talán lelek e témához más képvilágot...
most itt találom meg.
hallgatva sokat mondó, velünk élő elmúlt.

Ami az előző munkánál elhangzott, itt viszont úgy érzem, hogy nyilván a szórt fény miatt is, ugye az előzőben az hangzott el, hogy nagyon fontos, hogy ezek a domborművek amelyek tulajdonképpen szobrászati munkák, ahhoz, hogy információként a fotósnál meg tudjon jelenni reflexeket kell használni. Itt elképzelhető, hogy szórt megvilágítás vagy hogy nem volt erős fény, pl. napsütés a közelben, ez segít abban, hogy a gép most láthatóvá teszi a kőfelületen lévő feliratokat, formákat, piktogramokat, pl. a temetőkben sokszor látható kohanita, levita síroknál ezt az ismert jelet. Pontosan ezért jó, hogy a Margit olyan fényviszonyokat választott, ahol szórtabb a megvilágítás, mert így láthatóvá válik egy nagyon régi sírkövön az a szimbolika, amelytől ezek az építészeti alkotások jellegzetessé, különlegessé válnak. Ugyanakkor azt mondom, hogy ha a Margitnak van ideje és energiája, akkor ezt a fajta tárgyfotózást érdemes még egy kicsit folytatni, érdemes még érlelni, a környezet és a forma kapcsolódásait vizsgálgatni, hogy ne csak az történjen, hogy kimegyek, kirándulok, a kirándulás során elmegyek a temetőbe, és ott egyszerűen csak exponálok, hanem próbáljam ezt az egészet a dokumentatív fotózásból elemelni, hovatovább nekem ha én lennék a Margit, mi az üzenetem, mi az én érzelmi kapcsolatom a látvánnyal, mert ettől fog tudni elemelkedni a szokásos dokumentumfotón túlra az alkotás. Azt kell tudnom, hogy az önmagam fejlesztésén is változtatni akarok, hogy egy látszólag dokumentumfotóban is meg kell találnom a saját lényegemet, a valóságomat, hogy ez a zsidó temetőben készült fénykép, ez a csodálatos kőfaragásról ugyanúgy tartalmaznia kell a fotós személyiségét. És egy olyan dolgot is szeretnénk visszaidézni, amiről a gyerekfotónál, állatfotónál már volt szó, ez pedig a szemsík megválasztása. Ha felülről fotózunk, annak van egy üzenete, felette állunk annak, amit mutatunk, így az esendő lesz, mi pedig felettesek, tehát általunk a néző is letekint, lenéz a modellre, és ez igaz a tárgyaknál is, szóval az egy teljesen más üzenetet hordoz, ha odaguggolok a sírkő elé és onnan fényképezem, akkor nincs rövidülés és nincs ez az esendő póz, és ez az esendőség az alárendeltség érzetét is hordozza. Jó lenne, ha Margit még foglalkozna ezzel a tárgyi és szellemi környezettel. (szőke)

Ahogy az árnyékunkat, úgy önmagunkat sem tudjuk átlépni.

Harmadik leckére érkezett a kép, és ez azért fontos, mert ennél a leckénél mi már ténylegesen egészalakos portréra gondoltunk, amit itt a Margit a megúszásra vett, tehát ugrott egy leckét, mert a második lecke helyett a harmadikra adott egy árnyékképet, ami persze jellemző az emberre, hiszen mindig velünk van, kísér minket az életünk folyamán, de azért ez egy megúszós megoldás. Nagyon jók azok a rövidülések és jók azok a perspektívajátékok ezen a képen, ugyanakkor én egy kicsit hiányolom a valóság ábrázolását, ami a háttér beton vagy murvaszerű valami felületén jelen van, de ez csak az egyik képsík, és ezzel dolgozik az árnyék is, ugyanakkor lenne egy képsíkunk még, és ez a valóság, ami akár az előző képnél a cipő ill. a nadrágszár megjelenése, tehát ezt be lehetett volna fejezni, mert most ez nem található meg, és ha ez bekerült volna a képbe, máris egy izgalmas kettősség indult volna el, és megbolondítható lett volna ez a kompozíció. Tehát egyrészt én kérném a Margitot, hogy ismételje meg ezt a leckét a kiírásnak megfelelően, másrészt erre én most egy disznót adok. Ha meg az árnyékkal akar még foglalkozni a Margit, akkor azt mondom, hogy ezt tegyük át az első leckére, és ott lehetne még ismételni, javítani, játszani vele, mint próba az árnyékkal, mert ez nagyon izgalmasan tud viselkedni. A második és harmadik leckére pedig várjuk a megoldásokat a Margittól. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szavak nélkül, hallgatva is hallhatsz, ha figyelsz.

Igazából a Margit képe, amin egy temetőt látunk, nagyon kérdéses az, hogy a gyász leckébe átkerülhet-e ez a kép, de most a csend leckében próbáljuk meg elemezni. Alapvetően még az is megkockáztatható, hogy akár csendéletként is jó lenne a kép. Azt azért el kell mondani, hogy két, ember által létrehozott építészeti forma, két szimbolikus forma, két sírkő, és ezeken faragások, szövegek láthatóak. A két kő mérete, formái nagyon különbözőek, és ezek egy természeti környezetben, egy őszi időszakban növények között jelentkeznek. Maguk a formák leegyszerűsítettek, függőlegesek, körívek vannak, és ezek a függőlegesek ezek sok helyütt párhuzamosak, a két sírkő kapcsolata, ezek erős ritmikájában adnak egy tengelyt. Ugyanakkor a kép ezt a két függőlegest jobbra döntött formában komponálva mutatja. Ez adódhat talán az optika torzításából, talán nagylátószögű, vagy a keresőn keresztül kézből nem látta jól az alkotó, hogy ezek az egyenesek picit buknak jobbfelé. Ugyancsak a méretkülönbség, ez a Stan és Pan, szürke tónusaiban a két kő viszonylatában megintcsak jobbra tolódik, jobbra támasztékolódik. A háttérből bevillanó égfehér, és a pici zöld nem tudja visszabuktatni ezt a súlypontozást, és miközben a sírkövek egyenesei is jobbra dőlnek, az egész kép jobbra súlypontozódik. Ennek korrigálására adott esetben lehetőség lenne, hogy valami a kép bal felső sarkában legyen látható, akár egy emberi alak, vagy egy arc, vagy bármi, ami visszahúzná ezt a dőlést. Vagy a kamerával addig próbálok mozogni, amíg ezt a ritmusharmóniát meg tudom találni. Úgy gondolom, hogy maga a kép témaválasztása nagyon jó, ez egy hálás feladat, és én sejtem, hogy ide vissza is lehet térni és talán, amit esetleg javasolnék a többieknek, akik jobban értenek ehhez, a fórumon például, hogy beszélgessenek arról, hogy sejtésem szerint fontosak azok a feliratok, amik ott a köveken vannak, de itt, most a monitoron látva bebukik a hosszabbik kő felülete, és nem nagyon láthatóak ezek a faragások rajta. Általában tudunk használni olyan tükröket vagy olyan felületeket, amik reflexhatásokkal megvilágítják kicsit, belecsalnak a valóságba. Ezekről javaslom, hogy a fórum rovatban lehet beszélgetni. De a kép jó, az irány jó, és két disznó. Még a szemmagasságról is lehet még beszélni a kép kapcsán, kérem a többieket, hogy akár a fórumon, akár itt beszéljenek, segítsenek a Margitnak ebben is, ha ezt megtettük már sokszor, akkor ne kelljen elkényelmesedni, segítsünk az új alkotóknak a saját tapasztalatainkkal is. (szőke)
értékelés:

Én nagyon örülök annak, hogy eljutottunk odáig, hogy a Camilla belenéz a kamerába, szembenéz velünk, és szembesít önmagával és a nézővel, még ha ilyen áttételesen is, merthogy azok a kísérletek, amiket az eddigiekben láttunk, azok arra is jók, hogy az ember megszokjon egy környezetet, megszokjon egy új helyzetet, és ennek a nyitánynak a következő fejezete az, amikor már megmutatjuk magunkat egymásnak, és ezért én nagyon örülök ennek. A kép színvilágában nagyon érdekesen dolgozik merthogy egy majdnem monokróm színvilágot látunk ahol csak az arcnak az élei, a száj, és a homlokon lévő jel az, ami kilép vagy ezt felülírja, de egyébként egy nagyon határozott monokróm a kép. A háttértől indulnék el, amikre jól ritmizál, jól felel a ruhának ez a csillogó felülete, ez a képzajhoz hasonló felület, és a fejpánt is ezt a ritmust adja vissza. Ezek a kapcsolódások nagyon jók. Ez a keretezés, akár a hátteret, akár a ruhát veszem, tulajdonképpen ez az, ami kiugrasztja, előrehozza a néző számára az arcot és a test felületét, és ebben a rendszerben talán a tónusrend és a tónusok redukálásával jön létre egy olyan helyzet, amiben a két szem nagyon erősen és szuggesztíven tekint a kamerába. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor azt kell, hogy mondjam, ezen az úton haladva bár biztosan nagyon fontos az a jel a homlokra festve, itt most lényegtelen, hogy hogy került oda, festve vagy fotótechnikailag, bár ez fontos, mégis ez a kék, absztrakt forma kibeszél ebből a kompozícióból, gyengíti az üzenetet, mert nem szervül ehhez a közléshez. Megkockáztatom, hogy formavilágában és kulturális kapcsolódásaiban is egy más történetet indít el, egy más helyzetről beszél, mint amiről a háttér, a szem vagy a ruha, vagy ez a feltűzött hajkorona. Tehát szerintem bízni kell annyira magunkban és a saját üzenetünkben, hogy csak akkor alkalmazzunk ilyen másodlagos információkat, amikor ezek ténylegesen az üzenet részei tudnak lenni. Most felülírja a kép egyéb közlési csatornáit ez a közlés. Én nagyon örülök ennek a képnek azért is, merthogy miközben nagyon eszköztelennek tűnik, míg egy nagyon átgondolt kompozíciót és tónusrendet kapunk, és az egésznek van egy furcsa dokumentumjellege is, és ez is erősíti az üzenet többi részét. Tehát én nagyon örülök ennek a képnek, két disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Camilla házifeladatának sorozata, amellyel egy témát jár körül módszeresen, az emberi személyiség, amelyet körbevesz a privátszférája, a privát környezete, kultúrája, amit nevezhetünk családi, magánéleti, történetnek is, ami abból épül fel, ahogy halad az idő az ember a tárgyakkal, rekvizítumokkal amelyeket néha szimbolikusan saját magához kapcsol; ennek a saját magához való kapcsolatáról szól a sokadik alkalommal ez a kép, ahol egy emberi test, egy női láb, ami éppen ezt a többi képből is nagyon jól érzékelhető nőiséget szimbolizálja a Camilla dolgaiban, és ez kapcsolódik a népiesen mondva bizsuk és pici kis csillogó pici tárgyak környezetéhez. Ezekből töredékeket lehet látni, talán egy kis ékszeresdoboz, egy tükör, amin ugyanazok a jelek, szimbólumok, narancsforma és más egzotikus formák jelennek meg töredékesen, mindezekből pici apokrif morzsák világítanak, csillannak elő valahonnan a mélyből, hiszen ez a tükörforma, amin keresztül ezt a lábat látjuk, ez is olyan, mintha valahonnan a mélységből, az időtlen múltból ugorna, lépne előre ez az emberi testrész, ami így, ebben a megmutatásában a vágykeltő női szimbólumot jelzi. Mégis, a sok döntött tengely, a tükör szegélyei, a láb csavart formája, a gyöngysorok ezen a képen nem elsősorban az expresszió, hanem valami furcsa, zilált káosz felé mutatnak. Ugyanakkor itt, ennél a képnél jól – nem 100 %-osan, de jól lavíroz az alkotó abban, hogy ez a káosz eszközként jelenjen meg, a káosz belső létállapotára utaljon a kép, ugyanakkor mivel a kép elkészültekor ez nem volt teljesen tisztázva az alkotó számára, hogy a belső vívódásai mennyire vannak letisztázva képi eszközökkel, így azt kell mondanom, hogy a káosz egy picit máshogyan is jelentkezik a képen, a formavilágban, rendezettségben, és a emiatt, a szemlélet miatt borul egy picit a kompozíciós rendje ennek a képnek. Mert az nincs pontosan tisztázva, hogy mi az üzenete ennek a képnek. Mi az a sorozattörténet, amihez az alkotó folyamatosan visszatérve dolgozik ezzel. Nagyon fontos elhatározni, hogy önállóan, saját döntésből ismétli ezt a házifeladatot többszörösen, hiszen ő is érzi, hogy ezt az első leckét szeretné minél pontosabban feldolgozni, másrészt pedig nyilván azért tér vissza, mert önmaga számára még nem sűrítődött össze, nem mondódott ki az a válasz, ami neki az önkifejezéssel megnyugtató lenne. És ezért azt mondom, hogy ez a folyamat jól érzékelhető a Camilla beküldött leckéivel, én mégis azt mondom, hogy fontos lenne az alkotási folyamat előtt mindig sűríteni, önmagunk számára kimondani, hogy mi az, amit szeretnénk akár magammal, akár magamon keresztül a külvilág számára közvetíteni. Nagyon szeretem ezt a képet, de annyi megjegyzésem lenne, hogy ebben a témakörben akkor tudna a maga számára is megnyugtatóan előrelépni, ha a formavilágot azt mindig lehetséges eszközként használja a belső történet létrehozásában, mert ez a történet az elsődleges, ehhez társul a forma; abban az esetben, ha a forma pozíciót kap, és ahhoz társítjuk a filozófiát, a gondolatiságot, akkor mindig lesz egy furcsa, uralkodó mágia, ami a belső történéseket zavarossá teszi. Ez azt is jelenti, hogy önmagunkkal a saját alkotói folyamatunkkal nagyon határozott kell hogy legyünk, sokszor erőszakosnak kell önmagunkkal lennünk, hiszen a lényege ezeknek mindig az, hogy amikor elindul egy folyamat mindig szégyenlősek vagyunk, a vágyainkkal, a kérdéseinkkel kapcsolatban, azokat megfogalmazni egyszerű és tiszta módon a kérdéseinket. És aztán pont az alkotás segít abban, hogy ezek elkezdjenek kristályosodni. Én ezt érzem most, hogy a Camilla elindult az úton a munkáival, és bontja le ezeket a szöveteket, és ez itt most két disznó. (szőke)
értékelés:

Ez a kép ma reggel készült. Nincs semmilyen háziálatunk, viszont egy hete észrevettük, hogy egy egér garázdálkodik a garázsban. Mivel minden életet tisztelek, megpróbáltam élve elkapni, de tegnap este bejött a lakásba, és a feleségem konkrétan frászt kapott tőle. Jöhetett a karma próba. Egymás mellé lerakva egy élve fogó csapda és egy klasszikus egérfogó. Ha a csapdába esik, reggel megnéztük volna a gyerekekkel, azután elengedtük volna a kertben. Ehelyett a kukába került. A karma elől nincs menkvés. Ha gyilkos vagy, légy profi gyilkos.
   Még annyit szeretnék hozzátenni, hogy a fénykép nincs beállítva, a sajt a szájában volt az egérnek, kicsit meglepődtem. Sajnálom azért, jobb ha tudjátok...

Sokat gondolkodtam azon, hogy ez a kép a leckék közé egyáltalán felkerüljön-e, vagy a szorgalmi kategóriába tegyem be, de végülis azért döntöttem így, hogy ide kerüljön, mert szeretnék róla beszélni, és nem kompozíciójában, bár ott is lehetne hibákat találni, abban, hogy eldöntjük, hogy minket a történetből mi izgat; ez a kép a leiratával együtt egy mesei történet, még ha ez a mese drámai is, csak azt szeretném mondani, hogy ez így nem elég, ez csak egy illusztráció így, nem elég, ha egy történetnél a kép csak az illusztráció szerepét tölti be, merthogy a képnek önmagában kell teljesítenie ezt a történetet. A másik meg az, hogy nagyon óvatosan kell bánni azokkal a történetekkel, ahol bármi, akárha csak egy ilyen kis rágcsáló is az életpályája végét mutatjuk be, mert ez csak akkor vállalható, elfogadható, ha tartalmazza az alkotói attitűdöt is. Mire gondolok: Valamilyen viszonyba mindig kerülünk egy ilyen helyzetnél azzal a történettel, ami itt lezajlik. És ezt a viszonyt meg kell mutatnunk, ezt a humánus hozzáállást tudni kell bemutatni. Én megértem, hogy teljesen más szerepe van egy terráriumban tartott kis egérnek mint mondjuk annak, aki a mi felhalmozott javainkat dézsmálja, és más a szerep, és nem kell szépelegni, hogy ezeknek a kártevő egerek útjának a vége bizony az egérfogó. Ez a rész megvan, ezt el lehet fogadni. De ezzel a történettel valamilyen viszonyunk mégiscsak van, és ezt ábrázolni kell tudni, mert ha ez nem kerül ábrázolásra, akkor ez a történet önmagáért való, még a leirattal együtt is, mert a képen az nem szerepel. Ezt szerettem volna elmondani, és ezek miatt én nem is adnék erre a képre disznót, de az oktatási helyzet illusztrációjának ez fontos, hogy itt legyen. (szőke-hegyi)