Azért szeretem ezt a képet, mert itt már van interpretáció az ünnep kategóriára Camillától. Ugye ez egy mikrokörnyezet, vagy makro-felvétel, hogy látjuk az óriási házakat, látjuk a lépcsőket, látjuk a kivilágított termeket, még a padlásokon is ég a villany, mindenütt. Nyilván, mert nem tudom, valami zseblámpával, vagy kis gyertyákkal vannak ezek a karácsonyi házikók megvilágítva és ugyanakkor azt is érzékeljük, hogy ezek parányi felületek lehetnek, 20-30 cm magas gyerekjátékok, ahol maga a fotós is gyerek-játszik, beleálmodja magát a mesék birodalmába. Annyi lenne csak a megjegyzésem, hogy tehát mindaz a testtel való játék, önmagam megfigyelése, amely a camillai világban látható már és az is, hogy bátran tudja sajátmagát kezelni ebben mint eszközt, olyasmire gondolok, hogy mint ahogy talán sejtésem szerint ott a háttérben egy aszparágusz, vagy valamilyen, nem tudom én, valamilyen cserepes virág egy pillanatra látszik ott levelekkel, hogy ez a valódi összehasonlító erejű privát környezet is látható legyen. Tehát akár a fotósnak belóghatott volna itt a lába, keze, szoknyája, saruja, nem tudom, nem akarok meghatározni dolgokat, de amitől viszonyítódik ez a beleálmodás, a valósághoz képesti elrepülés, de a két disznó szerintem megvan. (szőke)
értékelés:

Boldog Karácsonyt! :-)

Mint valami régi barát,
úgy köszön rám az Isten.
Kaláccsal s borral kínálom
miközben leül a padra,
az öreg hárs alatt
egy álmos nyári délután.
Tör a kalácsból,
iszom én a borból,
morzsa a szája szélén,
vércsepp az ajkamon.
Hát rég láttuk egymást – mondja ő,
- az elfelejtett rokon – hebegem én.
Szemében látom magam,
csecsemőként, ordítva,
illatos mező közepén.
Emlékszel? – kérdezi ő,
- elfelejtettem rég – habogom én.
Aztán gyermek vagyok újra,
templomban, Karácsony estén.
Miközben a jászlat nézem,
mellém áll egy angyal,
végigsimít fejemen,
s hogy jó fiú,
csak szemével mondja.
Ki ez a néni? – mutatok rá,
- nincs ott senki – felelik,
csak nagyapám bólogat,
s a fülembe súgja;
ő a Karácsony angyala.
Nemsokára temettük is;
tétován intett és
elsétált az eget simogató
jegenyesor felé.
Hogy van a nagyapám? – kérdezem
s mielőtt válaszolna,
- a nagymamám, a mamikám,
az édesapám s az István?
Kutyám is volt, nem is egy,
a Pajtás, meg a... na, hogy is hívták?
- folytatom én, de vállamra teszi kezét,
- finom a kalács – mondja
- s tölts a borból nekem is!
Mint a jó fiú,
engedelmesen döntöm a kancsót,
de megreped a pohár
s a vér szétterül az abroszon.
Bocsánat – mondom, de
nincs már mellettem senki
s a terítő, közepén a folttal
mintha lepel volna,
Jézus arcát festve a borral.

Párnámra anyám könnye hull,
szememre kendő kerül,
ágyam szélére az orvos helyett
egy mosolygó angyal ül...

Én ezt a képet nagyon szeretem és abban a pillanatban látszik, még így is, hogy elmozdult, bemozdult a kép, hogy amikor Camilla valamit élvez, valami impulzust hoz létre benne, akkor nagyon gyorsan és könnyedén, mint egy Sztálin-orgona, azonnal tud eredményeket produkálni, mint egy ilyen gyorstüzelésű hadtest. Ezt amúgy különben egy emberi arcnak sejtem én, ha én lennék Mesevirág, a két szemével és a vörös orrával, amely ordítja, hogy – pénzt nekem ide, kardot és mindent és mindent létrehozok! – ez egy jó és úgy gondolom, hogy ironikus gesztuskép az épített környezet 13-as leckére, tehát megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

Arany és kék

Victor Vasarely, tehát Vásárhelyi Győző aki ugye magyar származású és az op-art képzőművészeti formák egyik atyja, Franciaországban élt, az ő munkásságát dicséri ez a kép. Nagyon jó főhajtás Gábor részéről a Vasarely-féle ritmikai rendszer. Ugye itt egy épületben látja meg a tükröződéseket és egy jó kompozíciós forma mindaz amit itt látunk. Talán annyi, amit ugye a Gábor nem szeret és tudja, hogy erre az ember sokszor az ő képeinél visszatér, és akkor ugyanakkor utána később ő kvázi dühből csinál egy olyan képet, hogy - na tessék itt vagyok - , hogy evvel a képpel semmi más bajom nincs csak az, hogy Gerlei nincs benne. Azért nem akarom részletesebben elmondani, hogy mi az amit elvárok a Gábortól, mert ő ezt nagyon jól tudja. Tehát a kép önmagában jó, mivel abban állapodtunk meg, hogy mindenkit megpróbálunk magához képest nézni, értékelni, ezért azt mondanám, hogy Gábor erre megvan két disznó, de ismétlés, mert Gerlei nincs benne. Ne kérd, hogy megmondjam, hogy hogy, úgyis tudod, hogy mi az amiről beszélek és szerintem megmaradt az a szabadság, hogy ezt te döntsd el, hogy hogyan gerleisedhet a tisztelet Vasarelynek című kép. A meglátás zseniális, a személyesség a következő lépés, hogy belekerüljön az, amitől ez a kép mások számára megismételhetetlenné válik. (szőke)
értékelés:

Szeretettel Andrásnak. Hálás vagyok az utalások és ajánlások sokaságáért, azt sem tudom, hol kezdjem a kutatást ezirányban... mondjuk az "Eszkimó asszony fázik" című filmnél. Miután megnéztem azt, küldök még egy képet arról, mit gondolok a filmről. Köszönöm.

Boróka gombalelése

Egy meseképet látunk, ahol egy erdei gombát néz a kislány, és én azt mondom, hogy ez egy jól komponálódott úti képek stílusát idéző albumkép, nagyon jó kis enteriőr, egy nagyon jó kis megfigyelés még akkor is, ha ez egy beállított helyzet, nagyon remélem, hogy nem az, hanem egy meghitt, intim belső helyzet, ahol a kisgyermekeket, amikor megfigyeljük rengeteg megejtő és nagyon izgalmas szituációt láthatunk, ahol a gyermekek figyelik a természet különleges játékait, fantasztikus geometriáját. Egy játékos 60-as, 70-es éveket idéző cím van választva a képhez. Nem akar sem többet, sem kevesebbet Csongor, minthogy ezt a dokumentációt elkészítse. Én úgy gondolom, hogy az ősz kategóriájára ez a kép megfelelő, de azt azért szeretném megjegyezni, hogy lehet, hogy mindaz az állapot és közvetítés amit a családon keresztül én láttam igényelné talán a Falusi Csongor valódibb, bátrabb jelenlétét ezekben a történésekben. Ha nem érthető eléggé, akkor azt mondom, hogy igen ezt a képet el tudom fogadni, de eléggé szégyenlős, eléggé zárkózottak ezek az üzenetek Csongor szempontjából. Tehát ő azon kívül, hogy édesapaként, vagy túravezetőként ott van és rácsodálkozik egy helyzetre, nem érzem mindazt a minőséget, ami a 19-es leckének jellemzője, tehát nem az első, nem a második vagy harmadik lecke amiről beszélünk, kell, hogy a fotós mint olyan átivódjon. Mondok erre egy példát: Robert Capa képe A milicista halála, amely egy világhírű kép, és tulajdonképpen semmi mást nem látunk, még azt is mondhatnánk nem egy különleges kép, semmi mást nem látunk, mint hanyatt esik egy spanyol katona. Dokumentumfotó. És még azt is vitatják, hogy vajon eredeti, vagy beállított helyzet, nem tudom, nem lényeges ebben az egészben. Az lényeges, hogy amikor a képet az ember mint néző megtekinti, akkor fölvetődik benne a háború, a háború képlete és mindaz, hogy a dokumentumot készítő újságíró, vagy a dokumentumot készítő fotós, az jelen van ezekben a szituációkban, tehát felelősséget vállal abban a félelmetes szituációban, amiről a kép mesél. Ez azt jelenti tehát, hogy közvetett módon nagyon is rajta van a fotós nyoma, nagyon is érzékelhető a helyzetkiválasztáson keresztül, hogy ő ennek a képnek részese. Itt pedig ha megnézzük, akkor tulajdonképpen nem is biztos, hogy guggoló, hanem lehet, hogy ilyen félig álló pozícióban készül a kép, nyilván innen szép maga ez a beállítás, de mégis azt mondom, hogy valahogy a fotós ebből kiszűrődik ebből a házi feladatból. Tehát azt kérném, hogy legyen ez intenzívebb. (szőke)
értékelés: