Egy darab kő

Szóba kerültek itt néha különböző filozófiai megközelítések. Egy picit vissza kell utalnom, mert ennél a képnél talán újra a japán akvarelleket, vagy kínai képeket, azokat a bizonyos híres akvarelleket, ahhoz a világhoz nagyon közelít a kép, elsősorban azért, mert sűrítetten dolgozik és ez indokolja, hogy nem kell, hogy a háttérből lássak valamit, hegyeket, repülőket, felhőket, tornyokat, és a madár, és az ő biztonságát jelentő kiindulási és elrugaszkodási pont, ez a vessző, akár mintegy föld ez teszi költőivé, meseszerűvé a képet, miközben az absztrakt, tehát a ritmikai nyelvezetnek is megfelel a kép, nagyon jól van ritmizálva a kismadár foltja és a kép alsó részében elhelyezkedő festői gally, ami olyan, mintha egy vastag ecsetvonással húzott vonal lenne. Működik mint egy gesztus kép és működik realizmusában is, hisz látjuk, hogy ez madár, ami készül leszállni. Nagyon jók az arányok és a ritmusok. (szőke)
értékelés:

Javított változat a képkivágás szélesítésével.

Először is köszönjük azt, hogy foglalkoztál a kérdéssel és elküldtél egy másik, javított képkivágást, amiből azonban újabb feladat, vagy javítási kérdés jött elő, mégpedig az, hogy ebben a formában már az arányok rendben vannak, viszont a sapka, vagy az a kötött ruha, ami a fejeden van, az idegen ebben a környezetben: ebből pedig az adódik, hogy ha van kedved újragondolni, újra játszani ezt az arcfestéses helyzetet, akkor próbáld meg úgy, hogy abban nincs ilyen idegen tárgy. (szőke)

Üveggolyóképek 4. - Ki őrzi az álmom, amíg alszom? Holdak lelke.

Nehéz helyzetben vagyunk, mert Zsolt megmutatta nekem azt a beszélgetést, ami a kommentárokban köztetek zajlik, és nehéz ettől függetleníteni magunkat, ugyanakkor mégiscsak elsősorban az itt szereplő képről szeretnénk elmondani a meglátásainkat. Egyrészt egy nagyon izgalmas képet látunk, az egyik rögtön szembeötlő megoldás az, hogy az alkotó a tükröződésen keresztül néz a néző szemébe, mintegy ezzel is erősítve az üzenet álomszerű, meseszerű, misztikus részét. Nagyon jól megoldottak a fények és színek, a formák és felületek, ez a kék tenger, víz vagy folyadékfelület jól utal az álomszerűségre, mintha az álom óceánján úsznánk mi is, miközben a felülethatárok konkrétsága mégis ad valami konkrét kapaszkodót. Nincs is semmi baj a képpel, egy kivétellel: a takarítónő keszkenője kilóg a kép szerkezetéből. Nemcsak a forma az, ami meghökkentő, de ez a vakító fehérség is a maga esetlegességével, fésületlenségével ezt az egész víziót visszarántja a földre. A pedellus egyszerűbben fogalmazta meg ezt: nem érti, miért van ott ez a fehér kendő, vagy papírzsebkendő. És ezzel az értetlenséggel nincs egyedül, hiszen ez a fehér szín kiugrik a felületből, kilóg a kompozícióból, és egyből azt kezdi nézni a szemlélő, hogy vajon mit akart a takarítónő azzal, hogy otthagyta a keszkenőjét? A kép emiatt a zavar miatt két disznós csak, mert nem értjük a zsebkendő szerepét az üzenetben. (szőke)
értékelés:

Leírom, hogy ez a pár kép arról szól, milyen Nietoval utazni. Amikor beülök mellé, mindig szemügyre veszem őt, egészében, milyen a kedve, mennyire fáradt, ez az első kép. Ilyenkor mindig beszélgetni kezdünk, és gyorsnak tűnik a haladás, hiszen az előbb én még nem is ültem az autóban: erről szól a második kép. Aztán, ha megbeszéltünk ezt-azt, és elég fáradtak vagyunk, unatkozni kezdünk, és engem már nem is érdekel, merre járunk, arra figyelek, hogy valami értelmeset válaszoljak, ez a harmadik kép. A negyedik képen elvesztem az időérzékemet is, már nem is akarunk beszélgetni, és nem is érdekel, hol járunk, de már anélkül is tudom, Nieto milyen, hogy érzi magát, mire gondol, hogy mondania kellene. Az utolsó képen újra magamhoz térek, ismerős lesz a táj, érdekelni kezd, mennyire járunk messze, és megint azt érzem, haladunk.

Kedves Karalábé, köszönjük a képeket. Nietoból egész kis sorozatot látunk, Nieto fekete fehérben, sárgában, Nieto indigóban, vad sebességnél zöldes fényben... Nagyon jó ritmikai játék ez a sorozat és úgy érzékelem, hogy a legrealistább a fölső álló formátumú kép, majd utána, számomra érthetetlen módon egy másik formátum kezdődik el, ezek azonos méretűek és van belőlük négy. A négyes számsor úgy érzem nagyon izgalmas, mert más és más változatokat rak föl az alkotó, de mégis úgy érzem, hogy a kevesebb több lenne, merthogy valójában ebben a négy különböző színre változtatott, de hasonló beállítású képen az eredeti, reális színvilághoz képest egy szűrt, szinte azt mondhatnám, hogy lazúrként használt színekkel megpróbál más és más hangulatot létrehozni, mindegyiknél a dinamikát variálva. Alapvetően viszont a színesre változtatott képeknek egy része tulajdonképpen nem a pandanja egymásnak, hanem egy pici változtatást látunk, főleg, ha ebben a sorrendben haladunk, akkor az indigó színű kép után van egy nagyon meghatározó neonzöld háttér, és utána van egy ismétlés színben, ami már volt. Tehát itt tulajdonképpen egy ujjgyakorlatot látunk, és ha megint pontosítanád te is, hogy miért küldesz el öt képet és pontosítanád magadban, hogy mi az oka, amit közölni akarsz velünk, akkor valószínűleg egy döntést is meghoznál és lehet, hogy a képek sorozatából kevesebbet adnál át nekünk. Miért lehet ez, hogy ennyi kép érkezett erről a variációról? Szerintem azért, mert bizonytalan vagy a saját üzenetedben, bizonytalan vagy a kompozíciós rendben, és bizonytalan vagy abban is, amit ugyanakkor jól érzékelsz, hogy színekkel más más hangulatot próbálsz létrehozni, de bizonytalan vagy abban, hogy vajon jót választottál-e, és újra és újra a vers első mondatát föl szeretnéd mondani. Emiatt mindig van egy pici kis tévesztés. Én csak annyit szeretnék javasolni, hogy ha ezen a vonulaton szeretnél még dolgozni, vagy gondolkodni, akkor több bátorságot és több döntést, hogy ne öt olyan képet kelljen megnéznünk, ami valójában a történetben nem visz előrébb. A munkát nagyon becsüljük, örülünk, hogy elküldted és a folytatás reményében két disznó. (szőke)
értékelés:

Színvilágából, a beáramló napfény, ami megvilágítja ezt a szobabelsőt, arra következtetünk, hogy ez egy vidám, szinte gesztus szinten, folthatásaiban működő kép. Ettől függetlenül felfedezhető rajta figuralitás, az emberi kar, az arc, sőt, valami oknál fogva egészen jól érzékelhető az egyik arc. Tudom, hogy ezeknél a fajta képeknél nagyon nagy a bizonytalansági tényező, hiszen lehet, hogy a kamera is mozdul, mégis azt mondom, hogy az az ív, amely most a hát boltozati része, ami a kép bal oldali függőleges szakaszánál elvágódik, és az az élfény, amely olyan furán megy végig az arc bal oldalán, nem igazán szerencsés. Nagyon jó lett volna azt a hajkoronát meghagyni, bent hagyni a keretben, és ugyanígy jó lett volna a hát pulcsival ívelt formáját is meghagyni a képben. Nyilván nehéz eldönteni ezt így, de mégicsak azt a látványt kell értékelni, amit látunk - a hangulata nagyon jó, nagyon érdekes. (szőke)
értékelés: