10. Házi kedvenc

Anno, amikor létrehoztuk a barátság leckét, akkor jöttek a kutyás-macskás képek, főként a kutyásak, mert hát az egyik legnagyobb ilyen közhelyüzenet az, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Én most az mondom, neked, hogy ez házi kedvenc. Azért, mert pont erről szól a kérdés, ami a különbség a házi kedvenc és a barátság lecke között. Arról, hogy akkor tud megállni bármilyen állatos kép a barátság leckében, ha túl tud mutatni a primer üzeneten. Itt most legfőképpen a kutyáról kapunk képet, a gazdáról semennyit. Tehát abban sem lehetünk biztosak, hogy ő a gazdájához dörgölőzik hozzá. Magyarán a kutya gesztusa erős, de a gazda gesztusa nem létezik, nincs a képen jelen. Ez azért fontos, mert a barátság nem egy egyirányú utca. A másik, amit hozzá szeretnék tenni, hogy a barátság lecke mindig arról szól, hogy magunkat próbáljuk meghatározni. Tehát én arra lennék azért kíváncsi, hogy Tamásnak a saját viszonya micsoda a barátsághoz és, hogy ezt próbálja meg megfogalmazni képileg és nem azt, hogy egy elvont kérdéskörben mit gondol a barátságról. Én azt gondolom, hogy ez lenne a cél az első megközelítésnél. Tehát most egy olyan döntés fog születni, hogy ezt a képet áttesszük a házi kedvenc kategóriába, a barátságról pedig szeretném, ha egy ismétlést kaphatnék. A házi kedvenc kategóriájában ez a kép tulajdonképpen minden sutasága és szervezetlensége mellett egy három csillagos megoldás, pontosan azért, mert megpróbál lebontani valami sztereotípiát, ami az adott kutyafajtához köthető és ez egy fontos feladat. Mindenkinek megvannak a maga gondolatai a terrierekről. A híradások és a média nagyon sokat beszélt egy időben erről. Én most azt gondolom, hogy ez egy jó irány lehet, de akkor ezt tessék tudatosan végigvinni. (hegyi)
értékelés:

A leiratot nem teljesen értem, hogy ha nem a neve a macskának, akkor mi a ribizli? Lehet, hogy ez valami szleng, amit nekem ismernem kéne, de én nem tudom, hogy ez micsoda. Ettől el is tekintek. Maga a póz és a gesztus rendben van. Kicsit olyan kórházi ágyas jellegű az egész, olyan, mintha a János kórházba bevitték volna a cicát és ott feküdne. Bocsánat, hogy ezt mondom, de hát nyilvánvaló, hogy nem lehet mindig minden pózt megcsinálni, bár ha ennek a cicának ez egy bevett szokása, akkor érdemes lesz ezt a képet majd megismételni. Odafigyelni például arra, hogy a fejénél, ahogy húzódik egy vonal az ágytakaróval, az nem annyira erős. És hát én a háttérből kevesebbet adnék. Az ágyvég deszkája nekem már sok, és még mögötte is van valami. Nem egy könnyű meló az állatokat fotózni, és beismerem. Maga az, hogy ez a világos drapéria van, az kitűnő. Nem tudom, ez mennyit lóg le az ágyról. Ha valamihez kihúztad volna az oldalt lelógó részt, tehát nem hagyod, hogy az ott fityegjen, hanem elhúzod oldalra, akkor ki lehetett volna húzni ezt a hátteret annyira, hogy ne legyen ennyire közel a macska tömege és feje az ágy széléhez, mert ettől befejezetlen a jobb fölső sarok. És még valami. Divat a kis mélységélesség, ezt látjuk fotóban, videoklipben, mindenütt, néha szemészeti reklámnak tűnik, hogy látok vagy sem... de azt kell mondjam, hogy azért ne essünk a mértéktelenség hibájába, ennél nagyobb mélységélesség kellene. (hegyi)
értékelés:

Kicsit azért vagyok zavarban, mert több kép jött tőled egyszerre, és úgy érezheted most, hogy nagy tömegben zuhan vissza rád az értékelés, és nem biztos, hogy minden képnél azokat az értékeléseket kapod, amikre számítottál. Én viszont nem szeretném elvenni a kedved, hanem segíteni, hogy tovább tudj lépni. Ennél a képnél nagyon jó a tekintet, nagyon jó, hogy a tekintetben fölfedezhető vagy. Ez egy nagyon fontos dolog, mert ez egy kapcsolódás, ez az ereje a képnek, és ezt az erőt figyeld meg, mert ezt kell tudnod közvetíteni az előző képeidnél is, hogy valamilyen módon a néző duma nélkül kapjon valamit, anélkül, hogy különösebben kelljen magyarázni. Ez a kép ebből a szempontból egy nagyon erős kép. Ami miatt problémám van, az a kép kivágása, az, ahogy a fejbe belevágtál. Ha ekkora tér van az orr alatti résznél, akkor megmaradhatott volna a fej formája, és nem kellett volna ebbe belevágni. Tudom, hogy nem nagyon egyszerű dolog, amit mondok, mert az állatkák mozognak, élik a maguk világát, és nem kötelezően hagyják, hogy instruáljuk őket. Ez egy ilyen játszma, hogy meg kell találnunk a legjobb pillanatot. Ha ismerjük ezt a kutyát, és tudom, hogy ő mennyire mozgós, ugrálós, akkor ezt bele tudom komponálni a képbe úgy, hogy ha nagyon ficánkolós a kutya, akkor tágabb képkivágást hagyok, és abban exponálok, mert még mindig jobb, ha vágnom kell belőle, mintha valami nincs meg. Vágni lehet, de hozzáragasztani már nem. Ha egy nyugodtabb modell van, akkor adja magát a dolog, hogy ezt az egészet egy tágabb kompozícióban meg kellene ismételni. Jó lenne, ha kapnék egy ismétlést, mindazon által kettő csillag a képre megvan. (hegyi)
értékelés:

A kép egy nagyon kedves megfigyelésből indul, és én azt gondolom, hogy a leiratot elolvasva, a háttérben meghúzódó hamuzós vödörrel különösebb problémám nekem nincsen. Ami mondhatóan konkurál a fő motívummal, a kutyával, az inkább a bőr fotel részlete, ahogy olvasom az a fotel karfája, ez lehetne egy kicsit kevésbé éles. A megjelenésével nincs bajom, mert ha megfigyeljük a bőrfotel, a kutya feje és a tűz, ez a hármas egy jó kis háromszöget ad ki, tehát van módja a tekintetnek vándorolni a képen, és ez egy fontos szempont. Nyilvánvaló, hogy ez az adott szituáció, a leiratban is látható, hogy nem állt fent végtelen ideig. Ez időben behatárolt helyzet. Annyit tennék hozzá, hogy talán, ha a kép aljából egy kicsit többet kapnánk, akkor a mancsa jobban megmaradna a kutyusnak, most ott ez a vágás nagyon fáj, a képnek a többi részével nekem nincs problémám. Még egyetlen megjegyzés, hogy valamitől most ennek az egésznek vagy egy vöröses árnyalata. Nyilván a tűz is ad ehhez hozzá, de mintha ez most egy kicsit sok lenne, főképp a csúcsfényeknél, de ez utómunkában helyrehozható. A jövőt nézve érdemes erre figyelni, hogy tulajdonképpen az utómunka nem elhanyagolható dolog. Szerintem ez egy kedves és jó kép. Ahogy látom itt Dominó még viszonylag kicsi. Volt szerencsém nekem vele találkozni, és akkor én már egy felnőtt méretű kutyát láttam. Ez nem jelenti azt, hogy ez ne lehetne megismételhető. Ugyanis azt is gondolom, hogy attól még, hogy egy állatka nem gyerek, még kedves helyzeteket hozhat. Miért ne lehetne egy felnőtt kutyát is ábrázolni ebben a helyzetben? Nagyon aranyos, ahogy a fejét a kezére hajtja. Azért jó ez a kép, mert általános elgondolás a portrékról, hogy a modellnek legyen nyitva a szeme. Ugyanakkor itt az álmodás, az álom, a pihenés teljes mértékben érzékelhető, és ezért ez itt most nem probléma. Vannak szituációk, amikor nem ennyire humanoid a gesztus maga, tehát nem tudjuk ilyen jól beazonosítani, hogy mi történik. Akkor jelenthet problémát, ha a modellnek a szemét nem látjuk, de hát itt egyértelmű, hogy egy álomfázisban vagyunk, és ez nagyon szerethető. A gesztus abszolút három csillagos, a képkivágás és a tónusprobléma miatt kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Én azt mondom Zoli, vegyük úgy, hogy egy végállomáshoz értünk. Amit ebből a képből lehetett, azt kihoztuk. Én is azt hiszem, hogy a szűkebb verzió az, amivel nagyjából befutottunk a célba. Lehet, hogy ebben nincs is több. Tehát gyűrhetjük ezt a két képet, de én azt gondolom, hogy ez ennyit tud. Azért jó, hogy ezt az egészet végigcsináltuk – és nagyon köszönöm, hogy ebben partnert voltál - , mert ezzel bebizonyítottuk, hogy az jó, ha van egy előzetes koncepciónk, amit végig csinálunk először fejben, és aztán a valóságban csak lefényképezzük. Itt a CSAK-on van a hangsúly. Nyilván nem csak annyi, hogy kattintunk egyet, de ha a fejemben már kész van a kép, akkor az már adja magát, hogy utána hogyan valósítom meg. Itt most az nehézség, hogy nem egy embermodellünk van, hanem egy állatmodellünk, főképp egy kutya, ami bár elég jól instruálható, és az erénye ennek a képnek az, ahogy a kis pofiját leteszi a földre, a hátránya viszont az, hogy annyira belemerült már ebbe az egészbe, hogy már csak a szeme sarkából figyel bennünket. Látszik, hogy figyel, mert a fülei felállnak meg a bajuszkái is meredeznek, tehát nincs ő teljesen nyugalmi pozícióban, de majdnem. Ez egy jó pillanat, mert jellemző a kutyákra, de azért esztétikailag nem biztos hogy 100 %-os. Nem biztos, hogy ha nem én vagyok a kutya gazdája, akkor akarok nézegetni egy olyan kutyaportrét, ahol nincs a kutyának a szeme nyitva. A kutyánál – hasonlóképpen az emberhez - a fő csapásvonal az, hogy lássuk a szemét egy portrénál. Nem szabad ezt másképp felfogni, mint portrézás és ugyanazok a szabályok érvényesek. Nincs külön ember meg kutya meg papagáj portrézás, ez mind ugyanaz. Én most azért mert ezt végigcsináltad velem, adok három csillagot extraként, de azt kérem, hogy gondolkodj el azon, hogy hogyan tudnád őt a legjobban megmutatni, hogy az ő személyiségéből a legtöbbet megismerhessük. (hegyi)
értékelés:

Ez egy nagy dilemmám, hogy ki a házi kedvenc a képen, Fricike vagy Endre, vagy esetleg mindketten, és hogy ki is a gazda. Nagyon izgalmas ez az egész, miközben a Házi kedvenc leckére is jó megoldás, de ez egy kettős portré. Nyilvánvaló, a macska szeretve van, ez látszik, és hagyja is magát, megadással tűri, hogy Endre abriktolja. Furcsa az egész hatás, ahogy ide bekukucskál Endre, ez az, amitől az egész beleég a retinánkba. Jó az üzenet, és jó, hogy az egészet tónusban tartottad, és a két főszereplőre koncentrálunk, és erősen meghatároztad azt, hogy a háttérnek mi a szerepe. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon édes ez a macska a kis gombolyaggal, meg a horgolt terítővel. Ami nekem ellentmond az egésznek, az a csíkos háttér, az nagyon szétveri a képet. Ha megfigyeljük a macskának a természetes színvilágát és foltjait, amire nagyon jól ritmizál az ellenpontként működő szürkés és kékes színekben megjelenő terítő, meg az is jó, hogy a labdában van némi vörös, és ezek ettől létrehoznak egy zárt rendszert, ebből most a konkrétságával válik ki a háttér. Ha ezt leteríted valamivel, akár egy olyan lepedővel, ami színben passzolhat az egészhez, és megszűnteted ezt a nyugtalanságot, amit ezek a függőlegesek jelentenek, akkor a kép stabillá válik. Most nekem ellentmondás van. Lehetne azt csinálni, hogy ez a csíkos háttér marad, ott van a macska, és valami homogén alapot hozunk neki, akkor kiveszem ezt a horgolt terítőt, mert a csíkos nem is a macskával van ellentmondásban, hanem a horgolt terítővel. Ez most nekem egy csillagot ér, ennél te sokkal pontosabban szoktál fogalmazni, azt szerintem ne add föl. Tudom, a macskák olyanok, akik öntörvényűeknek mondottak, és elég rossz a sajtójuk abban a tekintetben, hogy mennyire fotogének, de azért jó esetben ezek a fotók megvalósíthatóak. Ha van közünk ahhoz a macskához, akkor meg lehet vele azt beszélni, hogy kiveszem alóla a terítőt és odaterítek egy másikat. Egy csillagot adok, de szívem szerint visszaadnám ismétlésre. A világítással spórolj egy kicsit, most nekem sok a fény. (hegyi)
értékelés: