Szakkör | Page 852 | Látszótér

köldököstül rácsodálkozni a világra
Első házim. Mutatkozzak be úgy, hogy valamelyik testrészem szerepel a képen, és jellemezzen is.

Kedves Noémi, üdvözlünk az osztályban. Azt egyértelműen megállapíthatjuk, hogy nem a hetvenes-nyolcvanas évekből származó képet látunk, vagyis egyszerűbb megfogalmazással nem a fazonigazítás előtti időkből, de ez természetesen személyes hozzáfűzésem. A kép a játékosság kategóriájába tartozik, például Krump korai képe, amely hasonló vonulat a testtel való játékkal. De ehhez az itt látható képi geg játékhoz szeretném hozzáfűzni, hogy az ötlet nagyon jó. Valószínű ez a rajz téged ábrázol. Azonban többet kellene foglalkozni a grafikai elemekkel és a fényméréssel. Ennek a játéknak a testfestés és a grafikai elemek más módon való használata a lényege, és az, hogy a képi üzenet jól működhessen, nagy odafigyelést és alázatot igényel. A csodálkozó száj formát, szemeket és orrot talán még részletgazdagabban és hatékonyabban lett volna érdemes elkészíteni. Még egy fontos észrevétel: mivel a felület, amire festve van, egy térbeli forma, így első ránézésre úgy tűnik, hogy a fényképész az élesség állításnál nem döntötte el, hogy hova helyezi el az élességet. Ahhoz, hogy a kép jól működjön, a nézőnek segíteni kell, hogy mi az, amire koncentráljon: a szemekre, az orra vagy a szájra. Márpedig itt a legerőteljesebben, legdramatikusabban, mint egy afrikai grafikánál, szobornál a szem van megfestve. Tehát elvárhatjuk, hogy a szemek legyenek élesek. (szőke)
értékelés:

Az ofő közeli képeket kér tőlem. Tessék egy közeli portré.:)

Kedves Feri! Remélem, hogy a nyári Ősök Háza programon Pesovár Annával és Tisza Sándorral találkoztok egymással, és abban is reménykedem, hogy Annáék is előbb vagy utóbb küldenek képeket. Ha nem tudnám, hogy Mácsai Feri küldte ezt a képet, és nem láttam volna az előző képeit, és nem tudnám hogy az Estiskola egy magyar nyelvű oldal, akkor rögtön azt gondoltam volna, hogy valahol Észak Amerikában egy indián rezervátumban járunk, ahol egy nagyon sok mindent megért cserzett arcot látnánk... Szimpatikus munka és jók a ritmusai, nagyon jó ez a sötét hangulata a képnek. Én, ha tehettem volna, az állkapcsot és az álkapocs játékát, ami a véleményem szerint az arc íveihez és az orr melletti két nagy ránchoz tartozik, teljes rimusában használtam volna, és nem vágtam volna bele, már csak azért sem, mert a nyak, váll találkozása és a háttérben lévő világos szürke, ami kiemeli az arcot, még erősebb ritmusban jelentkezett volna. (szőke)
értékelés:

Megint esik

Kedves Vera! Ha jól sejtem, egy többszörös tükröződést lehet érzékelni: valamilyen Obiban, vagy Baumaxban vásárolható szép olasz padlócsempe, plusz valamilyen télikertben, vagy teraszon, vagy valahol kaktuszoknak és virágoknak az árnyéktükröződései keverednek a képen. Egy hosszú, szinte festett japán akvarellre hasonló formát választottál, így nem a megszokott fotó arányt látjuk, ami jót tesz a képnek és bátor válllalkozás, hogy ilyen tapétaszerű szeletben látjuk ezt a rendszert. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ha merészen mertél vállalni egy ilyen hosszú szeletet, akkor ehhez képest már csak egy pici döntés lenne, ha a kép jobb oldali részén látható hosszú szárú egyenes kaktusznak a lazúros árnyákát vagy teljesen kihagynád a képből, vagy nagyobb jelenléttel használnád, mert így most a kép legfontosabb üzenetét mutató virághoz képest – mivel ugyanabban a tónusvilágban jelentkezik a kaktusz – gyengíti annak az öszetett formavilágát. Bár nagyon izgalmas az alsó felületen lévő folthatás, mégis a jobboldali árnyék megbillenti a képet. Az nagyon elgondolkodtató döntés, hogy a padlócsempe ferdéi és a nagy sötét háromszög érdekesen tartanak kívülre, ez egy izgalmas ritmusfelvetés. De ezeknek a foltoknak a játéka nem végiggondolt. Ebből adódik, hogy a kép a figurális és az absztakt határán billeg, a kétféle közlési vagy beszédmodor között, és ettől bizonytalanná válik a kép egésze. (szőke)
értékelés:

147. nap
Szerintem a legszebb csendélet az élő csendélet. Talán ezért nem is szeretem a "vázás" csendéleteket.

Kedves Feri, igazad van a kép mellékletében leírtakban, de valami mégis kellene, amitől a kép kap valami pluszt, valami truvájt.
értékelés:

Roland ritmusára
Csendélet a háztetőn, Roland csendéletére, az árnyékok ritmusára küldöm.

Lacipapa, küldj olyat, amin lehet vitázni. Ez 3 disznó. Nem ehhez szoktam hozzá, hogy nem tudlak kritizálni. (szőke)
értékelés:

oázis

Márti képe kapcsán szeretnénk ismét megjegyezni néhány dolgot a többieknek is. A tájkép a középkor előtt nem jelenik meg önálló fogalomként, nem kap hangsúlyt, a festészeti eljárásokban háttérként jelenik csak meg. Onnantól tekinthetjük a tájkép fogalmat meghatározónak, erősnek és szuggesztívnek, hogy a képen megjelenő különböző jelek között a táj kapja a legnagyobb hangsúlybeli arányt. Ez ugyanúgy érvényes a csendélet fogalmára, hogy a csendéletben elhelyezett élő vagy élettelen tárgyak kompozíciós rendjükben a képben dominánsak, irányító erővel rendelkeznek, és a körülöttük elhelyezkedő látvány, hátér, táj, szobabelső arányaiban kisebb hangsúlyt kap. Így akár egy tájban fényképezett virág is lehet csendélet, ha a hangsúly a virág formán van, és egy tájban fényképezet virág is lehet tájkép, ha a táj felé tolódik el a hangsúly. Visszatérve Márti csendéletére, itt egyértelműen a növények formái, ritmusai az irányadóak, másrészt egy tárgyon keresztüli tükröződés, amelyben kissé látható a háttér, az épületek torzult falai, így itt nagyon is elfogadható a csendélet meghatározás. Jó a rozsdavörös szín, jóval határozottabb, mintha szépia lenne, vagy hideg kék. Ez a szín még jobban fokozza a látvány mellett a hangulati közlés erejét is. (szőke)
értékelés:

Portré
Ez egy ki nem dobott kép. Azon a napon, amikor ide akartam portrét készíteni magamról, aznap végül nagymamámat fényképeztem le a meszeléshez kipakolt szobában. Ez egy olyan kép, amikor előtte kipróbáltam, hogy jó lesz-e a fény, meg hogy működik-e a kölcsön kapott vaku. A kép letörlése helyett azért tettem ide (miután a széket és az állványt a képen messzebbre „toltam” magamtól), mert arra gondoltam, egyfajta őszinteség, ha olyan képet teszek fel, amiről a kép elkattanásának pillanatában nem gondoltam, hogy bárki is látni fogja.

Kedves Ákos, elsőként is azt kell tisztázni, hogy ez inkább nevezhető enteriőrnek, mint portrénak, nem csak azért, mert szinte a teljes alak látszik, hanem azért, mert a kép alanyáról nem sokat mond el ez a beállítás. Nem tudhatjuk, hogy te vagy a fotós vagy te vagy a modell, nem érzékelhetőek a gondolatok, tehát a testi hasonlóságon kívül nem sokat tudunk meg rólad általa. Ami pedig technikai kérdés, hogy a háttér és a főalak szinte egy tónusban van tartva, vagyis ezzel a világítással az eredmény térbelisége nem érzékelhető. Mégis három disznós a kép, mégpedig azért, mert hiányosságai ellenére (amik miatt két disznós lenne) érzékelhető egyfajta fejlődési ív a munkáidban és ez mindenképpen dícséretes. (szőke)
értékelés: +

Kedves Dénes, nagyon jó színészi munkát látunk, ez egy különösen nehéz feladat, hiszen szinte csak arccal, arcmimikával oldottál meg csomó mindent, a reflexiókat a háttérben létvő tévé képernyőre. Öt nagy részből épül fel a filmed. Egy bevezető, majd egy mese, egy zene, még egy zene, és egy befejező rész. Mindegyiket nagyon jónak tarom, de ebben az aránykapcsolódásban a Frank Zappa részekből kevesebbet hagytam volna, mert a többi szegmens is csak egyszer van kiemelve. Vagy ha játszani lehetne ezzel a gondolattal, akkor a legutolsó rész, hiszen ott valódi társaiddal valódi jelenet látható, sokkal jobban izgatna, sokkal jobban arányosítanám, mint a zappa anyagot. (szőke) értékelés:

Nyáresti sznes, kerti árnyak

Kedves Ákos, ügyes képet látunk, ügyes képmódosító manipulációnak tűnik, ami ha nem vesszük észre, nem baj ("Költő hazudj, de rajt' ne fogjanak..." - mondta Arany). Mindemellett a kép szép, bár kompozíciójában hagy némi kivánnivalót maga után, mégis két disznós. Az egy másik kérdés, hogy szeretnénk kérni azokat, akik a barátom leckére fákat, bokrokat, növényeket küldtek be megoldásnak, ugorjanak neki ennek a feladatnak mégegyszer, mert ennyire nem kellene egyszerűen megúszni ezt a leckét. :) (-szőke-)
értékelés:

Be vagyok havazva...
Sok a munka, nincs időm semmire, de nem akarok begyűjteni egy-két igazolatlan hiányzást. Szóval csendélet...

Kedves Tamás, a képed kapcsán - és ez szinte az összes ezután következő csendélet témára küldött képre érvényes - szeretnénk a témaleírást pontosítani. Ide csatolnánk a csendéletnek és a tájképnek a leírását.

A tájkép az ember természeti vagy maga alkotta környezetének sajátos megjelenítése a festészetben és a fotográfiában, amelyen az emberi alak legfeljebb csak mellékesen jelenik meg. Tárgya a táj, a művész érzelmeinek, gondolatainak közvetítő médiuma, amely különösen alkalmas az érzelmek kivetítésére, láthatatlan dolgok láttatására. A táj – mint a természet egy darabjának – ábrázolása elsősorban attól függ, hogy a kultúra, a kor a természetnek milyen jelentőséget tulajdonít, hogy miféle viszonyban van az ember a környezetével; az ábrázolás maga pedig szorosan összefügg a térfelfogással és az alkalmazott térábrázolási módszerekkel, valamint a tájábrázolásokon látható valós táj változásával is.
Az antik művészetben alig volt szerepe, a középkori európa sem ismerte. Az önálló tájkép műfaja csak a 16. század legvégén alakult ki, viszonylag későn jelentkezett az a felismerés, hogy a táj sokféle eleme egy egységes természeti környezet része. A közvetlen tapasztalásból így jutottak el az elvonatkoztatásig, az általánosításig, és így kezdték a tájat mint az emberi élet és tevékenység színhelyét ábrázolni. Eleinte a tájképek "montázsok", intellektuális, mesterséges konstrukciók, amelyekben lehetőleg a természeti valóság mindenféle motívuma (föld, levegő, fák, víz) együtt szerepel, "tipikus" formában. A táj statikus, szimmetrikusan építik fel a kompozíciót, hangsúlyozva a középrészt. A 17. századi Hollandiában egyre gyakrabban hangsúlyozza a művész, hogy "a természet alapján" dolgozik. A két véglet, az idealizált és a leplezetlen hűséggel, portrészerűen ábrázolt természeti kép között számos változat, átmeneti forma született. A tájképfestészet Németalföldön talált először jeles művelőkre, itt alakult ki a tengeri tájképfestészet is. A 18. században tűntek fel a városi látképek, a rokokó idejében pedig idilli pásztorjeleneteket ábrázoltak. A klasszicizmus és a romantika új motívumokat dolgozott fel. Új fejlődési útját a barbizoni iskola, és az impresszionizmus nyitotta meg. Az expresszionizmus a tájat mint motívumot csak kiindulópontnak tekinti a művész lelkivilágának ábrázolásához.

A csendélet a tárgyi világ motívumait, a tárgyak csoportját ábrázoló műfaj. Egyik jellemző sajátossága a kompozíció, a beállítás megtervezettsége, az elrendezés. A csendélet az élettelen tárgyak mellett a természetes környezetükből kiszakított élőlényeket, növényeket, gyümölcsöket tárgyi minőségükben szerepelteti. Gyakori kiegészítő motívumok a madarak, halak, rovarok, vagy akár emberi figurák. A csendélet a történelmi korszakoknak megfelelően nyerhetett szimbolikus vagy dekoratív értelmet is, illetve irányulhatott a látvány pontos megragadására. A tárgyak önmaguk jellemzésén túl a környezet, a milliő hangulatával az emberi tartalmakra is utalnak. A csendéleti motívumok már az ókori Kelet és antik művészet kelléktárában is fellelhetőek voltak. Önálló műfajként az itáliai és flamand reneszánsz festészethez kötődik, amikor az érdeklődés a valóság konkrét megragadására irányult. A 18. században a többi műfajjal szemben a csendéletet a "natura morte" (halott természet) negatív jelzőjével illették. A 19. században a posztimpresszionisták a világ tárgyi valóságát viszgálták általa. A 20. századtól a művészeti útkeresések irányát szolgálta, a francia Fauves (Vadak) a tárgyakon keresztül a tiszta színek intenzitását, a kifejezés hatását, a kubisták a tárgyak síkokra bontásával a tér és forma új lehetőségeit keresték.

Mindez azért, hogy pontosan érthető legyen a meghatározásbeli különbség, és ez nem azt jelenti, hogy a kép önmagában esetleg nem értékelhető, de mégiscsak valamilyen stílust és feladatkört próbálunk körbejárni. Érdemes elolvasni a meghatározást, de innentől nem ez szerint értékelünk.
Fontos kérdés, amit már más alkotásnál is láttuk az Estiskolán, hogy a valódi képkereten belül díszítésképpen, esztétikai megerősítésként használtok egy plusz belső keretet is. Többé-kevésbé az az érzésünk, hogy ez az egész kép témájával, konstrukciójával kapcsolatban próbálja a bizonytalanság érzetét palástolni, azt, hogy az alkotónak nincs meg a kellő bátorsága az itt látható homogén feketét vagy nagy sötétben látható fát kevés információval közölni. Magyarul hasonló kérdés vetődik fel nekünk, mint amit az előző hetekben már írtunk, hogy megvan-e a kellő bátorság az alkotói üzenet azonmód való tálalására, vagy pedig mivel az alkotó nem mondta ki ezt kellően bátran magának, ezért egyfajta esztétikai kisegítés zajlik? Ez a kettős keretezés látszólag összerántja a kompozíciót, de ez csak látszat, mint amikor a némafilmnél zenét teszünk alá. A kép ettől függetlenül szép, a redukált, kontrasztos ábrázolás erős üzenet. A színről, a barnáról, szépiáról inkább egy másik kép értelmezésénél fogunk beszélni. (-szőke-)
értékelés:

Kutya meleg van...
Végre rászántam magam a kutyanyírásra. Nem könnyű meló...

Kedves Tamás, érdekes formát rendeztél a kutyád szőréből - akarva-akaratlanul, mintha egy másik, leeresztett lufikutya feküdne a földön. Épp ezért, mivel az eszközök szinte maguktól adják a megoldást is, erősebb kompozíciót várnánk. A betonlap repedése kettévágja a képet, így a képzelet árnyékvetítő játékát is leállítja. A tartalom, a történetmesélés is elakad, mert fények nem erősítik a hőséget, a formák nem állnak össze egésszé, esetlegesnek mutatkoznak. Azonban az ötlet jó, így ha a szőr még megvan és a kutya sem menekült világgá a processzus után, érdemes lenne ismételni. (hegyi)
értékelés:

Turay Balázs

Ennél a képnél egyrészt ugyanazt tudjuk elmondani, mint Lacipapa órás csendéleténél, vagyis, hogy ha egy picit elmozdulsz exponálás előtt jobbra-balra (tartva a távolságot a témától), akkor kompozíciójában egységesebb, kifejezőbb lehetne a kép. A háttal álló copfos fiúból kevesebb is elég lenne, és az elmozdulásoddal az ablakból többet kapnánk, és máris helyrebillenne a tömeg egyensúly - lány könyöke is megjelenhetne. Ami viszont nagy erénye a képnek, az a hangulat közvetítés. Az elmélyült munka, a titok, a meglesett pillanat üzenete mind erősíti az érdeklődést, a néző figyelmét. Nagyon jól használtad ki a meglévő fényeket is, egyrészt az ablakon beeső fényt, mint főfényt, valamint az asztallapról visszaverődő másodalgos fényeket, derítést. A többiek számára is jó példa lehet ez arra, hogy miképp lehet vakuk és lámpák nélkül is plasztikussá tenni egy emberi alakot, vagy tárgyat akár a visszaverődő fény felhasználásával. Azért két disznó, mert a továbblépésedhez a kompozíciós feladatokra szeretnénk irányítani a figyelmed. (szőke)
értékelés:

Turay Balázs

Kedves Renátó, először is örülünk, hogy komolyan vetted a feladatot, amit a villanykörtés képednél írtunk neked. Fontosnak tartom elmondani, hogy mi csak ebből a képből tudunk bármire is következtetni. Az én számomra alapvetően nagyon nagy szeretet, odafigyelés és líra van jelen a képen. Az arc színein található meleg barnásvörösek nem agresszívek, a körülötte található színek, beleértve a szürkésfehér kevert tónusait, a háttér zöldes szürkéit, vagy a haj sötétjét, inkább a melankólia felé mozdítják el a képet, vagy másként fogalmazva a merengés felé, mint a diszharmónia vagy dinamika felé. Ha ilyen egységes a színválasztása a képnek, és a tömegelosztása is ezt támasztja alá, akkor a kompozíciós rendnek is ezt kellene szolgálnia. A képkivágás jól érzékelhetően balról jobbra haladó fölülről lefelé működő tengellyel dolgozik, amelynél a koponya, az arc és a tekintet fontos hangsúlyt kap. Ebben a tengelyrendszerben ugyankkor a szemünket a fényképezett személy tekintete valahova a képen kívülre irányítja, a jobb alsó sarok felé viszont az egész kép keretrendszerében nem derül ki hova néz a modell, és a foltritmusok alapján is, ha nem is azt szeretnénk megtudni, hogy hova néz, de a jobb alsó sarokban nagyobb mennyiségű fehér tónusra lenne szükség. A modellnek tehát a képkereten belül balra és felfelé kellene mozdulnia úgy, hogy a fülbe nem vágsz bele és a haj formája nem lyukad ki. (szőke)
értékelés:

Csendélet

Nagyon erősen fölhelyezted magad előtt a lécet és ennek nagyon örülök. Speciális szemszögből dolgoztál, felülnézetből és a többségében megszokott rózsa-giccs kategóriából könnyed módon sikerült a képet kiemelni. Ennek az egyik oka a rózsa szokatlan perspektívája, a másik pedig a szinte síkra redukált geometriai bauhaus-szerű háttér alap. Úgy is mondhatnánk, hogy ez az élő térbeli forma és a sík párharca. A felső gépállás még abban is segít neked, hogy nem párhuzamos egyeneseket látunk a rózsa hétterében, hanem valahova a végtelen horizontba összetalálkozó sínpárokat. Nagyon jól és ötletesen húztad el a rózsa kompozícós tömegét, miközben a mögötte látható balról fölfelé tartó egyenesek jobbra húzzák a képet. A képen meghatározó vörös a háttérben található szürkés, kevert színek miatt ismét nagy hangsúlyt kap és bár másutt azt várnánk, hogy középen kellene elhelyekednie, ez a folthatás is aszimmetrikus pontra kerül. Ettől jön létre a képnek az erőteljes mozgása, dinamikája, forgása. Jól használtad a levegőket az alsó traktusban is, kompozíciós szinten a kép tehát rendben van.
És most olyan apró, mesterségbeli javaslatokat szeretnénk tenni, amelyek logikus, hogy nem fedezhetőek fel első pillanatban egy megfigyelői munkánál. Ezeket nevezhetjük beavatkozásoknak. Egyetlenegy folthatás van, ami a képből kilóg, ez pedig az üveg váza talpa. Ahhoz, hogy ezt eltüntessük és a képen szereplő növény rövidüléseit enyhítsük, ha a vázát egy gyufásskatulyával, vagy egyéb alátámasztással az egyik oldalán picit megemeljük, a virágon pedig fordítunk, úgy a zöld levelek kitakarták volna ezt a realitásba visszahúzó formai eszközt, és így a kép szürrealitása még pontosabb és fokozottabb lett volna. Ezek az apró trükkök sok év tapasztalatai alapján érhetők el, tehát ez a hiányosság csak gyakorlással orvosolható, közben elemezve a saját munkáinkat. Aláhúznám, mert nagyon fontosnak tartom, hogy elsősorban ne utólag, elektronikus úton módosítsátok képeiteket, hanem a valóságból táplálkopzó pici ötletekkel. (Természetesen ez nem vonatkozik a digitális képek utólagos tónuskorrekcióira.) Ilyen manipulációk közé sorolom, hogy nagyon fontos a kamera vagy optika elhelyezése, helyzete exponálás közben. Észre fogjátok venni, hogy sokszor pár centimérettel arrébb helyezett fotóapparáttal egy egészen más látvány exponálható. (szőke)
értékelés:

Merülés

Merülős portrém. Mártás - mondhatnám, ha mernék még viccelni a címekkel. :) (Itt természetesen nem én nyomtam meg a gombot, csak kitaláltam, hogy mit szeretnék mutatni, és a készült sorozatból válaszottam egy olyat, amivel egyetértek.)

Kevdes Márti! Érkezett hozzánk egy látszólag egyszerű, amúgy összetett üzeneteket tartalmazó kép. Elsődlegesen azt értem az összetettségen, hogy első ránézésre figuratív kompozíciót látunk, amiz akár gondolhatnánk provokatívnak is. Mindez még jobban bonyolódik, mert maga az emberi alak (félalak) az álló formátumú képnél fejjel lefelé és kicsit tengelyében döntött formában néz ránk. Olyan ez, mintha a régi nyelvből azt hallanánk, feje tetejére állított világ. Ugyanakkor az is eszébe juthat az embernek, hogy talán egy tánc őrületes forgásainak pillanatnyi perdülő kockáját látja. Persze tudom én, hogy egy kád vízben fekszel és valaki lefényképezett, nem ezt akarom megfejteni. Visszatérve, akár a feje tetejére állított világ, akár a perdülő tánc asszociációja, mind a kettő azért jön létre, mert valójában a fekete fehér kép ritmusarányai dinamikát hordoznak. Nem diszharmóniát, de nyugalmat sem. Ezek az összefüggések sugallják azt, hogy a képet ne elsődleges szintjén csak egy félaktként elemezzük, hanem egy picit a képszerkesztés arányai szerint is kezdjük vizsgálni. Véleményem szerint így kapjuk meg a kép fontosabb válaszait. Tónusaiban három nagy meghatározó egységgel dolgozik a kép, a feketével, szürkével és a fehérrel. Hadd tegyem hozzá, hogy bár egy tónusokkal építkező képet látunk, mégis a szürkék árnyalatai redukálva vannak, így valójában a képen lévő feketék, egyféle szürkék és szinte ecsettel ráfestett fehérek jelentik az egységet. Közérthetőbben fogalmazva a kép alkotónak valószínűleg csak kapaszkodó, vagy idézőjel a test ábrázolása, erőteljesebb élményt látunk a foltok arányaival, tónus ritmikájával. A balról jobbra ferdén, szinte ecsetvonás-szerűen húzódó csíkokat - lásd haj foltjai -, a 18-19. századi japán festészethez vagy a haikuk inspirálta japán akvarellekhez kapcsolnám. Mindenféleképpen ebből fontosnak tartom megjegyezni a gesztust. Nem csak figurális vonatkozásában látunk a képen gesztus üzeneteket - "nézzétek, itt vagyok itt van a ti csábító, huncut mosolyú puttótok" - de ugyanilyen gesztusrendszert látunk a színek tekintetében is. Ha nemcsak a dinamika és a lendület lett volna fontos, akkor valószínűleg a szürkékben sokkal több finomabb árnyalatot is felfedeznénk. Mindezek tekintetében, ha jól keresgélünk, akkor azt kell, hogy mondjuk, hogy a kép alkotásával létrehozott cél - figyelemfelkeltés, zavarbaejtés - teljesül, úgy formailag, mint verbálisan. (szőke)
értékelés: