Nagyon érdekes ez a kép, azzal együtt, hogy van az egészben egy többsíkú játékosság. Egyrészt, mert van egy primer közlés, a kismacska és a kéz, és ennek a kettőnek a kapcsolata. Itt nem örülök annak, hogy a kézbe belevágtunk, de mondhatom, hogy mellékes, mert maga a gesztus létre tud jönni. Másrészt van a fej és a macska kapcsolata, bár a macska kifordul ebből az üzenetből, de az is érezhető, hogy ez egy dinamikus helyzet, tehát ez másodpercenként változik, hogy ő most a kezeddel van elfoglalva, vagy az arcoddal, vagy amivel. Aztán van a testi formák kapcsolódása. Azt gondolom, hogy ez az üzenetrendszer ebben a kompozícióban jól tud működni. Mindazzal együtt, hogy az adott helyzet is meghatározza, hogy az ember mennyit tud belemozogni ebbe a történetbe, például a szemed mellett a háttérben ott van valami folt, amivel nem tudok mit kezdeni, és az engem zavar ott a homlokod körül, hogy az ott most micsoda, hogy az a hajadból egy darab, vagy volt valami szék, vagy asztalláb, vagy nem tudom, hogy mi. De nyilvánvaló, főleg, ha ez egy önkép, akkor az egy plusz nehézség, hogy hogyan exponálok ki egy ilyen ügyet úgy, hogy az ne zavarja meg a szereplőt, mert ezek a kis állatok rendkívül érzékenyek tudnak lenni egy technikai eszköz jelenlétére. Néha sokkal érzékenyebbek, mint mi magunk. Az üzenet jó, megvan a 3 csillag, a leckemegoldásig azért kérnék még képeket, de ez egy 3 csillagos kép. (hegyi)
értékelés:

Az az érdekes, hogy ez a kép valószínűleg az előző leckének az ellenpontja akar lenni - ugye, ott láttunk egy fekete-fehér portrét, ami nem volt túl vidám és egy filmes megközelítésben az alávetettség érzetét erősítette -, itt pedig kapunk egy színes portrét, amiben a modell mosolyog és a világítás is nagyjából arra az irányra mutat, hogy ez egy vidámabb helyzet. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez egy 3 csillagos lecke és megvan a leckemegoldás is, de egyrészt van egy olyan gesztus, amit mind a két képnél alkalmazol, és mivel ez már másodszor jelentkezik, szeretném felhívni a javításra a figyelmedet. Másrészt viszont van egy olyan része is ennek a képnek, ami érdekes módon még mindig a keserűbb, kicsit szomorkásabb hangulatot hozza. A gesztus, amiről beszélek, az a kéznek a gesztusa. Ennél a képnél is, és az előző portrédnál is a válladhoz tetted a kezedet egy olyan takarásban, aminél az ujjak lemaradnak. Ettől olyan érzete van az embernek, hogy nincsenek ujjaid, hogy valami baleset történt, és hát, szegény lány, ujjak nélkül maradt. Ezt csonkolásnak hívják és ezt a csonkolást nagyon egyszerűen ki lehet kerülni, mert átteszed a másik oldalra a kezed, a gesztus így ugyanúgy megmarad, de lehet látni, hogy az ujjaid átfogják a saját válladat, nyakadat, és ebben a pillanatban máris értelmezhetővé válik minden és nincs hiányérzete a nézőnek. Úgyhogy ezt érdemes lenne kipróbálnod. Másrészt pedig az egy érdekes dolog - többször szoktam mondani -, hogy ha letakarjuk a szemet, vagy ha letakarjuk a szájat, akkor különbség van a kettő között. Minél tovább nézem ezt a képet, annál inkább az válik a meggyőződésemmé - és a ezzel a technikával (a szemletakarással) lehet ellenőrizni ezt az irányt -, hogy ez a mosoly, ez a vidámság, vagy ez a kedvességre való törekvés, ez valamilyen szerep, amit meg szeretnél nekünk mutatni. Máshogy mondva, ilyenkor szokta az ember azt mondani a barátok, vagy rokonok, vagy szülői kérdésére, hogy ’köszi-köszi, már jól vagyok, nincsen semmi baj, már túl vagyok rajta’ – és ehhez jön egy mosoly. Elhitetni, hogy tényleg jól vagyok. És ez még nem az a pont, amikor valóban kimondódik. Ezt azért mondom, mert fontos, hogy a dolgokat helyre rakjuk az önismereti utunkon, hogy milyen belső helyzeteinkre milyen külső megnyilvánulási forma fog passzolni, vagy milyen belső élmények, és érzelmek milyen külső formát hoznak, akár akarva, akár akaratlanul, vagy tudat alatt is.
   Olvastam a hozzászólásokat is, amiben azt vitattátok, hogy ennek a képnek színesnek, vagy fekete-fehérnek kellene lennie. Én azt gondolom, hogy mindazzal együtt, hogy tényleg van egy enyhe problematikája a tónusrendnek attól, hogy valami manipuláció történt a képpel és ettől az arcnál ezek a pirospozsgás jelek nem azt a tónusátmenetet kapják meg, mint ami a valóságban történne, ez nyilvánvalóan jelen van a képen. De semmi esetre sem tenném át ezt a képet fekete-fehérre, legfőképp azért nem, mert ehhez az üzenethez nagyon erősen hozzátartozik a szín. Ezek az egészen őrjítően kék szemek és ez a száj, hogyha ezt én elveszíteném, mint szín információ, akkor az egésznek a kettősségét, ezt a dinamikát veszíteném el, amit az előbb próbáltam részletezni a valós, belső érzelmekkel és a külső megnyilvánulásokkal kapcsolatban. Nekem a színek is ezt erősítik. Úgyhogy ez egy nagyon jó portré, és nagyon szeretnélek kérni, hogy ez a ’feladtam’, ez legyen inkább egy vicces zárszó itt a kép alatt és tessék folytatni ezt a munkát. Mert azt gondolom, lenne értelme, mert egy nagyon erős portrés irányt lehet ebből kihozni, és nyilvánvaló, hogy ennek az első lépcsője az önportré. Tehát én folytatásra bíztatlak, sőt, kifejezetten kérem, hogy folytasd. Szeretném, ha ezzel még dolgoznál. (hegyi)
értékelés:    

Ramóna, ez nagyon izgalmas, nagyon jó irány és abszolút bátorítalak arra, hogy ebben dolgozz tovább és szeretnélek most arra kérni, hogy felejtsd el azt a színezési megoldást, amit itt elővettél, ne használjuk most a szépiát mert nagyon ritka eset, amikor ennek értelme van – a hatása egy archaizáló, de művi hatás. Azok a foltok, az a fátyolszerű jelleg, ami a képen előbújik, az önmagában elég. Ha erre még rátesszük ezt a színvilágot, akkor ezzel gyengíted azt az üzenetet, amit küldtél. Olyan, mintha megcsináltál volna valami munkát, és aztán megijedsz attól amit látsz és jaj Istenem gyorsan maszatoljuk ezt el, és vegyük el az élét annak, amit itt kimondtam – mintha visszavonnál a szavaidból valamennyit. Tehát én most azt mondom, hogy ez egy nagyon erős kép, egyébként maga a jelenléte megkapja a 3 csillagot és közben kérnék egy ismétlést - ne csak annyit csinálj, hogy akkor erről leveszed ezt a színezést és a keretezést, hanem azt szeretném, ha ezt megismételnéd. Azért, mert az ismétléssel fogsz eljutni oda, hogy megszerzed azt az önbizalmat és stabilitást, ami megengedi, hogy kimondj képileg dolgokat. Nagyon fontos. Dolgozzunk ezzel a leckével. Én azt gondolom, hogy lenne értelme. (hegyi)
értékelés: