Az utóbbi időben fedeztem fel Erdély Miklóst és az ő szellemi műhelyéhez kapcsolódó munkákat, így jutottam el Galántai György fotósorozatához, amelyben nemzetközi hajózási kódjelekkel ábrázolnak szituációkat. És ezek közül különösen egy által megszólítva éreztem magam: úgy éreztem válaszolnom kell rá. Egyrészt ebből az okból készült ez a kép, másrészt pedig úgy gondoltam, hogy nektek is pontosan ezt az üzenetet küldeném: I wish to communicate with you - Érintkezésbe kívánok lépni Önnel.

Erdély Miklós vagy Pauer Gyula, vagy Maurer Dóra, és esetleg Bódy Gábor egyes munkái de még ide sorolhatnánk Vető Jánost is, az 1980-as évek legelején a budapesti Balázs Béla Fimstúdióban nagyon közkedveltek voltak. Ezek az alkotók nem csak filmeket, hanem képzőművészeti alkotásokat, sokszor performance-okat is csináltak. Egy erős szubkultúraként működött mindez, amelynek még egy fontos helyszíne volt, a Fiatal Művészek Klubja. Ez a helyszín egy nagyon fontos műben látható is rövid ideig, Bódy Gábor A kutya éji dala című filmjében. Ma már kevésbé aktív a neoavantgarde ezen része és ennek talán az egyik oka az lehet, hogy miközben nagyon sok izgalmas kérdésfelvetést hoztak létre, sokszor maradtak ezoterikusak a nézők számára. Az minden alkotónak saját döntése, hogy manifesztálásával magához akarja ölelni, vagy el akarja taszítani a nézőt. Az én szerény véleményem szerint a brechti elidegenítést akkor van értelme a mai világban aktívan használni, ha kellő privát tőke áll rendelkezésre. Ha van pénzem, akkor azt csinálok a nézőkkel, amit akarok, mert akkor a marketingre is van pénzem. Ha bármilyen jó az alkotásom, de nincs meg az eljuttatáshoz a hatalmam, akkor sokszor elképzelhető, hogy nagyon jó és tehetséges alkotók eltűnhetnek. Mivel mi egy egyszerű szabadiskola vagyunk ezért mi is úgy gondoljuk, hogy a hely alkalmas arra, hogy csak úgy a magunk kedvére kísérletezzünk. (szőke)
értékelés:

Ez volnék én, miközben ti a fazék.

A kép csak a hozzáfűzött szöveggel együtt értelmezhető jól, amit a kézmozdulat, ami pantomimes módszerrel hengerformát jelez is erősít. Ezt tehát szubjektív szemszögnek kell tekintenünk ezáltal. Többen megnéztük a képet és mások felhívták a figyelmemet rá, hogy ez egy hűtő belseje lehet. Tehát valószínű, hogy az elsődleges fényforrás a hűtő belső világítása. Ha ezt egy önálló alkotásként tekintjük, akkor vonatkoznak rá képzőművészeti szabályok is, elsődelegesen az, hogy ez egy beállított, csak hatásaiban dokumentarista kép. Máshogy kell értékelni egy pillanatképet, mint egy beállított kompozíciót, mert míg egyiknél a képalkotási hibák nem fontosak, komponált képnél előrevetítjük a kép készítőjének tudatosságát a kompozíciót alkotó elemekkel kapcsolatban is. Mivel a kezek a legfőbb szereplői a képnek, nem indokolja semmi, hogy az ujjakat amputáljuk. A másik, hogy ha tudjuk azt, hogy a belső fényt fogjuk használni, és a két tenyér belseje fontos középpont, akkor igyekezni kell úgy manipulálni a fényeket, hogy a tenyér bőrfelület rajzolatai részlet és tónusgazdagok maradjanak. Fontos kérdés egy képnél az élesség, hogy mit emelünk ki általa - itt utalnék a Felsősöknél látható nyugágyas képre - jelen esetben semmi sem indokolja, hogy ne a kézen legyen az élesség. A jelentet le kell előre próbálni.
   Márti nagyon tiszta gesztusokat, üzeneteket közöl, ezzel sokat segít szerintünk a többieknek is, nyitott tenyérrel nyúl értünk, ami oldaltartása miatt hordoz némi távolságtartást is. Az ötlet tehát két kisdisznó. A kivitelezést viszont nem értékeljük, volna még mit dolgozni vele.
   A képnek azért is örülök, mert nemcsak egy jó gondolatot mutat, hanem mert segít minket abban, hogy érezzük azokat a különbségeket, ami az analóg és digitális között van felfogásban. A régi "kézműves" analóg technika kényszerített az átgondolásban, nehezebb volt ismételni. A digitális gyosabb, nem kerül semmibe újat kattintani, ezért jobban kell figyelni, tudatosan ügyelni arra, hogy ez a lehetőség ne forduljon ellenünk. (-szőke-)
értékelés: