10. Házi kedvenc

A hadúr

A hadúr

Féltem, hogy ez a kép is sorra kerül, láttam anno valahol a web óceánján és már akkor is azt gondoltam, hogy nincs benne kegyelem és tisztelet a modell iránt. Ez egyfajta kukkolás nekem, leszámítva azokat a hibákat, amik a világítás esetlegességéből adódnak, most erre nem térek ki, mert a legfontosabb probléma az, hogy mit gondolunk a modellről és az mennyiben érvényes vagy mennyiben időtálló. Persze, egy kandúr és az ő sérülései benne vannak a pakliban, de fel kell tenni a kérdést, hogy miért mutatom meg ezt így? Tehát ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne őt lefotózni. De ahogy egy ember esetében sem a sérüléseit akarjuk mutogatni, így igaz ez egy állat esetén is. Nem szépelgésről van szó, isten ments. Csak arról, hogy a formát meg kell találni ahhoz, hogy ne hazudjam el, ami van, de ne is emeljem a fókuszba, hanem a maga természetességével és humánum által vezérelve közvetítsek. Mi a cél? Elrettenteni az állatkínzókat? De akkor mi ez a meleg téglaszín, ez a bájos póz? Portré egy harcosról? Csináld meg fekete-fehérben, és lehet húzása, ha úgy világítod, hogy a sérülés csak adalék legyen és ne a fő téma, hiszen ő túlélő. Witkin elment a falig, nem muszáj követni, de ha akarod, akkor meg állj bele, terítsd ki a dögöt és vedd górcső alá a nyomorúságát. De kuncogni a sérült macskán, az nekem kevés. (hegyi)

Berci nem fél hatkor

Berci nem fél hatkor

Volt rá 10 másodpercem, hogy a kép elkészüljön, ennyit engedett a herceg.

Babák

Babák

Érdekes ez a macska, van a tekintetében valami riadt szomorúság, ettől egy kicsit a róla készült portrék furcsa érzést keltenek, hiába a játékosság vagy a nyugodt beállítás, de ő mindebből kilóg. Fene se tudja, hogy lehetne ezt kompenzálni. A kép jó meg minden jó, de ez a dolog nem első esetben okoz nekem fejtörést. (hegyi)

Olvasás

Olvasás

Hát, bevallom, ez nem macskaportré, ő itt egy muszáj herkules, egy kényszerszereplő érzetét adja, Bandi az, akit jól mutat be a kép, csak hát az élesség... nem muszáj mindennek tökéletesen élesnek lenni, megengedett a bemozdulás, de itt most ez a kompozíciós bizonytalansággal együtt nem adja ki. Ehhez jön még, hogy a jobb felső olyan szinten kiégett, hogy kizökkent a lamúrból, elviszi a békét. Kérek ismétlést. (hegyi)

Macskafürdő

Macskafürdő

Mostanában szeret a kádba bemászni, és onnan leskelődik kifelé.

Ragyogó jó a pillanat, él a tekintet, nagyon jól megragadtad a macska lényegét itt. Egyetlen dolog, hogy jó lenne valamit kezdeni a térrel, mert most minden vonal másfelé tart, és a helyszín miatt ez zavaró lesz. Van olyan, hogy nem lehet tartani a párhuzamost, de akkor ezt fel kell vállalni és tudatosan átkomponálni az egészet, kitalálni egy másik szubjektív dimenziót. (hegyi)

Egy fa és egy kutya

Egy fa és egy kutya

Én ezt egy lötyögősre komponált, de talán emiatt is furcsán hatásos képnek gondolom. Egyrészt jó az élesség beállítás, mert redukálta a távolságot a kutya és a fa között, egy síkra hozva őket, így a méretkülönbség furcsán megfordult, a pici fa és az óriás eb, másrészt ott a mozgás is a pici bemozdulásban, de leginkább abban, hogy egy szélső végpontot sikerült megtalálni a kutyánál, ahonnan az út közepe felé fogja vinni a következő lépése, ez is mint várható esemény ad egyfajta dinamikát, és az, hogy az amúgy jól elrendezett két oldal, ahol nagyobb táv van adva, ott ez a kimozdulás az, ami miatt megbillenünk, és ez is dinamizál, és tegyük hozzá a horizont játékát is - szóval Gábor tetszik! Más. Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy kérek tőled egy új önportrét? (hegyi)

Kisfőnök

Kisfőnök

A kép spontán készült egy szép tavaszias napon.

Na ez tetszik! Oké, lehet mondani, hogy 1-2 fokkal a képet el lehetne forgatni, hogy egyenesbe jöjjünk, de ez legyen a legnagyobb bajunk, mert hogy több síkon is hat rám a kép, és működik, bemutat és hangulatot hoz. Jó a cica, játékos is, de méltóság van benne és egyfajta szomorúság is, azaz sorsa van, amit a környezet nagyon jól hangsúlyoz. Külön örülök, hogy lementél a macska szintjére, ezért mi is belekerülhetünk a történetbe, egyenrangú megfigyelőként. Jó a környezet is, a színek miatt van festőisége, de ellentéte is a pusztultság, és ami külön érdekes, az a macska és a házfal színpárhuzama. Én annyit változtatnék, hogy balról a festett fal melletti részt már levágnám, mert az elbillent, az már sok nekem, formailag is kilóg. De a munka tetszik! (hegyi)

Szív-vadász

Szív-vadász

Az örökölt macskánkkal a játékait is megörököltük. Ettől a vörös szív alakú kis párnácskától mindig megvadul, amíg le nem vadássza.

Ez egy baromi nehéz terep. Ugyanis odáig viszonylag könnyű eljutni, hogy ha van bizalom a kisállat részéről felénk, nem dúvadként trappolva közelítünk felé, akkor a megfigyeléseinket, mint például ez a játék, le lehet kattintani. Onnantól bonyolultabb a kérdés, hogy ha mindezt időtállóbb esztétikai formába akarjuk csomagolni. Hiszen a lakásban ott a szék, a fény máshonnan jön, mint kéne, a macska naná, hogy a szőnyeg szélére fekszik, szóval ez nem megy máshogy, mint hogy az ember ha macskát akar pl. fotózni, akkor próbál olyan környezetet teremteni, egy vackot, ahová odacsalogatja, amit előbb kipróbál, hogy mi hogy látszik, mikor hogy jár a fény, honnan lehet fotózni, mikor, és aztán mint a pecás, vár méla lesben, hogy a kedves állatka lesszíves odatelepedni, ahová én akarom, és remélhetőleg azt csinálni, amit látni szeretnék. Tudom, ez szinte a lehetetlen kategória. Hát, igen, az állatmodell, az csak látszólag egyszerű, de ha az ember nem talált képet akar csinálni, akkor fel kell a gatyát-szoknyát kötni. (hegyi)

A mi Mircink

A mi Mircink

Zsoltnak gondoltam hogy bemutatom a házunknál ragadt másik cicánkat, aki csak úgy megjelent az életünkben, aztán olykor el-eltűnt, és lényegében nem engedte magát sosem fotózni, itt most különösen kegyes volt, elköltözésünk előtt készítettem róla, talán megérezte. Amúgy jól van, valójában egy szomszéd-szomszéd cica.

Megható kép. Hogy fáradt vagy álmos, vagy mi van, nem tudom, de mindenképpen olyan erős emléknyom, ami keretben is megállná a helyét a falon. Egy pici gondolat, hogy balról a bajusz mellől már vágható lenne, hogy ha a lábnál feszes, ott is legyen az, de ennyi, ez így jó, tónusaiban is erős, határozott, de mégsem tolakodó, nincs benne bravúr, csak egy nyugalmas megközelítés, amit szerintem az állat is érzett. (hegyi)

Bobby

Bobby

Aki ismer, az tudja, hogy a kutyák nem állnak éppen közel hozzám, tehát a cukiság ebben az esetben nálam fokozottan kizárt dolog. Jelen voltam a fénykép készítésénél, Demeter régóta készült arra, hogy Bobbyról egy portrét készítsen, és én az gondolom, hogy miközben ez egy pofonegyszerű képnek tűnik, de benne van mindaz a koncentráltság, amitől azt gondolom, hogy ez a kép többről szól, mint egy kutya portréjáról, benne van a kettejük kapcsolata is. Az esendőség, az öregség és a betegség mellett a gondoskodási vágy és szeretet. Érdekes volt hogy Demetert kérdeztem, levegyem-e fotózás előtt a kutyáról a gallért, amire egyszerűen azt válaszolta hogy nem, így szeretném megörökíteni a kutyát. Utólag persze már értem, hiszen ez a forma nemcsak primer módon a betegséget ábrázolja, hanem kijelöli a helyet is, körberajzolja, fókuszba helyezi a fejet. Általában azt szoktam mondani, hogy menjünk le arra a szintre, ahol a kisgyermek vagy a házikedvenc van, mert fentről lefelé az alávetettség érzetét keltjük. Ugyanakkor ennél a képnél kivételt erősítő szabályként láthatjuk, hogy épp a kamera nézőpontjának megválasztása lesz az, ami kettejük kapcsolatán kívül a kutya sorsát is megörökíti. (hegyi)

Humanoid

Humanoid

Az életemben nekem is voltak ilyen drámai pillanatok, amikor úgy érzi az ember, hogy nincs az a centi, ami elég hosszú lenne, hogy kiszámolja, mennyit kell még kibírni. Vannak persze olyanok is, akik a felújításban, átépítésben, festésben valami örömet találnak, hát, a fee tudja, nekem ez kevéssé sikerül, meg is fogadtam, hogy csak a testemen át jöhet ide szakember. A kép tetszik, bár a felidézett élmény nem pozitív, jó az, ahogy a meló utáni esti pihenést mutatja, gyerek tévézik, kutya élvezi a bujkálást, szóval szinte minden oké, talán csak a tévé és fal közti nejlon nélküli rész az, ami így most elviszi a figyelmem. De frappáns, jó megoldás. (hegyi)