10. Házi kedvenc

Viszonylag sok állatos képpel találkozom, hiszen a közösségi oldalak másról sem szólnak szinte, mint hogy politizálunk, állatos képeket vagy kisgyerekes képeket osztunk meg és ki-ki a saját vérmérséklete szerint tudja ezt elviselni. Tehát sok ilyen házi kedvences képet kapunk - én magam már lassan ott tartok, hogy kezdem fontolgatni azt, hogy aki úgymond egymásután folyamatosan csak ilyen képet oszt meg és semmi mást nem kapok tőle, hát azzal az ismeretséget - legalábbis a Facebook-on - megszakítsam. De ez a kép nem erről szól! Egyrészt van egy primér humora, ahogy ez a cica ugrik a hóban. Látom, hogy valami hó is repül felé és azzal játszik, de mindez abban a környezetben és abban a helyzetben, amiben ez elkészült, egy viszonyrendszerről is mesél. Arról a viszonyrendszerről ami közted és a macska között kialakult, vagy a néző és a macska között kialakulhat, tehát itt nem csak arról szól a dolog, hogy a saját akarata ellenére idétlen pózokba lefotózunk állatokat és azt mondjuk, hogy ez milyen vicces, hanem itt abszolút érezhető hogy itt most játszási helyzet van, és ebben a valós játszási helyzetben kaptuk le a főszereplőt - és ez egy jó dolog. Persze lehet azt mondani, hogy ott van az ereszcsatorna, ami nem biztos, hogy jó helyen van és a kerítés is kérdés, de én ezzel azért nem foglalkozom, mert a valóság az ilyen, mert ezek a valóságban is ott vannak (mit lehet csinálni, a játéknál ez nem elsődleges szempont). Az egy másik kérdés, hogyha azt kérdezed, hogy: „okés, hogyan tovább?”, akkor a következő dolgot mondanám: mielőtt nekiállunk fényképezni körbenézünk, belenézünk a keresőbe, megnézzük azt hogy mit látunk, tehát először szereplő nélkül megfigyeljük ezt a képet. Gondold végig ezt a képet anélkül, hogy rajta lenne a cica aztán mindehhez képest keresd meg azt a helyszínt, ahol majd ezt az egészet létre akarod hozni, mint történetet. Aztán beállítod ezt az egészet, felkeresed a helyszínt és utána mondod azt a cicának, hogy Mircike, gyere, játszunk! Mircike biztosan fog veled jönni, ha más nem akkor kis jutalomfalatkákat a zsebünkbe csempészünk, mert mindegyik kisállatnak megvan a személyisége, tehát mindegyiket máshogy fogjuk tudni odacsalni, és egészen biztos vagyok benne, hogy ő egy teljesen más helyszínen is ugyanígy lelkesedne ezért, hogy játszhasson a hógolyóval. Ha mindez létrejött, elkezdhetsz dolgozni. Arra mindig figyeljünk, hogy lehet, mi sokáig bírjuk ezt, de ők kevésbé - viszont az ösztön mindig erősebb hatás, magyarán én is játszottam úgy ezüstlabdával a cicával, hogy már lógott szegénynek a nyelve, el is szégyelltem magam, hogy én élvezem, milyen aranyosan játszik, ő meg már az ösztöntől hajtva tulajdonképpen a végkimerülés határára kerül, tehát legyünk tekintettel arra, hogy ezek nem örökkévalóan fenntartható helyzetek. Körülbelül fél - 1 perc az, amit ezek a kisállatok ezekkel a játékokkal jól kibírnak, utána már viszi őket az ösztön, de lehet, hogy ez már nekik nem tesz jót. Ez a kép nekem egy abszolút 3 csillagos kép és megvan a leckemegoldás is. Most azt mondom Brigittának, hogy várom a folytatást - tehát Mirci megmutathatja magát egyéb szituációkban is, ő egy játékos cica, így abszolút alkalmas arra, hogy instruáld. (hegyi)
értékelés:    

Ez egy nagyon izgalmas portré. Benne van minden titokzatossága a macskafotóknak, az az érdekes benne, hogy ritka eset az, hogy ezek a kisállatok ennyire partnerek abban, hogy fénykép készüljön róluk. Azzal, hogy az elején elmondom, hogy megvan a leckemegoldás, annyit hadd mondjak, hogy egy kicsi utómunka nem ártana. A jobb alsó sarokban most az arcnál és a nyaknál lévő rész fehérje már túlságosan sok fényt kapott, és ebből egy kicsit maszkolással vissza lehetne venni. Ugyanígy a nekünk bal oldali szeme túl kevés fényt kapott, maga a szemgolyó, és ebben talán egy kicsit világosítani lehetne. Ez utóbbi esetben ezt úgy kell megoldani, hogy a kontraszton is egy kicsit változtatsz azért, hogy a térbelisége a szemnek is megmaradjon. Ez a két csinosítási javaslatom van, de a kép abszolút szuggesztív és erős. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:    

Az a helyzet, hogy nézem én ezt a képet, érdekes az egész kerekre formált világ, nagyon furcsa képi megoldás, gondolom ez valamilyen trükkös kamerával készült, és tetszik a világa, jó az a kohézió, amit ez létrehoz, de bevallom, hogy nem nagyon értem, hogy a macskának ott két oldalt az a micsodája. Olyan, mintha két cipő lenne rajta, nem tudom mi az ott, lehet, hogy maga Anna. Valami van ott a két oldalon, azt látom, de nem tudom, hogy micsoda. Ez most egy kicsit zavar, formailag érdekes, hogy miből nő ki a macskának a feje. A házat, a fenyőfát, az ostorlámpát is be tudom azonosítani, a másik oldalon a növényeket is, a macskát is, de utána van valami, amit nem nagyon, ez a bajom. Nem azt mondom, hogy mindent szét kell vasalni, és élére vasaltan kell mutatni, de ha egy ekkora flekken ennyi dolog nem beazonosítható, akkor a nézőben az lehet, hogy kérdést vet föl, hogy én vagyok-e a buta, és én nem tudok valamit értelmezni, vagy pedig itt most valami jön még egy következő képben, vagy mi lesz a megoldás. Egyébként az ötlet jó, olyan, mintha a macska a kútba nézne, aztán lehet, hogy egyszer csak beleugrik, amilyen kis buta. Van egy ilyen meseszerű világa ennek, úgyhogy a kettő csillag megvan, a formai problémával nem tudok mit kezdeni. (hegyi)
értékelés:

Sokkal szerethetőbb ez a kép az előzőnél, sokkal személyesebb, sokkal barátságosabb. Én azt mondom, hogy ezen még mindig van amit javítani, mégpedig két dolgot: egyrészt a tónusokat. Most a macskának az egyik szeme és a kis pofija meg a fül előtti része lényegesen világosabb, mint a többi, ezt a kép közepénél utómunkában egy picit visszább lehetne hozni, és akkor térbelibb lenne az egész, most ettől egy kicsit kivasalódik. A másik, hogy azon érdemes elgondolkozni, hogy nem biztos, hogy azt a másik szemét nem akarjuk-e beletenni. A füle nem zavar, hogy nincs benne, mert itt a pofijára megyünk, de az egyik irány az, hogy mind a két szeme legyen meg, a másik az, hogy ha viszont nem, akkor vágjuk le azt a szemet. Az orr mögött ha hozunk egy vágást, akkor megvan a fél szemünk, az orrunk, és nem indul el ez a forma újból. Van egy harmadik dolog, ami nem egy könnyű ügy, mert ezek az állatkák nem mindig barátságosak, ha elkezdjük őket rendezgetni, ezért ez, amit mondani fogok, utómunkában is megoldható, ki lehet ezt retusálni: a szemzugban meghúzódó fehér folt. Emberek vagyunk, nekünk is van csipa a szemünkben reggel, amikor fölébredünk, ez az állatoknál is így van, ez egy természetes folyamat, nincs ezzel semmi baj, de a képen nem biztos, hogy jó ezt megörökíteni. Ez olyan, mint amikor egy ember áll a kamerám elé, akkor is szólok neki, hogy figyelj, igazítsd meg egy kicsit a hajad, mert elfeküdted, hacsak nem az a cél, hogy erre ráerősítsek, vagy ha valami bőrhiba van, akkor azt megpróbáljuk lesminkelni, tehát ez se más, ez is egy portré, úgy kell kezelni. Ez most kettő csillag, de még mindig nyitott ez a lecke számodra, tessék csinálni a képeket. (hegyi)
értékelés:

Kedves Zita, köszöntünk a Látszótéren! Az eltelt időben láttam, hogy töltöttél már fel az első három leckére képeket, így ezért most nem mondom, hogy azzal kellett volna kezdeni, de fontos az, hogy az önportrékkal dolgozzunk. A mostani kép a házi kedvenc leckére érkezett és egy nagyon szubjektív, nagyon erős üzenetet hordoz. Mégpedig azért nagyon erős ez a kép, mert nagyon közel hozza a modellt, nagyon közelről tudunk kapcsolatba kerülni vele. És ez nem csak azért van, mert a makró szinthez közeli a felvétel nézőpontja, hanem azért mert alkalmaztál egy effektet, ami a mozgás dinamikáját is hordozza. Ezt az effektet többféle módon is létre lehet hozni, nyilvánvaló, hogy vannak ennek elektronikus megoldásai is. Mechanikusan ezt úgy szoktuk csinálni, hogy beállítjuk az élességet és az exponálás pillanatánál zoom-os objektívnél elforgatjuk a zoom gyűrűjét és ettől kap egy dinamikát az egész – a kép közepe érintetlen marad és a szélei azok elkezdenek befelé sodródni, befelé húzódni a kép középpontja felé. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez egyébként egy nem olyan sokszor használható effekt, mert nagyon erős képi hatást hordoz. Tehát óvatosan kell ezekkel bánni. Itt most ez, azt kell, hogy mondjam, hogy viszonylag visszafogottan jelentkezik abban a formában, amit látunk és arra akar ráerősíteni, amit a macskatulajdonosok ismernek, mint érzést, hogy karunkba veszünk egy kiscicát és odanyomjuk a magunk orrát az ő orrához és ezt ők általában megadással tűrik. Azt azért fontos elmondanom, hogy a nézőt ez a fajta zuhanás élmény, hogy zuhanok bele a képbe, hosszútávon fárasztja. És ami a képnézegetés elején egy jó hatás, mert fölkelti a figyelmet, pont ez lesz az, ami aztán a későbbiekben visszájára fordul. Ha ezt a képet elképzelem enélkül az effekt nélkül, akkor egy nagyon kedves kis állathoz van szerencsém és ő vele tudnék barátkozni most. Tulajdonképpen, amit itt szemlélni tudok, az az ő orrnyerge. Szinte egyébként az absztrakthoz közelít, maga az a kép, amit most látunk. Én azt mondom, hogy erre én most adok 3 csillagot, mert maga a kivitelezés szép, de szeretném, ha megismételnéd ezt a leckét és szeretném, hogy ha Noncsiról, a család kedvencéről küldenél még képet. Hogy gyakorold a portré fotózást. Tehát macska portrét kérek! Ebben kellene most lépned. (hegyi)
értékelés:

Igen, ez egy erős kép. Mindazzal együtt, hogy megint egy olyan képkivágást kapunk, amiben nem szokványos a képarány, de itt még valahogy a téma és a tömegelhelyezés ezt tulajdonképpen akár indokolhatja is. A kép zseniális. A fehér kutya ahogy ott áll, olyan, mintha egy faragott kutya lenne. Régen voltak a vidámparkban meg a vásárokban ilyen „Lökd meg a kecskét” játékok, annak voltak ilyen faragott kecskéi, és azt kellett erősen megsuhintani, és akkor annak föl kellett valami sínen csúsznia, nagyjából ez az élmény jön erről a kutyáról, miközben egyértelmű, hogy a fül tartása meg a farok behúzása maga egy kommunikáció ezzel a fekete kutyával. Ebben van egy Volt egyszer egy vadnyugatos érzet is, hogy itt most valami harcnak vagyunk a tanúi. A jó meg a rossz, a fekete és a fehér harcol egymással, de sikerült ezt úgy megoldani, hogy nem közhelyes, hogy mindazzal együtt, hogy egy csomó minden más élmény is elindulhat az emberben, de mégis visszajövök ide, és azt mondom, hogy ez a kép így rendben van, nekem működik. Az a legjobb az egészben, hogy sikerült egy olyan kameranézőpontot választani, ami abszolút szubjektív kameraállás, tehát beleviszi a nézőt ebbe a történetbe, nem valami kívülállói megfigyelés. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Ha jól sejtem, akkor ez a kép a teljes kocka lehet ahhoz, amit már megkaptunk beküldésként. Oké, akkor mondjuk nevezzük úgy, hogy ez a kályha, innen indulunk el. Ennél azért szűkebb kell, a kutya mögött engem már nem érdekel az a kupleráj, ami ott történik azzal a műanyag edénnyel, meg a kerítéssel, úgyhogy oké, azt mondom, hogy induljunk el a kisollóval, balról vághatunk, majdnem a kutyánál, a kép fölső részénél vághatunk majdnem egy másfél ujjnyit, és a kutya mögött is vághatunk és akkor kapunk valamit, ami még mindig egy ilyen nagyon korrekt megoldás. Ugye én azt mondtam az előző elemzésnél, hogy vagy lenne még szűkebb, vagy lenne még bővebb ez az egész. Azért nem gondoltam ennyire kiterjeszteni ezt, mert most, hogyha ezt az egész kupacot nézem, akkor ez azért nem annyira izgalmas portré. Az előző az izgalmasabb volt. Tehát amikor azt mondom, hogy legyen meg a forma, akkor azért nem azt mondom, hogy a teljes kutyát kéne meghagyni. Az előző képhez képest elég lenne, hogy a fülébe nem vágtunk bele, meg hogy a fejforma mögötti testrésznél vágunk, tehát a nyaknál vágunk. És ha jól látom, akkor színben létre is jön ott egy határvonal, a fejnél, tehát jól lehet látni azt, hogy hol válik nyakká. Én ott meghoznám a vágást. Sokkal több nem kell ebből az előző képhez képest. Hogy hogy néz ki a feneke, meg hogy húzta maga alá a farkát – hát jó, fekszik egy kutya egy koszos betonon, annyira nem fog meg ez a kép, mert távolságtartó. Az előző kép őszintébb és jobb. Úgyhogy a kettő között van az igazság, tessék ehhez képest megnézni az előzőt és csak annyival kiegészíteni. Örülök neki, hogy megvan a kocka, tehát magyarán lehet belőle dolgozni. Tessék ezt a képkivágást rendezni. Ebben a tekintetben adom vissza, hogy legyen egy Szieszta 3. amit a saját érzéseidre bízva magad, kiegészítesz, de azt hadd tegyem hozzá, hogy ezt majd a jövőre nézvést az exponálás előtt kell végiggondolni és már eleve ezekre úgy rákészülni, hogy a megfigyelésünk alapján a képet ne kelljen szanaszét vagdosni. (hegyi)