Szakkör | Page 835 | Látszótér

Vizsgaidőszak után - újra együtt

Színvilágából, a beáramló napfény, ami megvilágítja ezt a szobabelsőt, arra következtetünk, hogy ez egy vidám, szinte gesztus szinten, folthatásaiban működő kép. Ettől függetlenül felfedezhető rajta figuralitás, az emberi kar, az arc, sőt, valami oknál fogva egészen jól érzékelhető az egyik arc. Tudom, hogy ezeknél a fajta képeknél nagyon nagy a bizonytalansági tényező, hiszen lehet, hogy a kamera is mozdul, mégis azt mondom, hogy az az ív, amely most a hát boltozati része, ami a kép bal oldali függőleges szakaszánál elvágódik, és az az élfény, amely olyan furán megy végig az arc bal oldalán, nem igazán szerencsés. Nagyon jó lett volna azt a hajkoronát meghagyni, bent hagyni a keretben, és ugyanígy jó lett volna a hát pulcsival ívelt formáját is meghagyni a képben. Nyilván nehéz eldönteni ezt így, de mégicsak azt a látványt kell értékelni, amit látunk - a hangulata nagyon jó, nagyon érdekes. (szőke)
értékelés:

A világ közepén, Bíborvölgy Országban, egy csodaszép faluban történt az eset, amit mostan elmesélek nektek. Mint minden rendes faluban, hát ebben a mienkben is élt mindenféle mesterember. Volt ott műhelye a patkolókovácsnak, a szűrszabónak, a fazekasnak, a kőfaragónak, a kádárnak, sőt még a mézeskalácsosnak is! Mindegyiket már messziről fel lehetett ismerni, mert bizony a kovács nagyon erős ember volt; egyedül megemelt egy egész taligát, a szabó meg a legszebb ruhákban járt, hiszen maga varrta szűrét, ködmönét. A fazekas mindig tetőtől talpig agyagos volt, akárhogy is mosdott, és biz’a kőfaragónak volt a legszebb síremléke az egész környéken, holott pedig még meg sem holt. A kádárt onnan lehetett megismerni, hogy folyton-folyvást imbolygott - de hogy miért, azt majd később mesélem el -, a mézeskalácsosnak pedig olyan szép kövér képe volt, akár egy mézeskalácsnak. Persze volt még a faluba’ varga, mészáros, kefekötő, meg csizmadia, meg még legalább száz mesterember, de ha mind felsorolnám, holnap délig tartana a mese.
   Hanem akikről bővebben akarnék szólni, az a kéményseprő, no meg a pék! Mindketten igen jámbor emberek voltak, soha egy hangos szó, annyi se hagyta el az ajkukat. Pontosabban a pékét. Mert a kéményseprő – becsületes nevén Kormos Károly - biz’ a néha rákezdett és úgy szaporázta, mintha bizony kocsis lett volna. Persze nem csak úgy szórakozásból, hanem mert nem telt el úgy nap, hogy valami hiba ne esett volna a mesterségébe. Hol a hosszú, drótos nyelű kéménypucoló keféje szorult a kéménybe, hol meg egyenest ő maga! Előfordult olyan is, hogy kéménytisztítás közben megcsúszott a nedves tetőn, és csúszva, bukdácsolva repült lefelé, hogy aztán hol a szénába, hol a szalmába, hol meg éppen a trágyarakás közepébe érjen földet. Nem is nagyon szívelte ezt a mesterséget, de ha egyszer az apja, a nagyapja, a dédapja, meg még az ükapja is kéményseprő volt, úgy illet az illem, hogy ő se adja a fejét másra.
   De nem volt ezzel másként Vekni Vendel, a derék pék sem. Hiába volt szorgalmas, meg olyan ügyes kezű, hogy még a szomszéd faluból is át, meg átjártak megcsodálni, miképpen gyúrja a cipónak valót, bizony mire azok a kemencéből a szakajtóba kerültek, olyan füstös képük lett, mint a kéményseprőnek. Pedig próbálta szegény a sütést így is, meg úgy is. Merthogy a patkolókovács szerint akácfával kell tüzelni, úgy lesz szép piros a vas is, hát a cipóknál se lehet ez másként, a mézeskalácsos meg a bükkfára esküdött, merthogy az olyan kedves meleget ad, amitől mosolygós kalácsok kerülnek ki a kemencéből! De adott tanácsot a vadász is, miszerint addig kell sütni a sütnivalót, míg el nem fogy egy bogrács bableves, a falu esze, a nagyeszű Tihamér meg azt találta mondani, hogy addig kell sütni, míg el nem készül. De hiába a temérdek jó tanács, a sok cipónak bizony olyan képe lett, mire kikerültek a kemencéből, akárha szerecsen-országban lennénk; azaz fekete, mint az éjszaka.
   Búsult is emiatt a pék. Mivel senkinek sem kellett a szénné égett kenyér, majdnem felkopott az álla, s ráadásnak még a gyerekek is csúfolták, akik az üzlet előtt elszaladva be-bekiabáltak, hogy: - Szurtosképű lett a cipó. A kályhába, szénnek való!
   Egy nap aztán hiába akarták bosszantani a péket, mert bizony a bolt, de még a sütöde ajtaján is hatalmas lakat lógott. Bezzeg a korcsma ajtaja tárva-nyitva volt, s hogy mi hallatszott ki azon? Hát persze, hogy a Vendel dalolós kedvű, zengő hangja! De nem ám csak úgy egyedül énekelt! Kánont zengtek a kéményseprővel, aki szintúgy elhatározta, hogy hiába a hagyomány, hiába az illem, mert ő már biz’a egyetlen egy ház tetejére sem mászik fel, és kéményt is csak akkor akar látni, ha az eget kémlelve éppenséggel felfelé néz.
   A nagy éneklésbe’, meg iddogálásba’ aztán olyan jó cimborák lettek, hogy egyik nap a kéményseprő látta vendégül a péket, a másikon meg a pék a kéményseprőt. Egy szép napon, amikor éppen a Vendelnél ünnepelték a csütörtököt, a Károly úgy megéhezett, hogy a harmadik utcáig visszhangzott, akkorát korgott a gyomra! Mondta is a barátjának:
   - Édes egykomám, ha meg nem bántalak, mondanék én néked valamit!
   - Nosza, ki vele! Mi vóna az? – mondta a pék.
   - Hát csak annyi, hogy úgy megéhesedtem, hogy még az üszkös cipódból is kedvemre ennék! – vágta ki egy szuszra amaz.
   - Nem bántasz meg komám, de amit mondtam, megmondtam; amíg világ a világ, én már több kenyeret nem sütök! – felelte határozottan a Vendel.
   - Hát, ha így áll a dolog, akkó’ sütök majd én! – mondta vigyorgó képpel a Károly.
   Ennek hallatán elkerekedett ám a pék szeme, de mivel ő is igencsak megéhezett, így hát töviről hegyire elmagyarázta, hogy miként is készül a cipó. A kéményseprő levetette fekete gúnyáját, és szép, hófehér kötényt kötött, a fejébe meg még fehérebb sipkát húzott, aztán amint a Vendel elmagyarázta, elkezdte gyúrni-dagasztani a kenyeret. Miután félrerakta a szakajtóba pihenni a cipónak valót, nekilátott, hogy begyújtsa a kemencét. De akárhogy próbálta, hol éppen csak pislákolt a tűz, hol meg éppen hatalmas lángnyelvek csaptak elő a rostély mögül, nagy adag füstöt, meg pernyét okádva, akárha valami sárkány költözött volna a kemencébe. Végül aztán így szólt a barátjához:
   - Haj, egykomám! Nagy hiba van itten!
   - Nosza, ki vele! Mi vóna az? – mondta megint a pék.
   - Hát csak annyi, hogy ez a kémény biz’ a nem szelel. Úgy is mondhatnám, hogy el van dugulva. Ha pedig ki nem lesz pucolva, nem lesz nekünk jó kenyerünk itten!
   - Ezen könnyen segíthetünk komám, még csak mesterért se kell szalajtani, hisz’ itt vagy magad! – mondta magától értetődően a Vendel.
   - Má’ pedig amit mondtam, megmondtam; amíg világ a világ, én már több kéményt ki nem tisztítok! – válaszolta állhatatosan amaz.
   - Hát, ha így áll a dolog, akkó’ majd kitisztítom én! – mondta nagy komolyan a pék.
   És mivel úgy állt a dolog, hát a Károly elmagyarázta neki, hogy mint fogja a seprűt, és miként engedje a kéménybe a kéménytisztító-golyóbist. Miután így kiokosodott, a pék fel is mászott a ház tetejére, s még a kéményseprő is elcsodálkozott, hogy olyan ügyesen mászkál a cserepeken, mintha éppen valami macska volna! Miután megtisztította a kéményt, épp úgy égett a tűz a kemencében, mint ahogy az illett. A kéményseprő pedig olyan szép mosolygó, piros cipókat sütött, hogy olyan szépeket még nem látott a világ! S nem csak szép volt ám, hanem finom is! Az illata meg betöltötte az egész kis sütödét, aztán az ablakon át kiszállt a kertbe, végig az utcákon, míg végül az egész falu, sőt az egész völgy egy nagy cipóillatú birodalommá vált. Sereglettek is az emberek a Vendel boltjához, hogy lássák a csodát! S ahogy odaértek, bizony csodát láttak, mert biz’ az üzlet ajtajában ott feszített a két jó barát: a pék kéményseprő ruhában, a kéményseprő pedig pékruhában.
   Hát így történt, hogy azóta messze földön híres a bíborvölgyi cipó, és így történt, hogy a pékből kéményseprő lett, a kéményseprőből pedig pék.

Ha akarod Kovács,
elmesélem neked a szobámat. Az én szobám mindig nagyon rendetlen. Az én szobám csak akkor nem rendetlen, ha eljön a nagymamám és kitakarítja, vagy ha elhozok egy szeretőmet. Ha elhozok egyet, akkor azért én szoktam rendbe tenni.
   Az én szobám nagyon komplikált. Mert ha pl. le akarsz ülni az íróasztalhoz, mint most az előbb én, akkor egy csomó ruhát át kell raknod az ágyra, meg egy határozott mozdulattal helyet is kell csinálni, kb. A/4 + 2 könyöknyit. Ha azonban az ágyba akarsz feküdni, amit az előbb odaszórtál, most vissza kell tenned, és mivel minden csak szórva van, egy csomó ruha, könyv, füzet, spray, kötőtű és félbe maradt kötés leesik a földre, és amikor már minden leesik a földre, lefekvés előtt nem tudsz odamenni a radiátorhoz a törülközőért. Ha pedig nem tudsz odamenni, újat kell elővenni a fürdőszobában, amit aztán befelé magadon hagysz, mert szégyenlős vagy az apukád előtt – s kis idő múlva a szobában semmi sem látszik a törülközőktől. Ha semmi sem látszik a törülközőktől, az azért baj, mert akkor reggel nem tudod, hogy hol a matekfüzeted, és akkor gyorsan beteszed helyette a fizikát – ami történetesen kilátszik. Na és ha ez sokszor így van, a végén nem tudod, hogy melyik füzeted micsoda, mert az egyik végében Ady-elemzés van, a másikban számoljuk ki a derékszögű háromszöget.
   Manapság azonban egészen új problémák adódtak.
   Nekem Kovács, volt egy egészen picike sárga vödröm, amiben tartottam a szemetet. Na nem rohadt kelkáposztát, hanem papírokat. (Mert a szobámban csak akkor eszem, ha az a nagymamám van itt, amelyik most itt van, meg akkor sem rohadt kelkáposztát.).
   Az öcsém meg elment makkot szedni. Az öcsém nem hivatásos makkot, hanem csemetének való makkot szed, mert a csemete – ha már a makkból kinőtt -, pénzbe kerül.
   Az öcsém imádja a sárga vödrömbe szedni a makkot, következésképp a szobámban mindenütt szerelmes levelek, tampondobozok, spirálfüzetlapszélek, elhasznált papírzsebkendők, meg csokipapírok vannak.
   Az ablak mellett van egy polc, amin virágokat tenyésztek. A virágaimat azért én tenyésztem, mert mindet egészen pici korában kaptam. A kaktuszok a kedvenceim. A keresztanyám azt mondja, hogy aki szereti a kaktuszokat, az vénlány. Lesz. Én azért nem leszek vénlány, mert én hozzád fogok menni feleségül kaktuszostól, pedig tudom, hogy te most nem akarod, hogy hozzád menjek feleségül – főleg kaktuszostól.
   Tegnap volt a szobámban sült banán is, mert azt akartam, hogy gyorsan érjen meg, és ő meg nem akart gyorsan megérni, és a radiátoron inkább megsült. Tegnap óta tudom, hogy nem szeretem a sült banánt.
   Van még egy falam, nem nagy, csak egy csíknyi, amit beragasztottam újságpapírral, és egy csomó érdekes dolgot raktam rá. Van például egy fénykép, amin a nimfomániás barátnőm megy a barátjával, és nincs fejük, vagyis van, mert utólag rajzoltam egyet-egyet. Aztán vagyok én a kollégiumi wc-ben, amint dohányozom. Jó, mert nem látszik semmi más, csak én, meg a fehér csempe, és olyan, mintha diliházban lennék. Fölötte a kollégiumi kirúgató papírom, meg a zárójelentésem a gyomormosásról, meg alatta egy felirat, amin fejjel lefelé azt olvashatod, ha szeretkezni akarsz velem, vedd le a zoknidat, mert én semmi mást nem utálok jobban, mint zokniban szeretkezni.
   Még nagyon sokat mesélhetnék neked a szobámról, de ha csupára mindent elmesélnék, úgy semmi érdekes nem lenne, amikor téged elhozlak bele.
   Tudom Kovács, hogy néha hülye levelet kapsz tőlem, de néha én magam sem tudom, mit, miért teszek, s minden percben mást és másért. Tudom, hogy kinövöm, de félek, hogy nincs türelmed kivárni. Soha még jó nem származott abból, hogy én szerelmes lettem valakibe.
   Ma, amikor hazajöttem, Bo Derek feküdt az ágyamon, s tört magyarsággal elmondta, hogy úgy érzi, kiöregedett, s inkább öngyilkos lesz – attól azonban fél, hogy valami román parasztasszonyba száll át a lelke, ezért elindult, hogy megkeresse a világ legjobbját, aki méltó arra, hogy testében hordozza szegény Bo elfáradt lelkét. Így jutott el hozzám, miután a fürdőablakból végignézte múltkori ominózus vetkőzésem, s most itt esdekel, hogy vegyem át a stafétát. Természetesen nem alacsonyodtam le, erre bánatában nekiállt maszturbálni, de élvezni már kitettem a teraszra – látni sem bírom az ilyesmit. Nemrég ment el (...), azt mondta, akkor inkább plasztikai műtét, ő is megvárja, míg felnövök.
   Én soha nem akarok felnőni, mert akkor gyereket kell szülni, meg mindig rendet kell tenni a szobámban, mert ha jön valaki, akkor mit szól. A szeretőim miatt nem azért szoktam rendet tenni, mert mit szólnak, hanem mert a földön van az ágy, és senki sem szeret kazettákon és könyveken aludni.
   Jó nekem, hogy írhatok neked, jobb, mint beszélni, mert úgy látod az arcom. Zavarban vagyok az arcomtól, mert egy csomószor észrevettem az emberek reakcióiból, hogy nem az van benne, amit gondolok, vagy éppen túlságosan is az.
   Majd eljössz velem úszni? Volt egy barátom, aki szűz volt, és nagyon szép teste volt. Egyszer, csak úgy beszélgetés közben hirtelen megkérdeztem tőle ugyanezt, s ő mélységesen meg volt döbbenve, hogy most mi van? Otthagytam, mert belehalt volna, ha megmondom, hogy azért akarok vele úszni, mert olyan szép teste van.
   A te tested Kovács, semmiben nem különbözik az átlagtól, mégis olyan megmagyarázhatatlant csinál velem, mint még senki. Azért eljössz velem úszni, igaz?

Novemberben

Kedves Feri, két megjegyzés a képhez. A bal oldalon a függönyből lehetett volna vágni, hogy a kép egyensúlyba kerüljön, és picit több konkrétság jót tett volna a "vászonnak". Izgalmas a robbanás, de még izgalmasabb lenne, ha tudhatnánk, sejthetnénk, mi áll a háttér(b)en. (szőke)
értékelés:

Nagyon szépen kivitelezett animációs flmet látunk, függetlenül attól, hogy itt nem pixilláció, hanem valós mozgások vannak jelen, a kéz formája, mint emberi alak, nagyon szépen vezetődik végig a filmen. Ez egy történet, ami egészen sok mindent elmond, rövidsége ellenére. Nem véletlen, hogy ahogy a 70-es 80-as években bennünket a szuper 8-as film, most pedig az, hogy az interneten keresztül csak rövid anyagokat lehet feltenni, késztet arra, hogy a dramaturgiával foglalkozzunk, egy sűrített üzenetrendszer által. Az érdekelt engem, hogy hogyan záródik le ez a kis rövid etűd, és amikor láttam, hogy az a kisember elérkezik a számítógéphez és láttam a monitoron a "most" feliratot - nem feltétlen kell elfogadni, mert ez egy személyes ötlet - arra gondoltam, hogy ott az enter gombra vagy másra is rálép, amitől ott még valami történik a számítógéppel, tehát én jónak tartom ezt az üzenetet, a végét nem érzem 100%-osan lezártnak. De ettől függetlenül megadjuk a három disznót, szép vállalkozás, átgondolt, és amit a többieknek el kell mondani, hogy nem olyan egyszerű ám ilyen kis felületnél, hisz ez majdnem makro felvétel, a kamerát is szépen folyamatosan végigvinni, tehát itt le kellett ezt próbálni többször. Ebből az következik, hogy az alkotó tudta, hogy mit szeretne felvenni. (szőke) értékelés:

A labirintus arra való, hogy végigmenj rajta, vagy eltévedj.

Kedves Péter, az előző lecke folytatását látjuk, de mégis azt kell mondjuk, ez a kompozíció akkor lenne izgalmas, ha nem lenne meg mindkét portrén mindkét szem, hanem mondjuk az orr középvonala lenne a kép kerete. Még akkor is, ha ezzel elveszíted a négyzetes formát. (szőke)
értékelés:

Mozgás

A képhez annyit fűznénk hozzá, hogy a horizontális ritmikában túl középre van rendelve ez az álhorizont, az égből legalább egyharmadnyit elvennénk. (szőke)
értékelés:

Áthidalás

Én igazából szeretném megadni a három disznót erre a képre, viszont Ági, ha lehet, ha megtehető, a bal oldali híd harmadik ívét beleengedném a képbe - mert ha áthidalás, ha híd, hármas ritmus, akkor kiengedném azt is, elnézést, de ha nem, hát akkor bakfitty, nekem is nő szőr az orromon, és engem így szeretnek, én szeretem ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Isten Képére
Üveggolyóképek 3. Hol van a rend?

Igazából egy sorozat munkái kezdenek itt kirajzolódni, úgy látom, hogy egy új alkotóval találkoztunk itt, és azt kérem, hogy amit itt ezzel a felülettel játszik, mint egy mímes, mint egy színész, hisz szinte színpadi jeleneteket látunk, ha ezzel tudsz dolgozni a test kapcsolatával és a fényekkel, akkor megköszönjük, ha ez a sorozat folytatódik - a szemöldök hiányzik, az zárná le a gesztust. (szőke)
értékelés:

Kék

Kedves Gábor, erre megadom a három disznót, pontosabban megelőlegezem úgymond, de úgy, hogy küldesz ebből egy tágabb verziót (ami éles), mert itt a díszítés miatt több levegőt kell hagyni a modellnek. (szőke)
értékelés:

Az Arcom Nem Mond Semmit
Üveggolyóképek 2. És én ki vagyok magamnak? (nem az arcom)

Nagyon jó a témaválasztás, izgalmas az eredmény is, de túl szűkre vágtad a képet, főleg a bal oldalon, érdemes lenne megismételni. (szőke)
értékelés:

Csájniz

Kedves Gábor, ehhez a képhez nincs hozzászólásunk, kérünk készíts másik képet a 8-as leckéhez. (szőke-hegyi)

Föld
Üveggolyóképek 1. Ki nekem a világmindenség?

Kedves Karalábé, üdvözlünk az Estiskolában, és gratulálunk, hogy egyből egy három disznós képpel jelentkezel. Talán egy picit a bal oldali nagylábujjhoz még lehetne tenni, úgy, hogy amit ott hozzáteszünk, azt a jobb oldalon elvesszük, de ez nem igazán lényegi megjegyzés, mert a kép jó és szeretjük. (szőke)
értékelés: