Kesze-kusza

Kesze-kusza

Sopron

Jó a meglátás, jó, hogy a fények így központozzák a képed, és az is jó, hogy a mélységet ábrázolod a közeli faágak képbe foglalásával. Az egy másik kérdés, hogy ez a helyszín mennyiben jellemző Sopronra, hiszen aki nem ott él, annak a Tűztorony látványa ebből a távból nem evidens. Dolgozz még Sopronnal, érdemes lenne. (hegyi)
értékelés:

ívonatustul

ívonatustul

Itt mesélek a vonatsorozatodról, mert talán ez a középső kép az, ami okán össze lehet szedni mindazt, ami elmondható ezekről a fotókról. Az első képen a hiány miatt mivel maga a táj elég zavaros és sok képelemmel dolgozik, ezért nem jön létre az a nyugalom, ami mondjuk ha filmre forgatsz, akkor megmutatható lehet, az állókép kegyetlenebb és részletezőbb ennél. Van egy harmadik kép is, ami szorgalmiba került, és van ez, amin vonat van, és a kettő között van valahol félúton az igazság. Egyrészt a harmadik képre sikerült elérni azt, hogy a horizont egyenes legyen, erre tehát érdemes figyelni, gondolom azóta te is látod, hogy ebben az a kép a jó. Az, hogy színes vagy fekete-fehér, azt neked kell eldöntened, vagy ez, vagy az. Szubjektíve nekem a fekete-fehér jobban tetszik, mert kevésbé zavaró a táj, hiszen ott csak a formákkal kell küzdeni, és a sín ezt javarészt megoldja, itt a színekkel is. A kérdés, hova kerüljön a vonat? Ezt ki kell dekázni, mert a monokróm képednél még túl messze van és elbújva, ott ha vársz egy picikét, előrébb jön a mozdony, csak annyit, hogy a két oszlop közé kerüljön az eleje, és akkor már határozottabb a történet. Itt meg a vonat közel van, de itt is azt mondom, hogy ha vársz picit, akkor kijön a bokorból rendesen, és a szerelvény adja ki az ívet. A kérdés ott dől el nálad, fejben, hogy mi a fontos, a vonat vagy a sín, a forma, vagy a tények, ezt neked kell eldöntened, hogy ehhez mérten hova teszed a szerelvényt. Ismétlést kérek. Egy képet, amivel levonod a tanulságokat, nem ötöt. (hegyi)

Ív

Ív

István, mivel ez a téma látszólag jobban érdekel, és több képet is kaptunk, itt most csak annyit mondok, hogy tessék odafigyelni a vízszintesekre és függőlegesekre, ne legyél trehány, ezeket ha ilyen kevés elemmel dolgozol és a geometria a fontos, akkor jól be kell állítani, vagy ott a helyszínen, vagy ha azt elnézted, akkor a laborban. (hegyi)

A mi állomásunk

A mi állomásunk

Dávidnak szeretettel küldeném, és még egyszer kösz a felvilágosítást.

Korrekt mese, és az a jó benne, hogy a fűszálak miatt van benne némi a csehek ironikus játékából, javaslom megnézni Menzel filmjeit. Amivel nem értek egyet, az a nagyon szűkre hagyott horizont, azaz a kép panorámába fordítása, mert lehetett volna nyitni alul és felül is még, hogy ez a mese valóban beinduljon, így most vízszintes irányba kellő levegőt hagytál, függőlegesen túlságosan beszorítottad a tárgyat. (hegyi)
értékelés:

ágyás

ágyás

István, hidd el, többször nekifutottam ennek a képnek, nézegettem, sok asszociáció elindult, csipkés kombinétól a cethal péniszén át a gyulai kolbászig, de nem tudom biztonsággal dekódolni, mit akarsz mutatni, mi van a képen és így azt sem, miért készült ez a felvétel. Azt gondolom, hogy amíg nem gyakorlod be a géped használatát és a komponálást, amíg a szabályokat nem sajátítod el, addig ha azokat felrúgod, legfeljebb a véletlen lehet segítségedre, de a véletlent előbb ki kell próbálni zárni ahhoz, hogy majd ha már a gyakorlat megvan, vissza tudd csempészni és alkotó társaddá tegyed. Egyszerűbben: jó lenne, ha kevesebbet csaponganál és több energiát fordítanál a tudatosságra és arra, hogy türelmed legyen tanulni. (hegyi)

Aranyos; Játszik; Pihen , Aranyos; Játszik; Pihen , Aranyos; Játszik; Pihen

Aranyos; Játszik; Pihen
Aranyos; Játszik; Pihen
Aranyos; Játszik; Pihen

Itt kapunk három képet, az első kép izgalmas ezzel a kommunikációs helyzettel, csak szerencsétlennek tartom a vágást. Tudom, hogy nem olyan könnyű szaladgáló kutyákat fotózni, de ez a kép nem sikerült. Az, hogy ennek a fekete kutyának ennyire belevágtunk a testébe, az nem jó, a kommunikáció igen. Ha vágunk, akkor vágjunk határozottabban, és akkor legyen ez egy kettős portré, de most ahhoz túl távol vagyunk. A harmadik képnél a gördeszka érdekes, ezzel nem tudom mit lehet kezdeni, nem tudom miért van a képen. Lehet, hogy ez valami geg akar lenni, hogy a kutya gördeszkázott, és most azért pihent le. De ennél nagyobb problémám van: ha megnézed, van egy átlós árnyékirány, ahol a főszereplő lakik, és mindehhez képest lényegesen világos tónusban van a kép összes része, de ha mást nem, akkor az előteret kellett volna sötétíteni. Itt is a maszkolásról beszélek. A kép bal oldalán lévő háromszöget tónusban elég erősen vissza kellene fogni. Ha a kezedet odateszed a monitornál, és elkezdesz takarni, akkor látod, hogy egyből a kutyára kezdesz el figyelni, így meg nem. Ez a két kép nincs kész, a középső kép viszont igen. Ha ebből a három képből kell választanom, akkor az első meg a harmadik tanulmány, de mint fotográfia nem értékelhető, a második kép viszont igen. Nagyon jó ez a fasor, ahogy a perspektívára ráerősít, abba, ahogy beleül ez a kis modell, ahogy játszik a kis teniszlabdájával, és ahogy ő elhelyezkedik ebben. Az egész teljesen korrekt, ez egy jó kép. Örülök, hogy még a szemét is lehet látni a kutyusnak. Tudom, hogy egy ilyen hosszú bundájú állatnál ez nem egy könnyen elérhető állapot. A három csillag és a leckemegoldás is megvan a középső kép miatt. (hegyi)
értékelés:    

Az első virág a kertben

Az első virág a kertben

István, ez egy rendben lévő kép, a te krókuszaid már kinyíltak az enyémhez képest. Ehhez neked nagyobb szerencséd volt. Ez egy jó meglátás, a későbbiekre mondom, hogy arra kell majd figyelni, hogy a háttér és az előtér milyen fényviszonyban van. Itt most van a föld, ami a háttere ennek a képnek, aminek van egy fényerőssége, és van maga a fő téma, a virágok. Ha ez összemérhető, akkor lapos lesz a kép. A mélységélességgel jól dolgozol, de a világításnál kell majd továbblépni, isten ments, hogy rávakuzz, de lehet, hogy valamennyi fény takarás a háttérnél segít ahhoz, hogy sötétebb legyen a háttér, mint ahogy a képnek a bal alsó sarkánál ez megtörténik. Akár egy kis alufóliával, akár egy kartonnal vagy egy zsebtükörrel a fénybe valamit még pluszba ráhozok az előtérre, a kis virágokra, úgy, ahogy a jobb oldali virágnál ez megtörténik. Ott elkezdenek élni a sárgák, ott egy jó tónusterjedelmet kapok, a másik két virágnál kevésbé izgalmas a dolog, oda kicsit kellett volna deríteni. Három csillag megvan, de a világítást gyakorolni kell. (hegyi)
értékelés:

Játék (javítás)

Játék (javítás)

István, köszönöm, örülök neki, hogy ezt sikerült megcsinálni. Köszönöm, hogy odafigyeltél arra, amit mondtam, szépek a fények, szép az árnyék, jól meg van ez világítva, rendben van. A jövőre nézvést mondok annyit, hogy a vörösekkel digitális technikában meggyűlik az ember baja, mert az érzékelők pont a vörös tartományban a részletgazdagságot megölik, úgyhogy erre tessék majd figyelni, ez egy jó tanács, hogy a vörösek elég furcsán tudnak létrejönni, CCD-t próbáló feladat a vörösekkel mit kezdeni. Ha van olyan köztünk, aki ezt technikailag pontosan el tudja mondani, szívesen venném, hogy mi az oka annak, hogy a vörösekkel a digitális ennyire nem tud mit kezdeni, hogy ennyire árnyalatszegény lesz a vörös tartomány. Itt is csúszunk bele ebbe. Ez nem István hibája, csak engem érdekelne a technikai háttere. Maga az ötlet rendben van, köszönöm. Most ezt a pipát tegyük félre, mert ezt megcsináltad, ebből ennél sokkal többet már nem lehet kihozni. (hegyi)
értékelés:

SÁRGALÁZ

SÁRGALÁZ

Az ötlet tetszik, jó ez a szemesítő kép, olyan, mintha valami buliban az utolsó három kérdés után készült volna (mivan-mivan-mivan?), egyetlen dolog, amin kell még finomítani, ez a szaturáció. Hogy az ISO érték okán fellépő zaj, vagy valami beállítási gubanc az ok, nem tudom, nem ismerem a géped és a szoftverkörnyezeted sem, de érdemes lenne kísérletezni, hogy ne legyenek ezek a nagyon zajos vörös felületek, mert ezek főleg a bőrön olyanok, mintha valami bőrbetegséged lenne. Ha a szoftveredben visszább veszel a szaturációból az is segíthet. (hegyi)
értékelés:    

Ugat

Ugat

De nehéz a kutyát fotózni izeg mozog, és nem marad ott ahol mondod. Csak messziről lopva talán van esély.

Ismétlést kérek, mert a nézőpont jó, a fényviszonyok jók, de életlen vagy bemozdult, és a háttér nagyon kusza. Annak viszont örülök, hogy körülbelül a kutyus nézőpontjából készült a kép. Ha van mód, csinálj ebből egy jobb pillanatot. És most szólok, ez a jövőre nézvést igaz, hogy a 700 pixeles szélességet tartsuk. (hegyi)

rengeteg kábel

rengeteg kábel

Sokan csináltak már vasutas képeket, hát én is készítettem, meg aztán kipróbáltam a kölcsön objektívet.

Tulajdonképpen korrekt kábelmániás kép, ami engem zavar, az a háttér, hogy nem tudnak ezek az oszlopok és kábelek jól érvényesülni a domb és a növényzet miatt. Nem tudom, hogy az a rész, ahol a házikók vannak, mennyire van messze, hogy ha onnan készülne el a kép, vajon mi lenne a háttérben, érdemes lenne, ha már ez ennyire érdekel, keresni olyan terepet, ahol ezt a ritmusjátékot tisztábban lehet megfogalmazni. (hegyi)
értékelés:

Locsolás

Locsolás

2011 Hollókő

Szép műnépi játékot látunk a turistáknak előadva, hiszen ezek a fiatalok a hétköznapokon aligha járnak ezekben a jelmezekben, de az úgynevezett népszokást, ha mégoly barbár is, mint a lányok vödörrel locsolása, jó pénzért előadják a tavaszünnepen. Jó a kép, mert a háttérben a terepjárók és egyéb alkalmatosságok épp ezt a művi érzetet erősítik. (hegyi)
értékelés:

Mammák , Mammák , Mammák

Mammák
Mammák
Mammák

Utánanéztem, mi az a mamma a felhőiparban, emlőszerűen dudorodó felhőket jelent, és ha akarom, bele tudok ilyesmit is látni, bár inkább mammácska lehetne akkor a cím, ezek inkább teenager korosztály nekem. Ami a képeket illeti, ebből egy is elég lenne, a felső, a másik kettő elvont, de nem elég egyedi ahhoz, hogy képként értelmezhető legyen, ehhez azért más fényviszonyok és nagyobb felbontású gép és objektív kell, hogy ennyire csak önmagaként megálljon a lábán. Ami a felső képet illeti, nem nagyon értem, mi történik a horizonton, miért van ez a bizonytalankodás, hogy akarom ábrázolni vagy sem. Persze, hogy igen, kell a horizont, de nem így, hogy itt-ott egy-egy dirib-darab belóg. István, szuper az új gép, előrelépés, de azért a tartalomra is el kell kezdened ügyelni lassan. (hegyi)
értékelés:

Rakéták

Rakéták

Jót tett neked az új gép, sokat javultak a tárgyfotóid, ez kifejezetten ügyes lett. A bal oldalon picivel több hely kéne, és egy kérdés merül fel bennem: mit csinálunk a tollakkal, mi ebben a fókusz? Írunk vele. Nem kötelező, de én azt mondom, hogy ha a funkció felől közelítek, akkor az élesség pontját már meg is határoztam, hogy a kis golyó az, ahol élesnek kéne lennie. Persze, azt is lehet, hogy eltolva a tollakat egymás mellett picit ez az élesség dolog hol itt, hol ott legyen, vagy ha más toll van, akkor lehet hogy a teste a tollnak lehet izgalmas, de ennyire szemből adva nekem a golyók a fontosak. (hegyi)
értékelés: