Itt el kell mondjak egy turpisságot. Ez az én saram, én voltam az, aki betette ezt ebbe a leckébe. Márti szorgalminak küldte be, talán úgy gondolta, hogy ez nem egy leckekép szint, vagy nem tudom, miért oda küldte. Egy biztos, én voltam az, aki beemeltem azért, hogy beszélhessek róla, mert ugye abban maradtunk és ezt tartjuk is, hogy a szorgalmi munka nem kerül elemzésre. És erről a képről szerettem volna nektek mesélni, mert látszólag ez egy természetfotó, egy évszakokról szóló kép, mintha egy áradás lenne, mindenesetre nagyon hömpölyög ez a víz és az egész egy nagyon rajzos, kontrasztos helyzet. Bevallom férfiasan, hogy van itt nálam egy nagyon régi album, úgy hívják a fotóst, hogy Ansel Adams. Azért mondom az ő nevét, mert ő az, aki végig tudta Amerikát úgy fotózni, hogy természeti helyzeteket fotózott le, és valami egészen elképesztő. Igaz, hogy ő síkfilmre és nagykamerával dolgozott, ez itt pedig egy telefonos felvétel, de mindezzel együtt nekem olyan érdekességeket hordoz, valamint egy olyan pluszt is, ami több annál, mintsem, hogy egy helyzetet megörökítsen. Mert ez a kép attól izgalmas, hogy ez a kis ágacska felkunkorodik, de ritmizál a part ívével, közben ez az ív a végtelenben is folytatódik, és nézhetünk tovább a semmi felé, mert ott is nagyon szép ívek vannak. Eközben ezt az egészet nagyon szép rendben övezik a fák, de az egésznek mégis megvan a szabályozottsága ellenére is a maga természetessége és szabálytalansága. És ettől ez az egész nekem evidenciává válik. Úgy válik képi evidenciává, hogy közben az alkotó ezt nagyon-nagyon könnyedén tette ide elénk. És mégis van az egésznek egy olyan érzése, mintha minimum 60 évvel ezelőtt készült volna. Ettől van egy olyan dinamikája, ami nekem a kortalanságot, a nyugalmat, a biztonságot mutatja, miközben a kép előterében ez egy rendkívül izgága helyzet. Szóval nagyon furcsa, hogy hogyan lehet ebben az egészen nagy rendezetlenségben megtalálni a nyugalmat, és a békét. És ez a kép erről mesél nekem. Nagyon köszönöm Mártinak, és szeretnék erre adni 3 csillagot, és egy leckemegoldást is azzal együtt, hogy lehet, hogy ez furcsának fog hangzani, de a Mártit is arra biztatnám, hogy tegye már meg, hogy egyrészt kicsit határozottabban van nálunk jelen, másrészt pedig azokat az élményanyagokat, képi megnyilvánulásokat, amiket készít, engedje szabadon. Mert nekem úgy tűnik, mintha túl szigorú lenne saját magához. Ezek az egyébként skiccnek, vázlatnak gondolt képek is hordozhatnak időtálló üzeneteket, és én itt most egy ilyet találtam. Köszönöm! (hegyi)
értékelés:    

Nagyon örülök annak, hogy ezt a képet megkaptuk Mártitól. Az én számomra ez a kép, rögtön ahogy megláttam, hozott egy élményt, amit most megosztok veletek, és ez pedig az az élmény, hogy itt ülünk a Mátrixban és ő az Orákulum. Egyrészt nyilvánvaló, attól is jött ez az élmény, hogy van ez az elmozdulás, vízszintes irányban és az egész filmben, hogy ha megfigyeljük az effektek, amiket használnak, azok mind az idő tempójának a megváltoztatásával dolgoznak és hol fölgyorsítják, hol lelassítják ezt az egészet. Ezzel hozzák létre azt a különös érzetet, hogy valami másik világban vagyunk. És nekem ebben a képben is, attól, hogy ez egy vízszintes elmozdulás, miközben, mint hintaszék, pont hogy nem egy ilyen irányú, hanem nagyjából függőlegeshez közelítő elmozdulást várnék, tehát ez az egész ettől filmszerűvé válik. És megvan benne az, ami a filmben is, hogy ott állnak a kiskonyhában és egy ilyen háztartásbeli nő ott főzöget, meg csinálja a nem tudom mit és közben meg Neoval megbeszélik a világ nagy dolgait. És az egésznek van egy ilyen nagyon különös érzete, hogy csodák vagy ugye az Orákulum, vagy a nagy megfejtők, azok köztünk élnek és akár a leghétköznapibb szereplő az életünkben nagy titkok tudója lehet. És itt érzem a párhuzamot, mert ez a kép is attól izgalmas, hogy miközben van egy ilyen hetvenes évek lakótelepének az enteriőrje, egy lakásbelső, ahol könyvek vannak, képek vannak és az egésznek megvan egy ilyen nyugalmat sugárzó, legfőképp anyáknál, nagyszülőknél létrejövő hangulata, ez mellett meg valami rendkívüli dinamika van ebben a nyugalomban. Rendkívüli dinamikát hordoz az, ahogy ez a szereplő ide bekerült ebbe az egészbe. És olyan, mint hogy ha őt valami ufók berakták volna ebbe a képbe és még egy kicsit úgy mocorog. Aztán a másik irány, hogy ha elfelejtjük ezt azt egész ilyen filmes valamit, ami formailag nagyon izgalmas, az a párhuzam a könyvek és a ruha redői és az elmozdulás között. Vagy akár a párhuzam, a fa felület az ajtón és annak a ritmusai, ahogy ott hullámoznak ezek az évgyűrű vonalak és a ruharedők meg a test elmozdulása – tehát ez mind párhuzam lehet. De még egy dolog, ami miatt ez nekem nagyon izgalmas és ami miatt én abszolút értem, hogy ő a szatirikus táncosnő. Mert egy idősödő hölgyet látunk, akinek ha jól látom, azért a lábkörmei még ki vannak festve, ha jól látom akkor ő azért rendelkezik egyfajta kisugárzással és egy nyugalmi pózban van, amiben mesél és amiben tökéletesen el tudom hinni Mártinak azt, hogy az életéről mesél, arról, hogy hogyan volt az az én koromban, amikor elmentünk és a tánc varázslatával egy misztikus időutazásban vettünk rész. És ezt mint élmény adja ő elő és ennek az élménynek a hatására, miközben ő már hosszú évek óta nem táncolt, de a pezsgés, az élmény által előhívott lenyomat, az ott van rajta. Aztán hát annak külön örülök, hogy közben azért van egy ilyen kis érdekes kikacsintás, ami nyilvánvaló, hogy mély tudati szinten van meg, hogy ott látjuk Mártinak az egyik képét a falon. Ugye aki ismeri Mártinak a munkáit, ebből a sorozatából, láthatott a Látszótéren vagy anno az Estiskolán képet. Szóval hogy nagyon jó ez az enteriőr és nagyon alkalmassá teszi ezt az egészet. Még a padlószőnyeg ebben a nagyon keményre hívott, nagyon erősen világított fényben is, azokkal a kis recéivel, vagy hát az a dörzsfelület, amit létrehoz, az is nagyon izgalmas, mert olyan, mint hogy ha nem is szőnyeg lenne, hanem valami termény lenne odavetve és mezítláb ezen az egész felületen, talán furcsa lesz a párhuzam, amit mondok, de megint az afro-amerikaiaknak a kultúrköréhez mennék vissza és itt kanyarodok az elemzés elejéhez is vissza, hogy ott is egy afroamerikai hölgyet látunk és itt is az az élmény jön vissza, amikor törzsi táncokat táncolnak és ez a törzsi tánc világ adja azt, hogy mezítláb a földön, a terményeken járunk és táncolunk és generálunk valamilyen energiamezőt. Hát nagyjából ezt tudom mondani. Abszolút megvan a 3 csillag és a leckemegoldás is. Márti, aktivizáld magad jobban, mert nagyon fontos a jelenléted. (hegyi)
értékelés:    

Lehet, hogy unásig mondom, de nekem ez az új világ kifejezetten tetszik, amit Márti felfedez magának. Finoman szürreális, ahogy az álom és valóság, a vágy, a képzelet és a realitás lehetőségei találkoznak, ahogy az ember eszelős energiákat mozgósítva próbálja a saját képére és vágyai szerint módosítani a környezetét, tipikus városi dzsungelharc, amiben az a legszebb, hogy Márti igen jó érzékkel áll meg azon a határon, ahol ítélkezés nélkül közöl számára izgalmas, érdekes történeteket, amit aztán a nézőjére bíz, hogy fejben maga fejezze be magának. A kép találtsága erény, hiszen ha ezt kivasaljuk szabályosra, elvész a fűszere, elvész az atmoszférája. Utazás a kert végéig, köszönöm, Márti, hajrá! (hegyi)
értékelés: