a kompozícióban amiatt, hogy sok minden forma félbevágódik, a főszereplő pedig úgy tűnik, nagyon nem élvezi a festést, ettől ambivalens az érzésem, hogy ha nem élvezte, nem kell lefotózni. Ha közelebb mégy, és szólsz nekik, hogy fotózni akarsz és segítsenek azzal, hogy hagyják, hogy instruáld őket, akkor működhetne. (hegyi)

Van ebben némi félelemmel vegyes bizonytalanságérzet is, de mindenképp erénye a képnek az őszinte keresetlensége. Az meg, hogy a fej így halványul, kifejezetten lírai. Oké, mondhatnánk, hogy a képkeret a fejedből nem jó, hogy kiáll, de nekem ezzel nincs bajom, ad neki egy szociografikus vonalat, ami jót tesz, nem steril, élő. (hegyi)

Fent nekem ebből picit sok, lenn meg kevés. De azt kell mondjam, jó a pillanat, a belső és külső hangulat, a szürrealitása, miközben van az egésznek valami végtelen szomorúsága is, amerikai filmekben vannak ilyen felcsicsázott és lelakott motelek, azt a világot hordozza ez nekem, persze gondolom a tulajnak nem ez volt a szándéka, de amit teremtett, mindenképpen képre való és az, ahogy ezt megfogtad, abszolút érvényes. Azért mozgatnám lejjebb a kamerát, mert nekem így most nagyon elhord a szemem a tető fölött. (hegyi)