Kell egy kis időt eltöltenem a házi feladattal, mert a mostani sorozatban többször olvashatjátok, hogy nagyon kérem, hogy a tavaszt ne tavasszal ábrázoljuk. És ugye most meg lehet fogni a Szőkét, hogy ugye a Szőke azt mondja erre a képre, hogy átgondolt, működik, nagyon ott van a tudatalatti, de hát egy tavaszi képet látunk, mert ott vannak a rügyező bokrok. De nagyon kérem, hogy figyeljük meg azt, hogy a háttér felhői, kékjei, amik, az utcai rácskerítésen is megtalálhatóak, az egész tavaszi hangulatot, nem beszélve a kép közepén elhelyezkedő furcsa városi, urbanizációs, de mégis a 70-es éveket idéző szocializmus büszke jelképe, csak füst nélkül, a gyárkémény ott van középen, és hogy mindez majdnem kapcsolódik a rácshoz, mindez 2/3 1/3 arányban elmozdítja a megszokott természetfotóhoz képest és azt teszi idézőjelbe, hogy a kis leveleket elindító faágak körbe vannak ágyazva ebben az urbanizációban. Ha a fát és a kis leveleket tekintjük az élet kezdetének, a születésnek, az érzelmeknek, akkor ennek az ellentétpárja, a racionális, praktikus, egyenes is rajta van a képen, az építészeti formákkal és a kerítéssel. És ezért az én véleményem szerint ennek a párkapcsolatáról szól az egész, és ennek az ábrázolásnak nem végcélja, csak tárgya a virág. És a pedellus mondta, hogy többen észrevettétek a férfi princípium megjelenését a képen és hogy talán Márti azt mondta, hogy ez tudatosan neki nem volt meg, és én erre azt tudom mondani, hogy addig semmi baj nincs, amíg az alkotó tudatalattija ilyen jól tud működni egy képen. (szőke)
értékelés:
Hozzászólások
Bach Viktória
2024. 12. 19. - 11:00
20:12:40 ‹Zsolt› kocek kb nálunk nőtt fel. 20:12:46 * miles quit (timeout) 20:12:58 ‹Pádi› én is a…
Aureliano
2024. 12. 18. - 22:06
Boch: -Ez jó volt, ez a teretlátok. Énekelni fogsz, gg? szeretnéd csak. Hegedül. Nem én hegedülök.…
Nagy Zoltán A.
2024. 12. 18. - 13:48
Szeretnénk Sándortól elkérni ezt a remek fotót a Látszótér Rádióban elhangzó búcsúadásunkhoz. Mert…
Hegyi Zsolt
2024. 12. 17. - 21:08
chat: - lesz ma kis turbulencia, mert lesz két zeneszám, de a szpíker azt mondja majd, hogy nem…
Frantisek Balga
2024. 12. 17. - 08:50
Köszönöm Au, minden jót, fünf komma vier, drei, zwo, eins, zero.