10. Házi kedvenc

Autók közöttHegyi Zsolt-2015.07.26. 16:30Hegyi Zsolt-2015.07.26. 16:30

Autók között
Autók között
Autók között

Vallettában.

Nem tudom, hogy az 1-es macska két kocsi között, az éppen kakál-e, lehet, hogy igen, olyan furcsa, és az ott nekem kevésbé izgalmas. A 2. macska szaglászása abszolút jó a kis csapzott bundájával. A 3. is, ahogy ott alszik, fekszik, de azt szeretném neked mondani, hogy próbáljunk meg tartani valami normális képarányt, jó? Vagy négyzetesek vagyunk, vagy 2:3, 3:4 arányosok vagyunk, de valami legyen. A 16:9-es képarány a filmhez van és nem véletlenül nem a fotóhoz. Nem akarok nagyon szigorú lenni ebben a kérdésben, mert tudom, hogy majd lesznek, akik kardoskodnak a 16:9-es, vagy ahhoz hasonló képarány mellett. Nekem nem természetes, és hogyha az a kérdés, hogy tanuljunk meg komponálni, akkor próbáljunk meg először valamilyen klasszikus képarány mellett letenni a voksunk, és abban dolgozni, mert ha állandóan változatunk mindent, és minden mozog, és állandó a csere, tehát hol négyzetesen, hol 2:3, hol 3:4, ahol esik ott levágunk belőle,akkor soha a büdös életben nem leszünk előrébb a kompozíció tekintetében. Mi miért, és hogyan kerül oda? Ez egy fontos kérdés. Nem azt mondom, hogy ne vágd meg a képeidet, de az arányokat próbáljuk meg tartani. És jó lenne Ágnes, ha megtalálsz egy dolgot, ami érdekel, ami izgalmas vagy tetszik, akkor azt nem engednéd el, hanem csinálnád folyamatosan, például a macska ilyen, ha utcamacska, akkor legyen az, de be kéne léni abba a csoportba, ahol nem virágról virágra szálldosás van, hanem témakövetés, mert ez segítené a fejlődésed. (hegyi)

Vallettai utcán

Vallettai utcán

Furfangos ez a kép, mert olyan, mintha két világ találkozna. Van ez a kékes egészen elcseszett fehéregyensúlyú kép, és vannak a házfalak, amik, mintha egy ilyen vizenyős helyzetben úsznának, olyan a hatása. Jó ellenpontnak tartom ezt a két színt egymással, nem kérem számon a valóságot, fene tudja, hogy mit adna ki az egész, ha a fehér fehér lenne, és nem kék. Lehet, hogy túlságosan sárgák lennének a falak, nem tudom. Biztos van oka annak, hogy ebben a színtartományban hagytad, vagy erre toltad el, nem tudom, hogy mennyire tudatos döntés volt ez. Nyilván az sem kérhető számon, hogy miért van ott az üdítős flakon, tehát ne a valóságot cincáljuk, hanem magát a helyzetet. Az nem elvitatható, hogy hangulata van a képnek. Ami nekem a macskafotózásnál szempont, hogy két végérték van, amiben szerintem ezt jó tartani. Az egyik pl. ennél a bandukolós képnél, hogy te is úgymond beszállsz a bandába, leguggolsz a macska szintjére, vagy odatartod a fényképezőgépet, ha billenthető a hátlapja, és tudod kontrollálni azt, hogy mit csinálsz. A másik az, hogy test-, fejmagasságból készíted a képet. Mind a kettőnek más az üzenete. Itt most, ebben az esetben annak jobban örülnék, ha a macska szintjén lennénk, mert ez a bandukolás tényleg olyan, mintha na a kandúr most uralma alá vonná a várost. De mivel fentről nézzük őt, így megmaradunk a szemlélő, az illusztrálás szintjén. (hegyi)

Csendélet Gozoban

Csendélet Gozoban

Azt sajnálom, hogy fenn ennyire leszorítottuk a macskát, semmi tér nem maradt, én még akár az első sor muskátlijait is feláldoznám cserébe egy kis szabadságért, égért. De a meglátás zseniális, szóval mindaz, amit mondok, mellékes abban az értelemben, hogy a képnek gíy is van hangulata, belső dinamikája és meséje. Csak nekem úgy jobb lenne. (hegyi)

Félénk, de éhes

Félénk, de éhes

Van egy új kiscica a kertünkben, éhesebb mint félénk, a szemeiben reménnyel várja hogy húzak már a francba az etetőtányér mellől.

Sokat gondolkodtam, mi az, ami hiányzik nekem, aztán a leirat adta meg a választ. A tányér. Az kontextusba helyezné a szituációt, de nem csak történetileg, hanem formai értelemben is, lenne valami még a képen a főszereplőn kívül, így nem lenne ennyire magányos. Fentről lefelé mindig ad egyfajta kirekesztettséget, magányt is fűszerként a képhez, de így, hogy a nagy szürkeség veszi körül, olyan esetlen. Ez nem baj, de azért jó, ha lehet értelmezni is a dolgokat. (hegyi)

La siesta

La siesta

Kedves szituáció, én nem ismerem ezeket a szerkezeteket, ólakat, hogy mennyire alakíthatóak, ha lehetne a kaját hátra tenni, és úgy hagyni őket, hogy belakják a terepet, akkor nem a tál lenne az előtérben az uralkodó és kevéssé lennének a szereplők elnyomva, de mondom, nem ismerem, lehet, hogy megoldhatatlan. (hegyi)

Utcai macska 2.

Utcai macska 2.

Ugyanazt tudom elmondani, mint az előző képednél, hogy lehet, hogy érdemes lenne elgondolkodnod azon, hogy belefogj a kóbor állat fotózásba. Már csak azért is, mert annyi mindenbe belepróbáltál már, hogy talán ideje lenne annak, hogy egy témánál lehorgonyozz és azt kezdjed el feldolgozni, ha esik, ha fúj. Emellett lehet ezt azt csinálni, nem kell a többi dolgot se elfeledni, de az jót tesz, ha az ember belekezd egy ilyesmibe. Nem mondom, hogy a 365-ös projekt alkalmas erre, mert nem minden nap macskanap, de ha ráállítod magad, akkor szép ügyek jöhetnek ki. (hegyi)

Utcai macska

Utcai macska

Ez egy jól komponált kép és jó a modelled is, a fények is, ha ilyesmi képek lennének egy sorozatban, izgalmas lenne a kóbor állatokat portrézni. Nem könnyű meló, kell hozzá kitartás, viszont cserébe ha ebben a minőségben tudsz mozogni technikailag és érzelmileg is, akkor lehet, hogy érdemes lenne elgondolkodni rajta, hogy foglalkozz vele. (hegyi)

házi yoda

házi yoda

Amióta Zenna van, tudom, hogy a kutya odaadó is tud lenni, de fotóalanynak nem mindig alkalmas, mert hirtelen fogy el a türelme, azaz nagyon fontos, mint más házi kedvencnél is, hogy a gazda folyamatos megfigyeléseket tegyen és kísérletezzen, hogy az adott jó gesztusokat miképp lehet előhívni, például, hogy ez az eb mi okán tud ilyen fejet vágni. Mert ha ez megvan, akkor a következő lépés az, hogy mondjuk a lavrot kivisszük, hogy formája és színe ne zavarja az összképet. Igazán a színe az, ami sok. De a kép jó, őszinte. (hegyi)

A hadúr

A hadúr

Féltem, hogy ez a kép is sorra kerül, láttam anno valahol a web óceánján és már akkor is azt gondoltam, hogy nincs benne kegyelem és tisztelet a modell iránt. Ez egyfajta kukkolás nekem, leszámítva azokat a hibákat, amik a világítás esetlegességéből adódnak, most erre nem térek ki, mert a legfontosabb probléma az, hogy mit gondolunk a modellről és az mennyiben érvényes vagy mennyiben időtálló. Persze, egy kandúr és az ő sérülései benne vannak a pakliban, de fel kell tenni a kérdést, hogy miért mutatom meg ezt így? Tehát ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne őt lefotózni. De ahogy egy ember esetében sem a sérüléseit akarjuk mutogatni, így igaz ez egy állat esetén is. Nem szépelgésről van szó, isten ments. Csak arról, hogy a formát meg kell találni ahhoz, hogy ne hazudjam el, ami van, de ne is emeljem a fókuszba, hanem a maga természetességével és humánum által vezérelve közvetítsek. Mi a cél? Elrettenteni az állatkínzókat? De akkor mi ez a meleg téglaszín, ez a bájos póz? Portré egy harcosról? Csináld meg fekete-fehérben, és lehet húzása, ha úgy világítod, hogy a sérülés csak adalék legyen és ne a fő téma, hiszen ő túlélő. Witkin elment a falig, nem muszáj követni, de ha akarod, akkor meg állj bele, terítsd ki a dögöt és vedd górcső alá a nyomorúságát. De kuncogni a sérült macskán, az nekem kevés. (hegyi)