Vackor vendégségben nálunk... AnnaSára kutyaszerelme.

Kedves Dénes, a két képből ezt tettem fel, úgy érzem, ez többet kifejez a gyerek-kutya kapcsolatból. Ami miatt mégis azt kell mondjam, hogy ez most egy disznósra sikerült, az két fő dolog, egyrészt a kompozíció, másrészt a világítás. Dől a horizont, vágtad a modelleket karnál úgy, hogy az nem jó érzés, és a kutya előtti műhamburgernek nincs a másik térfélen ellenpontja - na nem szájbarágósan, de akár a gyerek lábánál valami hasonló elmozdító képi játék elfért volna. Tudom, hogy nem egyszerű állatot fényképezni, de megéri a ráfordítást. Nem lehet "olcsón" megúszni. A másik kérdés a vaku. Egyrészt én nem szeretem azt, ha védekezésre képtelen állatra vakuznak, még oldalról se, másrészt a telibe vakuzással a világos konyhakő túlvilágítja az előteret, miközben a vaku fénye a háttérben már elhal. Szóval összegezve az ötlet jó, de a kivitelezés nem déneses eléggé. (hegyi)
értékelés:

Kedves Ági, első ránézésre az 1974 és 1984 közötti Mozgó Világ című újság fotós hangulatát idézi ez a két kép. Arra emlékszem, hogy annak idején azért szerettem ezt az újságot, a benne lévő írásokat és azokat a fekete-fehér fotókat, mert mindig olyan valóságosaknak tűntek, mindig olyat lehetett bennük látni, olvasni, amit olyan őszintén másutt – Nők Lapja, Új Tükör, Magyar Ifjúság – nem. Sokszor azok a képek is a vágyról, a szomorúságról, az egyedüllétről, az esendőségről szóltak. Sebezhetően, de őszintén. Ezek a képek ezért jók, két kép összesen 5 disznó. (szőke)
értékelés:

az Estiskolások második, 2007. júniusi találkozójáról
Azt ígértem, hogy a kezdési időpont előtt már egy órával otthon leszek, és várom az osztálytársakat, hogy kényelmesen összegyűlhessünk délután ötre. De a legnagyobb kihívás talán az volt, hogy én hazaérjek addigra. Végül bőven sikerült, sőt a négy óra már a fotelben szundikálva ért. Vajon hányan jönnek el végül?
   Úgy negyed öt körül hárman érkeztek sétálva a házunk elé az utcán. Csak rövid időre pillantottam ki, de egyikükben mintha Kovács Tamást véltem volna felfedezni. Lefutottam a kapuhoz, kinyitottam, és nagyon meglepődtem, hogy mekkorát tévedtem: Márk állt ott, valamint a pedellus és az osztályfőnök. András rá is kérdezett: „Mi baj van?” Én mentegetőztem hogy semmi, de nem tágított. Sőt, sikerült úgy zavarba hoznia, hogy még azóta is eszembe jut néha... Na ilyen volt az első személyes találkozásom a tanári karral.
   Végül mégiscsak elhitték, hogy bejöhetnek, és leültünk a kertbe. A pedellus előzetesen azt kérte, hogy ne készüljünk vendégvárósan. Úgyhogy csak némi innivaló és nasi került a kerti asztalra. A várakozás ritkás beszélgetéssekkel telt.
   Legelőször az estiskola alapelveiről, létrejöttéről, céljairól, tagjairól, forgalmáról esett pár szó. Mindez teljesen kötetlen, strukturálatlan társalgás közepette. Aztán a legutóbb a szertárba felkerült videók kapcsán elkanyarodtunk az aranymetszés témájához, és a Fibonacci számsorozathoz. András ennek lényegéről kezdett nagy beleéléssel magyarázni, majd rajzos vázlatokkal is illusztrálni. Eközben alakult ki a végleges létszám.
   A magam részéről nagyon örültem, hogy végül szinte mindenki eljött, és senki sem panaszkodott arra, hogy nehezen talált el hozzánk. Mivel kinyomtatott képeket senki sem hozott magával, kitettünk az egyik asztalra egy PC-t, és néhány osztálytársunk frissen elkattintott, vagy CD-n magával hozott képeit kezdtük elemezgetni. András szerette volna, ha nem csak a saját hangját hallja, hanem alkalma nyílik megismerni, hogy Mi mire gondolunk a képek láttán, hogy mit tartunk jónak, és mit kevésbé szerencsésnek. Kíváncsi volt, hogy mi az, amit észreveszünk, mi az, amit nem, és hogy hogyan fogadjuk be egymás gondolatait.
   Megnéztük például Tamás friss képeit, Dénes hozott és friss fotóit, valamint Ági tematikus fotósorozatát. A vélemények között pedig volt határozott és bátortalan, „másként csinálnám” és „pont így a jó” egyaránt.
   A tantestületnek este nyolc órakor sajnos mindenképpen tovább kellett indulni, így még sötétedés előtt az utolsó diák is elhagyta a kerti osztálytermet.

Ákos

Ui.: Örülök, hogy a vendégeink voltatok, a hely bármikor máskor is a rendelkezésetekre áll. Az ilyen találkozókat talán akkor használnánk ki a legjobban, ha mindannyiunk egy-egy nehéznek szánt, és egységes feladat megoldását vagy megoldásait (fotóit, videóit) hozná magával.

Hátha ez egy kicsit jobb arc nélküli portré lesz rólam, mint az előző. Igyekeztem földet, vizet, levegőt és magamat egyszerre megmutatni, egy szinte láthatatlan, gyönyörű környezetben!

Kedves Norbert, itt én első ránézésre tulajdonképpen egy Che Guevara fiatalkori, belvízvédelmi építőtáborban való részvételét dokumentáló kép, és a szentesi Marx téren a nyolcvanas évekig látható munkásmozgalmi csoport keveredését látom, lásd Berény Róbert korabeli plakátját. Ide kapcsolható még Márk korábbi leckéje is. Azonban mivel egy beállított képről beszélünk, talán a kép alsó részén lévő vízbe lógó kis fadarabot, ami a hónalj árnyékába szúródik bele, azt kivenném, és ezáltal a tükröződés tisztázottabbá válna. Volt köztünk egy kis vita a Pedellussal, de én fontosnak találom a fölső részen lévő elsüllyedt üveget (szerintem az bot - mondja a pedellus), ez ritmizálja és szögezi falra a képet. A fejlődést sem hagyhatjuk szó nélkül. (szőke)
értékelés: