10. Házi kedvenc

Amióta Zenna van, tudom, hogy a kutya odaadó is tud lenni, de fotóalanynak nem mindig alkalmas, mert hirtelen fogy el a türelme, azaz nagyon fontos, mint más házi kedvencnél is, hogy a gazda folyamatos megfigyeléseket tegyen és kísérletezzen, hogy az adott jó gesztusokat miképp lehet előhívni, például, hogy ez az eb mi okán tud ilyen fejet vágni. Mert ha ez megvan, akkor a következő lépés az, hogy mondjuk a lavrot kivisszük, hogy formája és színe ne zavarja az összképet. Igazán a színe az, ami sok. De a kép jó, őszinte. (hegyi)

Féltem, hogy ez a kép is sorra kerül, láttam anno valahol a web óceánján és már akkor is azt gondoltam, hogy nincs benne kegyelem és tisztelet a modell iránt. Ez egyfajta kukkolás nekem, leszámítva azokat a hibákat, amik a világítás esetlegességéből adódnak, most erre nem térek ki, mert a legfontosabb probléma az, hogy mit gondolunk a modellről és az mennyiben érvényes vagy mennyiben időtálló. Persze, egy kandúr és az ő sérülései benne vannak a pakliban, de fel kell tenni a kérdést, hogy miért mutatom meg ezt így? Tehát ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne őt lefotózni. De ahogy egy ember esetében sem a sérüléseit akarjuk mutogatni, így igaz ez egy állat esetén is. Nem szépelgésről van szó, isten ments. Csak arról, hogy a formát meg kell találni ahhoz, hogy ne hazudjam el, ami van, de ne is emeljem a fókuszba, hanem a maga természetességével és humánum által vezérelve közvetítsek. Mi a cél? Elrettenteni az állatkínzókat? De akkor mi ez a meleg téglaszín, ez a bájos póz? Portré egy harcosról? Csináld meg fekete-fehérben, és lehet húzása, ha úgy világítod, hogy a sérülés csak adalék legyen és ne a fő téma, hiszen ő túlélő. Witkin elment a falig, nem muszáj követni, de ha akarod, akkor meg állj bele, terítsd ki a dögöt és vedd górcső alá a nyomorúságát. De kuncogni a sérült macskán, az nekem kevés. (hegyi)

Hát, bevallom, ez nem macskaportré, ő itt egy muszáj herkules, egy kényszerszereplő érzetét adja, Bandi az, akit jól mutat be a kép, csak hát az élesség... nem muszáj mindennek tökéletesen élesnek lenni, megengedett a bemozdulás, de itt most ez a kompozíciós bizonytalansággal együtt nem adja ki. Ehhez jön még, hogy a jobb felső olyan szinten kiégett, hogy kizökkent a lamúrból, elviszi a békét. Kérek ismétlést. (hegyi)

Én ezt egy lötyögősre komponált, de talán emiatt is furcsán hatásos képnek gondolom. Egyrészt jó az élesség beállítás, mert redukálta a távolságot a kutya és a fa között, egy síkra hozva őket, így a méretkülönbség furcsán megfordult, a pici fa és az óriás eb, másrészt ott a mozgás is a pici bemozdulásban, de leginkább abban, hogy egy szélső végpontot sikerült megtalálni a kutyánál, ahonnan az út közepe felé fogja vinni a következő lépése, ez is mint várható esemény ad egyfajta dinamikát, és az, hogy az amúgy jól elrendezett két oldal, ahol nagyobb táv van adva, ott ez a kimozdulás az, ami miatt megbillenünk, és ez is dinamizál, és tegyük hozzá a horizont játékát is - szóval Gábor tetszik! Más. Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy kérek tőled egy új önportrét? (hegyi)

Ez egy baromi nehéz terep. Ugyanis odáig viszonylag könnyű eljutni, hogy ha van bizalom a kisállat részéről felénk, nem dúvadként trappolva közelítünk felé, akkor a megfigyeléseinket, mint például ez a játék, le lehet kattintani. Onnantól bonyolultabb a kérdés, hogy ha mindezt időtállóbb esztétikai formába akarjuk csomagolni. Hiszen a lakásban ott a szék, a fény máshonnan jön, mint kéne, a macska naná, hogy a szőnyeg szélére fekszik, szóval ez nem megy máshogy, mint hogy az ember ha macskát akar pl. fotózni, akkor próbál olyan környezetet teremteni, egy vackot, ahová odacsalogatja, amit előbb kipróbál, hogy mi hogy látszik, mikor hogy jár a fény, honnan lehet fotózni, mikor, és aztán mint a pecás, vár méla lesben, hogy a kedves állatka lesszíves odatelepedni, ahová én akarom, és remélhetőleg azt csinálni, amit látni szeretnék. Tudom, ez szinte a lehetetlen kategória. Hát, igen, az állatmodell, az csak látszólag egyszerű, de ha az ember nem talált képet akar csinálni, akkor fel kell a gatyát-szoknyát kötni. (hegyi)