Munkák | Page 15 | Látszótér

Szűrés

Jet hajlás

Mit lát a kiáramló égéstermék, mikor kijön a szabadba? A világot.

Olyan, mintha vidámparkban lennénk, nem tudom van-e még egyáltalán a vidámparkban hordó, volt egy ilyen játék, a bátrabbak beleálltak, és hagyták, hogy körbeforogjon velük a világ. Itt is valami hasonló élményt kapunk. Jó a kompozíció, és nyilvánvaló, hogy azt nehezen kérhetném Istvántól, hogy azt az ágyúcsövet vagy tolja kijjebb, vagy beljebb, mert adott, gondolom ez valami skanzen, ahol ilyen haditechnikai gépek vannak felsorakoztatva. Egy jó ötletnek tartom azt, hogy ő észrevette ezt az egészet, bebújt, és onnan készített egy fényképet arról a világról, amit látunk, és az is jó, ahogy ez az egész elforgatódik, és ettől van egy szürreális hatása a dolognak. Ez tetszik, jó irány, és a Köldök leckére is abszolút értem, hogy mit akar üzenni. Erre megadom a három csillagot, a kompozíció is egészen rendben van. (hegyi)
értékelés:

Háborgatott tengervíz

Ugyanis a fodrozódást egy komp gerjesztette.

Rég volt, amikor én utoljára hajón ültem, elég rossz idő volt, de akkor is kimentem a fedélzetre, és néztem azt, hogy a hajó csavarja milyen habokat és tajtékokat hoz létre. Itt ebből kapunk egy illusztrációt, bár nagyon sok más asszociációt is el tud indítani, és azért érdekes ez, mert az első pillanatban vitatkoztam volna azzal, hogy jó-e ez a képkivágás, de meggyőztem magamat is arról, hogy bizony jó, mert akár egy márvány felületre is tudunk asszociálni, de egész extrém dolgokra is. Nem tudom ki az, aki a konyhai munkákban otthon van, aki már sütött-főzött, az némely húsoknak a felületét, ha megfigyeli, akkor az is hasonló. Ahogy az izom, a húsos rész, és az inas, a kövéres rész váltakozik egészen furcsa, de erre is hasonlatos ez az egész. Nagyon érdekes ez a játék, amit itt István megfigyelt, nagyon örülök neki, megvan a három csillag, a leckemegoldás azért várat még magára, mert én még várnék Istvántól erre még képi megoldásokat. (hegyi)
értékelés:

Szemszög váltás

Nézet bolygatásra jobban néz ki, mint a képeslapon, szerintem.

Izgalmas az a nézet, amit itt István mutat, egyetértek a leirattal, hogy ez nem egy szokványos képeslapi megoldás. Itt egy döntésnek megint meg kellett volna történnie, mert ha ennyire drasztikus vagyok, és ennyire határozott abban, hogy engem mi izgat, akkor jó lenne megfogni az eget is valahogy, mert most ez a kimeszelt ég nem nagyon szerencsés. Tudom, az ember, amikor egyszer csak ott van valahol, akkor vagy jó idő van, vagy rossz, de hát nem biztos, hogy mindig jó exponálni. Főleg külsőben, nem minden helyzet alkalmas az expozícióra. Ezt visszaadom ismétlésre úgy, hogy tessék megtartani ezt a mesélési módot, ez egy nagyon jó irány, de az éggel tessék valamit kezdeni. Ez is elfogadható lenne, ha valamennyire ez egy homogén felület lenne, mert szépek ezek a szórt fények, nagyon plasztikussá teszik az épületet. Nem egy könnyű helyzet olyan fényviszonyokat találni, ami ezt a plasztikusságot hozza, és mégis valamennyire rendezett az ég és a felhők viszonya, de az ötlet abszolút jó. Ha István azt mondja, hogy ezt ő nem tudja megismételni, mert olyan helyen volt, vagy olyan dolog, amihez nehezen jut hozzá, akkor kettő csillagot adok én erre szívesen, csak az ismétlést tessék megvalósítani. (hegyi)
értékelés:

Hó födte

Jön a tél egyre közelebb van.

Nem az én barátom a tél, nagyon szép dolgok jönnek létre, de itt kertes házban lakunk, és többször szembesülök azzal, hogy a munka rászakad az emberre a tél beálltával, mintsem azzal, hogy ez milyen szép. Érzek Istvánban valamilyen meggyőző erőt abból a tekintetből, hogy neki ez a kedvenc évszaka, úgyhogy ez egy jó megoldás az ötös leckére. Nem tudom, hogy ez a kép mikor készült, de ha később készült volna a délutánban, akkor lehet, hogy izgalmasabb lenne. Most ennek van egy leltár jellege. Furcsa élményt fogok megosztani, de talán képileg érthető lesz, hogy mire gondolok. Amikor Erdélyben voltunk, nagyon nagy tél volt, és a magyarországihoz képest összehasonlíthatatlan volt az, ami ott látványban is létrejött, és azt a furcsa élményt éreztem, hogy teljesen másról szól a tél a délelőttben és koradélutánban, és másról kezd el mesélni az estébe fordulva. Mintha a délelőtti helyzet a szembesítő erejű küzdelemé lenne, és azé, hogy az ember elvan a téllel, de lehet, hogy annyira nem szereti, és a mese igazán este indul be, naplementekor. Pontosan azért, mert az e fénymennyiség, ami egyébként normál körülmények között kevés lenne az exponáláshoz, a fehér miatt az esti viszonylatban izgalmasabb, ráadásul a tónusok is, mivel minden fehér, ezért nehezen különböztethetőek meg a dolgok, miközben, ha ez egy későbbi időpontban exponálódik, akkor a formák gazdagabbak lesznek. Ennél a képnél ezt azért mondom, azért javaslom, hogy, ha ennyire kedvenc a tél, akkor ezt tessék ezt kipróbálni, mert most az, ami a háttérben létrejön, az nagyon izgalmas, a fák és az ebből létrejövő struktúra, viszont a mesét a kisházak indítanák el, de most ezek nagyon üresek. Ha ez egy későbbi időpont, akkor létrejön a varázslat, akkor elindul egy meseiség, akkor más tónust kapok. Én ezt javasolnám próbaként, ez így most kettő csillag. Megint az a kérdés, hogy vagy elkezdek foglalkozni ezzel a struktúrával, amit a háttérben látok, és bátran lehet akkor vágni, nem muszáj a teteje meglegyen, mert az egésznek az izgalmassága pont abban van, hogy mi jön létre az ágakból és azoknak a rajzosságából a hó miatt, vagy pedig egy mesét akarok elindítani, és akkor az ég ebben a mennyiségben sok. (hegyi)
értékelés:

Csend a vízen

Igazából nem tudom ezt a képet beskatulyázni, mindenki döntse el hova is való.

Azt írja István, hogy nem tudja beskatulyázni a képét, és döntsük el, hogy hova való. Én elfogadom a víz leckére, mert ez egy fontos helyzet, ezek a kis hajók ahogy úsznak a vízen, és van egy kis világítótorony, ami adja nekik az irányt, tehát a meglátás nagyon rendben van. Most nekem az a bajom, hogy a képformátum megint nem a szerző által hozott döntés, hanem a fényképezőgépgyártó által. Ez a kép akkor lenne igazán izgalmas, ha az elhangzott volna fejben, hogy engem a víz érdekel. Ezen a képen a víz az izgalmas, és a vízen úszó hajó meg a világítótorony, maximum még a horizont, az ég annyira nem. Ha ekkora eget használunk, akkor ehhez kb. kétszer ekkora vízfelület kellene, és ahhoz képest elhelyezni az egészet. Talán, ha lejjebb megyek a kamerával, akkor ez még inkább létrejön, akkor talán nem vágja el a világítótornyot a horizont. (hegyi)
értékelés:

Fényújság

Logó.

értékelés:

MIG 21 trancsír

91-ben lelőtt Jugo MIG 21-es.

Itt van egy vad helyzet, látunk egy repülőgép maradványt, az is jól értelmezhető, hogy ez egy kiállítási terület lehet, mert építettek hozzá egy vas traverzet. Én magam ezzel nem értek egyet, mint objektum bemutatási forma, mert, ha már megvan ez a roncs, akkor ezt lehet úgy is adjusztálni, hogy ne ezek a ronda H vastartók legyenek azok, amik túldominálják a képet. De hát ez nem István hibája, talán annyit lehetett volna tenni, hogy ennél a helyzetnél úgy áll az alkotó, hogy kicsit odébb áll, hogy többet takarjon ebből a rondaságból, és akkor konkrétabb lesz az ábrázolás. Most itt vannak olyan sallangok a képen, amik szerintem nem kötelezően kell hozzátartozzanak. Ha én, saját magamat ehhez a MIG 21-eshez mérem, és ebben a viszonyrendszerben akarom ábrázolni, akkor kicsit közelebb megyek, és akkor a képen nagyon mást nem mutatok. De megvan a három csillag, mert az üzenet erős, és a leckemegoldás is megvan. Még egyszer azt kérném Istvántól, hogy az első három leckével még dolgozzunk. (hegyi)
értékelés:

Hó+Sí+Felvonó

Itt ilyen bután nézek ki, de vállalom.

Ahogy a képet megnézi az ember, egyből adódik a humoros meglátás, hogy üdvözlünk a csapatban, mint Mikrobit, ezzel a kis antennával a fejeden, de én ennél picit tovább mennék, mint értelmezés. Nagyon érdekes az a helyzet, amit színben létrehoz itt az alkotó. Tessék megnézi ezt a piros színű napszemüveget ezzel a zöld kabáttal, hogy mennyire érdekes kontrasztot ad egymásnak ez a két szín. Komplementer színekről beszélünk. Ezzel együtt tessék megfigyelni az arcot, az arckifejezést. Van ebben a képben egy olyan érzés is, főleg attól, hogy gondolom vakuval készülhetett a felvétel szabad térben, ettől az egész, érdekes módon egy olyan hatást kelt, mintha a háttérben lenne valami tapéta, és az előtt lenne az alak, miközben a háttér nagyjából egy homogén szín- és fényviszonyban van. Nyilvánvalóan az adott helyzettől és időjárási viszonytól függően ez a világítási megoldás, amit a vaku ad körberajzolja a modell sziluettjét. Nagyon jó megoldásnak tartom ezt a képet, mindenféle hibája mellett. Pontosan azért, mert keresetlen, őszinte, jól hoz egy helyzetet. Valószínű ez egy vidám helyzet lehetett, István valószínűleg élvezte ezt a síelési szituációt, de közben maga a kép ennél több mindenről árulkodik, maga a gesztusok szintjén. Nagyon köszönöm, megvan a leckemegoldás, de István, azért várnék olyan képet is, ami kevésbé behatárolt a mondanivalóját illetően, vagyis kevésbé speciális cselekménysor közben ábrázol téged. (hegyi)
értékelés:

Hó+Sí

Hátha jó lesz elsőnek.

Már köszöntöttük Istvánt, hogy újra visszatért közénk, érdekes ez a képi megoldás, az ember nézi, hogy ez most lentről fe', vagy fentről le, de aztán nagyjából rájön, hogy mégiscsak fentről le, de mégis a lent van fent, mert talán az valami síszerelék lehet az a kis piros, tehát saját magát fotózhatta az alkotó síelés közben. Még azt is el tudom képzelni, hogy ez egy véletlenül elkattant kép, mert fázott a keze, és ment volna lefényképezni, hogy siklik a havon, aztán egy kicsit előbb exponált véletlenül. Jók ezek a véletlenek, mert a tömegelhelyezés rendben van, a foltok is rendben vannak, olyan nagyvonalú első leckés megoldás. De megvan az első lecke, abban az esetben, ha elkezdesz az első három leckével komolyan foglalkozni. Kérlek, hogy ezt most úgy vedd, hogy szeretném, ha Szabó Istvántól az első három leckére képeket kezdenénk el kapni. Megismerjük egymást, és talán kicsit saját magunkat is általa. (hegyi)
értékelés:

A fehér szépsége

2010-es síélés. Nekem a tél és a porhó a barátom.

A Barátság lecke felhívás arra, hogy esetleg barátom lehet bármi tárgy, vagy helyzet is, ezt István jól érzékelte, és jó, hogy ebbe az irányba indult el, ezt én jó ötletnek tartom. Nem kötelezően csak ember lehet a barátom, hanem mondjuk akár a hegyek is. Ha ezt így veszem, akkor azt is el tudom fogadni, hogy ennyire lenyomat nélküli az előtér. Nekem az ott picit üres. Ha a két sítalpamnak a végét megmutatom, akkor ezzel a tájjal, sporttal való kapcsolatunkról valamit mesélek. Ezt is el tudom fogadni, hogy a tisztelet az, ami nem engedi, hogy összejárkáljam ezt az egészet, de akkor most síelni akarok, és élvezni azt a szabadságot, amit ez az egész helyzet ad, vagy pedig gyönyörködöm a tájban? Én biztos, hogy ezen a lejtőn nem menné le, még akkor se, ha ez egy rendkívül jó humorforrás lehetne. Ami szép, az, hogy ott van valami kis piros az egyik fa tövénél, az jót tesz ennek a képnek. Hív ez a mély, az ember vacillál, hogy mégiscsak neki kellene ennek futni, én egyelőre úgy döntöttem, hogy nem. A másik, amit észrevettem, hogy érdekesen dolgozik a folthatásokkal István. Van egy nagy flekkünk itt az előtérben, ennek lehet egy rímelése a háttérnek az égrésze, a felhőkbe belefutó rész, aztán vannak a facsoportrészek, és egészen jól ritmizálódik ez a helyzet. Ami megmenti, az a bal oldalon, a képhatáron lévő fenyő, ez az, ami visszahúzza a jobb oldali nagy tömeget, ettől stabilizálódik a helyzet, és attól, hogy ebben az útban, amin lefelé siklanánk, kis dőlések vannak, megtorpanások, ezek azok, amik megint izgalmassá teszik az egészet, és egyensúlyba billentik ezt a történetet. Amivel nem tudok mit kezdeni, és ami miatt azt mondom, hogy szeretném, ha ezzel a leckével még foglalkozna István, az a személyesség. Én Istvánra vagyok kíváncsi, az István megélt élményeire a 4-es lecke viszonylatában. István és a barátság – nekem ez egy fontos dolog lenne, úgyhogy ez az, ami miatt azt mondom, hogy bár megvannak a csillagjai a leckének, de jó lenne egy ismétlést is látni. Ami miatt nem három csillag, az a színtorzulás. Én értem, hogy itt már sötétben vagyunk, és ez módosít valamennyit a színen, de ez nem ennyire kék. Itt most nem nagyon látom indokát annak, hogy ez miért kell ilyen kék legyen, ezért kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

A hegyekbe fönn

Vágyok már egy szép téli sízésre.

Egyrészt örülök, hogy István újra aktivizálta magát, nagyon köszönöm neki azt, hogy újból megtalált minket. Egy téli képet küldött a nagy nyári forróságban, ez külön egy öröm. Én ritkán tudok vágyakozva tekinteni egy téli képre, de az elmúlt hetek ezt is elérték nálam, már arra is gondoltam, hogy már most jó lenne egy olyan helyre elmenni, ahol tél van. Ha egy kicsit billentünk a kamerán, akkor az arányok tisztázódnak, mert most van egy rész, ami a természeti résszel foglalkozik, ez a középső rész, van egy rész, ami a közösségi élményről szól: barátok együtt vagyunk, síelünk, vagy új kapcsolatokat szerzünk azáltal, hogy várunk a sífelvonóra, de van egy harmadik rész is: az ég, aminek itt most nincs képformáló szerepe. Azt az egynegyedet, amire az égre adtál, én a közösségi részre adtam volna. A kép fölső része elég lett volna, ha a hegy csúcsáig ér, és a többit odaadtam volna annak a résznek, ami az embereket mutatja. Izgalmasabb lett volna úgy a kép számomra. (hegyi)
értékelés:

Háborúzzunk

Hát, én nem voltam katona, úgyhogy ezirányú ismereteim hiányosak, ez valamilyen harci eszköz lehet, talán ágyú vagy tankcső, nem tudom. Még a felhőt is el tudom fogadni a lövés füstjére egyfajta szinonímának, csak nem látom, hogy mire célozzunk, valami nekem még ebből a képből hiányzik, amitől bennem egy történet létrejöhetne. Nem tudom, lehetne-e ezt ismételni picit több személyességgel? (hegyi)

Ugye mindenki szereti a csokoládét...

Egyértelműsíthető, hogy az az alaptörténet, hogy ő a csokijából nem ad nekünk. Neki jó, de nekünk nem ad, ami utal persze a film síkra redukált sajátosságára is, hogy egyenlőre még virtuálisan a technika azt még nem találta ki, hogy a csoki hogyan jöhet ki a térbe a vetített képből, és ezt az István dramaturgiailag felhasználja. Ez egy jó geghelyzet, mert a személyes gesztusaiban ábrázolja Istvánt, ebben a térben, amit már láthattunk tőle, azt is, hogy ő hogyan kommunikál, hogyan mozog, milyen gesztusai vannak, és ez a film egyharmadáig jól építkezik, amikor átlép a képsor abba a kategóriába, ahol egy szakmai kérdés merül fel; ezt színjátszásnak vagy színészetnek hívják. Mert addig egészen jól építkezik a történet, aztán egyszercsak kifúj, kifullad, mert nem tud ezen a csokoládén még csavarni, nem keni össze csokival az optikát vagy valami. Viszont az is látszik, hogy megpróbálkozik a helyzet megoldásával, nem állítja le a kamerát, vagy nem küldi el nekünk a filmet, hanem a kamera megy tovább. És ettől a film második kétharmadában benne van egy kiszolgáltatottság, egy áldozati szerep is, hogy igen, én megmutattam a csokimat, igen, itt vagyok, és egyedül eszem a csokimat, és szeretném tudni, hogy ti tudtok-e arról, hogy én itt vagyok. És az utolsó harmadban ezért erősödik fel a történet újra, hogy még ott sem vágja el István ezt a helyzetet, hanem hagyja, hogy az eredeti vonulat leüljön, és még a privát megjegyzések is, hogy ’ennyi’, és ’vége, nem mondok nektek többet’ ezek egy üres szobában, ahol nem kezeli más a kamerát, ebben a szobában elhangzanak. Kinek mondja az István, hogy ennyi? Saját magának. Részben ez a fontos ebben a filmben, hogy a játékosság, a maszk ellenére is érződik az egyedüllét, a kapcsolódási vágy, és mégis azt mondom, hogy szakmailag azt a középső harmadot meg kellett volna oldani. Nem arról van szó, hogy az irány nem jó, hanem bármennyire is valósnak és natúrnak és egyszerűnek tűnik egyedül ülni percekig a kamera előtt, igenis ezeket is le kell próbálni, ki kell találni, mert a mozgófilmes történetek is sokszor a fotók is, amelyek valósnak látszanak, sokszor csak illúziók. A képen ha megjelenik a gyilkos, a karatehős, a jó hős, a negatív hős, ezek csak illúziók egy szakmai munka eredményei, és a néző majd azt hiszi, hogy Uriel az angyal megjelent, mert lebeg ott a szoknya. De ehhez nagyon sok munkát oda kell tenni, például olyan gépeket, amelyek szelet hoznak létre vagy hangokat, amiktől aztán az illúzió teljesen a nézőé lehet. Ezért három disznó. Még egy dolog, hogy most a kamera le van téve, és így a szereplő mozgatásával lehetne a teret dinamizálni. (szőke) értékelés:

Barátom a Medve sajt

A barátom kategóriára megintcsak egy, a 60-70-es évek reklámfotózásából ismert képi humort látunk, sőt, valamilyen utalást Szabó Istvánra is a medvéken keresztül, ha jól sejthető ez, akkor a gépállás nem megfelelő, ugyanis a natúr, szőrös medve az egy fontos motívuma ennek a képnek, ezért nem nézhetem ezt a képet térképészetileg, felső gépállásból, igenis másznia kellett volna a valódi medvének le, itt a politúrozott asztalhoz, és máshogyan komponálni itt a CD lemez vagy mik, ezek, amik tükröztetik a medvesajt hátoldalát – én ezt igazából a csendélet kategóriába tenném, ha lehet, de még egyszer mondom gyerekek, nyugodtan le lehet mászni az asztalhoz, nyugodtan lehet szuszogni, a fotóst nem látja senki, de ez a legkönnyebb, hogy fogom a gépemet innen fentről és eldurrantok egy képet. Tessék egy kicsit küszködni ezekkel a dolgokkal, az irányok, a merítés jó, amit felvet, csak lustán van megoldva. Egy disznó, és ismétlés. És edd meg a sajtot. :-) (szőke)
értékelés:

Egy kisfilmet látunk, egy etűdöt, amelyben a szereplő egy statikus térbe helyezi saját magát, belép ebbe a térbe, elfoglalja a maga helyét azon a széken, és ott nem velünk, nézőkkel kommunikál, hanem egy belső történetet, egy ki nem mondott belső monológot láthatunk, saját magával van úgymond elfoglalva a szereplő. Én ezt érzem a film továbblépési pontjának: vagy ez a belső monológ jelenjen meg ennél sokkal határozottabban, vagy pedig a belső monológ helyett valamilyen kommunikáció a nézővel nem árt, ha megtörténik. Elindul egy történet, belépünk egy színpadi helyzetbe, és utána nem látjuk magát az előadást, hanem utána legördül a függöny. Lehet ilyen nagyon rövid megfogalmazásokat csinálni, de valaminek akkor is történnie kell. Ha nem történik semmi, a nem történik semminek is meg kell valahogy történnie képileg. Én ezt elfogadom 3. leckének, mert tényleg egész alakos portré, de amellett, hogy én adnék 2 disznót, ismétlést is kérek rá. (szőke) értékelés: