Láncreakció Mácsai Ferenc : Tiltott zóna című képére. A belső Stalkert követve eljutottam a Zóna belsejébe.

Láncreakció kategóriába bekerül, tehát most nem elemezzük. (szőke-hegyi)

négy betű kergetőzik fejemben
különös rezgéseket váltva ki lelkemben
A az első, őt N követi, majd fordított rendben
ők jönnek jönnek ismét ketten
így adva ki a nevet
mitől szívem boldogan nevet
s nem más ez, mint:
ANNA

Vércsekarmok vájnak szívbe,
tépik, vágják vágytól remegve.
Nem maradhat egyben semmiképp,
különben még boldog lenne,
         hogy szerethet épp.

Karmok, éles fogak, csőrök.
Így jelennek meg az örök őrök,
kik távoltartanak a boldogságtól,
Téged az igazi önvalódtól.

VERdes, vérONt, IKArosz-viaszt lebont,
hogy zuhanjon le mélybe alant,
s ne tudjon felkelni többé soha,
pusztuljon el,
         gondolatai se szálljanak már tova...

Szived végül széttépik és kivéreztetik,
ez okoz látszólagos örömet nekik.
S dolguk végeztével hagynak majd hébe-hóba
néhány vörös foltot a kövé fagyott hóban...

Hanyatfekszem a fűben
a fekete palástú égre tekintek.
Látom, amint játszanak
a Hold és a csillagok.

Játszanak, kergetőznek
nagy murit csapnak,
egész éjjel incselkednek
egymással és egymásnak.

Gondolatban magam is
egy vagyok közülük.
Te vagy egy másik,
s egymást kergetjük...

Kilencedik hónapban
de nem abban ;-),
egy másikban,
költök a szobában.

Kint süt a Nap még,
de már borul az ég.
Mi jut eszebe még?
Ki tudja, csak az ég.

Hull a falevél,
hulla falevél,
többé már nem fél,
mivel már nem él.

Leérvén már sárga,
nincsen rajta mázga:
játszmáit lerázta,
siratja a fa ága.

Ilyenkor van újbor,
Vigadjunk hát újból!
Igyunk a jó borból,
Elég volt a gondból!

Befejezem versem hát,
megyek a szőllőn át,
ahol a prés eddig állt,
mindenki emeli poharát.

...tükörjáték...

Az jutott eszembe, hogy Albert Einstein szobafestés közben a ruhásszekrényben a berakott tükrök között. Nekem ennyi jut eszembe. És fölkapcsolja a villanyt – előszavazza András Zsolt elemzését.
   Ez egy érdekes dolog, ezek a fajta, egyébként a Bódy Gábor által használt, ilyen öngerjesztő folyamatok, amikor a kamera a saját magára felel és a végén létrejön egy ilyen végtelenbe kifutó történet. Nagyon hálás dolog. Van valami kastély…
   - Az Esterházy kastély üvegtermére gondolsz – segíti ki András Zsoltot
   - Arra, ahol apám összetörte a Wartburgot.
   - Zsolt az apja által összetört Wartburggal kapcsolatban megjegyzi az Esterházy kastély üvegtermét. Annyit kell mondani most a vicc mellett erről a teremről, hogy itt szemben vannak - a barokk szabályai szerint - a tükrök. Ettől maga az óriási nagy terem sokkal nagyobbnak látszik, mert a tükrök egymást tükröztetik.
   Igen – veszi vissza a szót a Pedellus – maga az ötlet az jó. És az is jó, hogy ebből csinál verziókat, és az nagyon jó dolog, hogy létrehoz többféle verziót, és én azt mondom, hogy a nézők számára megkapóbb verzió valószínűsítés szerint az a fölső. Mert ugye ott van egy egészen érdekes szituáció és ott nagyon jól látják ezt a fajta tükröztetési játékot. Ugyanakkor én meg azt mondom, hogy kompozíció szempontból számomra az alsó az izgalmas, mégpedig azért mert ezekkel a kockaformákkal olyan, mint hogyha a Gimesi András, mint egy ilyen Kelj fel Jancsi figura, vagy ez a kis rugós figura így kipattanna a dobozból és akkor így – halló, itt vagyok, itt vagyok!! - , minthogyha ezekben a rekeszekben akár, mint egy ilyen falanszter történet, bezárva ott állna egy szereplő. És ez a fajta tükröztetési játék nem főszereplő, hanem csak eszköz. A másik képnél ez a főszereplő. Tehát én a két kép közül az alsót tartom értékelhetőbbnek, legalábbis számomra. A továbblépésre próbálok mondani olyan javaslatot, hogy azért ő ebben a képben egy szereplő! Tehát ez egy szerep. És hogyha ezt el tudom fogadni, akkor a történet akkor fog igazán célba jutni, hogyha ez a szereplő a szerepét el is játssza.
   Én még két dolgot szeretnék megjegyezni – veszi át a szót az Osztályfőnök – , hogy mind a két kép a harmadik emeleten történik, és nagyon fontos még a képnek egy eleme, az pedig a gesztus, tehát hogy az András milyen tartással és hogyan rögzíti önmagát. E nélkül ennek a képnek nem lenne ez az ironikus hatása.
   Igen, csakhogy erre én most mondok neked valamit – ellenérvel Zsolt. - Oké. Csak a Gimesi van olyan csávó, hogy fogja, föltesz ide két képet, talált egy baromi jó teret - megint itt van, hogy nem fejezi be - ez a tér kiált azért, hogy itt egy történet elinduljon. És azt mondom, hogy oké. Első kép, oké, a szereplő belép, második kép észreveszi, hogy beszorult a dobozba és hogy folytatom a történetet? Megint az, hogy folytatni kéne. Hát én nem adok rá disznót, egyet se, hanem folytatni kell. Tehát legyen szíves, ez akár hol is volt, ha Svédországban, hát akkor drágább lesz oda visszamenni, de menjen vissza és csinálja még tovább. Legyen végre tétje. (szőke-hegyi)

Hétfő délutáni félkómás állapotban egy kávéautomata munkájánek eredményére várva.

Amennyiben ritmikai gyakorlatot látunk itt egy döntött kamerás felvételnél, és talán valamennyire szemcsés is a felület, ezt nem tudom eldönteni, nagyon jó a kompozíciós választása az Andrásnak. Valami miatt nem eléggé absztrakt mindaz, amit látunk. Valahol a határmezsgyéjén van egy lépcsőház följárati részének a dokumentumszerű lefényképezésével egy ferde kamera által, tehát nem is egy egyszerű dokumentum az absztrakció gondolatrendszerével. Egy picit ha a számítógépével lehet ezen módosítani, mert itt viszont én jogosnak látnám azt, hogy a fekete-fehér tónusokat egy picit vigye el a festészet felé, vagy a rajzosabb rendszerek felé. Az is nagyon érdekes, hogy semmilyen élőlény, semmilyen élő tárgy nincs ezen a képen. Talán festészeti szempontból az Andrásnak érdemes lenne ajánlani, egyrészt ha az Estiklopédián megtehető, akkor ott, ha nem akkor az interneten keresztül, hogy Deim Pál festőművész alkotásait érdemes lenne megnéznie. Egy disznó, mert miközben ezek érdekes kísérletek, valahogy az András folyamatosan egy védekezési burkot hoz létre önmagával szemben. És az nagyon fontos lenne, hogy azokat, amiket András elkezdesz, azokat próbáld módszeresen végigvinni, mert félbehagysz dolgokat. A humor nem azonos a komolytalansággal. (szőke)
értékelés: