10. Házi kedvenc

Gizicic

Gizicic

rejtőzködik... akárcsak én

Macskával engem bármire rá lehet venni, még arra is, hogy 3 csillagot adjak. Ugyanakkor, ha az a kérdés, hogy ő most rejtőzködik, akkor talán egy kicsit a környezetből többet kellene adni. Most annyira körbevágtuk ezt az egészet, hogy ez a zöld még kevés nekem ahhoz, hogy őt rejtőzködni lássam. Elhiszem, mert leírtad, de én most nem a rejtőzködést látom, hanem azt, hogy zavar ott engem az a fikusz levél, és én azt onnan elhajtanám. A tömegelhelyezésnek sem ártana, ha oldalirányban kapnánk még valamit, akár két-három ujjnyit is ahhoz, hogy ez az egész a maga dekomponáltságával majd helyrebillenjen. A háttérrel, ami történik, az abszolút rendben van, látom egyébként, hogy itt is valamilyen, akár dupla expós, akár tükröződéses helyzet van, ezt persze nem tudom innen egyből megmondani, hogy ez micsoda, de valami fátyol került erre a képre, ami nem tesz rosszat neki, az ott helyén van. Nyilvánvalóan az is kérdés, hogy ez a macska mennyire barátságos, mennyire kezelhető, mert mindebből a ritmusból nekem most a humor irányába kilóg, hogy a kis homlokán ott vannak ezek a szöszök. A mi macskánk is, és tulajdonképpen az összes ilyen bujkálós őrült, de nekem azért most ez nem annyira illik ehhez a képhez. (hegyi)
értékelés:

Jó barátok

Jó barátok

Kedves Zita, én remélem, hogy folyamatos lesz a jelenléted, nagy kihagyás után öröm újra látni. A kép hangulata vissza-visszahoz, de a helyzet az, hogy a levágott alkatrészek miatt nem tudok megbékülni. A kapcsolat megvan, a személyesség is erős, de akárhogy próbálom magam előtt menteni a dolgot, a kompozíció hibás. És nem csak arra gondolok, hogy csak az a jó, ha minden leltár szerint megvan a szereplőkből, hanem hogy ha vágunk, az legyen indokolt. Na de ha ilyen nagyvonalúak vagyunk a jobb oldalon, akkor a többinél miért nem? Ha lehet, kérek ismétlést. És ne feledd, a vakuzás nem tesz jót a macskának, mert az ő szeme nem erre van kitalálva. (hegyi)

Turbó sötét oldala

Turbó sötét oldala

Túl sokat nem fogok ehhez hozzátenni, mégpedig azért nem, mert ez egy nagyon rendben lévő grafikai megoldás. Jók a kontrasztok, jók a fények, jellemző, és jól beazonosítható a modell, de ugyanakkor van benne egy áttételezés, amitől ez az egész univerzálissá válik, és nem csak egy kis állat megörökítéséről beszélünk, hanem ennél sikerült túlmutatnunk. Az is jó, hogy majdnem fekete-fehérben van ez az egész tartva, és mégis van egy ilyen kékes árnyalata, egy kicsit ilyen hűvösebb, távolságtartóbb árnyalata. Ez azért jó, mert ezek nagyon kis cuki állatkák, és az internet tele van ezekkel a tényleg nagyon édes képekkel, és a szó mindenféle értelmében értem azt, hogy édes, és ebből most sikerült visszább vennünk, tehát nem érzi úgy az ember, hogy egy nagy tál mignon-t próbáltak lenyomni a torkán, és hát, emésztési problémái lennének. Úgyhogy köszönöm szépen! (hegyi)
értékelés:    

Teljes hasonulás

Teljes hasonulás

Tudom, hogy a házi kedvencbe leginkább állatportrékat vár a pedellus - leginkább ez derült ki számomra a leírásból. És mehetne talán a talp leckébe is, vagy a barátság fele is mehetne (ha hinnék az egyoldalú barátságban). De most úgy gondoltam, hogy ezt a házikedvencet a gazdiján keresztül mutatom be. Lehet, hogy tévedés?

Ez az egész nagyon izgalmas attól, hogy nem akarsz valamilyen tárgyias bemutatás felé elmozdulni, vagy nem akarod azt, hogy itt most fajtatiszta jelleggel beazonítható legyen a főszereplő, sőt, tulajdonképpen a másik szereplőről sem mondasz sokat, egyértelműen még azt sem tudjuk, hogy fiú, vagy lány, gyerek, vagy felnőtt, hanem arról adsz nekünk közlést egy formai játék által, ami a kettőjük kapcsolatát mutatja. Hogy mi történik a felső régióban, hogy ők egymással milyen egyéb interakciót folytatnak, azt jótékony homály fedi a képkivágás miatt, amit alkalmaztál. Az egész, miközben egy nagyon tárgyias, nagyon grafikus és nagyon karakán, határozott megoldás, aközben nagyon szemérmes is, mert nem akar minket szembesíteni egy kapcsolat tárgyiasságával. Nagyon jók a tömegek, amiket ide felraktál, nagyon szépen dolgoztál ezzel. Az egésznek van egy szürrealitása, hogy olyan, mintha egy árnyszínházas előadás lenne a repülő kutyával, és ha már elmozdultunk ebben az értelemben, akkor azt is mondhatom, hogy Chagall-i ez a megközelítés. Jó a ritmus, tetszik, megvan a 3 csillag, és a leckemegoldás is, István. Azt szeretném mondani hozzá, hogy ha már valamilyen szelencét kinyitsz, egy ilyen kis kincsesládát, akkor tessék ezen az úton továbbmenni, jó? Tehát, hogy ne csak egy ilyen felvázolást kapjunk, hanem próbálj ezzel dolgozni a továbbiakban is. (hegyi)
értékelés:    

A miénk

A miénk

Az a helyzet, hogy ez egy olyan kép, ami így, ebben a formában valószínű, hogy a kép készítőjének, és az azon szereplőknek is nagyon fontos érzelmileg, ugyanakkor, mint fotográfia, nem éri el azt a szintet, ami azon kívül, hogy a családi albumba kerül, egyéb elvárásoknak is megfelelne. Egyrészt, mert elég rendesen belevágtunk az egyik főszereplő fejébe, nagyon szűkre van ez az egész véve, másrészt pedig elég problémásnak érzem azt, hogy nem egy szerkesztett, nem egy végiggondolt, nem egy előre lejátszott történetet mutatunk, hanem esetleges ez az egész pillanat. Én elhiszem, hogy a nagyi felkapta ezt a kiskutyát, épp megszeretgette, és ez egy kedves pillanat volt, amit meg kellett ott örökíteni. De ha valamit az örökkévalóságnak akarunk közölni, akkor érdemes lenne odafigyelni arra, hogy milyen háttér előtt dolgozunk, hogy milyen pózban örökítjük meg a szereplőket, hogy nem vágjuk le a másiknak a fejét, és ha már ezt a pózt akarjuk mutatni, akkor az az ölelő kar szerepeljen már valamilyen módon azon a képen. Az, hogy önmagában körbevágjuk a kutya fejét, nem lesz elegendő. Visszaadtam ismétlésre. (hegyi)

Haza vár II.

Haza vár II.

Ha nincs gazdi, akkor a falnak dörgölőzni is jó.

Abszolút működik ez a dolog, ez egy tökéletesen rendben lévő meglátás. Talán annyit hozzátennék, hogy a kép baloldaláról azt az egyujjnyit, nagyjából, ami ez a koszosnak tűnő házfalrész, azt én levágnám. Magyarán az ablakmélyedés után rögtön vágnék. Akkor egy sokkal feszesebb ritmust kapnánk. Ettől függetlenül a kép az tökéletesen rendben van és az üzenet is. Megvan a három csillag és megvan a leckemegoldás is. Azzal együtt, hogy a kompozíció nem árt, hogy ha feszesebb. (hegyi)
értékelés:    

Princ

Princ

Ez itt már egy kettős portré, a macskáról, és a gazdájáról, vagyis feltételezhetjük, hogy itt a gazdát látjuk, mert nem csak attól van kapcsolat, hogy a kezében tartja ezt az állatot, hanem a megfigyelés is rajta van ezen a képen, a gazda szeme, az nagyon ott van. Örülök annak, hogy a macskán van a hangsúly, mert ezekben a szituációkban, legalábbis a gazdának ott belül, mindig a kicsi állat az, aki a fontos, tehát ő a főszereplő, rá büszke, és legyen az akármilyen koszlott macsek, vagy háromlábú kutya, de a gazda szemében az a legszebb, és ez a kép ezt mutatja, úgyhogy köszönöm szépen! Átteszem ezt a képet a házi kedvenc leckébe, és ott ez egy 3 csillagos leckemegoldás, ugyanis fontos a kapcsolódás. (hegyi)
értékelés:    

Haza vár

Haza vár

Őrszemként figyeli az utcát, míg a gazdi hazaér.

Nagyon kedves kép, nagyon jó a jellemrajz, és a jellemábrázolás ezen a képen. A kompozícióval azért nem értek egyet, mert miközben egy perspektivikus ábrázolás történik, a tömegelhelyezésnél egyensúlyba került a macska tömege a kép jobb oldala felé eső, hozzánk közelebb lévő ablakkal, falrészlettel. És ez az egyensúly nem tesz ennek most jót, mert elvonja a figyelmet a macskáról. Ráadásul jól használva a mélységélességet, nagyon nagy életlen felületet is hagysz. Abból, ami térben elöl van, ami a kép jobb oldalára esik, én biztosan vágtam volna 2 ujjnyit minimum, de az is lehet, hogy többet, így egyből élne a főszereplőd. Nekem most így annyira nem. Esetleg, ha ez a ház folytatódott volna még tovább, akkor lehet, hogy elég lett volna az is, ha egy picit mozdítasz a kamerán, hogy megforduljon ez az arányrendszer, tehát, hogy a macska közelebb kerüljön hozzánk, és a macska mögött legyen még tér, ahol ezek a ritmusok ismétlődnek. De azzal, hogy az orrunkba tolódik ez a nagy-nagy életlen felület, óhatatlanul zavarba jövünk, mert annyira belemászik a személyes terünkbe. (hegyi)
értékelés:

Bizalmacska

Bizalmacska

Megnyomorgatásaimat hősiesen viselő és ezt szememre soha nem vető őcicósága, Duci és én, szóval mi (aú) ;)

Nagyon érdekes ez a kép, azzal együtt, hogy van az egészben egy többsíkú játékosság. Egyrészt, mert van egy primer közlés, a kismacska és a kéz, és ennek a kettőnek a kapcsolata. Itt nem örülök annak, hogy a kézbe belevágtunk, de mondhatom, hogy mellékes, mert maga a gesztus létre tud jönni. Másrészt van a fej és a macska kapcsolata, bár a macska kifordul ebből az üzenetből, de az is érezhető, hogy ez egy dinamikus helyzet, tehát ez másodpercenként változik, hogy ő most a kezeddel van elfoglalva, vagy az arcoddal, vagy amivel. Aztán van a testi formák kapcsolódása. Azt gondolom, hogy ez az üzenetrendszer ebben a kompozícióban jól tud működni. Mindazzal együtt, hogy az adott helyzet is meghatározza, hogy az ember mennyit tud belemozogni ebbe a történetbe, például a szemed mellett a háttérben ott van valami folt, amivel nem tudok mit kezdeni, és az engem zavar ott a homlokod körül, hogy az ott most micsoda, hogy az a hajadból egy darab, vagy volt valami szék, vagy asztalláb, vagy nem tudom, hogy mi. De nyilvánvaló, főleg, ha ez egy önkép, akkor az egy plusz nehézség, hogy hogyan exponálok ki egy ilyen ügyet úgy, hogy az ne zavarja meg a szereplőt, mert ezek a kis állatok rendkívül érzékenyek tudnak lenni egy technikai eszköz jelenlétére. Néha sokkal érzékenyebbek, mint mi magunk. Az üzenet jó, megvan a 3 csillag, a leckemegoldásig azért kérnék még képeket, de ez egy 3 csillagos kép. (hegyi)
értékelés:

Andor mosakszik

Andor mosakszik

(titkon macska)

Az mindenféleképpen látszik, hogy valamilyen tevékenységben van a kutya, bemondásra most elfogadom, hogy ő mosakszik, nagyon szorgoskodik, ez tényszerű, hogy valamivel nagyon el van foglalva, de ez másodlagos. Ha a cím utal rá, rendben van. Nem ez a nagy kérdés, hogy ő most mosakszik, vagy valamivel játszik, hanem az ő jelenléte a lényeges és az ő jelenléte itt nagyon határozott. Nem csak attól, hogy a mélységélességet hogyan választottad meg, hanem attól, hogy a színvilágban, az utómunkában, a nézőpontban, a horizontban, ezzel a belső világban, ami az ajtó mögött látszik, és a világításban összeáll valami történet. Nyilvánvalóan mindenki máshogyan fogja ezt a mesét elmondani, de van mese. És ennek a képnek itt a lényege. Azzal, hogy a kinti világot is jelzésként szerepelteted az ajtófélfával, hogy abszolút látszik az a hívogató belső melegség, ami ebben a szobában van a fények által, a megvetett ággyal, azzal, hogy ez az egész ráadásul olyan, mintha egy filmrészlet lenne, nagyon érdekes hatása van ennek az utómunkának, amit itt véghezvittél. Ez az egész együtt így mesélni képes egy viszonyrendszerről. Mégpedig arról, ami a házi kedvenc és a gazdája, vagy a környezete között létrejön. És nyilván, ha van értelme ennek a leckének, akkor az itt keresendő, hogy ezeket a történeteket megtaláljuk, és megpróbáljuk képi eszközökkel megfogalmazni. És ennek nagyon örülök, hogy – legalábbis az én számomra – ez sikerült! Megvan a 3 csillag, és megvan a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés:    

Bújj-bújj

Bújj-bújj

A kép ez egészen elképesztő. Akkor is, hogyha nem olvasom el a kommenteknél azt, hogy hogy is készült. Egy plusz háttérinfó az, hogy a saját hajadat használtad föl ehhez a rácsozáshoz. Mindennel maximálisan egyetértek. Érdemes lenne ezzel még tovább dolgozni, azért mert van egy nüansznyi probléma, hogy pont a szembogarát takartad ki az egyik hajszállal a macskának és ettől olyan félszemű érzete van az embernek, mint hogyha az a szeme sérült lenne. Mind a két szemre szükség lenne. Viszont az ötlet abszolút zseniális és én most fölhívom a figyelmet egy részre, és ez a kép, hogy ha tulajdonképpen csak erről a részről szólna, akkor is tökéletesen rendben lenne, egy sokkal szűkebb vágásban is akár. Mégpedig arra a részre, ami a bajszokkal és a hajjal létrejön. Nagyon érdekes és izgalmas játék lenne az, hogy ha csak ilyen kis részeket kimetszve mintegy ilyen feladat-rejtvényt, mint egy kvíz kérdést dobnád ezeket föl és azt mondanád, tessék megnézni, ez mit hoz ki, vagy az mit mutat. Viszont ez így egyben is abszolút őrületes. Én erre megadom a három csillagot, a leckemegoldásra pedig még várnék, azért van itt formai dolog, amit pontosítani kéne, de az irányvonal az abszolút jó. Nagyon szerethető ez az egész. (hegyi)
értékelés:

Gömbhal vagyok... gömbhal vagyok...

Gömbhal vagyok... gömbhal vagyok...

Turbó a törpesünim megsértődött, mert fel mertem kelteni.

Irigyellek a házi kedvencedért, szeretem a süniket, sok érdekes megfigyelésben lehet részed általa - és erre szeretnék a képednél is támaszkodni, amikor ismétlésre visszaadom, mert azt gondolom, hogy a póz és a forma izgalmas, hiszen közeli párhuzam így a tengeri sünnel, és szépen exponálhatóak a tüskék is, de ebből a környezetből mindenképpen érdemes lenne kilépni. A számítógép billentyűzete nem hordoz esztétikai formát, nem érvényes képelem, hiszen a cél nem egy szociografikus megközelítés. Tedd meg, hogy a sünbarátod ugyanolyan modellnek tekinted, mintha ember lenne, és ennek megfelelően keress helyszínt és helyzetet ahhoz, hogy őt bemutathasd. (hegyi)

Zwettlrer"s Cora

Zwettlrer"s Cora

Szelíd volt, s szeretett...

A harmadik kutyás képet kapjuk rövid időn belül és ez nekem nagyon is arról szól, hogy itt valami nagyon erős kötődés van a kutyákhoz – nem csak ennél a képnél érződik ez, hanem a többinél is. A múltidő arra utal, hogy ez a kutyus már nincs velünk és ezek az emlékezések mindig fontosak. Ehhez nagyon érzékletesen és finoman csatlakozik az a keretezés amit kapunk és ritka eset, de ez elfogadható. Hát, abból dolgozunk amink van, most hogy ez egy ruhaszárító kötél előtti felvétel, ezzel most nem nagyon lehet mit csinálni. Az üzenet erős és a jelenlét is erős. Tulajdonképpen azt kell, hogy mondjam, hogy egy elfogadható kép abban a tekintetben is, ami a portrét illeti - mert én ezt ugyanúgy portrénak fogom fel, mintha ember lenne a modell. Egy dolog amit el szoktam mondani és ezt újból felidézem: nem tartom jó ötletnek a vakuval való fényképezést. Ez legelsősorban a macskákra igaz, mert az ő szemberendezésük úgy van kalibrálva, hogy lényegesen kevesebb fényértékre állnak be és mindehhez képest az a fénymennyiség, amit a vaku kibocsát, az tulajdonképpen mindenféle kontroll nélkül jut be a szemükbe és okozhat károsodást, riadalmat – ez igaz a kutyákra és minden más állatra. Az ember viszonylag fel tud készülni. Emlékezzünk vissza mi van akkor, ha szembevakuznak bennünket – erre az állat abszolút nincs rákészülve. Ami a másik része az az, hogy hát igen a vaku elég furcsán rajzol és elég furcsa helyzetet hoz. A nagyon közel lévő részek kiégnek, a távolabbi részek teljesen bebuknak és van egy viszonylag szűk sávunk, ahol értelmezhető fényviszonyokat kapunk nagyon erős árnyékokkal és kontrasztokkal. Úgyhogy ez, amit én hozzá tudok fűzni. Ez egy 3 csillagos kép, de a leckemegoldásra én még várok. Meg lesz az hamar, csak azt gondolom, hogy jó lenne valamit a jelenből is látni. Tehát szeretném, ha van most kutyád vagy a környezetedben bármilyen állat, akkor arról készítenél valami olyan képet, ami portré kép, tehát ez úgy gondolom hogy személyiség és jellemrajzot mutató kép – úgyhogy várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Társ

Társ

Barát. Minden körülmények közt.

Anno, amikor létrehoztuk a barátság leckét, akkor jöttek a kutyás-macskás képek, főként a kutyásak, mert hát az egyik legnagyobb ilyen közhelyüzenet az, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Én most az mondom, neked, hogy ez házi kedvenc. Azért, mert pont erről szól a kérdés, ami a különbség a házi kedvenc és a barátság lecke között. Arról, hogy akkor tud megállni bármilyen állatos kép a barátság leckében, ha túl tud mutatni a primer üzeneten. Itt most legfőképpen a kutyáról kapunk képet, a gazdáról semennyit. Tehát abban sem lehetünk biztosak, hogy ő a gazdájához dörgölőzik hozzá. Magyarán a kutya gesztusa erős, de a gazda gesztusa nem létezik, nincs a képen jelen. Ez azért fontos, mert a barátság nem egy egyirányú utca. A másik, amit hozzá szeretnék tenni, hogy a barátság lecke mindig arról szól, hogy magunkat próbáljuk meghatározni. Tehát én arra lennék azért kíváncsi, hogy Tamásnak a saját viszonya micsoda a barátsághoz és, hogy ezt próbálja meg megfogalmazni képileg és nem azt, hogy egy elvont kérdéskörben mit gondol a barátságról. Én azt gondolom, hogy ez lenne a cél az első megközelítésnél. Tehát most egy olyan döntés fog születni, hogy ezt a képet áttesszük a házi kedvenc kategóriába, a barátságról pedig szeretném, ha egy ismétlést kaphatnék. A házi kedvenc kategóriájában ez a kép tulajdonképpen minden sutasága és szervezetlensége mellett egy három csillagos megoldás, pontosan azért, mert megpróbál lebontani valami sztereotípiát, ami az adott kutyafajtához köthető és ez egy fontos feladat. Mindenkinek megvannak a maga gondolatai a terrierekről. A híradások és a média nagyon sokat beszélt egy időben erről. Én most azt gondolom, hogy ez egy jó irány lehet, de akkor ezt tessék tudatosan végigvinni. (hegyi)
értékelés: