4. Fény és árnyék

Láttunk már néhány Gimesi-féle városfotót, ez a városfotó számomra a jobbak közül való. Ami nekem problémám, egyrészt az, hogy a kép fölső részénél értéktelen, értékelhetetlen tömeg van, tehát a kép egynegyede ehhez az üzenethez nem ad hozzá, és nem is igényli ezt a tömeget, ugyanis agyonnyomja a levegő rész azt a flekket, ami ennek a szoborcsoportnak az íve és az árnyékok. Másik dolog az, hogy ha ezt a döntést meghozom, hogy vágok a lámpa tetejénél, akkor már van értelme ennek a lámpának, mert onnantól kezdve az egy dinamikai eszközzé válik. Így most ez képhiba. A harmadik meglátásom az árnyékrész. Izgalmas lett volna, ha azt a játékot András kihasználja és használja, ami az íveken átsütő fényeknek a fény- és árnyékrendszere, és a zebra csíkjai. Most a zebra csíkjai tónusban annyira bebuknak, hogy ember legyen a talpán, aki ezt, mint képalkotó elem észreveszi. Így nem is tud ez a ritmus létrejönni, pedig ebben lett volna az egésznek az izgalmassága, hogy itt sávok és csíkok felelnek egymásnak. Mindeközben maga a meglátás nagyon jó, jó a megfigyelés, csak a kivitelezés slendrián. (hegyi)
értékelés:

Látom, Gime, beleszerettél ezekbe a felhőkbe, de ennél a képnél nem találom a kapaszkodót ahhoz, hogy értelmezni tudjam azt a szerkesztést, ami szerinted indokolttá teszi azt, hogy ehhez a szoborhoz ilyen magas eget komponálj. Meglátásom szerint ennek kb. fele is elég lenne. Szépek a fények az oszlopon és a szobron is, a profik ilyenkor szoktak ún. szendvicsnegatívot használni, ha nincs türelmük kivárni, hogy olyan felhők, madarak kerüljenek a képre, amik izgalmassá teszik a kompozíciót. A kép fekete-fehérben, ebben a dinamikatartományban kevéssé izgalmas, jóllehet színesben, vihar előtti kékes-lilás-rózsaszínes felhőpamaccsal már mást mutatna. Azt a fény és árnyék játékot, ami a szobron megvan, és ami indokolttá teszi azt, hogy ebbe a leckébe kerüljön a kép, jelen pillanatban a háttér sötétszürke tónusa agyonnyomja. Ismétlés. (hegyi)

Közel járunk a megoldáshoz, Gime, képzeld el ezt a képet színesben, méghozzá kicsit túlszaturált színekkel, ugyanebben a fényhelyzetben: a sárgákkal, a kékekkel, a zöldekkel. Egészen őrületes párhuzam lenne ahhoz, a most reneszánszát élő világhoz, amit 3D-vel megspékelve az Avatar hoz. Vagy akár mondhatnám Tolkien regényeiből készült filmeket is, azzal is jó párhuzam lehetne. Most, hogy ez fekete-fehérben van tartva, így érdekes, hogy vajon mit akar üzenni az, hogy ez ilyen távolságtartó. Ha ez egy színes kép lenne, akkor egészen a preraffaelitákig is elmehetnénk, ha kompozícióban is össze van rakva. Most ez a fekete-fehér nekem furcsa és szürke lett. A középtónusokat visszább kellene hozni, mert megjelennek a feketék az ágakon, tehát a fekete tónus megvan, a fehér tökéletesen látszik, de a középtónusok nagyon elmennek a szürke felé. A Fény és árnyék leckére jó megoldás, Gime, erre neked most adok kettő csillagot, de a kérdések bennem kérdések maradtak, segíts ennek az értelmezésében. (hegyi)
értékelés:

Hogy ez a Fény és árnyék leckébe megoldás, az biztos, de én ennél többet gondolok erről a képről. Nagyon kedves az a párhuzam, amit Ágnes itt felállított nekünk a Madonnával és a gyerekkel, és Mammucs portréjával. Elgondolkodtató is ez a párhuzam, a szemüveggel, a hajformával, a testformával azért látjuk, hogy egy idősebb hölgyről van szó, és ez az, ami elgondolkodtató, hogy a párhuzam csak részleges, mert az ő kezében nincs kisded. Jelentéssel bír, hogy mit jelent a változás, hogy születünk, felnevelődünk, egy picit a magányról is szól ez a lecke nekem. Én ennek nagyon örülök, nem biztos, hogy a Fény és árnyék leckébe tettem volna, de el tudom fogadni, mert teljesíti a leckét, van rajta fény is meg árnyék is, de lehet, hogy bátrabban lehetne ezt besorolni akár a Család, akár a Magány leckébe. Technikailag a kép felső részéből fél centi nyugodtan vágható. (hegyi)
értékelés:

Menekülés a fénybe?

Látunk három figurát, akik ebből a képből nem eldönthetőek, hogy így kész is vannak, ahogy látjuk őket, avagy ők alapjai valaminek azok közül az Anita-féle bábok közül, amik aztán felöltöztetve nyernek végső formát. Ha ez utóbbiról van szó, az azért izgalmas számomra, mert eszembe jut az az idézet egy építésztől, akit megkérdeztek, hogy miért díszíti olyan magasan az épületeket mindenféle gyönyörű felső szobrokkal, meg mindenféle díszekkel, mert az utcáról nem lehet látni, mert több tíz méter magasan vannak, és onnan senki nem látja. Erre azt mondta ez az építész, hogy a madaraknak. Ezt azért mondom itt, mint idézet, ez nagyon érdekes és elgondolkodtató kérdés, mert az, hogy kis mellbimbóik és kis köldökük van ezeknek a babáknak, ha ők föl is vannak öltöztetve, akkor senki nem fogja látni, hogy nekik ilyenjük is van. Ez megint egy érdekes kérdés, ez egy megszemélyesítés. Van ennek egy mágiája. Az, hogy ők hárman itt ülnek, mint a három fivér vagy nővér, egymásra tett lábbal lóbázzák magukat, ez egy vidám helyzetnek tűnhet. És mégis, a világítási helyzet, ami egy nagyon kopogós, ha fototechnikailag nézem rossz és elhibázott megvilágítás, de mégis van egy filozófiai mondanivalója az egésznek, hogy ez a vidámság mennyire valós, vagy mennyire színlelt. Tehát érzelmileg nagyon sokat ad ez a kép. Technikában kellene ezen még dolgozni, ezt a kopogósságot kellene valahogy úgy megoldani, hogy megmaradjon az üzenet jellege az egésznek, de ne legyen ekkora dinamikai különbség. Az árnyékban lévő formák abszolút laposak így, a fényben lévő forma nagyon kiégett, közben a belógó párnadarabok, vagyis a kompozíciós rész is esetleges. Ha vannak ilyen figuráid, én szeretném, ha ezeket a játékokat csinálnád, beállíthatsz ilyen szerepjáték helyzeteket, ezek nagyon sokat tudnak mesélni, de akkor ezekre tessék odafigyelni. Ismétlést kérek. (hegyi)

És akkor most belépek a fénybe - és remélem, nem esek hasra az előttem lévő akadályban.

Egészen meseszerű ez a történet, valami módosítás valószínűleg van a képen a tónusrenddel, de mellékes, mert jól hoz egy érzést, nagyon jó a megfigyelés. Azon kívül, hogy meseszerű, van benne valami kísérteties is. Borzongató az az érzés, hogy különösebb vacakolás nélkül megélhető egy olyan helyzet, amit aztán a trükkmesterek egy filmben hosszú-hosszú időn keresztül próbálnak imitálni, amikor az UFO-k megszállják a földet, vagy amikor valami paranormális tevékenységről szóló filmet látunk, akkor is hasonló fényjátékokat játszanak, és ez itt a valóságban megtörténik. Ez egy nagyon jó megfigyelés. Azon ritka esetek egyike lesz az, amikor reagálok arra, amit a hozzászólásoknál olvastam, hogy itt a kép előterében van egy kis zöld növényke, és ez zavaró. Igen, lehet mondani, hogy ezt ki lehetne onnan tisztítani, de akkor ki lehetne tisztítani azokat a vízszintes ágakat is, amik ide behajlanak, mert nekem azok is zavarják a kompozíciót. De ha mindent kitakarítok ebből a képből, akkor lehet, hogy eljutok a sterilitásnak arra a pontjára, amikor már a hitelessége csökken a történetnek. El kell azon is gondolkodni, hogy ezek a hibák, ezek a nem odavalónak ítélhető képalkotói elemek a valóságról szólnak, és ettől lesz az egésznek az a dinamikai tartománya számottevő, amitől nem azon gondolkodom, hogy ezt most milyen manipulációval hozta létre, hogyan alkotta meg, labortechnika, vagy fotosop-trükk, hanem elhiszem azt, hogy igen, egyszer csak találkozott egy ilyen fénytani helyzettel Mariann. Tehát nem tudom innen eldönteni, hogy mi lenne akkor, ha az ott nem lenne, csak van egy ilyen meglátásom. Ettől függetlenül én azt mondom, hogy ez egy három csillagos lecke, és megvan a leckemegoldás is, mert ezek a fény-árnyék játékok fontosak. Amikor a lecke feladásra került, ennél tárgyiasabb megoldásra gondoltam, de az én elképzeléseim, az én fantáziám is véges, és örülök annak, hogy más teljesen más irányból közelít meg egy leckét, mint ahogy azt a feladásnál gondoltam. (hegyi)
értékelés: