Éva teremtése (egy részét már korábban mutattam)

A két teremtéstörténeted egyben elemezzük, értékeljük, főleg a többieknek szeretnénk valami fontosat elmondani, ami Márti munkáinak jó részét jellemzi. Márti a semmiből építkezik. Ezek a képek ha a kiindulási alapjukat nézzük, semmiségek. Ahogy a függöny is, vagy a golyóstollal felírt szavak. Mindegyik esetben mondhatnánk azt is, hogy technikai trükk és nem több, elállítja az élességet és kész. No igen, de ha nem ismerjük a technikát, akkor ez az ötlet nem jön a képbe. Ez az egyik fontos szempont, hogy Márti foglalkozik azzal a képalkotó eszközzel, amit használ, igyekszik kiismerni, hogy az eszköznek ne legyen kiszolgáltatottja, hanem az eszköz, a gép szolgálja ki őt. Másrészt a világ, mint impulzus, összegzetten épül be Márti világképébe és szűr át mindent a maga szűrőin. A létező világ, a külvilág bekerül egy belső rendszerbe, azon átszűrődik, majd formát találva tárul elénk. Mindeközben mindezek a képek mesélnek Mártiról is, a helyzetértékeléséről, a belső kereséséről, szólnak a magány érzetéről, egyfajta kiszakítottságról, de szólnak az örökkévaló mindenségről is bezárva egy utcarészletbe, amit Márti kibont és általa úgy tárulhat elénk, hogy többé válik, sűrűbbé és fontosabbá, mint ami a kiindulási alap volt. Márti mesél. Impulzusok érik, és ezeket az impulzusokat a saját életén, szűrőjén átfolyatva formába önti és megmutatja. Ez Márti szerint a világ. Ilyen, nézzétek. Márti elmegy egy velnessz központba golfozni, de nem a természet érdekli, nem tükrözteti vissza az élményt a golfjátékkal, nem verbálisan meséli el az utazást, hanem fogja, és beállítja magát különböző helyzetekbe, és ez válik a valóságává a képeken, ebből épül fel egy élménymesélés.
   Fentieket elsősorban a többieknek mondjuk el, mert ez az alkotói hozzáállás másfajta értelmezési kérdéseket vet fel. Az alkotás, a művészet lényege nem a mechanikus tükröztetés, hanem az, hogy a valóság darabjait az alkotó a saját rendszerén keresztül újra összerakja, hozzáadva belső elemeket is, ezzel fejezi ki a mondanivalóját, az alkotói üzenetét, új, addig nem létező kontextust hozva létre. A két képsort együtt értékeljük 3 disznóra. (szőke)
értékelés:

A mozgáslecke filozófikus megközelítésén dolgozom, de még nem vagyok kész.

Mártitól megszokott módon a cím bizonyos szempontból trükkös, mert valójában ezen a képen egy panoráma képet látunk, ami elsősorban a XIX. század végére és XX. század elejére volt erős hatással, amikor is nem különleges optikákkal, hanem egy körbeforgatott kamerával sokszor exponáltak, majd ezeket a képeket mozaikszerűen egymás mellé illesztve egy óriási tájképpé alakultak át. Itt is egy ilyen összeillesztett képet látunk, amin Muybridge mozgástanulmányaihoz hasonló megoldással találkozunk. Egy mozgásfolyamat részeit látjuk, de ez a mozgássor nem egy folyamatot követ végig, hanem hasonló pozícióban, kézenállva mutatja az alkotót, de a gyors mozgás miatt, mint egy furcsa mesefigura, bábuszerű manó, akinek kék haja van és kinéz a fejével a nyakig érő pulcsijából, ez a manó mászkál ott ezen a mezőn, de még akár az is feltételezhető, hogy hat manó, akik rokonok, mert ugyanolyan a hajuk, ők nézegetnek felénk - egyszerűbben a gyors mozgás miatt a lábak csak mint egy lazúr érzékelhetőek. A kép tehát ettől izgalmas sorozat, mert nem a Muybridge-féle mozgásfázisok képletét látjuk, ahol elindul a ló és fölugrik, majd visszaérkezik, hanem nagyjából ugyanazokat a fázisokat a nagy tér különböző helyein egyszerre látjuk. Érdekes feldolgozás ez, mert a cigánykerék ugyanúgy ismétlődik más és más helyszínen és a háttér egy valós helyszínné áll össze. Ez egy mozgófilmes szemlélet, ami egy fikcióvá válik, és ennek az abszurditása a többszörözés. A kép elsődleges megfejtése a szürrealizmus felé hajóz és ettől a térben arrébb helyezésétől jön létre egy képvers. Ez egy bátor vállalkozás. (szőke)
értékelés:

Játszom:)

Márti jó, hogy sokat exponált és ott fogja a saját fejét, és mindezt kiszámolni, az cudar dolog lehetett. Ha a bal lábad bal oldalon jobban a képbe kerül, kevésbé marad üres terület. (szőke)
értékelés:

Meg nem tudom mondani, hogy mitől szomorú ez a kép, de nem vagyok tőle nagyon vidám... keresem hozzá a kulcsot. A kockák összerakása, ez a mozaikrendszer a Dokumenta kiállításokon a hetvenes években nagyon örömmel használt játék volt, mintha valami furcsa lencsén nézne át az ember. Ennek ellenére van konkrét üzenete is a képnek, egy női személy egy kabátban nem egy oldott formában, hanem vigyázállásban, fegyelmezetten, szinte kiterítve, mintegy séma itt van előttünk, és érdekes, hogy ehhez a mozgássorhoz képest csak egyetlen egy kockán jelenik meg a távolban a férfi szimbóluma, üzenete. Talán ez lehet az egyik ok, hogy a kép melankóliát, szomorúságot mutat. Ehhez nyilvánvalóan ezek a fehér foltszínek, a hiányok, a kietlen táj, a kabát barnái is hozzá tartoznak és ha nem feltételeznénk, nem látnánk a háttér fehérjét, talán kevésbé lenne meglepő és félelmetes a kép, de ezek a fehérek is ezt az obeliszk formát erősítik. Nem érzem vidám képnek, de jónak tartom. (szőke)
értékelés:

Ez egy asszociációs játék akar lenni (és én értem!) :)

Bár a kép stílusában nem azonos Tóth Menyhért munkával, de mégis a színek ritmusvilágában van valami ilyen, ami az expresszitáshoz és absztrakthoz tartozik. Azt szeretném mondani, hogy ha figyelembe vesszük a kép címét, Évát, mint női princípiumot, és hozzá kapcsolom a fényt, mint kezdetet, és ehhez kapcsolok egy absztrakt formát, ami egy világos barnás tónusból egy testszínű hatást is mutat, akkor ez a forma utalás is egyben itt a háttér sötétedő zöldjeivel, ami lehet egy felület, és ezen keresztül megjelenik egy maszk forma. Ez a fény itt kollázsszerűen jelentkezik, mint egy napkorong. Ebből asszociációs szinten egész messzire el lehet jutni, értse aki érti, az, hogy milyen testrészt látunk, azért lényegtelen, mert a foltok arányrendszere és kapcsolódásai fontosabbak. A filozófiája helyén van a képnek, de foltjaiban vágott, törött a kép fölső zárása, mert ezek az ívek megkívánnák, hogy teljességükben legyenek jelen. Az alsó zöld háromszög és a rózsaszínek azt kívánnák, hoyg ez a kép nagyobb keretezettségű legyen, mert így a V alak fölső zárása el van vágva. Vagy a napkorongnál kéne vágni, vagy fölfelé tágítani kellene a kép keretét. Ez a munka is fontos irányt jelez és foglalkozni kellene vele tovább Mártinak. Nagyon finom az életlenség a háttéren, festői, de anyagidegen a napkorongocska, mert az mintha a Szabó Ervin könyvtár elszámolási pecsétje lenne odanyomva, amire rá van írva, hogy átvéve. Miközben van egy lebegés, ez a túl határozott szélű kör visszaránt, idegenül hat. (szőke)
értékelés: