10. Házi kedvenc

Az életemben nekem is voltak ilyen drámai pillanatok, amikor úgy érzi az ember, hogy nincs az a centi, ami elég hosszú lenne, hogy kiszámolja, mennyit kell még kibírni. Vannak persze olyanok is, akik a felújításban, átépítésben, festésben valami örömet találnak, hát, a fee tudja, nekem ez kevéssé sikerül, meg is fogadtam, hogy csak a testemen át jöhet ide szakember. A kép tetszik, bár a felidézett élmény nem pozitív, jó az, ahogy a meló utáni esti pihenést mutatja, gyerek tévézik, kutya élvezi a bujkálást, szóval szinte minden oké, talán csak a tévé és fal közti nejlon nélküli rész az, ami így most elviszi a figyelmem. De frappáns, jó megoldás. (hegyi)

Ezt a két dolgot egy képre hoztad, de nem érzem azt a kohéziót, ami összekötné a cicát a bicajjal. Ő nem a kerékpárral van elfoglalva, hanem valami mással, és a képkivágat és kompozíció esztétikailag nem áll meg. Tömegelhelyezésben dől a mérleg a kerék felé, a macska ezt így nem tudja ellenpontozni. És hát a helyzet az, hogy ilyen elven lehetne ott felmosóvödör vagy kisszék is, miért épp kerékpár? Ez nem jelenti, hogy nincs létjogosultsága a kerékpárnak, de akkor azt formailag egyértelművé kell tenni. (hegyi)

Ez egy olyan kép, ami szinte tökéletes. Nagyon minimális hiányzik ahhoz, hogy az én szám íznek megfelelő legyen. Megmondom, hogy mi az, ami engem zavar: a képen van egy ritmus, amit a fal felületei adnak. Jobbról balra indulva van egy ritmusunk, magával a macskával és az ablakkal, aztán van egy másik ablak, egy harmadik, majd egy kicsi kiugrással egy negyedik, ez tulajdonképpen skurzban van. És utána van egy szemben lévő ház, ez tulajdonképpen egy ötödik ritmus, ami felett már az ég is látható. Számomra a kép ennek a határánál ér véget. Tehát a hatodik ritmus, ami e mögött még egy ház, az már engem ebből a történetből kivisz, mert nem tudok így fókuszálni erre a történetre a macskával. Nehezíti a dolgot a tónusrend is, de hát, ez van, mert ugye a falak színe olyan, amilyen, és ez ad egy szürke tónust. Ugyanakkor ha ezt meghagyom úgy, ahogy most van, ezzel a hatodik felülettel, akkor elkezdek arra felé is keresni valamilyen ritmust, történetet, tehát, hagyom, hogy a néző kódorogjon a képen, miközben nekem az a célom, hogy egy olyan viszonyrendszer jöjjön létre, ahol ez az egész elvezet engem ehhez a macskához, vagy ezzel a macskával létrehoz egy mesét. Egyszerűen fogalmazva, le kell vágni a francba, próbáld ki, görgesd oda a böngésződ oldalát, és látni fogod, hogy ha az lemarad, akkor rögtön egy határozott ritmus jön létre, és nincs több kérdés. Ennyit tudnék hozzátenni. Megvan a 3 csillag, és megvan a leckemegoldás is, mert a kép nagyon hatásos ezzel az érdeklődő cicával, ennyi, amire érdemes odafigyelni. (hegyi)
értékelés:    

Függetlenül attól, hogy van kutyánk, nem vagyok nagyon képzett benne, én inkább a macskákban vagyok otthon. Mégis úgy érzem, hogy ez egy nagyon szerethető kép, függetlenül attól, hogy van egy esetlegessége, de ez nekem most hozzáad az üzenethez. Abban nem vagyok biztos, hogy ennek a képnek színesnek kell lennie, ugyanis a színesség gyengít az üzeneten. Ha ez egy úgymond szépen laborált fekete-fehér fotó, akkor nekem ebben több lenne, de azért így is értem az üzenetet. Szerintem ő egy nem túl fiatal kutyus, és valóban sok minden kiolvasható a tekintetéből. Köszönöm ezt a képet, 3 csillag, a leckemegoldással azért várok, mert nekem a döntés határozottabb lenne, ha a fekete-fehéret választottad volna. (hegyi)
értékelés:

Tulajdonképpen ez egy vicces kép. Nekem ez városi humor egyébként, ilyen juppie humor, de ott van, rendben van ez. Megint azt mondom, hogy a megközelítésben talán segítene az, ha követted volna őt addig, vagy egy olyan helyszínig, ami jellegzetesebb. Túl jellegtelen nekem az egésznek az atmoszférája. Ettől olyan kiragadott üggyé válik, hogy úgy kiemeltük a környezetből őt, és így magában kell elvigye ezt a balhét, de ahhoz meg nem elég steril, hogy azt mondjam, hogy mint egy ilyen stúdiófelvétel, működne. A jellegzetes környezet azért fontos, mert elindítja a történetet, lesz sztori. Itt meg nincs sztori, van egy kutya ezzel a lufival. De a poén érthető, és az jó. Az a bajom, hogy ennél a leckénél elsősorban nem a dokumentumgyűjtésre gondoltunk. Lehet, hogy ezt rosszul fogalmaztuk meg, és akkor elnézést kérek, de az én boldogságom ott lenne, amikor saját dolgokat fogalmazunk meg, és nem csak megfigyeléseket teszünk, mert hát, vicces lehet egy kerti törpe is, meg sok minden, de önmagában ezt a viccet nem te csináltad, te csak rögzítetted. Ezt a viccet az csinálta, aki ezt a vackot rászerelte erre a kutyára. Persze, ezt is észre kell venni, de valahol hiányolom azt a hozzáadott értéket, amit a fotós tesz hozzá. Nem tudom, hogy ez mennyire érthető. Vegyük úgy, hogy 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Ezt a rózsaszín ágynemű huzatot lassan nevezzük át portörlő rongynak, mert állandóan belekéredzkedik a képbe, és én azt hiszem, hogy agyhúgykövet fogok tőle kapni. Ha a babaház érzetet akarjuk erősíteni, akkor tessék megcsinálni, de akkor tessék az egészet úgy körberakni, úgymond felszerelni, hogy abból az jöjjön le, hogy van egy cicám, és újra kislány vagyok, aki simogatja a macskát, és felépített neki egy ilyen világot. Lehet ez egy értelmezés, de akkor ezt tessék bevállalni. Megint az van, hogy mellébeszélünk. Mit akarok mondani ezzel a képpel? Mit akarok mondani azzal, hogy a macskámat lefotózom? Lesz-e belőle főszereplő? Attól, hogy közel megyek hozzá, még nem lesz. Keresni kell az ő egyéniségét, az ő személyiségét, vagy sztorit kell köré kreálni. (hegyi)