diana próba 2.

Az érdekes, hogy ezt a képet Bara a Víz leckébe küldte, és fontosnak tartom azt is, hogy itt ellentétpárok jönnek létre: a tűz és a víz ellentéte. Most, ha akarom, akkor a vizet a tűzzel is lehet ábrázolni, és itt ezek a színek inkább a tűzről szólnak. Ezekkel a színekkel olyan, mintha valami forróság, valami robbanékony helyzet lenne ábrázolva. Van egy primer kapcsolódási pont is: a szappanbuborék-fújás. Nem vagyok teljesen meggyőzve arról, hogy erre szükség van, ez most lehet, hogy gyengíti az üzenetet. (hegyi)
értékelés:

http://latszoter.hu/szakkor/cim-nelkuel-0 kép újragondolása...

Örülök ennek a képnek azért, mert az előző néhány képnél elmondtam azt, hogy mi az a gondolat, amit érzek a portrézásnál akkor, amikor Hannával dolgozik, és ez a kép annyiban mindenképpen továbblépés, hogy nem akar mindenáron a nézőre ráerőltetni egy álláspontot, hanem viszonylag nagy teret hagy arra, hogy én ebben a képi világban megtaláljam a magam kapcsolódási pontjait. A leiratból tudjuk, hogy ez egy előző képnek a továbbgondolása, és ha megnézzük ezt az előző képet, abban mindenképpen igaza van Barának, hogy lényegesen kevesebb eszközzel dolgozik, és ez annyiban jót tesz a képnek, hogy jobban tudunk koncentrálni. Ha az előző képet megnézzük, ott a ruha, az ékszerek, a háttér különböző gyűrődései a fókuszálást nem segítették. itt most viszonylag kevés képi elem van, és az is fontos, hogy a két kép között csak fél év telt el, de lényeges a változás abban, hogy maga a modell a maga nőiségét, a kíváncsiságát, a gyermekkorból a kamaszkorba lépésnek az irányait miképp éli meg. Az előző képen inkább egy kislányt láttunk, aki tulajdonképpen már az első lépést megteszi azzal, hogy a tükör szerepel (azt tudnunk kell, hogy a gyerekeknél ez bizonyos életkor alatt nem annyira központi kérdés), de még csak egy ismerkedési fázis van. Itt, ennél a tükörnél, ami egy lényegesen egyszerűbb tükör, azzal, hogy a hajával játszik, az, ahogy a körme ki van színezve, viszont nincsenek előtérbe hozva az ékszerek, az ajándékba kapott csecsebecsék, letisztultabb az az élményanyag is, amit a modell mutat. Én ennek nagyon örülök, ez egy jó irány. Remélem, hogy Bara ezt a témát nem fogja elengedni, és időről időre kapunk jelentéseket ezekről az állomásokról. (hegyi)
értékelés:    

Az ötödik bolygó nagyon érdekes bolygó volt. Ez volt valamennyi közt a legkisebb. Éppen csak akkorka, hogy egy lámpa meg egy lámpagyújtogató elfért rajta. A kis herceg el sem tudta képzelni, mi értelme lehet valahol az égbolton egy bolygón - amelyiken se ház nincs, se emberek nem laknak - egy lámpának meg egy lámpagyújtogatónak. Mégis azt gondolta magában: "Lehet, hogy ez az ember itt: merő képtelenség. Mégis kevésbé képtelen, mint a király, a hiú, az üzletember meg az iszákos. Az ő munkájának legalább van valami értelme. Ha meggyújtja a lámpáját, mintha egy csillagot segítene világra vagy egy virágot. Ha eloltja a lámpáját: elaltatja vele a virágot vagy a csillagot. Szép foglalkozás. És mert szép, valóban hasznos is."

Kiváló kép. Ez egy olyan megoldás tőled, Bara, ami igazán rád jellemző, és mégis egyetemes dolog. Mindamellett, hogy barás, de mégis át tudtunk lépni egy olyan szinten, ami már nem arról szól, hogy ki milyen technikai dolgokat tud bevetni, vagy, hogy a saját útján milyen újabb csúcsokat tud meghódítani, hanem van egy alázat ebben a dologban. Az az alázat, ami nem árt, ha az illusztrációnak a sajátja, hogy foglalkozik azzal, hogy mi is az, amit illusztrálni akar, és nem egy teljesen külön világot akar felépíteni, hanem ahhoz próbál kapcsolódni, miközben nem egy szájbarágós dologról van szó. Úgy értem, hogy nem az a tipikus téma, hogy odateszünk egy kis szőke hajú gyereket, mert ő a kisherceg, és akkor ebből már mindenki leveszi a maga következtetését. Köszönöm szépen, három csillag. (hegyi)
   

Bara, azt hiszem hogy nem fogsz szeretni azért, amit most mondani fogok, de fel kell vállaljam, mert dicséretet úgyis kapsz sokat megérdemelten másoktól, viszont bánnám, ha nem mondanám el, amit érzek, ha már képekről beszélgetünk, szerintem fontos, hogy őszinték legyünk egymáshoz, legalábbis nekem ez a célom. Hanna jó modelled. Bármit megcsinál, amit mondasz. Ezt láthatjuk sok képeden. A felelősség nem az övé, hogy mibe viszed bele, mire veszed rá. Azon te már jócskán túl vagy, hogy primer, verbális üzeneteket fogalmazz meg. Ismered a formákat, a tömegelhelyezést, ismered a világítást is, tehát azt mondhatom, hogy a technika a kezedben van, a rutin is megvan. Ebből adódik, hogy azt mondom, hogy ez a kép nekem kevés. Hadd ne boncoljam szét, hogy persze, harcos mert régies vaskerítés, persze, geg, mert kislány a harcos, persze, Hannával tudtok szigorúan nézni, ez mind megvan, oké... de minek? Olyan erős tudsz lenni, amikor a lelked is beleteszed a munkáidba, Bara, értsd jól és ne félre, hogy nagy lány vagy már, és ha játékot akarsz, akkor azt is azzal a tudatossággal és elszántsággal fogalmazd meg, amivel a drámai képeid. Ha sokat használsz egy modellt kb. ugyanarra a hangulati irányra, akkor el fog kopni és óhatatlan lesz, hogy beskatulyázódik ő is és te is, hogy Bara az, aki Hannával, azaz egy kislánnyal drámázik. Kell hogy különbséget tudj tenni az alkotói folyamatodban a valódi érzelmek és az eljátszatott érzésformák között ahhoz, hogy hiteles legyél. Amikor huszonévesen verseket írtam, mind borongott. Ha fájt, jó volt, és kerestem, hogy fájjon, hogy írhassak. És be kellett évek múlva lássam, hogy amíg csak akkor üt, amit írok, ha fáj, akkor nem vagyok erre kész. Te tudom, hogy őrületes palettán mozogsz. Ne hagyd a modelled beszorulni olyan dobozba, amiből aztán nehezen fogod tudni kihozni őt. És magad se. Ha érzés, érezd és éreztesd, nem elég Barától az úgy csinálni, mintha. Te már jócskán előre jársz a magad fotós útján, igen Bara, már bármit-akármit nem adhatsz ki a kezedből. Ez a kép tőled kevés. Bocsánat érte, de aki úgy tud fogalmazni mint te, ne érje be kevesebbel. Ugye nincs harag? (hegyi)

"Nézd anya, rajzolok Neked valamit."

Nagyon érdekes, izgalmas az a forma, amit a lehelet kiad, és a kékek és lilás színek, árnyalatok harmóniája és hidege jó ellenpontja a kilégzésnek, az emberi viszonyoknak, az üzenetnek, a kapcsolatnak, van ebben valami végletes, végleges, valami szomorú, valami picit keserédes, ami utal a kéttagú családra, a szövetségre, ami anya és lánya között köttetett. (hegyi)
értékelés:    

Ágnes hasonlította a maga cipőképét ehhez, nem én, de ha már megtörtént, akkor hadd mondjam el, mi az, ami ebben a képben nagyon más. Ágnesé szoborfotó. Korrekt és jó meglátás, de a szoborról szól elsősorban, és a szobron keresztül hozza a maga üzenetét, ami a szobor üzenete, nem Ágnesé, vagyis Ágnes tisztelettel volt a szobor iránt és az alkotója iránt és azt mutatta meg jól, amit a szobrász elsősorban akart. Itt másról van szó. Ugyanis Barának csak eszköz a szobor ahhoz, hogy a saját érzéseiről meséljen, amit benne a szobor kiváltott. Hogy legenda-e vagy valóban összenevettek a katonák mielőtt a Dunába lőtték volna az áldozatokat, hogy ez egy úszásgyakorlat, nem tudom. De ez a kép hordozza ezt a kegyetlen, gyilkos humort is, nem humorként, hanem drámaként. Csillan a víz, ketten már a vízben, a Duna nyugodt maradt, tanú, de nem fordult ki medréből. A jég ugyanúgy úszik, mint akkor, a fények, a csönd, a némaság... Köszönöm Bara, (leszámítva a randa aláírást) ez egy kitűnő kép, mert lelke van. (hegyi)
értékelés:    

Miért pont ő, miért pont itt, miért így és ekkor? Ezek a kérdések evidensek akkor, amikor az alkotó magához emel egy hétköznapi tárgyat egy hétköznapi helyzetben és azt ábrázolással kiemeli a hétköznapból. A bogyó itt önálló teret hív magának, mint egy lakótelepi plakát tapéta, úgy áll mögötte a háttér, mert bár a tájkép is szép lehet, és viszi is a szemet erősen, de mégis, ez a bogyó, ez nem hagy nyugtot. Miért? Ő lenne a hiba a gépezetben? Ő lenne a titok? Ami engem ebben a merengésben visszahúz, az az ágacska, amiről ő belóg ide. Oké, hogy keretez fenn, de erre nekem nincs szükségem, hogy körberajzolódjon a kép, mert a képhatár is keretez. Viszont ha csak ezen a félig szakadt fügeléken lógna a bogyód, akkor valóban csak ő lenne, csak vele foglalkozhatnék, csak őt próbálnám figyelni, mozdul-e, fityeg-e, mi lesz vele. Így most ez nem történik meg, miközben nem is a bogyó, hanem az a szár, az az, ami igazán megejtő. Szeretnék, de így most ezzel nem sokra megyek, keresem a kulcsot, de ha nem vagyok engedékeny a komponálással, márpedig elnézést, de Baránál nem tudok engedékeny lenni, mert ő ezt nagyon érzi és tudja, akkor nem tudom így ezt most hova tenni. (hegyi)