Barátom - bizd rám magad

Itt egy szokásos bemozdult képet látunk, és ha a kezünkkel letakarjuk a kiégett felső részt, egyből élni kezdenek a szemek, az emberek. Ez egy egyszerű technika akkor, ha valamivel kétségeink vannak, hogy működik-e a kompozícióban. Az a baj ezekkel az elkapott, esetleges képkészítésekkel, hogy ha a végcélt vesszük figyelembe, ami kompozícióban és mondanivalóban telitalálat, akkor igen kicsi az esélye, hogy a véletlen mindenben a kezünkre játszik majd. Ezt úgy lehet kiküszöbölni, hogy előre készítünk próbákat, hogy a nagyobb problémákat még az élesben ellőtt kép előtt lássuk. Szóba kerülhet ezzel szemben a spontaneitás, a fotósok szeretik, ha a kép spontán módon hathat, spontán pillanatnak tűnhet. De mi, akik képeket készítünk, tisztába kell legyünk azzal, hogy a végeredmény a fontos és nem az az út, ahogy oda eljutunk, mert a néző a végeredményt fogja látni, annak kell rá hatni. Tehát ennek érdekében, még ha ellentmondásnak is tűnik, úgy kell komponálnunk, beállítani a felvételt, hogy spontánnak hasson, de ezt igencsak tudatos munka kell, hogy megelőzze - vagy nagyon sok képet lövünk, valamelyik csak sikerül, de akkor meg a tudatosság válik kérdésessé, hogy a gép készíti a képet, vagy a fotográfus? Szőke még azt is mondta, hogy divat a bemozdulás, amúgy aranyosak a csajok, de a kamerát ő is tudja rángatni, és akkor mi van? :) (hegyi-szőke)
értékelés:

Vasút - az egyik emlékem

Ezzel a képpel az a probléma, hogy ez egy emlék, de nem tud drámaivá, költőivé válni az egész, hanem dokumentumkép marad, mert az élességben lévő levél nem elég hangsúlyos, sem folthatásában, sem információjában a háttérhez, a várakozókhoz képest. Az a furcsa, hogy folyamatosan arra vágyom, hogy a hátsókról akik ülnek, többet tudjak meg. A kép balra billen a figurák miatt, minden oda mutat rájuk, tehát vagy vágni kellene, vagy a beállításon kéne változtatni. (szőke)

Egy darab kő
Egy darab kő

Szóba kerültek itt néha különböző filozófiai megközelítések. Egy picit vissza kell utalnom, mert ennél a képnél talán újra a japán akvarelleket, vagy kínai képeket, azokat a bizonyos híres akvarelleket, ahhoz a világhoz nagyon közelít a kép, elsősorban azért, mert sűrítetten dolgozik és ez indokolja, hogy nem kell, hogy a háttérből lássak valamit, hegyeket, repülőket, felhőket, tornyokat, és a madár, és az ő biztonságát jelentő kiindulási és elrugaszkodási pont, ez a vessző, akár mintegy föld ez teszi költőivé, meseszerűvé a képet, miközben az absztrakt, tehát a ritmikai nyelvezetnek is megfelel a kép, nagyon jól van ritmizálva a kismadár foltja és a kép alsó részében elhelyezkedő festői gally, ami olyan, mintha egy vastag ecsetvonással húzott vonal lenne. Működik mint egy gesztus kép és működik realizmusában is, hisz látjuk, hogy ez madár, ami készül leszállni. Nagyon jók az arányok és a ritmusok. (szőke)
értékelés:

A lelkem sorszámozott, üres dobbanásait borzolja az idegenség, ismeretlenség, ellenszenves szabályokba rendezett, felvagdosott világ. Segíts eligazodni, hadd ismerkedjek meg a porszemekkel: ragadj meg a nyakamnál fogva, és gyömöszölj egy álnok, szánalmat kolduló hazug betegen bűzös lehelletébe, hagyd, hogy rámtapossanak! És ahogy döglötten fekszem a nyálkás aszfalton, magamon keresztül egyben látok majd mindent, minden szabályszerűséget, megállapodást, szándékot, de nem értek majd semmit. Szenvtelenül révedek az öntudatlan, magabiztos, éles mozdulataitok sorára. Ha eléggé figyelek, ha elég türelmes vagyok, ha eléggé hidegre fagy a saját hullám, és elég kicsi darabokra esik széjjel zavartalanul, ha le tudom vetkőzni rólatok magamat, egyszerre világos lesz már, hogy a közösségetek érthetetlen rendezetlensége csak látszólagos, nincs itt sem más, csak a Jóisten.

(Kovács Dénes: Barátom: Andrássy út leckéjéhez)

Üveggolyóképek 6. - vágy

A "vágy" leckéhez próbáltam képeket készíteni, de ez sem oda tartozik. A "gyűlölet" leckébe küldeném, ha lenne.

A kép mondanivalójával nincs vitánk, azonban a formai megoldásokhoz némi hozzáfűzést adunk a kis filmben, aminek a lényege, hogy addig egy témát nem szabad békénhagyni, amíg nem azt látod a végeredményben, ami a célod volt, és amíg esztétikai, formai megjelenésében zavaró momentumokat találsz benne. (hegyi-szőke) értékelés:

Üveggolyóképek 7

Ennek a képnek nagyon jó a ritmusa, nagyon jók az ívek, Zsolt megfordította volna a fényt, András nem. (szőke)
értékelés:

Javitás
Javított változat a képkivágás szélesítésével.

Először is köszönjük azt, hogy foglalkoztál a kérdéssel és elküldtél egy másik, javított képkivágást, amiből azonban újabb feladat, vagy javítási kérdés jött elő, mégpedig az, hogy ebben a formában már az arányok rendben vannak, viszont a sapka, vagy az a kötött ruha, ami a fejeden van, az idegen ebben a környezetben: ebből pedig az adódik, hogy ha van kedved újragondolni, újra játszani ezt az arcfestéses helyzetet, akkor próbáld meg úgy, hogy abban nincs ilyen idegen tárgy. (szőke)

Remegünk a vágytól
Üveggolyóképek 5. - Fényképezni fogunk, örökké fogunk élni

A kép hangulata, formavilága, színei picit a japán szobabelsőkre emlékeztetnek, meg nem mondom, miért, talán a világos és kék, a színek és formák kapcsolódása miatt. Sejtésem szerint ez a kék felület valami folyadék, ami szintén mozdulatlannak látszik, és láthatjuk azokat a technikai eszközöket, zseblámpát, kis fényeket, amikkel a tárgyak meg lettek világítva. A kép a csendélet kategóriába, leckéhez lett beküldve, és ezt a feltételt bizonyos tekintetben teljesíti, hisz tárgyakat látunk a képen. De ha azt is figyelembe vesszük, hogy ezek a tárgyak egymáshoz képest milyen rendszerben, milyen kompozícióban helyezkednek el, akkor az esetlegesség miatt már csendéletről nem beszélhetünk. A csendélet ugyanis nem tárgyak véletlenszerű egymás mellé helyezése, avagy talált kép, a csendéletnél minden egyes képet alkotó résznek pontosan meghatározott helye és szerepe van. Itt látunk egy kis virág tálat, amiből csak a szirmok láthatóak, látunk egy fél vázát, amiben nem felismerhető drótok vannak, láthatjuk a kis kancsóba tett zseblámpát, a tálat a kék festékkel, és azt az ominózus fehér kendőt, amit a takarítónő már az előző képnél is ottfelejtett. Ezek a manifesztumok nem adnak ki egy közös történetet és ami a legfontosabb, nem állnak kompozícióban egységgé össze. Ennek még egy oka van, és ez a vágás, aminek következtében minden képen szereplő tárgy felismerhetetlenné válik. Márpedig ha ez volt a cél, hogy a konkrét tárgyak ne önmaguk jelentésében legyenek jelen, akkor maguknak a formáknak kellene esztétikailag és kompozícióban rendben lenniük. Ez a vibráló, zavaros szerkezeti rendszer nem tud jelen formájában másról szólni, mint az esetlegességről. Ez így inkább nevezhető az előző kép werkfotójának. A csendéletnél viszont az úgynevezett halott tárgyak egymás közötti kapcsolódása, rendszere ad ki egy üzenetet. A csendélet a lehető legritkábban talált, a kiindulás maga lehet egy ilyen impulzus, de a végső formának már minden tekintetben indokolhatónak, egymásra épülőnek és esztétikailag is helyénvalónak kell lennie. Ha bármi marad, ami nem indokolható, akkor ott a néző is meg fog akadni. (szőke)
értékelés:

Álmom Őrizője
Üveggolyóképek 4. - Ki őrzi az álmom, amíg alszom? Holdak lelke.

Nehéz helyzetben vagyunk, mert Zsolt megmutatta nekem azt a beszélgetést, ami a kommentárokban köztetek zajlik, és nehéz ettől függetleníteni magunkat, ugyanakkor mégiscsak elsősorban az itt szereplő képről szeretnénk elmondani a meglátásainkat. Egyrészt egy nagyon izgalmas képet látunk, az egyik rögtön szembeötlő megoldás az, hogy az alkotó a tükröződésen keresztül néz a néző szemébe, mintegy ezzel is erősítve az üzenet álomszerű, meseszerű, misztikus részét. Nagyon jól megoldottak a fények és színek, a formák és felületek, ez a kék tenger, víz vagy folyadékfelület jól utal az álomszerűségre, mintha az álom óceánján úsznánk mi is, miközben a felülethatárok konkrétsága mégis ad valami konkrét kapaszkodót. Nincs is semmi baj a képpel, egy kivétellel: a takarítónő keszkenője kilóg a kép szerkezetéből. Nemcsak a forma az, ami meghökkentő, de ez a vakító fehérség is a maga esetlegességével, fésületlenségével ezt az egész víziót visszarántja a földre. A pedellus egyszerűbben fogalmazta meg ezt: nem érti, miért van ott ez a fehér kendő, vagy papírzsebkendő. És ezzel az értetlenséggel nincs egyedül, hiszen ez a fehér szín kiugrik a felületből, kilóg a kompozícióból, és egyből azt kezdi nézni a szemlélő, hogy vajon mit akart a takarítónő azzal, hogy otthagyta a keszkenőjét? A kép emiatt a zavar miatt két disznós csak, mert nem értjük a zsebkendő szerepét az üzenetben. (szőke)
értékelés:

A pedellus és Szőke szkájpin próbáltak elemezni és azt felvenni videóra, de hát így sikerült. Összefoglalva: köszönjük, Karalábé. És nem a tartalma, hanem a film formai megoldása miatt 3 disznó. (szőke-hegyi) értékelés:

Nieto mellett 1
Nieto mellett 2
Nieto mellett 3
Nieto mellett 4
Nieto mellett 5
Leírom, hogy ez a pár kép arról szól, milyen Nietoval utazni. Amikor beülök mellé, mindig szemügyre veszem őt, egészében, milyen a kedve, mennyire fáradt, ez az első kép. Ilyenkor mindig beszélgetni kezdünk, és gyorsnak tűnik a haladás, hiszen az előbb én még nem is ültem az autóban: erről szól a második kép. Aztán, ha megbeszéltünk ezt-azt, és elég fáradtak vagyunk, unatkozni kezdünk, és engem már nem is érdekel, merre járunk, arra figyelek, hogy valami értelmeset válaszoljak, ez a harmadik kép. A negyedik képen elvesztem az időérzékemet is, már nem is akarunk beszélgetni, és nem is érdekel, hol járunk, de már anélkül is tudom, Nieto milyen, hogy érzi magát, mire gondol, hogy mondania kellene. Az utolsó képen újra magamhoz térek, ismerős lesz a táj, érdekelni kezd, mennyire járunk messze, és megint azt érzem, haladunk.

Kedves Karalábé, köszönjük a képeket. Nietoból egész kis sorozatot látunk, Nieto fekete fehérben, sárgában, Nieto indigóban, vad sebességnél zöldes fényben... Nagyon jó ritmikai játék ez a sorozat és úgy érzékelem, hogy a legrealistább a fölső álló formátumú kép, majd utána, számomra érthetetlen módon egy másik formátum kezdődik el, ezek azonos méretűek és van belőlük négy. A négyes számsor úgy érzem nagyon izgalmas, mert más és más változatokat rak föl az alkotó, de mégis úgy érzem, hogy a kevesebb több lenne, merthogy valójában ebben a négy különböző színre változtatott, de hasonló beállítású képen az eredeti, reális színvilághoz képest egy szűrt, szinte azt mondhatnám, hogy lazúrként használt színekkel megpróbál más és más hangulatot létrehozni, mindegyiknél a dinamikát variálva. Alapvetően viszont a színesre változtatott képeknek egy része tulajdonképpen nem a pandanja egymásnak, hanem egy pici változtatást látunk, főleg, ha ebben a sorrendben haladunk, akkor az indigó színű kép után van egy nagyon meghatározó neonzöld háttér, és utána van egy ismétlés színben, ami már volt. Tehát itt tulajdonképpen egy ujjgyakorlatot látunk, és ha megint pontosítanád te is, hogy miért küldesz el öt képet és pontosítanád magadban, hogy mi az oka, amit közölni akarsz velünk, akkor valószínűleg egy döntést is meghoznál és lehet, hogy a képek sorozatából kevesebbet adnál át nekünk. Miért lehet ez, hogy ennyi kép érkezett erről a variációról? Szerintem azért, mert bizonytalan vagy a saját üzenetedben, bizonytalan vagy a kompozíciós rendben, és bizonytalan vagy abban is, amit ugyanakkor jól érzékelsz, hogy színekkel más más hangulatot próbálsz létrehozni, de bizonytalan vagy abban, hogy vajon jót választottál-e, és újra és újra a vers első mondatát föl szeretnéd mondani. Emiatt mindig van egy pici kis tévesztés. Én csak annyit szeretnék javasolni, hogy ha ezen a vonulaton szeretnél még dolgozni, vagy gondolkodni, akkor több bátorságot és több döntést, hogy ne öt olyan képet kelljen megnéznünk, ami valójában a történetben nem visz előrébb. A munkát nagyon becsüljük, örülünk, hogy elküldted és a folytatás reményében két disznó. (szőke)
értékelés:

A Kutya Gazdája
Ki vagy te?

Amivel én bizonytalan vagyok - Zsolt tudja, hogy szeretem a kutyákat - ilyen szomorúan nézi a gazdáját, meg látok én itt egy utcaképet is a visszatükröződésben, de azért mégis fölvetődik bennem, hogy fölülről mit látok én, hogyan metsződik, hogyan záródik, a fölső vágás nekem esetleges. Én igazából nem levágnék, hanem még adnék, még húznám ezt a fölső horizontot még magasabbra. (szőke)
értékelés:

Vizsgaidőszak után - újra együtt

Színvilágából, a beáramló napfény, ami megvilágítja ezt a szobabelsőt, arra következtetünk, hogy ez egy vidám, szinte gesztus szinten, folthatásaiban működő kép. Ettől függetlenül felfedezhető rajta figuralitás, az emberi kar, az arc, sőt, valami oknál fogva egészen jól érzékelhető az egyik arc. Tudom, hogy ezeknél a fajta képeknél nagyon nagy a bizonytalansági tényező, hiszen lehet, hogy a kamera is mozdul, mégis azt mondom, hogy az az ív, amely most a hát boltozati része, ami a kép bal oldali függőleges szakaszánál elvágódik, és az az élfény, amely olyan furán megy végig az arc bal oldalán, nem igazán szerencsés. Nagyon jó lett volna azt a hajkoronát meghagyni, bent hagyni a keretben, és ugyanígy jó lett volna a hát pulcsival ívelt formáját is meghagyni a képben. Nyilván nehéz eldönteni ezt így, de mégicsak azt a látványt kell értékelni, amit látunk - a hangulata nagyon jó, nagyon érdekes. (szőke)
értékelés:

Isten Képére
Üveggolyóképek 3. Hol van a rend?

Igazából egy sorozat munkái kezdenek itt kirajzolódni, úgy látom, hogy egy új alkotóval találkoztunk itt, és azt kérem, hogy amit itt ezzel a felülettel játszik, mint egy mímes, mint egy színész, hisz szinte színpadi jeleneteket látunk, ha ezzel tudsz dolgozni a test kapcsolatával és a fényekkel, akkor megköszönjük, ha ez a sorozat folytatódik - a szemöldök hiányzik, az zárná le a gesztust. (szőke)
értékelés:

Az Arcom Nem Mond Semmit
Üveggolyóképek 2. És én ki vagyok magamnak? (nem az arcom)

Nagyon jó a témaválasztás, izgalmas az eredmény is, de túl szűkre vágtad a képet, főleg a bal oldalon, érdemes lenne megismételni. (szőke)
értékelés: