4. Fény és árnyék

Ami ebben a képben nekem izgalmas, az a szobor és a mellette álló figura. Mondjuk ebben a formában nem nagyon lehet jól érteni, hogy most ki az, aki szereplő és ki az, aki szobor. Lehet, hogy ez mind szobor, ezt is el tudom képzelni, bár ott a háttérben az az egyiptomi figurára hajazó forma az lehet, hogy élő ember volt valamikor. Azt, hogy ez miért a fény és árnyék leckébe került, nem tudom értelmezni. Jók ezek a formák, izgalmasak ezek a kis félholdak, amik megjelennek, mintha a török hódoltság ideje jött volna vissza. De ez most nekem itt inkább egy rontott kép maradt, és nem egy hibaista megközelítés, vagy nem a hibát a maga erényeivel együtt használó kép, mert ez a bemozdulás ilyen mértékben zavaró, hogyha ebből több lenne, tehát nagyobb impulzus érte volna a gépet, nagyobb bemozdulás, akkor lehet, hogy az már megint egy izgalmasabb formai megoldás lenne, de ez most belül maradt azon a határon, ami átlendítene minket és egy új kontextust, egy új beszédmodort hozna létre. (hegyi)

Azt írod, hogy egy kávézóban volt ez. Azért, ahogy látom ezeket a székeket, gondolom mozgathatóak lehettek, tehát azt a széket amelyik a Singer mögött van, odébb kellett volna rakni, és kivenni a képből a francba, és akkor lehet, hogy értelmes képet kapunk a többi széknek az árnyékával, és ezzel a Singerrel, de az a szék ott olyan szinten zavaró, hogy a szöveget is, az árnyékokat is, és mindent szétver. Szervezkedni kell, felállni, kivenni, oké, félrerakod, fotózol, senki nem fog érte szólni. Pont. Ez így nem működik! (hegyi)

Ez egy jó kép Feri, részint mert a mérleg egyensúlya mellett a tér megforgatásából adódik egy ellenirányú dinamika is, amit jól ellensúlyoz a jobb oldal viszonylagos üressége, és azon ritka munkáid közé tartozik, ahol nem öncélú az objektív megválasztása. Van ebben thriller hangulat is, de a lefojtott feketesége (látom benne a kéket), ad neki szigorúságot is. Ritmusok vannak, formajátékok, jó lett. (hegyi)

Laci, kicsit elhanyagolsz minket, ami azért is baj, mert hogy ezek a képeid nagyon erős üzenetek, de ha ilyen ritkásan jönnek, akkor a képi párbeszéd nem tud folyamatos lenni, akkor ezek csak egyfajta helyzetjelentések, mint egy messziről jött képeslap. Jó az üzenet, szépek a tónusok, az árnyékok, az, ahogy a földre vetül a kinti világ, talán egy picit az ég utómunkája lehetne precízebb, hogy ennyire ne lógjon ki a lóláb, de ez orvosolható, sőt, azt kell mondjam, megérné azt a plusz fél órát, amíg kikísérletezed, hogy hogyan lehet ezt úgy helyretenni, hogy ne vegyem észre, hogy bele kellett nyúlni - ami persze szakmai szempontból logikus, hiszen ahhoz, hogy megjelenjenek a formák a padlón, kell fény, és ezt a tónusterjedelmet a digitális nem tudja átvinni magától. Talán annyit még, hogy ahhoz, hogy igazán közel érezzem magamhoz, két dolgot változtatnék: az egyik a beltér, ott egy fényértékkel talán visszább hoznám a sötétből, hogy legyen húsa a térnek, a másik meg az élesség. Tudom, hogy nagyon fontosnak számít ma az, hogy egy kép mennyire éles, sőt, azt is látom, hogy sok helyütt ez mintha valami értékjelző lenne, ha éles, jó kép, ha nem éles, nem jó - de ez tévedés. Sőt. Az élesség erősíti a jelenvalót. De ez ritkán áll párhuzamban a kép "akaratával". Azaz egy érzelmi megközelítés ritkán tűéles. Emellett van persze egy prózaibb ok is, ami miatt azt mondom, hogy nem kell ennyi élesség, az pedig az, hogy sokszor átfordul a dolog, és főleg kisebb méretnél elkezd az élesebb formák határvonala inverzbe átmenni, mintegy szellemkép. Na, azt gondolom, hogy ha megvan a RAW, akkor ezen lehet még molyolni és finomítani. És megérné. (hegyi)

Van ebben valami félelmetes is, ahogy ezek a fogak, mintha egy szájból látnánk kifelé, megevett a szörny és még utoljára megnézzük a kertet... jó, a színek, a formák, minden talán alul még jól jönne valami szín. De a megfigyeléshez mindenképpen gratulálok! (hegyi)

Ez nagyon eltalált helyzet, és a tónusai is tökéletesek, rajzos, de épp az a jó benne, hogy ezt a sziluett jelleget igazán a tónus és az ellenfény együtt adja meg. Persze, a tömegelhelyezés is kell ahhoz, hogy a kép meséljen, na, azt nem mondom, hogy elsőre vidám, mert van ebben nem kis ijesztő hatás is. Egy gondolat. Mi van, ha a hálós résznél azt a vízszintes csíkot már levágod fenn? (hegyi)

A megfigyelés a legfontosabb dolog a fotográfiában, enélkül nincs alkotás, hiszen a fotó akárhogy is manipuláljuk, de a valóságból építkezik. Ezért ezek a tanulmányok mindig kellenek, mert ha nincs, csak fejben, akkor nem lesz belőle készség és rutin. A helyzet az, hogy most a megfigyelés az erős, de a képi megoldás zavaros, van is benne előtér és nincs is, ott a valós helyzet de furán vágva, szóval maradjunk abban, hogy ez majd beérik valamikor, most nincs készen. (hegyi)