Munkák | Page 33 | Látszótér

Szűrés

Béla

Hármas elágazás

Dugipénz

Pedi zongoraleckéje

Mammut a falon

UFO-felhő az Alföldön valahol Békéscsaba és Debrecen között.

Jóóó, én azt tudom mondani, hogy UFO ide, UFO oda, oké, nézem, biztos ott van, nem tudom... én Dumaszínházba járok, tehát nem nagyon tudok ehhez hozzászólni, de azt a magam módján látom, hogy az a fajta érzelmi ragaszkodás, amely ugye más alkotóknál is látszik, hogy mennyire rabul ejtő a természeti jelenségek kapcsán, ennek hódol, ennek az állapotnak hódol itt a Gimesi féle fénykép is, hogy milyen csodálatos vizes élményt jelenthet a felhők fantasztikus, megismételhetetlen mozgása, játékai, páratartalma. Egy gyönyörű szép tájképet látunk itt, egy gyönyörű szép izgalmas tanulmányt látunk a felhőkről, és mint ilyen én úgy gondolom, nem is kéne, hogy többet akarjon, hanem ezt a feladatot kéne végrehajtania. Amennyiben pedig, felteszem van bátorságunk hozzá kimondani, azt hogy igen, mi erről szeretnénk beszélni, vagyunk elég bátrak hozzá, hogy nem akarunk ennél többet én úgy gondolom, hogy abban a pillanatban tisztázódnának a formák. Ez alatt pedig azt értem, hogy ez nagyon izgalmas tájkép, nagyon-nagyon jó, hogy magából az Alföld fogalmából ilyen parányit hagy a kép alsó felületén, mert ettől az óriási, monumentális nagy jelenséget ami az égen zajlik azt erősíti föl a kép. Talán annyi lenne a kérdésem vagy kérésem, hogy miközben ez egy panorámaszerű óriás látvány a baloldali részen véleményem szerint jó helyen vágódik, a jobb oldali függőlegessel viszont picit az a bajom, hogy szerintem ott a kép folytatódna éppen azért, mert ez az összetett felhőrendszer nagyon is kívánja azt, hogy ezeket a különleges, barokkos fodrokat még tovább nézhessem. Nem tudom, hogy mi volt látható ott a valóságban és esetleg bővíthető a kép még számítógéppel, ha nem, akkor azt mondom, hogy esetlegesen a kompozíciós kérdés, amit elmondtam az előbb, ez talán ha elfogadható, értékelésként, akkor azt is jelenti, hogy akkor ott kellett volna pontosítani exponáláskor az üzenetet. Ha természetesen nem így gondolja az alkotó, én azt is el tudom fogadni, de szeretem a képet, három disznó. (szőke)
értékelés:

Az őr

Nagyon bátor vállalkozás ez a fikciós, igazából egyfajta teátrális, színházi jellegű, nem kevés öniróniával készült kép, ahol szinte lajstromozhatók a különböző korokból kollázsként összeépített formák: így a porszívócső, a román Bonanza bútorcsaládból származó, lambériázott, kinyitható ágyneműtartó, amely fölött Anubis figyel ránk egy egyiptomi útról, mögötte egy kókuszdió a kis fonott műanyag kosárban, és az ál-kínai pongyola, amelyen a kígyók tekeregnek, és ebből az anyagkivágásból kikandikál a férfiasságot erőteljesen jelző mellkas szőrzet, ahol nagyon is szigorú tekintettel, Lennon szemüveg mögül néz ránk az alkotó. Ezt én egy jó kis munkának érzem, bár azt kell hogy mondjam, hogy az a mérnöki precizitás, amely Gimesi András képeiben megvan, az itt most talán pont a feladat ironikus nehézsége miatt megbicsaklani látszik, mert ha megnézzük, akkor tulajdonképpen akár a Bonanza szekrény, akár András kimonójának az alja, tulajdonképpen értelmezhetetlenül vágódik úgy, hogy a kép legfölső felületén pedig véleményem szerint ugyanannyi üres felület marad a szereplő fölött, mint amennyi talán jót tenne ennek a képnek az aljának, hogy az Anubis figurára rárímelő kelet-európai macsó szemlélete az teljes egészében, mint szobor a posztamenssel együtt legyen látható. Tehát nagyon jónak tartom az ötletet, nem tudom, hogy az lehet-e esetleg a gond, hogy ez egy állványon elhelyezett fényképezőgéppel történő exponálás, vagy valakit megkértünk, hogy fényképezzen le bennünket és emiatt lehet az, hogy a test alsó szakaszai lemaradtak. Mindenesetre én úgy gondolom, hogy jót tett volna, ha ez az alsó régió is megjelenik. Ez két disznó. Én azt gondolom hogy evvel a formanyelvvel még lehet játszani, lehet vele dolgozni, mert látszik, hogy Andrást ez érdekli. (szőke)
értékelés:

Fura úton fura hordók...
Fura úton fura hordók gyülekeznek,
Fura formációkba furán rendeződnek,
Fura látvány fura helyről,
Fura kép, de vajon mitől?

Tulajdonképpen a fénykép mellé egy korrekt vers is érkezett, amely egy ritmikai játékot mutat nekünk verbálisan, de ugyanezt a ritmikai játékot látjuk itt a vizuális megközelítésben is. Ez valamilyen vas szerkezet, vas traverz amit egy elfordított fényképezőgéppel fényképez a fényképész és ettől olyan mintha kis emberkék valami futószalagon haladnának előre katonasorban valahova, ahova az útjuknak vinnie kell őket. Szinte megszemélyesülnek ezek a rozsdás csavarok, ezek a formák. Érdekes a világa ennek a képnek, hogy ez a világoskék, amely kopottas, átsejlik rajta a rozsda, ez keveredik ezekkel az egészen sötétbarna rozsdafoltokkal. Ez ad egy valamilyenfajta várakozást a képnek. Én azt mondanám, hogyha az András előző képét nézzük meg, ugyanabban az épített környezetben vizsgálódik, keresgél és próbálja kifejezni magát, és motívumaiban nagyon hasonlónak érzem ezt a másik képpel. Azon a helyszínen, vagy közel ahhoz készülhetett ez a kép is. Mégis azt mondom, sokkal jobban átszűrt, sokkal jobban fejezi ki a Gimesi András féle gondolkodásmódot, mint az előző kép. Az előző képet erőteljesebben iskolásabb feladatnak érzem, míg itt valamilyen okból bár nincs itt rajta emberi forma, mégis azt érzem, hogy sokkal szimbolikusabb, arról szól, ami Andrást valójában érdekli. (szőke)
értékelés:

Perspektiva

Valójában egy olyan képet, szinte egy nézet alakú beállítást választott az András, ahol tényleg szinte iskolásan, a perspektíva szabályait vizsgálja az alkotó, beleértve a végtelenbe tartó vasúti síneket, vastraverzeket, azoknak az ismétlődéseit, amit szintén - ha Gimesi-filozófiát próbál figyelni az ember - megtalálhat, ezeket a formajegyeket ezen a képen is észreveheti, mert valójában a perspektíva az csak egy eszköz arra az eseményre, amit igazából fraktáloknak, ismétlődéseknek, geometrikus sokszorozódásoknak hívunk. Hiszen itt ezek az Eiffel munkájához hasonló vastraverzek, ezek megtízszereződve, megszázszorozódva hoznak létre egy geometrikus formanyelvet. Talán annyi megjegyzés lenne, hogy valamitől - nyilván ez a csavarodás, a paralaxisa a fényképezőgépnek, az optikának, a nagylátószögnek - ugyan párhuzamosra vannak állítva a függőleges élek, de mégis egy picit csavar az egész kép, tehát valahova, mint egy ilyen kútba belenézünk ebbe a vas alagútba, mégis egy picit olyan érzése van az embernek, minthogyha az egész balra lefelé csavarodna és arra súlypontozna. Én azt mondanám, hogy talán ellensúlyozni lehetett volna ezt az aszimmetriát, valamilyen a térben, ebben a perspektivikus térben elhelyezett alakkal, formával, valamilyen gépészeti eszközzel vagy emberi alakkal, vagy az út végén, vagy valahol itt az első egyharmadában a képnek. Úgy gondolom, hogy megvan a két disznó. (szőke)
értékelés:

Kanyar

A mozgás kategóriára ebben egy ujjgyakorlatot látunk. Sokszor küldtetek, küldött más is be hasonló a kamera elmozgatása a térben éjszaka gyakorlatra képeket; azért örülök ennek, mert akkor ezt az ujjgyakorlatot itt te is elvégezted, elvégzed, nagyon remélem, hogy ezt ugyanúgy, ahogyan a többi képeidben is a Gimesi-féle precizitással átszűröd majd magadon, és ebből továbblépésként majd a mozgás kategóriára érkeznek majd tőled olyan speciálisan csak rád jellemző képek, rád érvényes alkotások, amelyek belekerülnek a Gimesi-féle oeuvre-be. Ez most itt egy ujjgyakorlat és drukkolok, hogy a mozgás leckére ez az átszűrődés megtörténjen. Ezt visszaadom ismétlésre, noha szeretem a képet, de várom, hogy olyan igazi gimesis legyen. (szőke)

Manó Eperke

A Világban soha sincs teljesen csend, mindig ott van a háttérben a Lét alapzaja, ami állandó. Habár mi folyton megpróbáljuk ezt megfogni az idő fogalmával, a pillanatok megragadásával, ám ezirányú kísérleteink eleve szétmállásra vannak ítélve. (Fejhallgatóval, vagy nagyon jó mély hangokat adó hangfalakkal hallgasd!)

Az animációs film, amit itt most láthatunk tulajdonképpen a minimáltechnikákhoz kapcsolódik, zenei motívumokkal élve Steve Reich vagy John Cage, akikről az estiklopédiában többet is meg lehet tudni, ők a repetitív zene, filozófia zenei zsenijei, van pl Steve Reichnek egy olyan munkája, ami 24 órás, és nagyon parányi, átcsúszó motívumokból épül fel az egész, és ha jól tudom pár évvel ezelőtt Márta Istvánék Vigántpetenden a barokk templomban ezt a produkciót elő is adták. Annyit jegyeznék csak meg, hogy ez egy nagyon speciális műfaj, ahogyan a mantrák, az ázsiai meditációk nagy része éppen attól, hogy folyamatosan ismételget apró motívumdarabkákat, legyen az imatöredék akár, ezt elsősorban a keleti meditációkban, elmélyülésekben a test savasítására használják, mert a folyamatos, visszatérő (loopolás) ritmusok ezeknek az imáknál az oxigénbevitelt változtatják meg a szervezetben. Itt az András filmjénél beszélve valami hasonló történik, ugye a Badár szokta mondani a természetgyógyászati programokra itt, hogy az a paraszt-vellnessz, tehát rusztikusan megközelítve az András munkája a parasztfraktál, ahol ő annyira egyszerű eszközökkel valósítja meg a folyamatos középpontra figyelést, hogy egy ilyen kvázi eszköznélküli órát tesz az orrunk elé, ahol a horoszkópkészítő nyíl már a horoszkópot is elfelejti, de a hangokkal, mint ezzel a kis programmal, amivel koszokat lehet rátenni a képre, tehát minden aszerint épít bele ebbe a kis etűdbe ahol arra kényszerít, hogy folyamatosan nézzük ezt a középpontot, de egy idő után feladjuk a vágyunkat, hogy bármi is fog történni, hogy próbáljunk meg erre a belső szívhangra vagy kattogásra figyelni. A sík felületen látható grafikai elemek is ugyanazt ismétlik, nagyon pici elmozdulásokkal, pulzálással, a koszokkal, a grafikai elemek tágulásával-szűkülésével, és mindez repetitív módon visszatér, így nem várható az sem, hogy lehetne valamilyen végpont. Ahol elkezdődött, nagyjából ott is ér véget. Az alkotó ezt a csend leckébe küldte, és onnan kellene megérteni, hogy nyilván első ránézésre az jut eszünkbe, hogy jó, de mi köze van ehhez Gimesi Andrásnak, de szerintem nagyon is sok köze van, folyamatosan keresi önmagában, ez a képein is látszik, ez a Gimesi-féle lázadás, de ez igazából nem lázadás a világ felé, hanem a folyamatos kérdések és válaszok feltevése a mindenség felé. Nekem egy picit az a meglátásom a filmmel, hogy a Gimesi András történetét keressük, akkor az egy és megismételhetetlen. Ahogyan a legutóbb a Mikulás-bulin is ott volt egy kinagyított fényképen, döbbenetesen valósághűen, nagyon is felhívó jelként, dramaturgiai pontként ott volt. És ebből az következik, hogy vajon ha nem ismerem őt előzőleg, akkor hordoz-e ez a mű eleget az Andrásból, hordoz-e a mantrák vagy a repetitív zene világa hoz-e annyi pluszt, amitől ez az ő története lesz, avagy egy a sok közül. Én úgy érzem, hogy van egy út, ami elkezdte őt érdekelni, ebben az útkeresésben az első lépéseket teszi meg az absztrakt és az animált filmek felé, keresi bennük a szerkesztett rendszereket, ugyanakkor bármilyen abszurdban gondolkozunk is, ha azt akarjuk, hogy a néző értse, akkor van bevezetés, tárgyalás és befejezés. Ezek az alaptézisek ugyanúgy igaz a legmegdöbbentőbb és felborzolóbb képeknél is, akár dráma, akár érzékiség, ott is megvannak a keretek. Itt is elvárható, hogy a lejátszó kerete mellett megközelíthető legyen András üzenete, de így szerintem nem fog mindenki közel jutni, ahogyan a leiratban beszélsz róla. Én ezt a munkát visszaadnám a csend kategóriában, pontosan azért, mert tisztellek annyira, hogy remélem nem sértelek meg ezzel, hogy engedd közel magadhoz az embereket, és nem tartom rossznak az irányt, de ne legyél egy a sok közül, és lépj tovább picit a lázadásnál a polgári társadalom ellen hanem legyen az sajátságos, öntörvényű, Gimesis. (szőke)