17. Instruált modell

Utolsó napsugarak

A szelektív színezés, a barnítás, ezeket nem fogom többször mondani, csak jelzem, hogy probléma, miközben a kép akár egy preraffaelita festmény is lehetne akkor, ha nincs elrontva a színe, és ha végiggondolom azt, hogy ez a kis top ehhez az egészhez mennyiben illik. Gyönyörű a modelled, kicsit talán túl szép is, kevesebb smink hihetőbb lenne, nem nagyon értem, hogy miért kell ennyi sminket használniuk a nőknek akkor, amikor gyönyörű a bőrük, az arcuk, de hát ezt ők tudják, biztos van ennek oka, csak fotográfiailag nem használható. Ez olyan, mintha beállítanál egy szituációt, és egyelőre még nem a fő modellel dolgoznál, hanem egy próbababát megkérnél, hogy addig, amíg fényt mérsz, és amíg a leveleket beállítod, feküdjön már oda, hogy ne a művésznő legyen az, akit erre rá kell kényszeríteni, aztán majd jön a főszereplő, és ő már rendesen beöltözve ebbe az egész szituba, majd visszafekszik. Körülbelül ez az érzetem van. Maga a megfigyelés jó, nem tudom, hogy a preraffaelitákat mennyire ismered. Van egy festménye John Everett Millais-nak Ofélia címmel, tessék megnézni ezt a festményt, és fogod érteni, hogy miért érzem ebben a párhuzamot, nem csak a póz miatt, hanem az egésznek a lágysága és könnyedsége miatt. Ez egy jó irány lenne, de végig kellene csinálni. Ne essél hasra a szépségtől, mert az múlandó, teremtsd meg a magad szépség kompozícióját. A csajok hajlamosak arra, hogy elvigyenek minket az erdőbe, ne dőlj be, legyél határozott. Ez most egy egy csillagos kép, és remélem lesz módod ismételni. (hegyi)
értékelés:

No eyes, no lies

Itt sok minden történt a kommentárokban, én ezt látom, nem nagyon akarok azzal foglalkozni, hogy ez mennyire erotikus és mennyire glamour, és hogy milyen stílus, mert az Instruált modell leckébe kaptam, örülök is neki, hogy nem merült föl kérdésként, hogy ez esetleg akt fotó lenne. Az, amit a képen látunk egy korrekt ábrázolás, persze itt is bejátszik a szépia. Attila, próbáljuk meg ezeket a szépiás ügyeket lezárni az életünkben, és eltenni egy dobozba, ráírni, hogy 1726-1729, köszönjük szépen, ennyi volt, bevégeztetett. Ami a képet illeti, egyébként egy jó ritmus. Egyetlen egy kérdés: a csonkolásnál, amikor a kart csonkoljuk az nem rossz dolog, ha olyan helyen vágunk, ahol az anatómiailag is megfelelő, tehát például itt előnyösebb lenne, hogy ha már csonkolni kell, akkor valahol a könyökhajlatnál csonkoljunk. Az egy másik dolog, hogy én el tudnám simán képzelni, hogy a hölgy a derekára teszi a másik kezét, miért ne, és akkor nem kell levágni a kézfejet meg a karból, ráadásul a hasnál is hoz egy takarást, tehát izgalmas lett volna, ellentétként a fej mögötti kézhez. Amivel nem nagyon tudok mit kezdeni: a haj. Tudom, hogy ezt nagyon izgalmas és szexi fotózni, hogy csak a fél szem lát, és a másik fél elbújt, és ez milyen titokzatos, de nekem erről más a véleményem, kicsit olyan, mintha egy paróka félresikerülten lenne elfésülve, mintha félrecsúszott volna a nagy sietségben. Nem azt mondom, hogy mindig mindent teljesen korrekten meg kell hagyni, de nekem ez már viszonylag olyan ügy, amit már sokan megcsináltak, oké, végig kell ezen menni, tessék megnézni Helmut Newton képeit. Őt azért hozom példának, mert ő is a divatot és a csillogást fotózta, de a pasi nem volt szívbajos. Ezt azért tartom fontosnak, mert akármiről is van szó, mondjuk a Triumph melltartógyárnak csinálunk valami reklámot, akkor is kell azt látnunk, hogy mindig valamivel tovább kell tudnunk lépni annál, amit már esetleg megszokhattunk, tehát nem kell mindig kergetni valami extra őrületet, de az nem árt, ha van valami olyan gondolatunk, ami esetleg még addig nem nagyon volt föllelhető. Itt én nem biztos, hogy ezzel a világos háttérrel dolgoztam volna, ráadásul ha a hátteret megnézzük, akkor arra figyeljünk, hogy döntsük el, hogy egy ilyen high key túlvilágított stílust akarok-e hozni, vagy korrekt tónusokkal dolgozom. A kép jobb és bal oldala most ebben differenciában van, ami inkább tűnik nekem a világítás pontatlanságának, mint átgondolt koncepciónak. Összefoglalva: jó a modell, jó a smink, minden rendben van, a pózon egy picit javítanék, elhagynám ezt a sárgásbarna tónust és valamennyit talán mozdítanék a modell fején, hogy kevesebbet kapjak a hajból, és többet kapjak a másik oldali profilrészből, ettől még takarhatnánk a szemet amennyire akarjuk, de az arc nekem fontosabb és izgalmasabb, mint a haj. (hegyi)
értékelés:

GIARA NEM HISZ A SZEMÉNEK

Budapest, 2012.04.14

Az előző történetnek a folytatását látjuk, más eszközökkel, egy képbe sűrítve, de ez a sűrítés nagyon erős. Egyrészt látunk a kép központi részén egy kerekesszéket és egy kutyát, látszik, hogy a kutya figyeli a széket, hogy nincs benne senki. A kép jobb oldalán, a képhatárnál, ott van egy figura, és a sapkáról megismerjük, hogy ez Sándor. Ő kiszállt abból a székből, és viccelődik a kutyával, aki keresi a gazdáját. Ennek az egész játékosságnak, viccelődésnek nagyon jó képi allegóriája az a plakát, ami a háttérben van. Nem tudom, hogy az mit akar ábrázolni, ezt a plakátot én nem láttam még, lehet, hogy valami diplomaosztásnak lehet a sziluettje, mert akkor dobálják a kalapot, ez a felszabadultságérzést hozza. Az, hogy valaki kiszállt a kerekesszékből szintén a felszabadulásnak az érzése. Sándor nagyon-nagyon rafinált, mert ebbe a képbe még egy csavart beletett: ott egy kisgyerek a kis rollerével (borzalmas hangjuk van ezeknek a kocsiknak a betonon, nagy respekt a szülőknek ezért, hogy kibírják), ami jócskán túlmutat ezen a primer üzeneten, hogy hurrá boldogság, és játszunk a kutyával, mert itt két kerekesszéket látunk, akárhogy is mellé akarunk beszélni ennek a dolognak. Ez a két kerekesszék ebben a párhuzamban az emberi életről szól, az emberi élet útjáról szól, ami megint egy nagyon mély és bölcs embernek a meglátása és párhuzamba állítása ezeknek a dolgoknak, méghozzá úgy, hogy mintegy mellékesen, könnyű kézzel odarajzolva, nem tenyérbemászó szentimentalizmussal. Tessék ezen elgondolkodni, hogy mit is jelent ez a két kerekesszék az idősebb emberrel és a kisgyerekkel, mit is mond ez nektek. Nagyon örülök, hogy Sándor ilyen több rétegű gondolatokat is megoszt velünk. (hegyi)
értékelés:

harcos

Bara, azt hiszem hogy nem fogsz szeretni azért, amit most mondani fogok, de fel kell vállaljam, mert dicséretet úgyis kapsz sokat megérdemelten másoktól, viszont bánnám, ha nem mondanám el, amit érzek, ha már képekről beszélgetünk, szerintem fontos, hogy őszinték legyünk egymáshoz, legalábbis nekem ez a célom. Hanna jó modelled. Bármit megcsinál, amit mondasz. Ezt láthatjuk sok képeden. A felelősség nem az övé, hogy mibe viszed bele, mire veszed rá. Azon te már jócskán túl vagy, hogy primer, verbális üzeneteket fogalmazz meg. Ismered a formákat, a tömegelhelyezést, ismered a világítást is, tehát azt mondhatom, hogy a technika a kezedben van, a rutin is megvan. Ebből adódik, hogy azt mondom, hogy ez a kép nekem kevés. Hadd ne boncoljam szét, hogy persze, harcos mert régies vaskerítés, persze, geg, mert kislány a harcos, persze, Hannával tudtok szigorúan nézni, ez mind megvan, oké... de minek? Olyan erős tudsz lenni, amikor a lelked is beleteszed a munkáidba, Bara, értsd jól és ne félre, hogy nagy lány vagy már, és ha játékot akarsz, akkor azt is azzal a tudatossággal és elszántsággal fogalmazd meg, amivel a drámai képeid. Ha sokat használsz egy modellt kb. ugyanarra a hangulati irányra, akkor el fog kopni és óhatatlan lesz, hogy beskatulyázódik ő is és te is, hogy Bara az, aki Hannával, azaz egy kislánnyal drámázik. Kell hogy különbséget tudj tenni az alkotói folyamatodban a valódi érzelmek és az eljátszatott érzésformák között ahhoz, hogy hiteles legyél. Amikor huszonévesen verseket írtam, mind borongott. Ha fájt, jó volt, és kerestem, hogy fájjon, hogy írhassak. És be kellett évek múlva lássam, hogy amíg csak akkor üt, amit írok, ha fáj, akkor nem vagyok erre kész. Te tudom, hogy őrületes palettán mozogsz. Ne hagyd a modelled beszorulni olyan dobozba, amiből aztán nehezen fogod tudni kihozni őt. És magad se. Ha érzés, érezd és éreztesd, nem elég Barától az úgy csinálni, mintha. Te már jócskán előre jársz a magad fotós útján, igen Bara, már bármit-akármit nem adhatsz ki a kezedből. Ez a kép tőled kevés. Bocsánat érte, de aki úgy tud fogalmazni mint te, ne érje be kevesebbel. Ugye nincs harag? (hegyi)

És múltak az évek...

Minden cselekedetünk tükör, melyben a végzet mutatja meg képét.

Izgalmas az, ahogy filmszerűen gondolkodik Bara ennél a képnél, és mint egy filmjelenetet állítja be a modelljét ezzel az óriási levéllel, miközben a háttérben, a padon is egy másik történet működik. Ez nagyon bensőséges, és nagyon érdekes sztori. De a kép jobb oldalán levágnék egy-másfél ujjnyit ahhoz, hogy ez a viszonyrendszer még izgalmasabb, még feszesebb legyen. Most a kép jobb oldala lötyög. (hegyi)
értékelés:

gyilok

Gime, én ezt a Humor kategóriába tenném át, de hát nem pakolunk át képeket más leckébe, de borzalmas. Erre most csak azt tudom mondani neked, hogy ezt ne csináld. Ha nincs több ötleted, akkor ne instruálj modellt, amíg nincs ötleted, hogy mit akarsz csinálni, mert ez a mímelés ez közhely. Tessék már azt is megnézni, hogy hogyan állnak ezek a modellek, mennyire természetes ez a helyzet. Nem tudom, hogy akár csak megközelítően, voltál-e bármilyen olyan szituációban, ahol konfliktushelyzet volt, mert az nem így néz ki. A görög fekete istennő a kiskosztümös lányt riogatja a késsel, aztán utána kikacsint a kamerának, hogy „megvolt, vagy újból kell venni?”. Nem a modellek tehetnek erről, Gime, ők nem látják, hogy mit csinálnak, nem látják magukat kívülről, te látod őket. Ha van ennek a képnek erénye, akkor az, hogy itt van értelme ennek a fajta megvilágításnak, mert valami bűnesetre világítasz rá, de nagyon nagy falatot választottál magadnak, hogy be akarsz állítani valami olyan szituációt, amihez nekik is, és neked is iszonyú sokat kellene gyakorolni ahhoz, hogy ez megközelítse a természetesség helyzetét. Ez nagyon nem sikerült most. Gime, határozottan kérem, próbálj meg most egy kicsit elvonatkoztatni a városfotóktól, örülök, hogy onnan egy kicsit visszább jöttél, köszi, hogy bejöttél az utcáról, de most egy kicsit hagyd a modelljeidet békén, mert amíg nem vagy tisztában azzal, hogy mit, miért, és hogyan csinálsz, addig a modelljeidet feleslegesen fárasztod. Azt is lehet, hogy az ember direkt túlrajzol valamit és tesz pellengérre vagy nevetségessé, komikussá, mondjuk a bulvárt például ebben az esetben, de ahhoz ezt egyértelműen, a környezetre, a fényekre, a mozdulatra, azaz mindenre egyben figyelve kell a karikatúra körébe húzni. (hegyi)

Azt hiszem, ha az elmúlt időszak portréképeit nézem Giménél, akkor összefoglalásként azt tudom mondani, hogy itt az instruálásnál vannak még továbblépési területek. Gondolom, elhangzanak instrukciók, hogy mit csináljon a modell, de hát kijön belőlem az őrült, és ez egy Danone reklám lehet, hogy a bifiduszeszesisszel harcol a hölgy, és még most megállt az exponálás miatt, de nagyon kell neki sietnie, mert baj lesz. Gime, ha tudsz értelmes magyarázatot adni arra, hogy miért fogja a hölgy a hasát, miért van ez az aratóterpesz, miért világítottad meg a lábaközét, mit akartál ezzel közölni, akkor oké, csak jelen pillanatban, amit látunk, az egy nagyon furcsa helyzet, miközben a jelmez is fura. Még a ruha hagyján, de a cipő olyan, mintha anyának elvettem volna a cipőjét, és felpróbálnám, én, a kislány, hogy milyen lenne, ha én felnőtt nő lennék. A környezetet sem nagyon értem, ez valamilyen külvárosi, újgazdag helyzet lehet, abban, mint egy házibulin, rajta kaptam volna a háziasszonyt. Gime, én most erre a három képre nem tudok adni csillagot, mert ezeket nem látom indokoltnak. Itt elvitt téged a világítással való játék, na de akkor minek van modell a képen? Vele nem foglalkoztál eleget. Az a szenzáció, amit létrehoztál magadnak a világítással, az úgy tűnik, hogy olyan hangsúlyt kapott, ami agyonnyomja a modellt. Nem érzem azt, hogy itt lett volna kapcsolat a fotós és a modell között, hogy lett volna valamilyen inspirációd, hogy mire alkalmas Niki, és mivel lehet vele dolgozni. Másik, ami nagy kérdés számomra az, hogy most mi a cél ezekkel a képekkel, azon kívül, hogy gyakorolsz? Ezek divatfotók akarnak lenni, portrék akarnak lenni? Mi az irány? Ezt sem érzem eldöntöttnek. Ahhoz túlságosan civilek a képek, hogy jó divatfotók legyenek, viszont ahhoz nagyon mesterkéltek és beállítottak, hogy portréként értelmezhetőek legyenek. Zavarban vagyok, Gime, mert ha konkrét akarok lenni, akkor az utóbbi idők portréképei olyanok, hogy kapott Gime valami technikai kütyüt, és azzal szórakozik, valamilyen indokként, hogy legyen valaki a képen, felkér embereket. Ez csapdahelyzet, mert így azt hiteted el magaddal és a modellel is, hogy róluk van szó, hogy velük dolgozol, miközben ők csak eszközök számodra, és az a fontos, hogy kiélvezhesd azt, hogy van három lámpád. Ezért mondtam neked azt, hogy az első három lecke, állj be te ebbe a pózba, csináld meg magaddal ezeket a képeke, és akkor azt mondom, hogy van értelme, ráadásul szembesülsz azzal, hogy mit várj el a modelltől. Remélem, hogy minél hamarabb túljutsz ezen a perióduson, hogy a technika uraljon téged, és ne te a technikát. (hegyi)

Gime, itt valami borzalom történt a képpel technikailag, én nem tudom, hogy ezt mobiltelefonnal lőtted, vagy micsoda, de az biztos, hogy olyan csúnyára van exponálva a modell arca, karja, annyira zajos, hogy ez most nagyon úgy néz ki, mintha néhány pixeles nézőképet nagyítottál volna föl. Én ezt nem tudom értelmezni, ez egy rontott kép. (hegyi)

Ezeknél a képeknél is az előzőekben már megismert technikát fogjuk alkalmazni a képelemzésnél, elmondom a véleményemet, aztán az utolsó képnél összefoglalom. Ami nekem ennél a képnél szembetűnő, az exponálás időpontjának megválasztása. Valamiért Gime fontosnak tartotta azt, hogy egy esti naplemente utáni időben exponáljon. Ennek az időpontnak megvan a maga sejtelmessége, tehát fontos, hogy ezt az utat is ki akarja Gime próbálni. Ilyenkor meg kell találni azt a pontot, ami a világításban harmonizál ezzel a helyzettel. Ha most ezt a képet megnézem, akkor azt tapasztalom, hogy valami nagy fényerejű lámpával telibe lett világítva a modell. Ettől erősek az árnyékok, és az egész olyan, mintha rajtakapták volna a modellt valamin, mintha egy autó fényszórói lennének, amik megvilágítják őt. Ha ez volt a cél, akkor ezt a célt elérte, de nekem ezekkel a vetett árnyékokkal vannak esztétikai problémáim. Ahogy a világítással is, mert jó néhány helyen túl van világítva a modell, a vállán, arcán, és nézzük meg a lábát, hogy ott plasztikus tud lenni a forma. Ha a ruhát nézzük, akkor semmilyen formát nem tudunk felfedezni, olyanná vált a kép, mintha kisollóval körbevágtam volna a modell ruháját, teljesen kétdimenziós az egész. Ha már ezt a technikát alkalmazzuk, hogy sötétben exponálunk, akkor ez egy nagyon fontos kérdés, hogy mi az, amit létrehozunk, mi az a történet. Ezt előtte végig kell gondolni fejben, hogy mit szeretnék hozni. Van létjogosultsága ennek az iránynak, akár még ezzel a világítással is, de akkor olyan hátteret, környezetet kell válasszak, ami ezt indokolja és erősíti. Most, ebben a helyzetben ez nem történik meg. Ha egy olyan helyzetnél van a modell, ahol például ezek az árnyékok egy házfalra vetülnek, és óriássá válnak, akkor annak lehet jelentése, abban van drámaiság. Itt most, ebben a formában ez nem jön elő. (hegyi)

Karády Katalint látjuk, esett pózban, a kövek között, a szipkáját elvitte valaki. Azért viccelődöm, mert egyébként maga a helyzet nem lenne rossz, de megint az gondolom, mint az előző képnél, hogy ez az alávetett helyzet valamilyen viszonyrendszerről beszél, és ez a fotós viszonya a modellhez. Gime, ez átgondolandó lenne, hogy miért is ábrázolod a csajokat ilyen alávetett pózban. Mindegyik olyan, mintha a következő kép, amit már nem exponáltunk le, az lenne hogy, kap két nagy maflást a csaj, és utána beviszed a bokrok közé. Bocsánat, hogy ilyen profán vagyok. A környezet jó, akár egy aktot is el tudok itt képzelni - bár ez jelen helyzetben igen korai lenne - de ezt a ruhás, felöltözött modellt, ebben a kalapban, nem. Hideg, távolságtartó megközelítés, miközben az ember keresné a történetet. Egy aktnál megvan az elvonatkoztatás, hogy az ember nem kötelezően történetben gondolkodik, hanem formákban és érzésekben, itt történetről van szó. A körömcipőben, a kisestélyi ruhában mit keres itt a susnyásban? Ha ez egy színházi helyzet lenne ugyanebben a pózban, például, ha egy kiskocsmába elviszed a 8. kerületben, és ott van körülötte a sok-sok helyi megfejtő, és ott, ebbe a pózba beállítod a pulthoz, ahol mérik a 80 forintos kannás bort, akkor az egy ütős üzenet lehet. De ebben a helyzetben nekem ez a történet abszolút nem jó irány. A világításnál megint azt mondom, hogy árnyékolás, takarás, maszkolás, tessék megnézni azt a kezet, ami most a ölbe elhelyeződik. Egyébként gyönyörű a modell, olyan szépek a vonalai, ívei, gyönyörű hosszú ujjai vannak, abszolút alkalmas arra, hogy dolgozz vele, de itt túl van világítva a keze. Tessék megnézni a két lábat. Kényelmetlen volt neki oda leülni, kényelmetlen ez az egész helyzet, ezt erősíti ez a póz, ráadásul nem fért el a lába a kőtől, de hát erre tessék odafigyelni, hogy ez most erről a képről lejön, hogy ő kényelmetlenül érzi magát, mert a fotós azt mondta, hogy oda ülj le, de ő ott nem fért normálisan el. Tessék megvárni azt, amíg ő ott el tud helyezkedni úgy, hogy nem ilyen kitekert pózban van a lába. Ha ezt a vágyódó, Karády-s stílust akarjuk hozni, szuper, de akkor kell egy olyan szipkát is keresni, amivel ő cigarettázott.
Gime, minden egyes ilyen helyzetnél el fogom mondani, hogy a Gime.hu nem alkalmazandó, nem fogom föltenni a képet, ha így küldöd el. Azért nem, mert ez a direkt marketing ellene szól annak, amit mi itt képviselünk, tehát a képekről beszéljünk, és ne arról, hogy milyen betűtípust választottál a weboldaladhoz. Nem tartom jó ötletnek, amatőr. (hegyi)

Ha ezt a négy képet és a következő, ötödiket kellene csak szemlélnem, akkor azt gondolom, hogy ez a legerősebbik kép. Jó a helyszín, jó a háttér, ha ez egy divatmagazinnak lenne a fotója, akkor én ezt abszolút el tudnám egyik képként fogadni, ahol ezt a ruhát akarjuk eladni. Maga a gesztus jó, szerencsére látszik mind a két kéz, megint picit túl vagyunk világítva, de ezt mondhatnám stíluselemnek is, úgyhogy ez a kép az, amire leginkább azt tudom mondani, hogy kész van. A nézőponttal nem teljesen értek egyet. Ez az alávetettséget sugallja, itt valami olyan történet kerekedik ebből ki, hogy nem tudom, hogy most a modell hívogató akar lenni, vagy kiszolgáltatottja a fotósnak. Mindenképpen jót tett volna az a képnek, ha Gime egy kicsit lejjebb ereszkedik, többet adunk a háttérben a vízből, a kövekből kevesebb jön, és a modell szemmagasságával egy irányba kerülve, akkor máris ő egy hívogató és vágykeltő modell lehetne, jelen pillanatban inkább az esettsége, az áldozati szerep az, ami jobban erősödik a nézőpontválasztás miatt. Erről az öt képről én azt gondolom, hogy ez a kép az értékelhető, és erre megadom a kettő csillagot. (hegyi)
értékelés:

Itt létrejön maga a történetiség, hogy a modell vár valamire ennél az oszlopnál, de itt megint az van, hogy Gime a verbálfotót összekombinálta a valósággal, és valamiért fontosnak tartotta ezt a kikötői képet. Nyilván adott volt a helyszín, és ott megtalálta ezt az objektumot, és azt gondolta, hogy akkor ezzel valamit létrehoz, ez egy sokkal szűkebb kompozícióban működne, jelen pillanatban olyan pici a modell, hogy a történet nem indul el. Miért áll ő itt? Mire vár? Mit akarunk ezzel mesélni? Itt Gime beavatkozott a képbe, a hátteret átalakította, az eget egy nagyon haragos kékre változtatta, de hát ez az átalakítás nem lett nagyon mesteri, nem könnyű dolog létrehozni ezt. Szűrőzéssel meg lehet oldani, de az utólagos fotosoppos manipuláció annyiban lebukik, hogy a fa körvonalainál létrejön egy fényudvar, erre kellene figyelni, mert ez így most eléggé amatőr. A modellről túl sokat nem tudok mondani, mert annyira pici, hogy a gesztusok nem nagyon értelmezhetőek. (hegyi)

Gyönyörű szeme van a modellnek, a sminkkel nem annyira értek egyet, nagyon erős, ennél lényegesen kevesebb is elég lenne a szemnél, de nagyon szép a fény megint, ami az arcot illeti. De megint túl vagyunk világítva. A hajra olyan szintű csúcsfényeket rakott Gime, ami kiégeti a formát. A háttér egy kérdés, hogy mi történik ott, egy szürke, jellegtelen eget kapunk megint. Ezt úgy hívják, hogy glamour, amikor olyan szintű a smink, és utólag a retus, hogy szinte a mimikai ráncokat is eltűntetjük az arcról. Ez az arcbőrre igaz legfőképpen, mert azért vannak itt redők, a szájnál tessék megfigyelni, az ajkaknál létrejönnek formák. Hozzám nem áll közel a glamour, mint irány, de ettől ez még egy valós kérdés, ezt meg lehet csinálni. Ennek akkor van igazán szerepe, nem az ennyire szűk portréknál, hanem akkor, amikor valamilyen szituációt hozunk létre: lány megy bevásárolni, és belehelyezzük ebbe a glamourba, és ez az egész el tud rugaszkodni a valóságtól. Itt most elrugaszkodunk, de nincs honnan, és nincs hová. Nincsen egy viszonyítási pont a képen, ami ezt az egészet érvényessé tenné. Még egy dolog: a fül. Gondolom, a modellnek vékony szálú haja van, ezért az egy jó megfigyelés, hogy billentjük a fejet, és akkor ez többnek mutatja a hajat, ugyanakkor ezzel létrehozzuk azt, hogy az ellenoldalon ki tud látszani a fül, ez annyira nem szerencsés, a fül kikandikál most ebből a vágyvilágból, ebből a nagyon fényesre csiszolt képi világból. (hegyi)

Kedves Gime, egyrészt nagyon örülök, hogy több képet kapunk egy modellről, másrészt, azt gondolom, hogy egyben érdemes kezelni az elemzést, mert egy folyamatról beszélünk, és abban szeretnék neked segíteni, hogy hogyan lehet esetleg ebből még tovább lépni. Tehát ezek az elemzések, amiket most a képek alatt elhelyezünk, egységükben értelmezendők, tessék az egészet egyben figyelni. Ennél a képnél, ami nagyon szép, az a fényviszony, amit Gime megfigyelt és létrehozott, legfőképp a modell arcán. Ezek nagyon fontos megfigyelések, hogy derítéssel miket lehet létrehozni. Ez egy nagyon nagy erénye ennek a képnek, nagyon jó ez a kalap, nagyon szép ritmusa van, nagyon szépen keretezi az arcot. Ami a világításnál egy másik megfigyelendő dolog, hogy nem csak világítanunk kell, hanem néha takarnunk is, néhol túl sok a fény. Ez inkább külső helyzetekben igaz, akkor, amikor nem mi állítjuk be a fényt, hanem a külső fényviszonyok elég sok mindent meghatároznak. Ilyenkor, ha ezt a helyzetet nézem, van egy fa, egy bokor, azoknak izgalmas árnyékai lehetnek, és azzal egy takarást már létre is tudunk hozni. Most a modellnek az arcán nagyon szép a fényérték. Ha ezt vesszük, ehhez képest viszonylag jó a háttér fényviszonya, jól kiemeli a modell formáját, talán az ég van túlvilágítva, ott nagyon sok fényt kaptunk. Ha esetleg ezt a modellt valami olyan helyzetbe hozzuk, ahol a háttér takarja ezt a kiüresedett eget, akkor előnyösebb helyzetet mutatna. A modell bal karja, ami nekünk jobbra van, már egy picit sok fényt kapott, itt már egy tónusértéknyit visszább kellene venni ebből a fényből, de még legalább a struktúra jól megfigyelhető, az inak, az izmok, a formák olyan tónusban vannak, amik ezeket a formákat jól megmutatják. Ha egy sötétebb bőrű modellel dolgoznánk, akkor ez nem lenne probléma, de itt egy világos bőrű, szőke hölggyel dolgozunk. Erre figyelni kell. Ráadásul a ruha, amit ráadtunk, egy sötétebb tónusú ruha, így nagyon nagy a kontraszt a ruha és a kar között. A problémám, ami igazán orvosolandó lenne, az a modellnek a jobb keze, mert ez olyan szinten túl van világítva a vállnál, az ujjaknál, hogy ott kiégnek ezek a formák, és elviszi a tekintetet a modellről, az arcról, arról az érzelmi hozzáállásról, amit ő mutat. Ide mindenképpen egy árnyékolást kellett volna létrehozni. Az egy másik kérdés, hogy mennyire tartjuk természetesnek ezt a kéztartást. Nyilván, a test előtt kulcsolt kéz nem mindig pozitív üzenet, van egy elutasítás benne, a test mellett lógó kezek sem nagyon jó irányok, de ez a tartás most kicsit idétlennek tűnik nekem, az 1976-os Ez a divat címoldalán esetleg ilyesmiket láttunk, akkor volt divat ez a fajta mesterkélt póz, a mostani szokás ennél már másabb. Ha például egy táska lenne nála, akkor azt tarthatná a kezében, tehát bármilyen eszközt adunk a kezébe a modellnek, az lefoglalja őt, és máris szituációba helyeztük a kezét. Ez igaz a könyökökre is, mind a két könyöke hegyes formában végződik, ezt meg kell figyelni, hogy mennyire esztétikusak. Nagyon szép forma egyébként, egy aktnál ez gyönyörű dolog lenne, de most, a ruha előtt ez nagyon kemény, kopog. (hegyi)

Parasztsors 1930 - Gabi

Gime, minden egyes képednél el fogom mondani: kérek egy újabb verziót ebből, ahova ezt a „c karika gime.hu”-t nem teszed rá, mert borzalmasan ronda, ne írjunk bele a képbe, ezt már elmondtam jó néhányszor, hadd ne kelljen neked, aki régi motoros, ezt újból elmondani. Én elhiszem, hogy szeretnéd propagálni magád, biztos megvan ennek az üzleti vonala is, hogy miért fontos ez, de ez ne ebben a formában tegyük meg. Köszönöm, hogy ezt el tudod fogadni. Esztétikailag problematikus, ugyanis ezek az aláírások egyetlen egy esetben állnak meg: ha a kis kezeddel fogod, és a printre ráírsz, de ezen is az idő túllépett, most már általában a képeket nem az emulziós oldalon szoktuk aláírni, hanem inkább a hátulján, ez régebben másképp volt. Ráadásul ez a módi a kiállítási képeknél érvényes, digitális kópiánál nevetséges és fellengzős, amatőr. Ők félnek attól, hogy ellopják a képüket, és majd ezzel ő jól beazonosítja. Körülbelül 1 perc, 10 másodperc alatt lesatírozom neked onnan úgy, mintha ott se lett volna soha, ha már erre lenne szükség.
A képről azt tudom mondani, hogy ez egy nagyon jó gesztus lenne, egy nagyon izgalmas megoldás akkor, ha nem gondolod túl ezt a dolgot. A felhők, a táj, a fényviszonyok, minden nagyon szép, olyan, mintha vörös szűrőt használtál volna, egészen komorra beborult az ég ettől, nagyon rendben van, asszonyság is izgalmas attól, hogy nagyon is jól látszik az, hogy neki a paraszti sorshoz vajmi kevés köze van, talán lehet, hogy életében először fog gereblyét a kezében, de pont ez benne az izgalmas. Ez lenne az izgalmas út, hogy bizonyos sztereotípiákat átfogalmazunk. Pont a parasztsors, vagy a vidéki lét lehetne egy ilyen témacsokor, amit egy új köntösbe öltöztetünk, és ezzel, hogy kiragadjuk a valóságból, vagy a valóságba úgy helyezzük vissza, hogy az ezt a fajta áttételezést megkapja, ezáltal mélyülhetne el az üzenete. Egyetlen egy nagyon nagy baj van, az, hogy továbbgondoltad ezt ennél, és bemaszatoltad az arcát. Ettől az egész elvesztette az összes értékét, amit eddig elmondtam, és egy nagyon primer viccé csökkent le. Minden, ami ebben erős lenne, és az egész kép erős lenne, ettől, hogy van az egészben egy eltartás és kontrasztba helyezés a témától, ettől az egész már nem lesz átélhető, hanem a fotós bohóckodásává válik, hogy „na, akkor úgy csinálok Gabival, mintha összekoszolta volna magát”. De miért koszolta össze ez a nő az arcát? Gime, te voltál már vidéken? Gereblyéztél? Elég buta asszony az, akinek a gereblyézéstől összemaszatolódik az arca, ebben nincsen semmi logika, nem értem, hogy ezt miért kellett. Ha tónusban akarod visszább venni, akkor egyenletesen lealapozod az arcát, és megkapod azt a tónust, amit te szeretnél, ha ez a fontos, ha a bőrszínt szeretted volna változtatni. Ez nem ez a metódus, ettől én óva intelek, hogy ezt használd. Mégis azt gondolom, hogy minden nyavalyája ellenére, pontosan azért, mert maga az ötlet és az irány olyan, amire azt mondom, hogy kezdj el vele dolgozni, ezért azt mondom, hogy kettő csillag megvan, az egyet az összes háklim miatt vettem el. (hegyi)
értékelés: