4. Fény és árnyék

Erdőben

Vannak olyan dolgok, amiket nagyon jól érez Ágnes, ezek a ritmizálások ilyenek. Ez egy olyan kép, ami egészen őrületes. Bennem dolgozik a kisördög, hogy lehet, hogy én ezt a képet állóban közöltem volna, hogy kicsit a néző megőrüljön, hogy most mi van fönt és mi van lent. A megfigyelés tökéletes, ebben a formában is rendben van. Azért nem mondom, hogy megvan a leckemegoldás, mert én szeretném még, ha Ágnes ezzel dolgozna, szeretném, ha ebben olyan szinten jutna biztonságra, hogy éjjel 2-kor álmából fölkeltve is működjön. (hegyi)
értékelés:

Olvas

A dolog, amit Ágnes itt megfigyelt, abszolút izgalmas, itt a hozzászólásokból tudom, hogy van, aki John Lennont képzeli a képbe, van aki Harry Pottert, mind a két irány jó megfigyelés, ez valószínűleg a szemüveg miatt lehet. Ez azért fontos, mert ezekkel az árnyképekkel mondhatóan évszázadok óta foglalkoznak, akár kávéházi szinten, akár a 20-as években az árnyképes ábrázolások színházi irány is volt, szóval ez egy jó megfigyelés, és nagyon fontos az embernek tudnia azt, hogy adott esetben milyen formák hogyan rajzolódnak át egy ilyen vetített képnél. A kép nagyon erős, nagyon jók ezek a kis tulipános virágos falvédőminták. Kettő problémám van: az egyik a kép, ami belóg. Ez fontos, az oda kell, ha az ott nem lenne, akkor billenne az egész. A belógó képkeret és a belógó könyv ad egyfajta keresztirányú párhuzamot egymással, de mind a kettővel ugyanaz a bajom. Egyik az, hogy a belógó könyvnek sem ártana, ha jellegzetesebb formát találunk, olyat, ami jobban kiugrik ebből a helyzetből, hogy előtérként tudjon szerepelni, és a háttér sem mindegy, hogy mit lógatunk oda be. Ez a képkeret csak jelzésértékkel van jelen, mint folthatás jól ellensúlyoz, de ide kellett volna valami a valóságból. Most ez így egy kicsit esetlen. Ahogy a könyvnél is ugyanaz a helyzet, kicsit jellegzetesebb könyvet kellett volna választani. Most a képnek a bal oldalán van egy váltás. Ez valószínűleg vagy a szobafal, vagy a sarka, de ez tónusban ad egy törést ennek az egésznek. Ha ezt ott letisztázom, ha a képhatár ott van, kicsit beljebb hozom a könyvet, akkor a törés nem szerepel a képen. A fejből elég lenne annyi, amennyi marad, itt az a kérdés, hogy hogyan tudom a könyvet úgy emelni, hogy nagyjából ide vetítsen, ahova most, és mégis többet kapjak belőle, hogy értelmezhetőbb legyen a címlap. Ezzel lehet dolgozni, kettő csillagot adok, úgy, hogy kérem, hogy ezzel játsszál, és akkor még egy csillagot minimum fogsz érte kapni. (hegyi)
értékelés:

Kettőskép

A Szekszárd sorozatból.

Ezt a képet vissza fogom adni ismétlésre. A megfigyelés pontos, de az embernek el kell tudnia dönteni azt, hogy az, amit lefényképez elég jellegzetes-e, attól függetlenül, hogy mint fény és árnyék pontos megfigyelés. Látunk két oszlopot, ezek között egy utcát, ami fürdik a fényben, de az utca maga nem túl jellegzetes. Aztán a távolban látunk valami domboldalt, a párarétegek miatt ez nem tud jellegzetessé válni. A két oszlop és az árnyékuk nagyon határozott, de kompozícióban annyira szűkre van vágva, hogy ezekbe a formákba belevágunk. Van egy esőcsatornánk, ami szintén kifelé kanyarodik a képből, nincs befejezve. Ezzel valamit kell kezdenünk, hogy ezt a megfigyelést publikáljuk, de olyan esztétikai formát keresünk a publikáláshoz, ami a képalkotó elemekkel ennél többet mond. Megtalálhatóak ezek a helyzetek, de ez most csak azoknak mond valamit, akik ismerik a helyet. Visszaadom ismétlésre, ezen még kellene egy kicsit dolgozni. (hegyi)

KA-JA

Még működnek.

Szinte érzem azt a fajta örömöt, amit Tamás érzett akkor, amikor megtalálta ebben a fényviszonyban ezt a kis bodegát, és egészen őrületesek a fényjátékok ezen a töredezett flaszteren. Amivel nem értek egyet, az a kompozíció, hogy ezt a KA-JA című történetet ennyire középre raktuk. Szerepelhet a kép közepén, de akkor a Trabantot, aki szintén jól látható, és nagyon fontos szereplője a képnek, valahogy ellensúlyozni kell tömegében. Itt megint foltokról beszélek, ha ezeket megfigyeljük, akkor van egy nagy foltunk középen, az mellett van egy kisebb fehér foltunk, sőt, még van egy nagy fekete átlós foltunk is szintén a kép jobb oldalán. Ez mind dönti, billenti a képet, ezt a tömeget nem ellensúlyozza semmi a képnek a bal oldalán. Ellensúlyozni kétféleképpen lehet: vagy úgy, hogy kibillentem a központi rendszerből ezt az egészet, és akár egy négyzetes kompozícióval levágom azt a belógó tetőszerkezetet, ami látható, vagy azt mondom, hogy azokat a srácokat, akik a háttérben játszanak, megkérem, hogy jöjjenek ide, és akkor létrejön valami mozgalmasság. Ez jót tett volna a képnek. Egyébként zseniális a kép, és a Fény és árnyék leckébe is jól működik, hiszen egy olyan hangulatot ad, amivel városi sétáknál szokott az ember találkozni, hogy mennem kell, de van egy kis időm ott sétálgatni, szívesen leülne az ember, és részévé válna ennek az egész élethelyzetnek, de mint szemlélő erre nincs módja. Ilyenkor az emberben van egy kis keserédes élmény, hogy egy varázslatos pillanat erejéig ott lehetett. Ezt jól sikerült elkapnod, a kompozíció kicsit kérdéses nekem. (hegyi)
értékelés:

Nagyanyám csipkéi

Az Estiskola ünnepi csipke-sorozatához én a Bartos nagyanyám csipkéivel járulok hozzá.

Ehhez a képsorhoz szeretném ideidézni Ágnes egyik korábbi képsorát, amit a dianéző alkalmatossággal készített, a Kockák c. képsort. Azért, mert ezzel a képsorral is sikerült Ágnesnak meglepnie, hogy ez egészen új megfigyelést, ábrázolásmódot indít el. Ágnes figyelmét szeretném ezekre a dolgokra felhívni, hogy a keresgélései során kinyit kapukat, és ha ezeket a kapukat kinyitja, akkor jó, ha utána újból és újból megnézi, mert lehet, hogy ezeken a kapukon többször, messzebbre át kellene járni. Hogy mik azok az impulzusok, amik ezt a látásmódot elindítják Ágnesben, ezt ő tudja megmondani, de ezekre kell odafigyelni, mert ezek lesznek azok a későbbiekben, amiből felépíthető egy Bartos Ágnesre jellemző sajátos beszédmodor.
A képsorozat négy képből áll, ebből három tökéletesen egyféle hangulatot ad, és nagyon jó ritmusokat mutat. Annak kifejezetten örülök, hogy ezeken a képeken az első élmény, ami átsüt, az a szabadság élménye. Egy olyan alkotói szabadságé, ahol Ágnes azt tudta mondani, hogy őt nem érdekli a valóság, a tényszerű közlés, nem érdeklik a színek, a múltba révedő, porosnak is nevezhető tényszerű ábrázolások. Ő ezzel a csipke terítővel, amit itt látunk, elkezd játszani, és ettől a játékosságtól, ahogy a fényben forgatja ezeket a tárgyakat, köze lesz ahhoz a fajta élményhez, amit valószínűleg a készítő maga is átélt, még akkor is, ha adott korban esetleg ez a fajta szemlélődés nem volt divatos. Ezeknek a képeknek az ereje pont ugyanabban rejlik mint a dianézős képsorozatnál, hogy Ágnes félre tudta tenni a tárgyiasságot, és el tudott indítani egy olyan utat, amiben, azon kívül, hogy ő személyesen is jelen van, pontosan az új megközelítés által - azzal, hogy ő a mai kornak, és a saját elvárásainak akar megfelelni -, tudja elérni azt, hogy a folytonosság nem szakad meg a múltbeli érték és a jelen között. A leletmentés is nagyon fontos dolog, de számomra egyenértékű az, hogy az adott tárgyat, szituációt a mai korban is elkezdjük használni, nem vagyok híve annak, hogy múzeumot építsünk a lakásunkból, hogy múzeumi tárgyként kezeljük ezeket a dolgokat, mert akkor van ezeknek igazán szerepe, ha funkcióba tudjuk helyezni, amely nem kötelezően az, amit nagyapáink, nagyanyáink kitaláltak. Ezek a csipketerítők díszítések voltak az ágyvégeken, a polcokon, aztán ennek volt egy vadhajtása, amikor a spájzok polcaira, papírból készültek ilyenek. Nem tudom, hogy ki volt hasonló módon óvódás, vagy iskolás, mint én, amikor kisollóval papírból mi is vágtunk ki ilyeneket. Akkor is azt figyeltük meg, hogy milyen érdekesek ezek a játékok. Ezzel lehetett levenni minket a lábunkról, mert önmagában az az élmény, ami abból adódik, hogy egy üres papírlapot többfelé hajtva, ha abba belevágunk, akkor ismétlődő minták jönnek létre, ez csak egy darabig érdekes. Ezt azért mondom ide példának, mert az első három kép nagyon is jól mesél erről a helyzetről, ráadásul nagyon is nőies, sőt erotikus helyzetet kapunk. A ruhatervezők is újra felfedezik maguknak a csipkét, és modernebb ruhakompozícióknál is használják ezt a fajta régies díszítőelemet, azért, mert az esztétikai megközelítés ma is érvényes, ha modernizálni tudjuk a kapcsolódási pontokat. Az egyetlen dolog, amivel nem tudok mit kezdeni, az utolsó kép, a leltár. Értem én, hogy ez tulajdonképpen a tisztelet jele, hogy megmutatom magában ezeket a tárgyakat, de itt több problémám is van. Az egyik az, hogy ennél a helyzetnél a fehéren a fehér nem biztos, hogy jól mutat. Akkor sem, ha olyan árnyékokat vet a világítás, amivel a struktúra jobban érzékelhető. A másik problémám az, hogy ha én úgy döntök, hogy ezeket a tárgyakat megmutatom, akkor azokat úgy komponáljam, hogy férjenek is nagyjából bele. Itt most Ágnes kínosan ügyelt arra is, hogy ezek össze ne érjenek, hogy mindegyik megtartsa a maga területi hovatartozását, miközben a vágással kénytelen volt ezeket a dolgokat keresztülmetélni. Ez önellentmondás a képen belül, mert most vagy tényszerűen ábrázolok, és akkor nem vágok semmit, és a cél efelé mutatott, vagy pedig megmaradok az első három kép lírájánál, akkor erre az utolsó képre túl nagy szükség nincsen. Ha már azt mondom, hogy zárjuk le, vagy nyissuk ezt a folyamatot azzal, hogy egy leltárt készítünk, hogy kik a szereplők, akkor ezt nem lehet félig elmondani, hanem teljesen el kell mondani. Ez a kép levon az egésznek az értékéből egy kicsit, de a három csillag mindenféleképpen megvan azért, mert ez a játék azért fontos Ágnes számára, arra kell figyeljen, hogy amikor később, más munkáknál dolgozik, akkor azt az élményt, amit itt megtalált, fel kell majd tudnia idézni. (hegyi)
értékelés:

Nagyon jó meglátás, és nagyon örülök annak, ha valaki elkezd a környezetében meglévő fényjátékokkal foglalkozni. Ezek a ritmusok itt jól érzékelhetőek a függönnyel. Ami egy kicsit a problémám, hogy itt most két dolog lenhetne, ami elvihetne minket, és a történetet elindíthatná: az egyik az, ha magunk elkezdünk ebbe beavatkozni valami más tárggyal, ami az árnyékba még belekuszál egy kicsit. A másik megoldás, amit a cím is jelez, ha ez lemezborító, vagy egy könyv címlap, akkor ezt egy kicsit úgy forgatjuk, hogy ez az árnyékjáték létrejöjjön, de talán jobban olvashatók legyenek a betűk. Most olyan az érzésem, hogy elindult valamilyen mese, de még nem minden szereplő van a színpadon. (hegyi)
értékelés:

Kijárat

A színpad, amit látunk, nagyon érdekes. Nagyon jó az a vetített tér, amit ez a kapubejáró tud mutatni. Ami határozatlan dolog nekem az, hogy ez most még egy színpad, amin nem biztos, hogy a történet tökéletesen elindul. Látom, ott van a háttérben egy autó, ott megy egy bevásárlószatyros ember, ezek jók, csak itt kellene az, hogy Ágnesből előbújjon a rendező, és azt mondja egy arra járónak, hogy álljon oda az ablakhoz. Ha egész közel kerül valaki, akkor az vetített árnyékként megjelenhet a képen, és akkor már a belső tér rögtön elkezd dolgozni, másrészt a sziluettje is izgalmas, ha ellenfényben van, szóval valami itt történhetne. Ez az egyik irány, amit én gondolok. A másik, ha nem a kinti világgal dolgozom, akkor a benti világgal dolgozzak, akkor ezeket a fénypászmákat valamire vetítsem rá, azon kívül, hogy a földre vetülnek. Oda valamilyen információt én még betettem volna, lehet ez egy pöttyös labda is, csak elhelyezni ezeken a kottavonalakon. Nagyon jó, csak olyan, mintha még nem lenne a regény megírva. (hegyi)
értékelés:

Tea
Tea
Tea

A tea aromája fontos. Az is jó, hogy meleg. De legalább ennyire izgalmas, ahogy a fényt elvarázsolja.

Remélem, hogy a műteremgyakorlatra Gábor készít csendéletet, elhozza, és tudunk róla beszélni, de most erről a képről, mint csendélet szeretnék beszélni. A Fény és árnyék leckét tökéletesen jól megoldja, tehát itt most azért vagyok nehéz helyzetben, mert a leckemegoldás tökéletes, csak a kivitelezéssel vannak problémáim. Az egyik az, hogy kapunk három képet, már rögtön felmerül bennem a kérdés, hogy miért kapunk hármat. Ebből egy, ami működik. Hogy melyik, azt nem nekem, a nézőnek kellene kiválasztani, hanem az alkotónak. Kell tudnunk dönteni, hogy megcsináltunk három verziót, melyikhez húz a szívünk, melyik az, amelyik azt az érzelmi állapotot közli, amit szeretnénk továbbadni. A tea melege, finomsága, illata, íze is átjön, de nem mind a hármon. Értem én, hogy itt egy tanulmányról van szó, mint Estiskola, ez helyén is van, ezért elfogadom, hogy három kép készült, de szeretném tudni, hogy Gáborhoz melyik áll a legközelebb. Másrészt pedig: az eszközök kiválasztása egy csendéletnél jelentőséggel bír. A dizájnerek, akik tervezik ezeket az eszközöket, más preferenciákat tartanak fontosnak, más irányokat vesznek figyelembe, van köztük is kutyaütő, persze nyilvánvaló, hogy a funkció sokat számít, és biztos, hogy a funkció az, ami miatt ez a borzalmas szögletes nyél a vaspánttal rákerült erre az eszközre. Biztos meg tudná indokolni a dizájner, hogy egy ilyen szép formához miért épp egy ilyen szögletes, ronda nyelet rak oda. Ez engem nagyon zavar, ugyanis ha megnézzük az első képet, akkor van egy természeti formánk az ágakkal, a levelekkel, van egy szép kerek formából összeállított poharunk, és még az a kanál is jó, hogy ott van benne, mert az nagyon jót tesz az árnyéknak, szépen dolgozik velünk. Van egy króm csészealátétünk, azzal lehet, hogy én valamit kezdtem volna világításban, hogy ne vakuljon ennyire meg. Ott elindul valami fényárnyék, de egy kis tükörrel lehet, hogy rá kellett volna segítenünk. Aztán van egy asztallapunk, ami jól ritmizál ehhez a színvilághoz, jól hozza a formáját, szépek a struktúrák, és nem túl tolakodóak, hagyja élni ezeket a tárgyakat. Majd van ez a kancsónk, ami a testén és a fején is gyönyörű árnyékokat hoz, mint egy kis pingvin-madár, de közben a nyél fehérsége és az árnyéka is túl kopogós, kemény. Azokhoz a finom formákhoz képest ez idegenül hat. Ez mind a három képen ott van, valamiért Gábornak ez fontos volt, hogy ez ott legyen, nem teljesen értem, hogy miért. Persze lehet azt mondani, hogy azért, mert a csőrét szerettem volna ennek az egésznek, ez igaz, de ahogy én látom, megoldható lenne roncsolás nélkül az, hogy ez a nyél elforgatódjon. Ha egy negyed körcikknyit elforgatom, akkor takarásba kerül, ki lehet ezt úgy próbálni, hogy ne okozzon a fényjátékban torzulásokat, viszont ha már leszerelni nem lehet róla, ilyenkor a fotós tud olyat csinálni, hogy ezt letöri onnan, aztán azt mondja, hogy bocs, mosogatásnál leesett. Ez a problémám a képpel javarészt, hogy ez a nyél szétveri az egész lírát, testidegen forma. A második képnél a fentieken kívül azt tudom elmondani, hogy olyan vágást hoz létre Gábor, ami nem teljesen átgondolt a csészét illetően. A kanál nyelénél bizonytalanságot érzek, hogy azt most hova került, vagy hova nem, egybefolynak a formák a fülnél, az árnyékkal, szép, de nem eldöntött, hogy most azt szeretném, hogy csillogjon, vagy, hogy beleolvadjon a háttérbe. Ez még igényelt volna egy fél órát, hogy ezen az ember elmeditáljon. A harmadik képnél ez kezd viszonylag helyrekerülni, határozottabbak a döntések, ott viszont a vágásnál van egy olyan kérdésem, hogy az alsó résznél hol és miért pont ott van vágva ez a csészeárnyék? Elkezdődik egy szép játszma, és nincs befejezve. Ollókezű Edvárdnak azt üzenem, hogy ha már vagdosunk, és próbálunk a képkivágással játszani, akkor ez érdekes kérdés, hogy mit, hol, és miért vágunk. A valóságtól kell tudnunk elvonatkoztatni, erre nagyon jó tanulmány az árnyék, mert ez mindig egy kicsit elemel a valóságtól, és akkor tényleg csak a struktúrákkal kell foglalkozni, azzal, amit létrehoz az asztallapon a fény, és azt nem szabad ilyen csúnyán elvágni. Gábor, ha ezek megvannak, és nem kell érte mondjuk a Szigetre visszamenni, akkor csak jön megint vissza a Nap, tessék ezzel egy kicsit még dolgozni. A Fény és árnyék leckére tökéletes a megoldás, csak a kivitelezéssel van problémám. Az irány jó, de ismételj is, kérlek! (hegyi)
értékelés:

ritmus

Az a baj, Gime, hogy te valamiért beleszerettél ebbe a technikai dologba, és egyre inkább azt bizonyítják a munkák, amiket beküldesz, hogy ez zsákutca. Technikailag mondom ezt. Valószínűsítem, hogy ez is a mobiltelefonoddal készült felvétel. Nem tudom, hogy beadtad a zaciba a fényképezőgépedet, vagy csak lusta vagy magaddal vinni, de itt most azt gondolom, hogy eljött az az idő, amikor azt mondjam, hogy köszönöm szépen, de most már, ha lehet, tedd félre kicsit ezt a mobiltelefonos fényképezőgépet. Visszajöhet ez akkor, amikor tudatosan fogod használni. Jelen pillanatban olyan, mintha egy munkakabátot ráhúznál mindenkire, hogy egyenruhát húzunk a dolgokra, aztán ez vagy bejön, vagy nem, az a baj, hogy egyre kevesebbszer jön be. Itt van egy helyzet, amire a saját munkáid között is van már példa, egyszer már egy ilyen korlátot lefényképeztél, amit fejjel lefelé küldtél be, aztán megbeszéltük, hogy az mégsem jó, ha fejjel lefelé van, biztos emlékszel rá. Ezek a kis botocskák az út szélén most nagyon hasonló árnyék játékot hoznak, és eddig még rendben is volna ez az egész. Az a baj, hogy a technika miatt, hogy ennyire gyenge minőségű az érzékelője a kamerának, a kerítésnél óriási bajok történnek. Azokkal én ott nem tudok mit kezdeni. A fákba is olyan roncsolások jönnek, amik nekem nem értelmezhetőek. Ez olyan, hogy itt van egy helyzet, amit megfigyeltél, és elrontod a technikával, nem értelmezhető. Itt a technika nem ad ehhez hozzá, sőt, megcsonkítja az üzenetet. Ismétlés, normális technikai feltételekkel, és kérlek szépen Gime, hogy ne szúrj ki magaddal, hogy elkomolytalankodod a fotózást, jó szemű ember vagy, de megnehezíted a saját dolgod, ha felhígítod a szemléletmódod ilyen ügyekben azzal, hogy ragaszkodsz a mobilhoz, miközben bár tudod, hogy erősen korlátozott mozgásteret ad, de erről nem akarsz tudomást venni, vagy nem tudom, mi a magyarázata ennek. (hegyi)

Naplementén innen és túl

Egy piszkos autóablak és a naplemente találkozása...

Ez a kép nekem valamiért irodalmi utalásokat hoz a fejembe. Eszembe juthat róla akár a Kisherceg, vagy sok minden más is. Nem egy rossz megoldás, nekem tetszik az, hogy ez a roncsolás létrejön a piszkos autóablak által, amit Nóra leír nekünk. Ez valami olyan archetípusa nekem az utazásnak és a várakozásnak, ami nagyon is erős érzelmi impulzusokat tud bennem verni. Annyit tennék hozzá, hogy Nórának is azt mondom, hogy egy picit a Fény és árnyék leckével lehet, hogy érdemesebb hosszabb időt eltöltenie, azért, hogy magához közelebb engedje ezt a leckét. Nagyon sok asszociációt fog elindítani az, hogy ezen elgondolkodunk. Valamiért nekem ez az Utazás és hazatérés leckébe való. Legfőképp ez nekem egy várakozás a megérkezés előtt. Ha filmes utalást szeretnék tenni, akkor olyan, mint a Sugarlandi hajtóvadászat, vagy az a film, ahol a kis autót üldözi a kamion, szóval olyan, mintha egy western főhős még az utolsó csata előtt végiggondolja az életét, és erőt gyűjt ahhoz, hogy megmérettesse magát. Furcsa, hogy miért ez jön, lehet, hogy pontosan a vonalak, a nap, a horizont által. Amiért kettő csillag, az, hogy valamilyen módon, ha már egy autóról van szó, mivel semmi más nem utal rá, csak a koszos ablak, és a leirat, ezt képileg sem ártott volna valahogy megmutatni. Akár azzal, hogy az ablaktörlőből adok egy kicsit, akár a műszerfal aljából, de valamit érdemes lett volna ezzel kezdeni. Köszönöm, várom a folytatást. Hagyjuk ezt a 41-es leckébe, de nekem az asszociációm más irányba mutatnak. (hegyi)
értékelés:

Mos Eisley?

Ha ez egy elvontabb kép lenne, akkor az Illusztráció leckébe jól működne, már annak, aki tudja, hogy mi az, hogy Mos Eisley. Most én a saját butaságomról fogok tanúbizonyságot tenni: gőzöm nem volt róla, hogy mi ez, azt hittem, hogy ez valami ember, és arra akar utalni Gimesi, hogy őt látja a képen. Aztán elolvastam a hozzászólásokat, hogy hátha valaki megfejti, és látom, hogy itt vannak rajongók, valami kettős napról beszélnek. Gime, én azt gondolom, hogy te ennél erősebbet tudsz dobni ehhez a leckéhez. Szerintem, ha a primér megoldásokon túljutsz, ha nem akarsz mindenáron csatlakozni valamilyen utaláshoz a címben, ha nem képversekben akarsz gondolkodni, hanem végre a fotográfiát önálló műfajként is elismered, akkor fogunk tudni mit beszélni a fény és árnyék témáról. Ez a kép nekem erre nem megoldás, nem érzem ezt egy nagyon erős kompozíciónak sem. Ez a csillanás ezzel az effekttel, ami itt létrejön azáltal, hogy koszos a lencséd, nem tartom valami nagy dobásnak. Városfotónak sem tartom igazán erősnek, visszaadom ismétlésre a leckét. (hegyi)

Harisnyában

Örülök annak, hogy Ágnesnek volt ideje arra, hogy egy kicsit ezzel a témakörrel foglalkozzon. Lehet, hogy ebben az is segített, hogy egy más környezetben volt, mint az otthoni környezet, az néha az emberre erősen inspirálóan tud hatni. Egy biztos: egy nagyon erős üzenetet kapunk. Miközben értem a fény és árnyék üzenetét, és értem azt, hogy miért ebbe a leckébe tette Ágnes, hiszen tényleg olyan, mintha egy harisnyát húzott volna rá a napsugár a lábára, ez egy lírai megközelítés lehet, én ezt mégis átteszem a Talp leckébe. Tudatosan, azért, mert bár nem vagyok egy talpelemző, de mégis érdekes, és érdemes foglalkoznunk azzal, hogy mit mutat, miről mesélhet a lábunk. Mondhatnánk azt, hogy mostoha szerepre kárhoztatott, hiszen a kezünk az, ami sokkal funkcionálisabban használt testrészünk, és ezért a kezünkkel gesztikulálunk, tenyérjóshoz, manikűröshöz járunk, szóval sok minden a kezünkről szól, de a lábunk legalább annyira beszédes. Én ezt erre a Talp leckére tartom pont ebből kifolyólag jó megoldásnak. Én nem akarok belemenni ennek az elemzésébe, mert ezt mindenki maga megteheti, de annak örülök, hogy ennyire puritán eszközökkel dolgozik Ágnes, és hogy ennyire jól megoldja ezt a feladatot. (hegyi)
értékelés:

Árnyportré

Nagyon örülök annak, hogy Ágnes egy új területet fedez fel. Ez a többieknek is példa lehet arra, hogy érdemes ezzel foglalkozni, és egy izgalmas terepre juthatunk. Most én nagyjából hívószavak szintjén szeretném a párhuzamokat bemutatni, úgy is mint optikai csalódás, ahol ismerjük azt a kehely-grafikát, ami két egymással szembenéző portréból áll össze, de ide hívhatom példának akár a plakátművészetből a Modiano plakátokat is, és azt is kell tudnunk, hogy a fotogramok világa előszeretettel használja a fény és árnyék játékát, hiszen erre is épül. A fotogram technikája remélhetőleg nem tűnik feledésbe a digitális kor miatt. Ezeket a párhuzamokat azért hoztam ide, hogy térbe tudjuk helyezni magát ezt az alkotást. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ezeknél az egyszerűsítéseknél, mivel csak az árnyékkép körvonalai mutatnak értelmezhető felületeket, és a tónus is csak a feketére és a fehérre, vagy mindenképp valami két szélsőséges tónusértékre korlátozódik, ezért nagyon nagy szerepe lesz a kompozíciónak. Egy mindennapi példa az, amikor akár az óvodában a gyerekek ollóval papírból vágnak ki ilyen figurákat, de ide tudom hozni azt az árnykép előadás irányvonalat is, ami szintén a 20-as években volt nagy divat, amikor figurákat kivágtak papírból, és egy erősen megvilágított háttér előtt mozgattak fapálcikákkal. Ez tulajdonképpen a bábozáshoz hasonló előadásmód volt, egy nagyon érdekes és izgalmas terület. Ennek egy egyszerűbb, gyorsabb és populárisabb műfaja volt, amikor kávéházakban készítettek pillanatok alatt kisollóval sziluett alakokat, amiket aztán utána felragasztottak egy kartonra, és odaadták a delikvensnek. Itt is az volt mindig a szempont, és a kérés, hogy felismerhető legyen a modell abból a pár körvonal-elemből, ami létrejött. Ez mondhatóan a karikatúrának egy speciális válfaja.
Ennél a képnél most azt látjuk, hogy a szerző portréja van a kép bal oldalán, egy jól felismerhető profilkép, és a kép jobb oldalán egy másik körvonalat láthatunk. Ha a profil egy teljesen oldalról készített profil lenne, akkor nem látnánk a szempillát, tehát erre is odafigyelt az alkotó, hogy a szemet és a szem helyét jól tudja érzékeltetni. Látunk egy másik, elvontabb formát is. Ennek a megfejtése az, ami jelen pillanatban kérdés. Valószínű ez a kamerát tartó kéz lehet, de erre nincs utalás. A kompozíció nagyon jó, ez az enyhén átlós megoldás nagyon tetszik, az is fontos, hogy nem csak a sziluettet hagyta meg Ágnes, a saját arcát, hanem vele szemben egy másik formát is mutat. Ott látnám még a további kísérletezés terepét, hogy ezt a profilt mivel bolondítjuk meg. Mi az az ellentétpár, mi szerepel a képnek a jobb oldalán? Ez nagyon nem mindegy, mert itt jön elő az, hogy a tömegelhelyezés mekkora szerepet kap a fotográfiánál. Azért is szeretem ezt a képet, és azért is tartom nagyon fontosnak a többiek szempontjából is, és nagyon szeretném, ha erről a hozzászólásokban beszélnénk, mert egy jó példája annak, amiről én sokat szoktam beszélni a képelemzéseknél, hogy a folthatás, a tömegelhelyezés hogyan is néz ki egy fotográfiánál. Most tessék elképzelni ezt a képet úgy, hogy ez nem egy sziluett, hanem tessék megtölteni tartalommal. Tehát vegyük úgy, mintha látnánk a szájat, a szemet, a kezet, ami tartja a kis kamerát, a háttérben ott lenne egy külső helyzet, fák, virágok, bokrok. Máris egy teljesen más irányt vélhetünk felfedezni, miközben, amikor azt mondom, hogy a tömegelhelyezés egy fontos kérdés, akkor én mindig erre próbálok utalni, hogy tessék elképzelni csak a sziluetteket, azokat a tömegeket, amiket az egyes formai elemek által határolt tér képvisel. Itt van egy eklatáns példa, ezt jó, ha megfigyelitek, és a saját munkáitoknál is alkalmazzátok. Ebben segíthet az, ha az ember kicsit hunyorít, nem olyan éles képet lát, és máris előtérbe kerülnek a formák és a képek. Én ezt egy jó képnek tartom, ott kellene egy kicsit tovább mozogni, hogy mi történik a kép másik oldalán. Ágnesnek erre megadom a három csillagot úgy, hogy a harmadik csillag annak szól, hogy egy új területet fedezett fel, ez egy megelőlegezett csillag. (hegyi)
értékelés:

Vörös

Ezt a Fény és árnyék leckébe nem nagyon tartom erős megoldásnak. Talán a Monokróm színhez inkább lehetne sorolni, de erről a képről így ebben a formában nem eldönthető az, hogy egy utólagos manipuláció által vált ilyen vörössé, vagy a függöny volt ilyen színű, és ettől kapta ezt a vöröses színt. Most nekem ezt a kép két részből áll. Ha a fény és árnyék vonalat próbálnám futtatni magamban, akkor ez a két rész A- B verzió, az egyik egy vetített képnek felfogható függönyminta, a másik ez a fa tulipán. A kettő között nincsen összeköttetés. Egy képre kerülnek, mert együtt szerepeltek ott abban a valóságban, de nem érzem azt a rendező elvet, ami miatt ezek össze vannak kapcsolva, hogy miért lett lefényképezve ez a tulipán ebben a formában. Ha párhuzamot akartam volna vonni vele, akkor fel kell emelni, oda kell tenni, valahogy bele kell komponálni ebbe a dologba. Ez most olyan, mintha egy jegyzetet készítettünk volna, hogy ilyen az árnyék a falon, amikor délután 2-kor besüt a nap, ilyen a kis tulipánom, ezzel fogok majd valamit kezdeni. Jegyzetnek értem, elfogadom, de mint leckemegoldás, ezt nem tudom ebben a formában hova tenni. Ismétlés. (hegyi)

Templom

Tőlem egy picit mindig is távol álltak a panorámaképek, de ez a mozira is igaz, én a hagyományos kis plüssfoteles, lehajtós fa székes moziknak vagyok a híve, sokkal hangulatosabbnak tartom. De ez az én nyavalyám. Amit itt látunk, az egy szép sziluettes játék. Úgy érzem, hogy Ágnest két dolog viszonya vitte el, és ezért lett ez a kompozíció: a templomé és a fáé, ami a kép bal szélén van. Egyébként lehetett volna ezt feszesebbre is komponálni. Ha egy kicsit elmozdul a képen, még feszesebbre hozható ez, és lehagyható onnan az a fa, nekem most az egy zavaró momentum, főképp akkor, amikor azt mondjuk, hogy fény és árnyék. Amikor ezt a leckét kitaláltuk, amikor ez feladásra került, más megoldásokra asszociáltam. Ez nem jelenti azt, hogy ezzel baj lenne, csak bennem más volt a felvetés akkor, amikor ez a lecke eszünkbe jutott. Érdekesek ezek a természeti megfigyelések, hogy milyen a lenyugvó nap legutolsó sugara, milyen az, amikor átveszi a helyét az éjszaka, a csönd, a sötétség, a titokzatosság, milyen az, amikor ez az utolsó perc megtörténik. Én úgy érzékelem, hogy egy olyan 5-10 perccel erről lekéstünk. Körülbelül 5-10 perccel korábban fényképezve, még kaptunk volna ebből az erőből, és ott lett volna ennek az utolsó másodperce. Most a csúcsponttól kicsit lejjebb tartunk a megvilágításban. Ettől gyönyörűen derengenek azok a narancsvörösek a háttérben, viszont nagyon bebukik az előtér. Ha picivel korábban készül ez a kép, akkor részletgazdagabb előteret kapunk úgy, hogy ez még nem jelenti azt, hogy nem ment volna a napnak a kárára, hogy túl tárgyias legyen a közlés. (hegyi)
értékelés: